Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Fájdalmas Búcsú

Tavasz volt. Az apostolok Jézussal együtt Fülöp Cezareája körül jártak. A zelóta megjegyezte:
– Johanna kertjei már teljes virágdíszben lehetnek.
– Názáret kertje is már olyan lehet, mint egy virágos kosár – jegyezte meg Jakab, Alfeus fia. És folytatta – Mária ott a kedves méh, megy rózsatőtől rózsatőig, és azoktól a jázminig, amely hamarosan kivirágzik, a liliomokhoz, amelyeknek már bimbói vannak a tövükön. Levesz egy ágat a mandulafáról, amint mindig teszi, meg a körtefáról és a gránátalmafáról, hogy a szobájában levő vázába tegye. Amikor gyermekek voltunk, minden évben megkérdeztük: ,,Miért tartasz mindig ott egy virágzó faágat, és nem egy rózsaszálat?” És ő azt válaszolta: ,,Mert ennek szirmain látom ráírva az üzenetet, amely Istentől jött számomra, és érzem az égi légkör tiszta illatát.” Emlékszel erre, Júdás? – kérdezte testvérétől.
– Igen. Emlékszem. És emlékszem, hogy amikor férfivá cseperedtem, vágyakozva vártam a tavaszt, hogy lássam, amint Mária a kertjében jár virágzó fáinak felhői alatt és az első rózsák sövényei között. Sose láttam szebb látványt ennél az örök leánynál, amint virágról virágra száll a repkedő galambok között…
– Ó, menjünk gyorsan, hogy lássuk őt, Uram! Hogy én is lássam mindezt! – kérte Tamás.
– Nem kell mást tennünk, csak meggyorsítani menetünket és kevesebbet pihenni éjszaka, hogy idejében Názáretbe érjünk – válaszolta Jézus.
– Igazán teljesíted a vágyamat, Uram?
– Igen, Tamás. Mindnyájan elmegyünk Betszaidába, utána Kafarnaumba, és ott elválunk. Mi a bárkával Tibériásba megyünk, majd Názáretbe. Így
mindnyájan, kivéve titeket, júdabelieket, magunkhoz vesszük a könnyebb ruházatot. A tél elmúlt.
– Elmegyünk és azt mondjuk a galambnak: ,,Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak… Kelj föl kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom… mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat!” (Ld. Én. 2,10-14)
– Brávó, János! Olyannak tűnsz, mint egy szerelmes, aki dalát énekli a szerelmesének! – mondta Péter.
– Az vagyok. Máriába az vagyok. Nem ismerek már más asszonyt, aki felébresztheti szerelmemet. Csak Mária, akit teljes lényemmel szeretek.
– Ezt mondtam én is egy hónapja. Igaz, Uram? – szólt közbe Tamás.
– Azt hiszem, mindnyájan szerelmesek vagyunk belé. Egy oly égi, oly mennyei szerelemmel, amilyet csak ez az asszony tud sugallni. A lélek teljesen szereti az ő lelkét, miközben az értelem szereti és csodálja az értelmét, a szem csodálja, és boldog az ő tiszta kecsességén, amely félelem nélkül gyönyörködhet, úgy, mint ahogy az ember egy virágot néz… Mária, a föld Szépsége, és hiszem, hogy az ég Szépsége is – merengett Máté.
– Igaz! Mindnyájan azt látjuk Máriában, ami a legkedvesebb a nőben. Ő a tiszta leány, a legkedvesebb anya. És az ember nem tudja, hogy az egyik vagy a másik kegyelem miatt szereti-e őt jobban – mondta Fülöp.
– Azért szeretjük, mert ő ,,Mária”. Ennyi! – vélekedik Péter.
 
