Mária Julianna életrajza

Mária Julianna 1983. augusztus 7. vasárnap reggel óta kap folyamatosan kinyilatkoztatásokat. „ A szentmisék után Jézus segít visszaemlékezni az általa adott üzenetekre, amelyeket többnyire a szertartás után tudok leírni.” Értelmi üzeneteket kap: „hangot ugyanis nem hallok. Minden az agyamban játszódik le.”

Júlia református családban született, s szülei csak nagyon ritkán vitték templomba. Mivel az 1950-es években volt gyermek így titokban járt hittanra s így is konfirmált. Nagymamája segítette Isten felé vezetõ útjában a legtöbbet. Nagypénteken étlen-szomjan böjtölt és rendszerint végigsírta a szertartást a kis Júlia. 22 évesen ment férjhez és 30 évesen világra hozta egyetlen gyermeküket. Júlia és kisfia sokat betegeskedtek. Férje, aki nem gyakorolta vallását, 14 évi házasság után elvált tõle, s Júlia egyedül nevelte tovább gyermekét. Késõbb belsõ indíttatásra hitoktatói tanfolyamot végez, majd éveken át oktatja tanítványait, akik 8-10 éves gyerekek voltak.
Azóta minden nap jár misére s szentáldozáshoz járul. Havonta vagy gyakrabban gyón. „Istenben találom minden örömömet, és Õbenne szeretem gyermekemet, akivel megajándékozott.”

A Szűzanyát nagyon tiszteltem és szerettem, mint imádott Jézusom Édesanyját. A nagymamám elmondta, hogy amikor édesanyámat szülte, tüdõvérzése volt. (Ekkor 1930-at írtak) Az orvosok lemondtak róla. Éjjel-nappal imádkozott, hogy négy kisgyermekét föl tudja nevelni. Egyszer csak nagy fényesség töltötte be a kis szobát, ahol feküdt. Megjelent neki a Szűzanya a kisded Jézussal a karján. Rámosolygott és azt mondta neki: "Ne félj! Meghallgattatott a te könyörgésed, 75 éves korodig fogsz élni." Ezzel a jelenés eltûnt. A nagymama pedig fokozatosan felgyógyult. Ekkor 39 éves volt. A 75. születésnapját kórházban töltötte. Meglátogattam, imádkoztam vele. (Ekkor 17 éves voltam.) Másnap reggel telefonáltak a kórházból, hogy a nagymama éjfél után nem sokkal örök álomra szenderült.

10 éves koromban a szüleim elvittek nyaralni egy kis hegyvidéki faluba, ahol megismerkedtem egy korombeli ott lakó kislánnyal. A késõbbi években rendszeresen nyaraltam náluk. A házukkal szemben lakott a plébános atya, aki délutánonként megvendégelt bennünket süteménnyel, szörppel és közben Istenrõl beszélt nekünk.

16 éves voltam, amikor sehogy sem tudtam magamnak elképzelni a jó Istent. Akkor ez az atya ezt mondta: "Isten a végtelen energia, Aki mindent megtehet. Õ a végtelen szeretet és bölcsesség, Aki nekünk jót akar, és mint Teremtõnk a legjobban tudja, hogy nekünk mi a jó. Ezért teljesen hagyatkozzunk Rá." Az isteni gondviselés már akkor elõkészítette ezt a találkozást, melynek kapcsán 22 évvel késõbb jöttem ide tanácsot kémi. Itt lettem elsőáldozó, és ez az atya bérmált meg.

