Register
A password will be e-mailed to you.

<< 33 NAPOS LELKIGYAKORLAT: NEKED SZENTELJÜK MAGUNKAT, SZERETET KIRÁLYNŐJE!

HARMADIK HÉT – Jézust megismerni

Az olvasmány és az elmélkedés előtt:
A Szentlélek segítségül hívása
Lelkiismeret-vizsgálat. Bánat-ima…
A rózsafüzér – tanácsolt – napi elimádkozása

Az olvasmány és az elmélkedés után:

Litánia Jézus Szent Szívéről


HATODIK NAP – Átalakulni Krisztusba

Szentírás
(Jn 6,48; 15,4-7)
Én vagyok az élet kenyere… Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok.

(Gal 2,19-20)
Én ugyanis a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Üzenet
(San Martino 90.10.3)
Imádkozzunk együtt!
Gyermekeim, most és mindenkor
mondjatok köszönetet a Szentháromságnak!
Ujjongjatok együtt az Úr nevében
azok miatt a nagy dolgok miatt,
melyeket érettetek is végbevitt bennem!
Úgy folytassátok, hogy rólam vesztek példát
a Jézusban való teljes átalakuláshoz
és az életszentség eléréséhez.
Én továbbra is fényt sugárzok Isten népére,
mint a remény és vigasztalás jelét,
mindaddig, míg el nem jön az Úr napja.
Köszönöm, drága gyermekeim,
hogy követtétek tanításomat.
Folytassátok!
Állandóan érzékeljétek az én itteni jelenlétemet!
Ezen a szent helyen meghallgatom minden kéréseteket.
Ne hagyjátok el ezeket a helyeket!
Elköszönőben megáldalak benneteket.
Megáldom szeretteiteket is.

Elmélkedés
Montforti Grignon Szent Lajos Mária: A tökéletes Mária-tisztelet
Átalakulás Jézus Krisztusban

(218. cikkely)
Ha Szűz Máriát, aki az élet fája, ennek az ájtatosságnak hűséges gyakorlásával gondosan ápoljuk lelkünkben, akkor meghozza gyümölcsét idejében; és az ő gyümölcse nem más, mint Jézus Krisztus. Annyi jámbor lelket látok, akik Jézus Krisztust keresik, egyesek ilyen úton és ilyen gyakorlattal, mások másképp. És miután gyakran sokáig dolgoztak az éjszakában, elmondhatják: «Habár egész éjjel fáradoztunk, semmit sem fogtunk» (Lk 5,5), és mi is mondhatjuk nekik: «Sokat dolgoztatok és keveset nyertetek» (Ag 1,6). Jézus Krisztus még nagyon is gyengén él bennetek. Szűz Mária szeplőtelen útján ellenben, és ezzel az isteni gyakorlattal, melyet tanítok, nappal dolgozunk, szent helyen és kevés fáradsággal. Szűz Máriában nincs is éjszaka, minthogy benne soha bűn, sőt annak még a legcsekélyebb árnyéka sem volt. Szűz Mária szent hely,
igen, a legszentebb, melyben a szentek képződnek és kialakulnak.

(219. cikkely)
Szent Ágoston Isten formájának nevezi Szűz Máriát. «Ha Téged Isten formájának nevezlek, méltó vagy arra. » Forma, mely istenek alakítására és formálására való. Akit ebbe az istenformába öntenek, az gyorsan alakul és átformálódik Jézus Krisztusba és Jézus Krisztus beléje. Kevés fáradsággal és rövid időn belül Istenné lesz, minthogy ugyanabba a formába öntik, mely egy Istent alakított ki.

(220. cikkely)
Azokat azonban, akik magukévá teszik a kegyelem titkát, melyet velük közlök, joggal hasonlíthatom ércöntőkhöz. Miután megtalálták Szűz Máriát, a szép formát, akiben természetes és isteni módon alakult ki Jézus Krisztus, beleöntik önmagukat, hogy Szent Fia képmásaivá alakuljanak.

