Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Mária titka

Jézus a zelóta Simonnal és Marciammal Betániából a Getszemáni kert felé megy. Csatlakozik hozzájuk Anastasica is, aki egészen fátyolába burkolózik. (Anastasicát útközben haldokolva találta Jézus, és meggyógyította. A fiatal nőt férje egy másik nő kedvéért bélpoklosnak mondta, és elűzte magától, pedig tudta, hogy nem bélpoklos. Már három napja nem evett, amikor Jézus rátalált. Magával hozta, hogy rábízza Elízára, akit előzőleg gyógyított ki búskomorságából.) Jézus a zelótával megy, Marciam pedig Anastasicával. Beszélgetnek egymással. Anastasica azt mondja Marciamnak:
– Alig várom, hogy megismerjem Máriát. Hidd el, akkor sem voltam ekkora izgalomban, amikor a menyegzőmre mentem, vagy amikor leprásnak nyilvánítottak. Mit gondolsz, hogyan üdvözöljem?
Marciam kedves mosollyal, de komolyan mondja:
– Az igazi nevén szólítsd! Mama!
– De én nem ismerem őt. Nem túlságosan bizalmas ez? Elvégre is, ki vagyok én hozzá képest?
– Az, aki én voltam tavaly. Vagyis te sokkal több vagy nálam! Én egy szegény, piszkos, félénk és durva, árva gyermek voltam. Ő mégis mindig fiának szólított, az első pillanattól kezdve, és igazi anyám volt. Tavaly remegtem az izgalomtól, amikor vártam, hogy meglássam őt. De utána, amint megláttam, soha többé nem remegtem. Egészen elmúlt a félelmem, pedig a véremben volt azóta, hogy gyermekszemmel először láttam a
természet dühöngését, ami teljesen lerombolta az otthonom és a családom, és utána… és utána ugyanezekkel a szemeimmel láthattam, kellett látnom, hogy az ember kegyetlenebb vadállat a sakálnál és a vámpírnál. Mindig remegni… mindig sírni… egy csomót érezni itt, ami szorít, kemény, fájdalmas a félelem miatt, a büntetés, a gyűlölet, minden miatt… Néhány hónap alatt megismertem a világ minden rosszát, szenvedését és vadságát… Többé nem tudtam hinni abban, hogy van még jóság, szeretet, védelem…
– Hogy lehet az? Amikor a Mester magához vett téged… És amikor az ő jólelkű tanítványai közé kerültél?
– Akkor még remegtem, nővérem… és még gyűlöltem. Szerettem volna, ha az idő megszünteti a félelmemet. És még jobban szerettem volna, ha letehettem volna gyűlöletemről, amitől szenvedett a lelkem, mert megismertem, hogy mivé lehet egy ember: ördöggé a vadállat bőrében. Amikor valaki gyerek, a szenvedés mély nyomot vés a lelkébe… Jelet hagy benne, mert a szíve még gyengéd, lágy az anyai csóktól, jobban szomjazza a csókokat, mint ahogy valaki a kenyérre éhezik. És ehelyett ütéseket kap…
– Te szegény!
– Igen, szegény, nagyon szegény. Én már nem reméltem az Istenben, és nem becsültem az embereket… Féltem az emberektől. Még Jézus közelében, Péter karjaiban is féltem… Azt mondtam: ,,Lehetséges ez? Ó, ez nem fog így tartani sokáig! Majd ők is belefáradnak abba, hogy jók
legyenek…” És Mária után sóhajtoztam. Egy mama mindig mama marad, nem igaz? És amióta megláttam őt, amióta a karjában tartott, azóta nem félek. Megértettem, hogy a múlt tényleg befejeződött, és hogy a pokolból átmentem a paradicsomba… Utolsó fájdalmam még az volt, hogy úgy éreztem, hogy rólam mindig megfeledkeznek, mellőznek… Mindig a rosszra készültem. És sokat sírtam egyedül. De Mária… mekkora szeretettel vett magához! Attól a pillanattól kezdve nem sirattam a mamámat, többé nem remegtem… Mária a szerencsétlenek számára kedvesség és a béke!
– Én is rászorulok a kedvességre és a békére… – sóhajt fel a nő.
– Nemsokára megismered és részed lesz benne. Látod azt a zöld foltot ott lenn? Ott rejtőzik, a Getszemáni kert házában.
– Ott lesz Elíza is? De mit mondjak neki? Mit mondanak majd nekem?
– Nem tudom, hogy Elíza ott van-e. Beteg volt.
– Jaj, csak nem fog meghalni?! Akkor ki fogadna leányának?
– Ne félj! Ő azt mondta: ,,Lesz anyád és otthonod”. És így is lesz. Menjünk egy kicsit gyorsabban! Én nem tudom fékezni magamat, amikor Máriához tartok.
(Felgyorsítják lépteiket, és a látnok többé nem hallja, mit beszélnek…)

Ezalatt a zelóta nézi őket, és megjegyzi Jézusnak:
– Mintha testvérek lennének… Nézd, milyen jó barátok!
– Marciam ért ahhoz, hogy mindenkivel megtalálja a megfelelő hangot. Ez nagyon nehéz erény, és nagyon szükséges számára jövendő küldetéséhez. Igyekszem növelni benne ezt a hajlamot, mert nagy szolgálatot fog tenni általa.
– Őt kedvedre alakíthatod, így van, Mester?
– Igen. A kora lehetővé teszi.
– Az öreg Jánost is át tudtad formálni…
– Igen, de azért, mert engedte, hogy teljesen leromboljam a múltját és újjáteremtsem.
– Az igaz. Észrevettem, hogy a legnagyobb bűnösök, amikor megtérnek, felülmúlnak minket az életszentségben, minket, akik aránylag nem is vagyunk oly bűnösek. Miért van ez?
– Mert a bűnbánatuk arányos a bűneikkel. Végtelen. Így megőrli őket a fájdalom és az alázatosság malomköve.