22 éves koromban férjhez mentem és 30 évesen világra hoztam egyetlen gyermekünket. A kisfiam hat hónapos volt, amikor hirtelen egyik délután rosszul lettem, és le kellett feküdnöm. Ekkor álmot láttam. Egy buszon utaztunk a férjemmel. A busz megállt. Én le akartam szállni. A férjem minden erejével igyekezett visszatartani, de én kitéptem magam a karjaiból, és leszálltam. Õ a buszon maradt, ami tovább ment vele. Én elkezdtem futni majd kitárt karokkal szálltam fölfelé és azt kiáltottam: "Megyek, drága Úr Jézusom, megyek Hozzád!" Nem láttam senkit, de kimondhatatlan édes vonzást éreztem. Utána az álmomban egy hosszú, széles asztalnál ültem. Velem szemben ült a fiam, és még néhány ismeretlen ember. Ott így imádkoztam: "Jó Atyám, köszönöm Neked, hogy a fiamat fölneveltem. Megtanítottam õt, hogy megismerjen és szeressen Téged. 18 éves, most már átadom Neked, Te vidd oda továbbtanulni, ahová jónak látod." Amikor ezeket imádkoztam, tudtam, hogy egy teljesen új iskolarendszer létezik. Ekkor 1982 áprilist írtunk.

A házasságomból kifolyólag sok problémám volt. Közös gyermekünk, és én is sokat betegeskedtünk. A férjem, aki egyébként római katolikus hitû, nem gyakorolta a vallását.

Az álom beteljesült. A férjem 14 évi házasság után elvált tőlem. De akkor én már római katolikus voltam. Lelkiatyám megtiltotta, hogy beadjam a válópert, de ismerve elviselhetetlen terheimet, azt tanácsolta, hogyha a férjem kezdeményezi a válást, engedelmeskedjek s fogadjam Isten kezébõl. Elõtte azért imádkoztam, hogy változzon meg a férjem, de ha nem akar, akkor vigye el a jó Isten az életembõl. A válóper alatt az álmom erõsített meg, hogy közös gyermekünket én fogom felnevelni. Meg voltam gyõzõdve róla, hogy a kisfiunk nálam van a legjobb helyen. Amikor az ügyvédem semmi jóval nem biztatott, így imádkoztam: "Jézusom, Téged Pilátus halálra ítélt. Értem átszegzett Kezedbe ajánlom ügyemet. Mindenekfölött bízom Benned!" Gyermekünket én nevelem, csodálatos békében és szeretetben élünk. A férjemért sokat imádkozom. Õ továbbra is megmaradt a régi életstílusában. Gyermekünk révén a kapcsolattartásunk békés, normális.

Még a házasságom fennállása alatt, lelki szenvedéseim közepette gyakrabban jártam a református templomba. Az egyik ifjúsági bibliaórán egy fiatal lelkész Jézus Édesanyjáról beszélt. Körülbelül ezeket mondta: "Mária ugyanolyan bûnös asszony volt, mint a többi. Szüksége volt a megváltásra. Jézuson kívül még több gyermeke is volt." Én ezután sírva mentem haza. Mérhetetlenül fájt a lelkem ezektõl a szavaktól. Számomra Jézusom Édesanyja mindig Szent volt, és mint ilyen, sérthetetlen is. Ezt mondtam magamban: soha többé nem megyek be abba a templomba. A katolikus vallást nem ismertem, bár a férjemmel gyakran jártunk misére, amíg udvarolt. Ez az eset 1983 kora tavaszán történt. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy meglátogassam azt a római katolikus atyát, akivel gyermekkoromban oly sokat beszéltem. Nyáron meg is érkeztünk. A falu annyira beépült, hogy nem ismertem rá. Szállásunk nem volt. A férjemmel és a másfél éves kisfiammal voltam. Egy parkoló mellett tiszta egyszerû kis ház állt. Rajta felirat: Szoba kiadó! Vonzást éreztem. Becsöngettem. Egyszerû idõs néni nyitott kaput.

