Register
A password will be e-mailed to you.
  • A GÁL FERENC HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA  FELHÍVÁSA A IV. ORSZÁGOS  KÖZÉPISKOLAI KATOLIKUS  HITTANVERSENYRE a 2010/2011. tanévre

A Főiskola 2010/2011. tanévi jelmondata: „Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2Tim 4,2)

A verseny célja: Lehetőséget biztosítani középiskolás fiataloknak hittani ismereteikről való számadásra, ezzel is hozzájárulva, hogy a figyelem a hazai katolikus felsőoktatási intézmények hitéleti szakjai felé irányuljon.

A részvétel feltétele: Az egyéni versenyt két korosztályi kategóriában hirdetjük meg: – a 9. és 10. évfolyamos, valamint – a 11. és 12. évfolyamos tanulók számára; a csapatversenyt pedig a 11. és 12. évfolyamos tanulók számára hirdetjük. Kizárólag azok jelentkezését várjuk, akik olyan iskolákban vagy plébániákon tanulnak hittant, ahol vállalkoznak az első forduló megszervezésére.

A verseny témája: „Szerelem, párkapcsolat, házasság, család”

A verseny jellege: A hittanversenyen a diákok indulhatnak egyénileg (mindkét korosztályi kategóriában), illetve négyfős csapatokba (a 11. és 12. évfolyamos korosztályi kategóriában) szerveződve.

Az EGYÉNI verseny menete:
Az egyéni verseny három fordulóból áll: egy teszt írásából, egy pályamunka készítéséből, valamint a szóbeli döntőből. Az első fordulót az arra vállalkozó iskolában vagy plébánián lehet teljesíteni, a második forduló pályamunka írását, a harmadik forduló a szegedi döntőt jelenti. A részletes versenyszabályzat letölthető: www.gfhf.hu/magunkrol/hittanverseny/
Nevezés:
Nevezni az internetről letölthető nevezési lapnak a megadott e-mail címre küldésével és egyidejű postára adásával lehet, legkésőbb a határidő napján történő feladással.
e-mail cím:
    hittanverseny@gfhf.hu
postacím:
    Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, 6720 Szeged, Dóm tér 6.
A borítékra kérjük ráírni:
„Országos Középiskolai Katolikus Hittanverseny”
A nevezési határidő:
        2010. november 26. (péntek)

1. forduló:
Az 1. forduló időpontja:2010. december 7. (kedd) 15.00-16.30. óra.

a)  Az első forduló a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola által összeállított, hittani ismereteket felmérő feladatlap kitöltését jelenti, amire a versenyzőket nevező iskolákban vagy plébániákon kerül sor. A feladatlapot a szegedi Szervező küldi meg a nevező intézménybe. A kitöltött feladatlapokat legkésőbb 2010. december 9-én kell postára adni a szegedi Szervező címére. A feladatok megoldásához semmilyen segédeszköz nem használható!

b)    A feladatlapot Szegeden értékelik. Legfeljebb 100 pont kapható.

Az 1. forduló eredményhirdetése:   
2010. december 21-től interneten, illetve a nevező intézménynek megküldött elektronikus levélben.

c)    Kötelező irodalom:
TOMKA F., Biztos út. Szerelemről, szexualitásról értelmesen. Serdülőknek, fiataloknak, hitoktatóknak, szülőknek, Szent István Társulat, Budapest, 2010. A 9. és 10. évfolyamos fiatalok számára a jelzett könyv alábbi részei: 36-55., 79-89., 92-109., 114-124., 130-140. oldal A 11. és 12. évfolyamos fiataloknak pedig a következő részek: 36-55., 61-74., 79-89., 92-109., 114-124., 130-140., 150-167. oldal A könyvben szereplő csoportos beszélgetések részletei, a lábjegyzetek tartalma, illetve a tanúságtételek nem képezik a verseny anyagát.

2. forduló:
a)    Az előző fordulóban megfelelő eredményt elért versenyzőktől pályamunka írását kérjük az alábbi témakörök egyikében:
–    Biblikus szekció: szerelem, párkapcsolat, házasság, család a Szentírásban;
–    Egyháztörténeti és szisztematikus teológiai szekció: szerelem, párkapcsolat, házasság, család az egyház történelme során, és/vagy az egyház hivatalos tanításában;
–    Gyakorlati és lelkiségi teológiai szekció: szerelem, párkapcsolat, házasság, család az egyház mai életében. Kérjük, hogy minden érintett –    egy konkrét, jól körülhatárolható témát válasszon az itt jelzett témakörök egyikén belül;
–    írását a felhasznált irodalmak korrekt megjelölésével készítse el. A dolgozatok terjedelme 9. és 10. évfolyamosok számára: 7-10 oldal; 11. és 12. évfolyamosok esetében 15-20 oldal.

A jeligés pályamunkákat az iskolán, ill. a plébánián keresztül küldhetik meg, legkésőbb a határidő napján történő feladással. A pályamunkák beküldési határideje: 2011. március 4. (péntek)

b)    A dolgozatokat szekciónként értékelik, legfeljebb 50 pont kapható.

c)    A 2. forduló eredményhirdetése: 2011. március 25-ig interneten, illetve a nevező intézménynek megküldött elektronikus levélben.