                             * * *

Anastasica nem mer bemenni a házba, ahol Mária van, hanem leül egy kiszögellésre, hogy bevárja Jézust. Marciam eltűnt. Mielőtt Jézus odaérne hozzá, máris jön ki a házból Mária, rokonával, Szalóméval, Porfíreával és Bertalan, valamint Fülöp feleségével. Jézus messziről üdvözli, és odamegy Anastasicához, megfogja a kezénél, és úgy vezeti anyja felé.
– Íme, Anyám, ő ennek a húsvétnak a virága. Csak egy ebben az évben. De kedves lesz számodra, mert én vezetem hozzád.
 
A nő letérdel. Mária fölé hajol, felemeli őt, mondván:
– A leányok a mamájuk szívén vannak, nem a lábánál. Jöjj, leányom! Ismerjük meg egymást arcunkról, amint lelkünk már ismeri egymást. Íme, a jelenlevő nôvérek. A többiek később jönnek. Kedves család ez, amelynek tagjai szeretik egymást, és teljesen Isten dicsőségének szentelik magukat.
. 
A többi nőtanítványok is megcsókolja és szeretettel nézi Anastasicát. A férfiak Jézussal együtt csoportot alkotnak a ház teraszán, mialatt a nők az
új jövevény körül csoportosulnak. Visszaérkezik a városból Zsuzsanna, férjével együtt. Johanna is megérkezik a gyermekeivel. Angyali arcával megjelenik Annalia. Jaírus, leányával együtt az asszonyok csoportjához megy, Mária közelébe, aki megsimogatja a leányt.
. 
Vacsora után Jézus hívja Anyját és Alfeus feleségét, hogy menjenek vele és a tanítványokkal a csendes olajfakertbe. Ott felolvassa nekik endori János és Sintica levelét. Majd András lehajol, hogy valamit kérdezzen Máriától, és megdöbbenve látja a könnyeket annak arcán.
– Sírsz? – kérdezi.
– Miért sírsz? Mi történt, Anya? – fordulnak oda többen is.
– Én tudom, miért sír – mondja Marciam.
– Miért?
– Mert János megemlítette az Úr halálát.
– Igazán? De honnan tudja, hiszen már nem volt velünk, amikor megjövendölted – kérdezik most Jézustól.
– Tőlem tudja, vigasztalására megmondtam neki.
– Vigasztalására…?
– Igen, a vigasztalására. Megígértem neki, hogy nem kell sokáig várnia az Országra. Megérdemli ezt, mert felülmúlt titeket akaratával és engedelmességével.

                                                                ***

Másnap az asszonyok épp a teendőiket beszélik meg. Anastasica még nem eléggé jártas ezekben, úgyhogy talajt vesztve, kissé távolabb áll tőlük,
gondolataiba merülve. Mária, aki Marciammal beszélgetett, meglátja, odamegy hozzá, és egyik karjával átöleli a derekát.
– Egy kicsit egyedül érzed magadat, leányom? Azért ma már minden jobban fog menni. Látod? Fiam szétküldi az apostolokat nőtanítványai házaihoz, hogy összehívják őket délutánra Johanna házában. Biztos beszélni akar hozzánk, főleg hozzánk, nőkhöz, és előtte ad neked anyát. Jót, tudod? Ismerem őt abból az időből, amikor a Templomban éltem. Már akkor anyjuk volt a legkisebbeknek a kicsi szüzek között. És megérti majd a szívedet, mert ő is sokat sírt. Fiam tavaly meggyógyította halálos búskomorságából, ami erőt vett rajta két fiának halála után. Ezeket azért mondom el neked, hogy tudd, ki az, aki ezentúl szeretni fog téged, és akit te is szeretni fogsz. De, amint tavaly Péternek mondtam, amikor fiává fogadta Marciamot, most neked is azt mondom: ,,Ez az érzelem ne tegye lanyhává a szívedet, akaratodat illetően, hogy Jézust szolgáld.” Ha ez történne, Isten ajándéka veszélyesebb lenne számodra a lepránál, mert kioltaná benned a jóakaratot, amelynek révén egy napon birtokolhatod majd az Országot.
– Ne félj, Mama! Amennyire rajtam áll, ebből az érzelemből lángot gyújtok, hogy mind buzgóbban szolgáljam az Üdvözítőt. Nem lesz az teher számomra, sem Elíza számára, hanem inkább együtt, szent vetélkedéssel arra törekszünk, hogy segítsük az Urat az ő útján.

>> Mária és a gyöngyvirág

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.