Akkor Jézus, aki hallotta beszédüket, megszólalt:
– Mindnyájan helyesen szóltatok. Péter fejezte ki magát a legjobban. Máriát azért szeretjük, mert ő ,,Mária”. Amikor Cezareába mentünk, mondtam
nektek, hogy csak azok értik meg a következő szavak igazi jelentését, akik egyesítik a tökéletes hitet a tökéletes szeretettel: ,,Jézus, a Krisztus, az Ige, az Isten Fia és az Emberfia.” De most azt is mondom, hogy van egy másik név is, amelybe sok jelentés tömörül össze. És ez Anyám neve. Csak akik egyesítik a tökéletes hitet a tökéletes szeretettel, jutnak el arra, hogy megismerjék Mária nevének igazi jelentését. Ő Isten Fiának Anyja. És igazi jelentése akkor kezd majd megvilágosodni az igazi hívők és az igazán szeretni tudók előtt, amikor egy rettenetesen gyötrelmes órában az Anya szenvedni fog Szülöttjével együtt, amikor az egész világ szeme előtt a Megváltóhoz társulva ő is részt vesz mindenki megváltásában, ami a századokon keresztül folytatódik.
 
Az apostolok érdeklődtek ennek ideje felől, de Jézus másra terelte a beszédet. Dél volt. Leültek étkezni. Utána Jézus folytatta beszédét Anyjáról:
– Nagy dolog már az is, hogy valaki test szerint az Anyám. Gondoljatok arra, amit feljegyeztek Elkana feleségéről, Annáról, Sámuel anyjáról. Pedig ő csak egy próféta volt. Mégis megemlékeztek anyjáról, aki világra szülte őt. Azért a legnagyobb dicsérettel emlékeznek meg majd Máriáról, aki Jézust, az Üdvözítőt adta a világnak. De ez csekélység volt ahhoz képest, amit Isten kíván tőle, hogy beteljesítse a világ megváltásáért megkívánt mértéket. Isten nem fog csalatkozni várakozásában Máriát illetően. Sose csalatkozott benne. A teljes szeretet elvárásától kezdve a teljes áldozatig ő megadott és meg fog adni neki mindent. És amikor beteljesedik majd a legnagyobb áldozat, velem, általam, a világért, akkor az igazi hívek és az őszintén szeretők megértik majd az ő nevének igazi jelentését. És a századokon keresztül minden igazi hívő, minden igazán szerető lélek megismeri majd a Nagy Anyának, a Szent Dajkának a nevét, azét, aki századokon keresztül táplálja majd Krisztus gyermekeit is könnyével, hogy növekedjenek az Ég életében.
– Könnyeivel, Uram? Sírnia kell Anyádnak? – kérdezte erre a kerióti.
– Minden anya sír. És az enyém többet fog sírni mindenki másénál.
– De miért? Az enyém néha sírt miattam, mert nem voltam mindig jó fiú. De te! Te nem okozol sose fájdalmat Anyádnak.
– Nem. Én valóban nem okozok neki fájdalmat, mint Fia. De fájdalmat okozok majd neki, mint Megváltó. Ketten lesznek, akik vég nélkül sírásra indítják Anyámat: én, hogy megváltsam az emberiséget, és az emberiség azzal, hogy állandóan bűnöket követ el. Minden ember, aki élt, él vagy élni fog, könnyekbe kerül Máriának.
– De miért? – kérdezte csodálkozva Jakab, Zebedeus fia.
– Mert minden ember megváltása kínokba kerül nekem.

Ekkor Jézus részletesen kezdett beszélni szenvedéséről, amit az apostolok megdöbbenve és kétkedve hallgattak… A vége felé ismét megemlítette Anyját:
– …És Isten megengedi, hogy ezt megtegyék. Mert így kell lennie, mivel én az engesztelés Báránya vagyok az egész világ bűneiért. A szenvedés tengerében, amelyet megoszt velem Anyám és néhány más személy, meghalok a kereszten…

>> A Király titka

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

27 hozzászólás

  1. cuth zsolt

    kedves metropolita ez a történet nagyon kedves és szép de van jövője és múltja is van lehet inkább ilyen több is ami szűz máriáról szól a története de csak ami hivatalos és hiteles a katolikus egyház tanit nagyon szeretem ezt az oldalt mert több mindenre megtanit

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.