
A ferences rend legfőbb elöljárója december első hetében Peruba látogatott, hogy részt vegyen a rend nagy szentje, Szolánói Ferenc halálának 4. centenáriuma alkalmából meghirdetett jubileumi esztendő bezárásán.
José Rodríguez Carballo miniszter generális meglátogatta a latin-amerikai ország ferences provinciáit, melyekben összesen 225 szerzetes működik, és találkozott a Szent Ferenc regulája szerint élő többi szerzetesi közösség, vagyis a ferences család más tagjaival is. Ő nyitotta meg december 3-án a perui ferences család II. kongresszusát, amelynek témája Szolanói lelki öröksége volt. A ferencesek legfőbb elöljárója megáldotta a callaói plébániatemplom 80 méteres tornyán elhelyezett nyolc méter magas Szeplőtelen Fogantatást ábrázoló képet. Ezen a ferencesek által vezetett plébánián az ő missziós munkája eredményeként telepedtek meg a szerzetesek, és azóta is ők irányítják itt a lelkipásztori munkát.
Szolánói Ferenc a spanyolországi Montillában született és Limában halt meg. Missziós tevékenysége Argentína, Bolívia, Uruguay és Peru területére terjedt ki. Ő a ferencesek egyik legismertebb szentje, különösen Dél-Amerikában népszerű. Hegedűvel szokták ábrázolni, mert nagyon szépen játszott a hangszeren, és missziósként, amíg nem tudta az indiánok nyelvét, gyönyörű muzsikájával vonzotta maga köré a bennszülötteket.
.
Tizenhat évesen lépett be a ferences rendbe. Felszentelése után elöljárói egy időre az ének tanításával bízták meg, mert kiváló zenész volt. 1583-ban a dögvész sújtotta vidékek fáradhatatlan látogatója és a betegek gondozója volt. Andalúzia apostolaként emlegették. A személyét övező nagy tisztelet elől menekülve és missziós buzgalomtól vezérelve Dél-Amerikába ment. Lankadatlan buzgalommal keresztelt, gyógyított, prédikált. Mindenki Isten küldöttének tekintette. Még ma is tisztelik azokat a helyeket, ahol a szent lakott, étkezett vagy éppen hegedült.
.
1595-ben elöljárói a limai kolostor vezetését bíztak rá. Élete utolsó éveiben mindenkit bámulatba ejtett csodáival, amelyekért az Újvilág csodatevője és Latin-Amerika szentje névvel is illették. 1610. július 14-én, Szent Bonaventúra ünnepén halt meg szentmise közben. Lima város tanácsa a nép sürgetésére pár év múlva a perui főváros védőszentjévé nyilvánította. XIII. Benedek pápa avatta szentté 1726-ban.
A főváros ferences templomában őrzik ereklyéit és itteni cellájából kápolnát alakítottak ki. Ebben a templomban tartották a jubileumi év ünnepélyes bezárását december 5-én. A limai városvezetés a nagy misszionárius iránti tiszteletét kifejezendő a legmagasabb odaítélhető érdemrendet, Arany Medált adományozott a szentet ábrázoló barokk oltárképnek, melyet José Rodríguez Carballo miniszter generális helyezett el az oltárképen.
- A KARÁCSONY IGAZI ARCÁT SZENT FERENC FEDEZTE FEL SZÁMUNKRA
- NAGYBÚCSÚ SÜMEGEN – JÉZUSOMNAK SZÍVÉN MEGNYUGODNI JÓ
- Kalliszt atya szentjei
- KOREA ÉS JAPÁN FERENCESEINÉL
- Fogadalomtételek a Ferences Szegénygondozó Nővéreknél





















| Nyomtatás 