3. forduló (döntő):
A szekciókban megrendezett szegedi döntőn a legjobb 15-20 pályamunkát írt versenyző vesz részt.

A döntő menete:

a)    A dolgozat szóbeli bemutatása. Időtartama a 9. és 10. osztályosoknál 5 perc; a 11. és 12. évfolyamosoknál 10 perc; ezen összesen 25 pont érhető el.

b)    Kérdések a pályamunka témájából. Időtartama a 9. és 10. osztályosoknál 5 perc; a 11. és 12. évfolyamosoknál 10 perc; itt is összesen 25 pont érhető el.

A döntő időpontja:    2011. április 8-9. (péntek-szombat)
A döntőre való eljutást a nevező intézménynek kell megszerveznie. A döntő idejére a versenyzőknek és kísérőiknek étkezést és szállást biztosítunk.
A döntőn számítunk a kísérőtanárok, illetve a IV. Szegedi Katolikus Hittanári Konferencia résztvevőinek megjelenésére is!
A konferencia tervezett témája: „Döntésre nevelés a katekézisben”

A CSAPATVERSENY menete:
.
A csapatverseny két fordulóból áll:
1)    egy teszt írásából, és egy max. ötperces hangjáték – a versenyző csapat által történő – készítéséből;
2)    egy döntőből. Nevezés: Nevezni az internetről letölthető nevezési lapnak a megadott e-mail címre küldésével és egyidejű postára adásával lehet, legkésőbb a határidő napján történő feladással.
e-mail cím:    hittanverseny@gfhf.hu
postacím:    Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, 6720 Szeged, Dóm tér 6.
A borítékra kérjük ráírni: „Országos Középiskolai Katolikus Hittanverseny”
.
A nevezési határidő:        2010. november 26. (péntek)
.
1. forduló:
.
a)    Az 1. fordulós teszt írásának időpontja: 2010. december 7. (kedd) 15.00-16.30. óra.
Az első forduló a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola által összeállított, hittani ismereteket felmérő feladatlap kitöltését jelenti, amire a versenyző csapatokat nevező iskolákban vagy plébániákon kerül sor. A feladatlapot a szegedi Szervező küldi meg a nevező intézménybe. A kitöltött feladatlapokat legkésőbb 2010. december 9-én kell postára adni az elkészített hangjátékkal együtt a szegedi Szervező címére. A feladatok megoldásához semmilyen segédeszköz nem használható! A feladatlapokat Szegeden értékelik. Legfeljebb 100 pont kapható.

b)    A max. ötperces hangjáték a szerelem, a párkapcsolat, a házasság, a családi élet valamelyikének egy lényeges vonását állítsa a figyelem középpontjába. A CD-n rögzített hanganyag beküldése a kitöltött tesztekkel egy időben történik. A hangjátékokat Szegeden értékelik. Legfeljebb 50 pont kapható.

c)    Az írásbeli elemekre ugyanazon szabályok érvényesek, mint az egyéni versenyzők esetében (ld. a versenyszabályzatot).

d)    Az első és a második fordulóra egyaránt vonatkozó kötelező irodalom: TOMKA F., Biztos út. Szerelemről, szexualitásról értelmesen. Serdülőknek, fiataloknak, hitoktatóknak, szülőknek, Szent István Társulat, Budapest, 2010. alábbi részei: 36-55., 61-74., 79-89., 92-109., 114-124., 130-140., 150-167. oldal. A könyvben szereplő csoportos beszélgetések részletei, a lábjegyzetek tartalma, illetve a tanúságtételek nem képezik a verseny anyagát.

e)    Az 1. forduló eredményhirdetése: 2010. december 21-től interneten, illetve a nevező intézménynek megküldött elektronikus levélben.

2. forduló:

A szegedi döntőn az első fordulóban legjobb eredményt elért csapatok vesznek részt. A döntőben a csapatok egy írásbeli feladatsort oldanak meg, amely a megadott irodalmon alapul, valamint egyéb, kreativitást igénylő feladatokat kapnak.

A döntő időpontja:    2011. április 8-9. (péntek-szombat)
A döntőre való eljutást a nevező intézménynek kell megszerveznie. A döntő idejére a versenyzőknek és kísérőiknek étkezést és szállást biztosítunk. A döntőn számítunk a kísérőtanárok, illetve a IV. Szegedi Katolikus Hittanári Konferencia résztvevőinek megjelenésére is.

További információk, jelentkezés és részletes versenyszabályzat: www.gfhf.hu/magunkrol/hittanverseny/

A döntővel egyidejűleg zajlik a IV. SZEGEDI KATOLIKUS HITTANÁR KONFERENCIA, amire külön is várjuk a versenyzőket felkészítő katekétákat, hittanárokat!

A konferencia tervezett témája: „Döntésre nevelés a katekézisben”

> Az Országos Katolikus Hittanverseny Szabályzata

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.