Ott maradtunk. A férjem még aznap hazautazott, mert nem vett ki szabadságot. A néni késõbb elmondta, hogy imádkozott, hogy Jézus küldjön neki vendéget. Én pedig szállást kértem Jézustól. A néni buzgó katolikus asszony, aki 22 éves kora óta özvegyen nevelte fel két gyermekét. 30 éve díszíti virágokkal a templomot. Elmondtam neki lelki problémámat és még aznap felkerestem a plébános atyát. Beszámoltam neki keserû tapasztalataimról, és választ kértem tõle Jézus Édesanyjára vonatkozóan. Válaszul egy könyvet nyomott a kezembe, melynek címe: Jézus bensõ élete Baij Mária Cecília feljegyzései szerint. /Ma 13 kötetes kiskönyvekbõl álló sorozat. Pax Kiadó, Tel.:06-33/314-376/. Kõvári Károly jezsuita szerzetes atya fordításában. Ez egy három kötetes könyv elsõ része volt, amely a Jézus rejtett élete alcímet viselte. Mivel azelõtt még sohasem olvastam magánkinyilatkoztatást, ezért megkérdeztem Jézust a Szentírásból.

Az Énekek Énekébõl a következõket olvastam: "Megtaláltam, Akit igazán szeret a lelkem, megragadom, és el nem engedem." Ezek után elkezdtem olvasni a könyvet. Jézus fogantatásától a megszületéséig. Csodálatos volt az a bensõséges lelki kapcsolat, amely Anya és isteni Magzata között zajlott. Amikor Mária világra hozta isteni Gyermekét, Szent Józseffel együtt földre borulva imádták a megtestesült isteni Kisdedet. Mivel méltatlannak tartották magukat, ezért nem merték Õt érinteni. Ekkor Jézus lelkében szólította Anyját, hogy fázik és éhes és kéri, hogy gondoskodjon Róla. A Boldogságos Szûzanya ekkor az Énekek éneke szavaival szorította keblére Szent Fiát: "Megtaláltam, Akit igazán szeret a lelkem, megragadom és soha el nem engedem!"

Amit én e könyv olvasásakor átéltem, azt megfogalmazni nem tudom. Talán mennyei örömnek nevezhetném. Mindenesetre sírva borultam a padlóra, és könnyek között kértem bocsánatot Jézus Édesanyjától, amiért nem tiszteltem és nem szerettem Õt Hozzá méltóan. Úgy éreztem, hogy Szûzanyám karjaimba adta egyszülött Gyermekét, Akinek kimondhatatlanul örültem.

Másnap elkértem a könyv másik két kötetét is. Mielõtt belenéztem volna, kértem a Szentlelket. Így találtam rá arra a részre, amelyben Jézus arról beszél, ho.gy milyen nagy kegyelmeket ad azoknak a lelkeknek, akik Ot tiszta szívvel magukba fogadják. Kimondhatatlan vágyat éreztem arra, hogy Jézust a legméltóságosabb Oltáriszentségben a szívembe fogadjam.

Másnap, vasárnap reggel misére indultam. Öltözködés közben belül a lelkemben egy szelíd, de határozott hangot hallottam: "Áldozz meg!" Nem lehet, válaszoltam, mert ismer az atya és ebbõl botrány lesz. A hang válaszolt: "Ne félj: nem lesz semmi baj, áldozz meg!" Én megint csak tiltakoztam. Õ így válaszolt: "Ha nem akarod, nem muszáj. De ne félj, áldozz meg!" Ekkor ismertem fel a hang tulajdonosát, Jézust. Sírva válaszoltam: "Uram! Én nyomorult bûnös vagyok. Gyónni sem tudok. Hogy járulhatnék én a Szentséghez?" Õ szeretetteljes hangon csak ennyit válaszolt: "Bûneid el vannak véve." Sírva futottam el a templomig. A szentmise végén félve, remegve beálltam a szentáldozáshoz járulók sorába. Közben hallottam Jézusom szeretõ hangját: "Térjél be közéjük!" Mise után azonnal elmentem az atyához. Minden élményemrõl részletesen beszámoltam neki. Õ a következõ héten minden nap tanított majd ezt mondta: "Nagyon jól ismered a Szentírást. Ha csak a tized részét tartod meg mindannak amit ismersz, üdvözülni fogsz."

