Register
A password will be e-mailed to you.

< 33 NAPOS LELKIGYAKORLAT: Bevezetés, előszó

Montforti Grignon Szent Lajos Mária: Értekezés a valódi Mária tiszteletről

Akik be akarják fogadni ezt a különleges Mária tiszteletet, miután legalább tizenkét napon át igyekeztek megszabadulni a világ szellemétől, mely Jézus Krisztusénak az ellentéte, három héten át fognak töltekezni Jézus Krisztussal a Szent Szűz közreműködésével.


12 NAP A VILÁG SZELLEMÉTŐL VALÓ MEGSZABADULÁSRA
1. nap

Az olvasmány és az elmélkedés előtt:
A Szentlélek segítségül hívása
.
Lelkiismeret-vizsgálat. Bánat-ima…
A rózsafüzér – tanácsolt – napi elimádkozása

 

12 NAP A VILÁG SZELLEMÉTŐL VALÓ MEGSZABADULÁSRA, MELY JÉZUSÉNAK ELLENTÉTE

Első nap

A SZERETET
Jézus követésére hív bennünket
„Ez az élet – írja Keresztes Szent János –, ha nem Jézus követésében telik el, semmit sem ér!”

Szentírás:
(Mt 16,24-27)
Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: «Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.»

Üzenetek
(San Martino 92.7.22)
Áldjuk az Atyát!
Gyermekeim, az alázatos és bűnbánó szívekre
fordítja Isten az Ő tekintetét.
Igyekezzetek, hogy leromboljátok
a szívetek mélyén fészkelő gőgöt,
és engedjétek, hogy Jézus szeretete átöleljen titeket.
Az Ő fénye általatok is borítsa be az egész világot,
hogy így a föld is, akár az ég,
telve legyen Isten dicsőségével.
Megáldalak titeket!
(San Martino 86.3.24)
.
Dicsértessék az Atya, a Fiú és a Szentlélek!
Drága gyermekeim! Bűnbánatot gyakorolva
éljétek meg ezt a szent időt!
Imádságotokkal semmisítsetek meg
minden megbántást, ami Istent érte!
Éljétek át Jézus gyötrelmeit!
Öleljétek át a keresztet!
Emeljétek magasba a keresztet!
Csak a Kereszt révén lesz üdvösségetek.
Jézus szeret titeket és várja, hogy viszontszeressétek.
Legyetek nagylelkűek!
Az Atya majd megjutalmaz titeket tetteitekért.
Én megáldalak titeket, és köztetek maradok.

Elmélkedés
Montforti Grignon Szent Lajos Mária: Levél a kereszt barátaihoz
A keresztény tökéletesség útja (13. cikkely)

Valójában az egész keresztény tökéletesség ebben áll:
1) az akaratban, hogy szentté legyen az: aki engem követni akar…
2) a megtérésben: tagadja meg magát…
3) az önmegtagadásban: vegye fel keresztjét…
4) a cselekvésben: és kövessen engem.

Ha valaki utánam akar jönni
(15. cikkely)
«Ha valaki akar…» vagyis akinek akarata igaz és őszinte, aki tehát nem hagyja, hogy természete, a szokás, az önszeretet vagy emberi szempontok határozzák meg, hanem egyedül csak a Szentlélek hathatós kegyelme, melyben nem mindenki részesül, mert a kereszt titkának igaz ismerete csak keveseknek adatik meg. «Mert nem mindenkinek adatott meg, hogy megértsék Isten Országának titkait» (Mt 13,11; Mk 4,11). Azoknak, akik fel akarnak menni a Kálvária hegyére, és az egész világ előtt keresztre akarják szegezni magukat Jézussal, hősies, elszánt, Istenért lelkesülő emberekké kell lenniük, olyanokká, akik szembeszállnak a világgal és a pokollal, testükkel és saját akaratukkal, akik készek mindent elhagyni, mindent megtenni, és mindent elszenvedni Jézus Krisztusért. (…)

Alázza meg magát
(16. cikkely)
«Ha valaki utánam» akar jönni, utánam, aki úgy megaláztam magamat, úgy tönkretettem, hogy inkább egy «féregre hasonlítok, nem emberre» (Zsolt 22,7). Csak azért jöttem a világba, hogy átöleljem a keresztet, hogy «szívem közepébe ültessem», hogy «ifjúságomtól fogva szeressem» (Bölcs 8,2). Egész életem folyamán utána vágyakoztam, hogy örömmel hordozzam, és többre becsüljem az ég és föld minden öröménél és gyönyörénél, és addig nem voltam elégedett, amíg ölelésében meg nem haltam.