(221. cikkely)
Ó, mily szép és igaz hasonlat! De ki érti meg ezt? Kívánom, hogy te megértsd, kedves Testvérem! De ne feledd, hogy csak ami felolvadt és alakítható, azt lehet formába önteni, vagyis szét kell rombolnod, fel kell olvasztanod magadban a régi Ádámot, hogy Szűz Máriában az új Ádám lehess.

Krisztus követése 3/5
Az Isteni Szeretet csodálatos hatásai

Áldalak téged, mennyei Atyám, Uram Jézus Krisztusnak Atyja, hogy méltóztattál megemlékezni rólam, szegény nyomorultról. Ó, irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene! Hála néked, hogy engem, bár minden vigasztalásra méltatlan vagyok, újra meg újra vigasztalásaidban részesítesz. Áldalak téged mindig és dicsőítelek egyszülött Fiaddal és a vigasztaló Szentlélekkel együtt. Ó, Uram Istenem, szent Szerelmesem, ha te szívembe költözöl, minden vigadozik bennem. Te vagy az én dicsőségem, szívemnek ujjongása. Te vagy reményem, menedékem, zaklattatásom napján. De mivel még gyönge vagyok a szeretetben és tökéletlen az erényben, szükségem van arra, hogy megerősíts és megvigasztalj. Látogass hát meg gyakrabban engem, oktass szent tanításaiddal, szabadíts meg ösztönösségemtől, és gyógyítsd meg szívemet minden rendetlen vonzalomtól, hogy bensőmben meggyógyulva és alaposan megtisztulva alkalmas legyek a szeretetre, erős a tűrésre, állhatatos a mindvégig való megmaradásra.

Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot. Mert a terhet nem érzi tehernek, minden keserűt édessé, jóízűvé tesz. Jézus nagylelkű szeretete nagy vállalkozások véghezvitelére sarkall, arra biztat, hogy mindig tökéletesebbre vágyakozzunk. A szeretet fölfelé igyekszik, nem akar semmi alantasba bonyolódni. A szeretet szabad akar lenni, el akar szakadni minden világias vonzalomtól, hogy belső látását semmi se homályosítsa, hogy valami evilági érdek be ne hálózza, baj le ne sújtsa. Semmi sem édesebb a szeretetnél, semmi sem erősebb, semmi sem magasabb, tágasabb, semmi sem kedvesebb, tökéletesebb és jobb az égen és a földön. Mert a szeretet Istentől született, és csak Istenben nyughatik meg túl minden teremtményen.

Aki szeret, röpül, fut, örvend, szabad és semmi sem ejti rabul. Mindent odaad, hogy mindent megnyerjen, és mindene megvan mindenben, mert mindenek fölött az egy legfölségesebben talál megnyugvást, akiből minden jó ered és kiárad. Nem az ajándékot nézi, hanem minden jón túl ahhoz fordul, aki ajándékokkal halmozza el. A szeretet gyakran nem ismer mértéket, hanem mértéktelenül tékozolja önmagát. A szeretet nem érez terhet, nem veszi számba a munkát, többre igyekszik, mint amire az ereje futja, lehetetlent nem ismer, mert azt hiszi, mindenre képes, és minden szabad neki. Mindenre jó tehát, és sokat véghez visz, valóra vált, ott is, ahol kidőlne és elterülne az, akiben szeretet nem volna.

A szeretet virraszt, és ébren alszik, ha elfáradt, sem hagyja el magát, szorongattatván meg nem szorul, ha ijesztik, meg nem rémül, hanem akár az eleven láng és a lobogó fáklya, fölcsap, és bátran keresztül hatol mindenen. Aki szeret, az tudja, mit kiált ez a szó. Mert nagy kiáltás Isten fülében a lélek buzgó szeretete: mely így szól: ,,Én Istenem, én szerelmem, te egészen az enyém vagy, én meg egészen a tiéd vagyok.”

Tégy tágasabbá engem a szeretetben, hogy szívem megkóstolja, mily gyönyörűséges szeretni, és szeretetben olvadozni s úszni. Tartson fogságában a szeretet, ha a nagy fölgerjedésben, ámulatban magam fölé emelkedem. Hadd énekeljem a szeretet énekét, kövesselek téged,
kedvesemet a magasságba, lankadjon el a te dicséretedben az én szeretettől ujjongó lelkem. Szeresselek téged, jobban, mint önmagamat, magamat is csak érted, és benned mindazokat, akik igazán szeretnek téged, ahogy kívánja a szeretetnek belőled kiragyogó törvénye.