Egy hét múlva életgyónást végeztem nála. Elsőáldozó voltam, és megbérmált. A házinénim lett a bérmakeresztmamám. Amíg csak haza nem szólította mennyei Édesatyánk, nagyon jó kapcsolatban voltunk. Ezután nagyon boldog lett a lelki életem. Úgy gondoltam, hogy ha a vasárnapot megünnepelem, akkor kötelességem a pénteki napokon engesztelni. Ugyanis a kereszthalál után jött a feltámadás. Egy éven keresztül buzgón jártam a szentmisékre. Közben megismerkedtem egy teológussal, akitől megtudtam, hogy hol lehet jelentkezni hitoktatói tanfolyamra. Nagy indíttatást éreztem. Meg is kerestem az atyát, aki vezette, de õ elküldött azzal, hogy elõbb el kell végeznem a teológiát. Mondtam, hogy én nem magamtól jöttem. Végül megengedte, hogy a csoportban tanuljak. Félév táján felolvastak egy felkérõ levelet, amelyben kisegítő hitoktatót kerestek. Megadták a címet, hogy hol kell jelentkezni a reggeli diákmise után. Előtte való nap sokat dolgoztam, és nagyon késõn feküdtem le. Hívást éreztem, de teljesen alkalmatlannak tartottam magamat, így Szűzanyámra bíztam a döntést.

Azt kértem, hogy ha Ő azt akarja, hogy elmenjek, ébresszen fel. Meg is tette. A kisfiam álmában fölkacagott, erre ébredtem. Rögtön eszembe jutott, hogy indulnom kell. Oda is érkeztem pontosan. Mise után mindent megbeszéltünk az atyával. Három éven át oktattam tanítványaimat, akik 8 -10 éves gyermekek voltak. Nagyon szerettük egymást. A misztérium-játékokat is betanítottam nekik, és karéneket vezettem. Minden diákmisén az oltárnál magyar gregorián énekeket énekeltünk. Ezen kívül a karácsonyi éjféli mise előtt egy órás műsort adtunk. A zenéket egyedül szerkesztettem. Alig fértek el egymástól az emberek, olyan zsúfoltság volt. Minden nagyon szépen sikerült.

Nagyböjtben egy órát Jézus torinói halotti lepléről tartottam. Amint az óra elején a jegyzetembe néztem, némán folytak a könnyeim. Percekig képtelen voltam megszólalni. A gyermekek velem sírtak. Szûzanyámat kértem, segítsen megtartani az órát. Ú gy tapasztaltam, hogy tanítványaim számára mély benyomást keltett ez a téma. Utána az atya is – aki minden órámon bent ült – elismerően nyilatkozott.

Minden órám elõtt a templomban imádkoztam. Kértem a Szentlelket, hogy õ tanítson rajtam keresztül. Az órákon filmet is vetítettem. Mindig szenteltem idõt az egyházi év aktualitásainak. Októberben rózsafüzért tanultunk. Májusban litániára mentünk. Tanítványaim óhajára közös utat akartam szervezni Medjugorjéba. De ezt a templom plébánosa megtiltotta azzal az indokkal, hogy az Egyház még nem foglalt állást ez ügyben. Pedig akkor még béke volt. 1985-öt írtunk. Késõbb én elutaztam a kisfiammal egy másik templom szervezésében. Nagyon sok kegyelmet kaptunk.

Amikor megszűnt a hitoktatói munkám a templomban, Jézusom ezt mondta: "Mindig lesznek tanítványaid!" Akkor ezt úgy értettem, hogy azután is fogok hitoktatni. De erre nem nyílt alkalom, és egy ideig emiatt szomorkodtam. Most már értem. Jézus üzeneteinek leírása által még földi életem befejezése után is lesznek tanítványaim, akiket Maga Az Úr Jézus tanít kinyilatkoztatásai révén.

1985 nyarán álmot láttam. Egyik kedves kis tanítványommal a Golgotán voltunk. Jézus életnagyságú keresztje elõtt térdepeltünk. Mellette volt a két lator. Nagyon sírtam. Utána felálltam, és egy templomban találtam magamat. Itt egy idõs pap egy csodálatos ragyogó fehér ruhát adott rám, amely a fejem tetejétõl a talpamig betakart. Ennyit mondott: "Megkeresztellek." Ezután visszanéztem a Golgotára, ahol a keresztek eltörpültek és egy színarany tabernákulumot láttam. Ellenállhatatlanul édességes vonzást éreztem iránta. Valósággal repültem Felé, és eggyé váltam Vele.