Tagadja meg magát
(17. cikkely)
Ha tehát valaki engem, a Megfeszítettet követni akar, az hozzám hasonlóan csak szegénységével dicsekedjék, keresztjének megaláztatásaival, szenvedéseivel, és «tagadja meg magát». Távol legyenek a kereszt igazi barátainak társaságától azok a gőgös kereszthordozók és a világnak azok a bölcsei és azok a «nagy zsenik» és «tehetséges szellemek», akik önfejűek és felfuvalkodottak tudásuk és talentumaik miatt. Távol legyenek tőlük azok a nagy fecsegők is, akik nagy lármát csapnak és más gyümölcsöt nem is hoznak, mint az önteltség gyümölcseit. Távol legyenek tőlük azok a kevély ájtatosak, akiknek ajkáról mindig a gőgös luciferi «ami engem illet…» hangzik, és akik maguknak ezzel a gondolattal
hízelegnek: «Én nem vagyok olyan, mint a többiek» (Lk 18,11), akik nem tudnak eltűrni egy szemrehányást, akik nem viselik el, ha megfeddik őket, ha megalázzák, fellázadnak, ha rájuk támadnak, védekeznek. Óvakodjatok társaságotokba felvenni azokat a túlérzékeny egyéneket, akik minden legkisebb fájdalomra reagálnak és panaszkodnak, és sosem próbálták ki a vezeklőövet vagy más vezeklő eszközt, és áhítatukat a divat szerint végzik, kifinomult és rafinált választékossággal.

Vegye föl keresztjét
(18. cikkely)
Vegye fel keresztjét! Az ő keresztjét, nem a másét; az ő keresztjét, amelyet bölcsességem az ő számára készített, szám, súly és mérték szerint; az ő keresztjét, melynek jól megfontolt szándékom szerint én magam szabtam meg négyszeres kiterjedését: vastagságát, szélességét, hosszát és mélységét. Vegye fel keresztjét, melyet én magam hasítottam ki számára abból a keresztből, melyet iránta való végtelen szeretettel vittem fel a Kálvária hegyére.

(19. cikkely)
Vegye fel keresztjét! Ne vonszolja, és ne rázza le, ne csökkentse és ne is rejtse el! Fölemelt kézzel hordozza, türelmetlenség nélkül, szomorúság és panasz nélkül, önkéntelen zúgolódás nélkül, természetes engedékenység és panasz nélkül, szégyenérzet nélkül, és nem tartva emberi tekintettől.

Vegye fel keresztjét! Helyezze a homlokára, hogy elmondhassa Szent Pállal: «Távol legyen tőlem, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével» (Gal 6,14).
Hordozza vállán Jézus Krisztus példájára, hogy számára a kereszt hódításainak fegyvere és uralkodásának jogara legyen (Iz 9,6-7).
Végezetül szeretettel ültesse el szívébe, hogy égő csipkebokor váljék belőle, mely éjjel nappal a legtisztább istenszeretettől lángol, anélkül, hogy elégne (Ez 3,2).

Kempis Tamás – Krisztus követése, 1/1.
Krisztus követése és minden hiábavaló evilági igyekezetnek megvetése
Aki engem követ, nem jár sötétségben – mondja az Úr. Krisztus szava ez; arra int, hogy az Ő életét és erkölcsét kövessük, ha igazán akarunk világosságban járni, és minden szívbeli vakságtól megszabadulni. Legyen azért legkedvesebb foglalkozásunk a Jézus Krisztus életéről való elmélkedés. Krisztus tanítása a szentek minden tanításánál különb, és akiben lélek lakik, elrejtett mannát talál benne. Mégis azt látjuk, hogy sokan – bár gyakran hallják az evangéliumot – mégsem buzdulnak fel, mert nincs bennük Krisztus lelke. Márpedig annak, aki teljesen ínyét csiklandón érteni akarja Krisztus szavát, annak azon kell lennie, hogy egész élete folyását az övéhez igazítsa. Mi hasznod abból, hogy a Szentháromságról mélyreható vitákba bocsátkozol, ha nincs benned alázatosság, s azért nem telik benned kedve a Szentháromságnak? Bizony a mélyértelmű szavak nem tesznek szentté és igazzá: viszont az erényes élet kedvessé tesz Isten előtt. Inkább kívánom, hogy érezzem a töredelmet, mint hogy
tudjam annak meghatározását. Ha betéve tudnád a Bibliát és minden bölcs jeles mondásait, Isten szeretete és kegyelme nélkül mindez hasznodra volna? Hívságok hívsága és minden hiábavalóság, csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük, és egyedül neki szolgáljunk! Ez a
bölcsesség summája: evilágot megvetve minden igyekezetünket a mennyek országára irányítani.