A szeretet gyors, őszinte, figyelmes, víg és kedves, erős, türelmes, hűséges, okos, kitartó, bátor, sosem keresi önmagát. Mert amint valaki önmagát keresi, a szeretetből kihullik. A szeretet kész a meghajlásra, engedelmes az elöljáróknak, magát hitványnak és semmitérőnek hiszi, Istenhez fordul nagy figyelemmel, hálával, mindig benne bízik és remél, még akkor is, amikor élményszerűen nem ragadja meg Isten közelségét, hiszen fájdalom nélkül nincs élő szeretet. Aki nem kész arra, hogy mindent elviseljen, és azt tegye, amit kedvese akar, nem méltó arra, hogy szerelmesnek nevezzék. Az igaz szerelmesnek kedveséért minden kemény és keserves megpróbáltatást örömest kell vállalnia, és semmi ellene ható erő miatt sem szabad eltántorodnia tőle.

Himnusz
(Himnusz, melyet Szent Polikárp, Szmirna püspöke imádkozott, midőn a lángok körülnyaldosták testét vértanúsága alatt.)

Uram, mindenható Isten, Atyja Jézus Krisztusnak,
a Te kedvelt és áldott Fiadnak,
aki megtanított minket a Te ismeretedre.
Az angyalok Istene, a világegyetem Istene
és az igazak nemzedékének Istene,
amely színed előtt él:
Áldalak téged, mert érdemesnek ítéltél engem,
hogy mártírjaid seregéhez sorolj;
méltónak ítéltél, hogy Krisztus serlegéhez járuljak,
méltónak, hogy lelkemben és testemben feltámadjak
az örök életre a Szentlélek romolhatatlanságában.
Add, hogy a mártírokkal együtt
még ma megjelenhessek színed előtt,
mint értékes és kedvesen vett áldozat.
Vidd végbe, amit akaratod
elkészített és megmutatott nekem.
Téged, ó hűség és igazság Istene,
áldalak ezért a kegyelemért és mind a többiért,
áldalak Téged, dicsérlek és dicsőítelek
az örök és mennyei Főpap, Jézus Krisztus által,
Aki a Te szeretett Fiad.
Őáltala, Ővele és a Szentlélekkel legyen neked
dicsőség most és az örök századokon át!

Katekizmus
Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. (…) Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz Ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,28-30).

Imádság
(Romanosz Melodosz)
A tüzes kemencébe dobott három ifjú kantikumából
Ó, ti három boldogságos ifjú, ti, akik megtagadtátok,
hogy az emberkéz készítette képet imádjátok,
ti, akik földöntúli módon
vérteztétek fel magatokat, akár egy páncéllal,
ti, akik a tűz arénájában megkoronáztattatok!
Tántoríthatatlanul Isten segítségét kértétek
a kibírhatatlan lángok közepette:
„Siess, ó Könyörületes,
siess segítségünkre, ó Irgalmas,
mert egyedül Te tehetsz meg mindent, amit akarsz!”
A szolgák megragadták az ifjakat,
megkötözték kezüket, lábukat,
és a tüzes kemencébe vetették őket.
Ez a hármas gyökér után nyúlt,
de nem égette el,
hanem sértetlenül megőrizte azt
tiszteletből az iránt, aki odaültette azt.
A láng, mely Isten engedélyével
frissítő harmattá változott,
felüdítette a szent ágakat.
Különös látvány volt:
A tűz megfeledkezett saját természetéről,
és hűs forrássá vált, mely
ahelyett, hogy elégette volna őket,
megszabadította azokat,
akik már érezték a lángok hevét;
megőrizte őket,
mint egy háromszoros termésű szőlőtőt,
hogy gyümölcsöt hozhasson:
„Siess, ó Könyörületes,
siess segítségünkre, ó Irgalmas,
mert egyedül Te tehetsz meg mindent, amit akarsz!”

Litánia Jézus Szent Szívéről

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.