Register
A password will be e-mailed to you.

 

MINDSZENTY
A fehér vértanú

Beszélgetés Koltay Gábor rendezővel

Rövidesen bemutatják a Mindszenty József bíborosról készített filmjét, amelynek címe A fehér vértanú. Miért érdekli az utolsó magyar hercegprímás személye?
Gyerekkorom óta érdekel a személye, hiszen a családi legendárium úgy tartotta, hogy nagybátyám, aki római katolikus pap, pápai kamarás, hittanár volt, ’56-ban a Budai várbeli rezidenciáján találkozott Mindszenty bíborossal. A regnumi papok elleni első per során a budapesti Gyorskocsi utcában, 1961-ben édesanyámat is kihallgatták, ilyenkor elbúcsúzott a családtól. A házkutatásokra is jól emlékszem, ezek mély nyomot hagytak a gyermeki lélekben. A családi vonatkozásokon túl felnőtt fejjel már megértettem, miért vált jelképpé Magyarországon a bíboros személye. Ma úgy mondanánk, hogy egy kiemelkedően bátor, elkötelezett emberjogi harcosról van szó, aki minden üldözöttért, nem csak a határon túlra szorult magyarokért, hanem a zsidóktól a svábokig, mindenkiért felemelte a szavát, ezért aztán minden rezsim meghurcolta, hiszen 1919-ben, ’44-ben és ’48-ban is börtönbe zárták. Ez utóbbi a Rákosi-féle koncepciós perek – nemzetközileg is figyelemmel kísért –, része volt. Életútja messze világító példája a rendíthetetlen hűségnek, a személyes példamutatásnak, a vállalt elvek és igazságok melletti kiállásnak. Bár a kegyetlen kínzások ellenére sem tudták a börtönben életét elvenni, egész élete, az elszenvedett gyötrelmek összessége alapján mégis kijelenthető, hogy a XX. század kiemelkedő „fehér vértanújáról” van szó. Azt gondolom, hogy az ilyen személyiségek életútját fel kell mutatni, meg kell érteni, közkincsé kell tenni, hogy a ma is érvényes tanulságokat le tudjuk vonni.

A film jelentős mértékben támaszkodik Mindszenty József bíboros Emlékirataira. Mikor olvasta először, és az ott leírtak árnyalták-e az Ön Mindszenty-képét?
A ’70-es évek végén jutottam hozzá, amelyet egy ismerősöm csempészett be az országba. Őszintén szólva megdöbbentett a könyv tartalma, s alapvetően befolyásolta a bíborosról kialakított képet. Kiderült, hogy milyen keveset tudok róla, s a vele történtekről. Ez persze rávilágít arra a súlyos problémára, hogy évtizedeken keresztül meg voltak fosztva az emberek a fontos információktól. Amiről nem beszélünk, az nincs. Így aztán még a legjobb szándékú emberek tudatából is kiestek fontos történések, események. Leginkább az 1948 karácsonyi letartóztatásától kezdődő kínvallatás, a koncepciós per és az 1956-ig tartó börtönidőszak részletei voltak számomra megdöbbentőek. Márcsak azért is, mert az 1945 utáni rendszer működési mechanizmusára, gondolkodásmódjára lehetett ebből következtetni. Ezt követően újra elmentem a budapesti Andrássy út 60-ba, a mai Terror Háza Múzeumának pincéjébe, ahol az emlékirattal a kezemben igyekeztem rekonstruálni, hol, mi történhetett. De ugyanilyen megdöbbentő volt számomra az egykori ÁVO-s hóhérok fényképeit nézegetni a falon, közöttük Olti Vilmos vérbíróét, aki aggastyán korában, közvetlenül halála előtt kért feloldozást bűnei alól Kerényi Lajos atyától, akit egyébként annakidején szintén ő ítélt el. Azt gondolom, hogy a bíboros mártíriumának ezen időszakában nemcsak egy erőszakos és hazug hatalmi berendezkedés tárul fel előttünk, hanem az is nyilvánvalóvá válik, milyen zsigerekig ható gyűlölet és félelem munkálkodott a hatalom képviselőiben az egyházzal, kiváltképp annak karizmatikus vezetőivel szemben. Mai észjárással hihetetlennek tűnik, hogy ezeket a gyötrelmeket nemcsak a politikai élet üldözött képviselőinek, hanem papoknak is el kellett szenvedniük.