Hiábavaló dolog tehát veszendő gazdagságot keresni, és reményünket abba vetni. Hasonlóképpen hiábavalóság mindenáron elismerést keresni, magas polcokra kívánkozni. Hiábavaló dolog a test kívánságait követni, arra vágyakozni, amiért később keményen lakolni kell. Hiábavaló igyekezet hosszú életet óhajtani és az igaz életre kevés gondot viselni. Hiábavalóság csak a földi élettel törődni, és az eljövendőről előre nem gondoskodni.
Hiábavaló azt szeretni, ami egy-kettőre elmúlik, és oda nem igyekezni, ahol örökké való öröm vár ránk. Jusson eszedbe gyakran a közmondás: Nem elégszik meg a szem a látással, a fül sem telik be a hallással. Azon légy hát, hogy szívedet elvond a látható dolgok szeretetétől, és a nem-láthatókhoz fordulj. Mert akik érzéki természetük törvényét követik, beszennyezik lelkiismeretüket, és Isten kegyelméből kiesnek.

(20. zsoltár)
A szorongatás napján hallgasson meg téged az Úr,
oltalmazzon meg Jákob Istenének neve!
Küldjön neked szentélyéből segítséget,
és Sionból nyújtson védelmet!
Emlékezzék meg minden áldozatodról,
és találja égő áldozatodat kövérnek!
Bánjon veled szíved szerint,
és váltsa valóra minden tervedet!
Hadd örvendjünk szabadításodnak,
hadd emeljünk zászlót Istenünk nevében!
Teljesítse az Úr minden kérésedet!
Már tudom: fölkentjének az Úr győzelmet adott;
Szent egéből meghallgatta,
hatalmas jobbja megsegíti.
Ezek harci szekereikben, azok lovaikban,
mi pedig az Úr, a mi Istenünk nevében
keresünk segítséget.
Ők lehanyatlanak és elhullanak,
mi azonban fölkeltünk és állunk szilárdan.
Uram, tartsd meg a királyt,
és hallgass meg azon napon,
amelyen hozzád kiáltunk!

Katekizmus
A keresztények a keresztség által Krisztusba testesülve «meghaltak a bűnnek, de élnek az Istennek Jézus Krisztusban», így részesülve a Feltámadott életében. Krisztust követve és Hozzá kapcsolódva a keresztények törekedhetnek arra, hogy Isten követői legyenek mint szeretett gyermekek, és a szeretetben járjanak, gondolataikat, szavaikat és cselekedeteiket úgy alakítván, hogy az az érzület legyen bennük, amely Krisztus
Jézusban is volt, és követik az ő példáját.

Imádság
(Romanosz Melodosz, † 560, a Mindenszentekhez szóló himnuszból)
Krisztus, Istenünk, te amilyen irgalmas vagy,
megkönnyítetted azokat a kínokat,
melyekkel a mártírok kimutatták benned való hitüket
a zsarnok uralkodók előtt.
Ahogyan nekik megadtad áldásodat,
mely áldás az elviselés erejévé változott
és az égi ismeretek gyümölcsévé,
úgy add meg nekünk is mindnyájunknak
Te, aki bővelkedsz irgalomban.
A puszta szavad követésedre indította
a Szenteket, ó Uram.
Ahogyan te megmondtad:
«Aki követni akar engem, hagyja el rokonait és szüleit»,
ők készségesen lemondtak mindenükről,
és a földi dolgoktól megfosztva
követtek Téged, az igaz utat és az élet forrását,
szilárd lélekkel hittek Tebenned,
ó, Te irgalomban gazdag Isten.

Az olvasmány és elmélkedés után:
Litánia a Szentlélekhez

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.