Akkoriban részt vettem egy lelki gyakorlaton, ahol megismerkedtem egy lelki testvérrel, akitől érdeklődtem, tudna-e ajánlani egy lelki vezetõt. Ajánlott valakit. Amikor elmentem hozzá elõször gyónni, teljesen ismeretlenül, felsorolta, hogy milyen nagy kegyelmeket kaptam a jó Istentõl. Azt mondta: "Szentté kell lenned! Ha nem leszel szentté, hiába születtél! Jézus kér tőled valamit, de azt csak két nap múlva mondhatom meg, hogy mit, mert most még sokan várnak rám." A csukott ajtón keresztül megérezte, hogy jöttek hozzá, mert amikor én bementem senki sem várt utánam. Az elkövetkezõ két éjjel alig tudtam aludni a vágytól, hogy mindent Jézusnak adjak, bármit is kérjen tőlem. Akár az életemet is. Ő az életemet kérte. Amikor legközelebb mentem új Lelkiatyámhoz, a szentmisén döbbenten ismertem fel, hogy ő az, aki néhány héttel azelõtt álmomban rám adta azt a gyönyörû fehér ruhát. Sírtam a meghatottságtól. Mise után letettem nála az életáldozati örök fogadalmat. Akkor magamnak megfogadtam, hogy amíg õ él, nem megyek máshoz gyónni. Ettõl kezdve életemnek új értelme van. Jelszavam: "Mindent Istenem nagyobb dicsõségére a lelkekért!" Rengeteg kegyelmet kapok. Életem minden pillanatát a láthatatlan, de mégis állandóan megtapasztalható Jézusom irányítja. Végtelen sok csoda történik velem. Jézus sugallatok által tanít, mint egy jóságos Atya egy kb. 3 éves kislányt. 1983 óta hallom sugallatait. Még a kezdeten azt mondta: "Majd elhozom számodra a megfelelõ idõt, amikor le kell imod tanitásaimat és üzeneteimet, hogy testvéreid hasznára legyen. A hátralévõ életedet teljesen szenteld Nekem! Írd meg naplónkat! A neved maradjon elrejtve – ezt Lelkiatyádon keresztül is így kértem. Az írás címe ez legyen: Mária lelki naplója." A második nevemet, a Juliannát – Jézusom jóváhagyásával – én tettem hozzá, azért, hogy az olvasó elsõ látásra nehogy félreértés miatt a Szûzanyának tulajdonítsa ezt az írást.

Azóta Jézus minden szentmisén felszólít: "Írd meg üzeneteimet!" Az édes Úr elsõ megszólítása óta – sõt már elõtte is életemet és gyermekem életét is teljesen átadtam Neki. A szürke hétköznapok kis és nagy dolgaiban maximálisan igyekszem az evangélium szellemében megmaradni. Lehetõleg minden nap misére megyek és szentáldozáshoz járulok. Havonta vagy gyakrabban gyónok. Istenben találom minden örömömet, és Õbenne szeretem gyermekemet, akivel megajándékozott. Mindezeket az Õ kegyelmi ajándékaiból teszem, mert én magam semmi vagyok.

Bár a nevem rejtve marad, azért fontosnak tartottam egy rövid életrajzot írni magamról, hisz életem minden napját átszövik drága Jézusom csodálatos kegyelmi ajándékai, amelyeket az Õ mind nagyobb dicsõségére adok közre.

Forrás: Mária Julianna lelki naplója. 1-6 kötet. Testvéri Szolgálat Közérdekű Alapítvány. Tel.:06-(33) 314-376

> A Jézustól kapott üzenet

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

949 hozzászólás

Válaszolj Válasz elvetése

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005