Hány helyszínen forgattak és milyen tapasztalatokat szereztek. Hogyan viszonyulnak az emberek Mindszenty bíboroshoz? Vajon beengedték-e a stábot az amerikai nagykövetségre, ahol a hercegprímás 1956 és ’71 között 15 évig tartózkodott?
Legalább harminc helyszínen forgattunk, hiszen minden olyan országban, városban, templomban, plébánián megfordultunk, amely az egykori zalaegerszegi plébános, később veszprémi püspök, majd esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás életében fontos szerepet játszottak. Mindenütt a legteljesebb támogatásban részesültünk. Ez is bizonyítja, hogy a magyar nép, a magyar nemzet a lelke mélyén már réges-rég szentté avatta Mindszenty bíborost. A jelenleg is tartó boldoggá avatási eljárás legfontosabb kritériuma, hogy az illető személyiséget környezete szentként tisztelje. Ezt már régóta tény. Mindannyian a hivatalos vatikáni pecsétre várunk. Ha mégis kisebb gondokról kell említést tennem, akkor az ausztriai, máriazelli kegytemplomot említeném, ahol az ottani egyházi vezetők, a még ma is létező Mindszenty kultusz ellenére sem engedték meg a templomban a forgatást, mivel a Magyar Televízió egyik sorozatműsorának stábja nem is oly régen minősíthetetlenül viselkedett. Mivel nem volt kedvünk levelezgetni és kilincselni, ezért – meglehetősen izgalmas körülmények közepette – titokban, álcázva vettük fel a filmhez szükséges jelenetet. Igazán izgalmas volt a budapesti amerikai nagykövetséggel folytatott dialógus is, hiszen biztonsági okoknál fogva még sohasem engedték meg, hogy a bíboros egykori lakosztályában bárki is forgathasson. Külön örömömre szolgált, hogy a jelenlegi követségi vezetők lehetővé tették, hogy elkészíthessem a számomra legfontosabb snittet, azaz a bíboros egykori szobájának ablakából lefilmezhettük, hogy 15 évig vajon mit láthatott, ha az ablakon, többnyire a mindig lehúzott roló résein keresztül a Szabadság térre tekintett. Feltételezéseim beigazolódtak, hiszen a háború előtt közismert trianoni virágágyás helyén az 1945 után emelt szovjet hősi emlékművet láthatta.

Ki a film főszereplője és mit jelent a – fikciós elemekkel átszőtt dokumentumfilm – műfaji megjelölés. Van-e a filmnek konkrét cselekménye?
A film főszereplője Sipos Imre, aki az egykori Nemzeti Színház, a mostani Pesti Magyar Színház megbecsült színművész-rendezője. Ő az, aki a film elején egy képtelennek tűnő celldömölki történetet ismer meg Mindszenty bíborosról és ez annyira felkavarja, hogy  utána akar járni, a saját maga számára fel akarja dolgozni, ki akarja deríteni, ki is volt valójában ez a kiemelkedő egyházi személyiség, a XX. századi magyar történelem egyik legfontosabb alakja. Ezért hát motorkerékpárjára ül és végigjárja az összes helyszínt, felkeresi az egykori szemtanúkat, s minden fellelhető könyvet, tanulmányt elolvas. Legfőképpen arra kíváncsi, mi a bíboros rendíthetetlen, meggyőződéses, hitvalló életútjának ma is érvényes, fontos tanulsága. Az őt felzaklató történet pedig arról szól, hogy a Mária búcsúk idején 1948-ban a celldömölki templomban tartott szentmise után, az eseményre érkezett tömeget az ÁVO, a rendőrség közreműködésével, tűzoltókocsik fecskendőjéből a hívekre locsolt trágyalével kergette szét.
Egy kamerával és néhány fős stábbal, szerény költségvetéssel dolgoztunk, hiszen a Mindszenty – A fehér vértanú című alkotás is a Korona Film gyártásában elsősorban egyházmegyei szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, vállalkozások és magánemberek támogatásából valósult meg. Őszinte örömömre szolgál, hogy a díszbemutatóra Szegeden sor kerülhet, hiszen Kiss-Rigó László megyéspüspök – aki maga is példaképének tekinti a mártírsorsú bíborost –, a film elkészítésének nagy patrónusa volt.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

3 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.