Register
A password will be e-mailed to you.

Az Anthony Hopkins Oscar-díjas színész főszereplésével forgatott The Rite  (Rítus) című film a New Line/Warner Bros stúdió meghatározása  szerint természetfeletti thriller, de megtörtént eseményeket  feldolgozó könyvön alapul.


 
A film Matt Baglio újságíró The Rite: The Making of a Modern Exorcist című könyvének adaptációja. A műben a szerző egy ördögűzést  tanuló amerikai pap megdöbbentő történetét használja fel arra, hogy bemutassa, a megszállottság, a démonok, a sátán és az ördögűzés nem pusztán a régmúlt maradványa, hanem sok ember életében még mindig félelmetes hatalom – írta ismertetőjében a Random House kiadó.
 
Gary Thomas atya Kaliforniában dolgozott plébánosként, amikor  püspöke arra kérte, utazzon Rómába, hogy kitanulja az ördögűzés rítusát. Bár eleinte meglepődött és kicsit vonakodott, mégis elfogadta a "hívást" és beiratkozott egy új ördögűzési kurzusra az egyik vatikáni egyetemen, ahol többek között megtanították arra, hogyan tegyen különbséget az igazi megszállottság és a mentális betegség között.

Több mint nyolcvan ördögűzésben vesz részt egy idős olasz pap tanítványaként, és tapasztalatai alapjaiban változtatják meg azt, ahogyan a spirituális világot látja. Amint a racionális szkepticizmustól halad az ördögűzés végzése felé, egészen más megvilágításban kezdi látni a jó és a gonosz harcát. A kurzus alatt Matt Bagliónak végig szabad bejárása volt Gary atyához, és amit megtudott, annak jó része megmagyarázhatatlan.
 
A The Rite  képet fest az ördögűzők és a démonok által megszállt emberek életéről, beleértve az ördögűzést végző papok első kézből származó elbeszéléseit. A tetőpont: Gary atya saját összecsapása a sátánnal – olvasható a www.comingsoon.net portálon.
.
A misztikus elemekkel tarkított thrillerben az ír Colin O’Donoghue játssza a fiatal tanítványt, és Anthony Hopkins a mentorát, az ördögűzésben jártas papot, akinek módszerei nem kimondottan hagyományosak.
.
A thrillert nemcsak Magyarországon forgatják, mert a történet zömében Olaszországban és a Vatikánban játszódik. Rendezője a részben magyar származású, svéd Mikael Hafström, a forgatókönyvet Michael Petroni írta. Amerikai bemutatóját 2011. január 28-ra tűzték ki.

A metropolita.hu szerkesztői mégsem ajánlják a film megtekintését.
.
A csodás érem kegyelmeket osztó Szeplőtelen Szűzét is úgy ábrázolják, mint aki kitárt karokkal, alázatosan merül el az imában, és közben észre sem veszi, hogy eltapossa a lába alá kúszó őskígyó fejét. Ennek a mozdulatnak az a tanítása, hogy ha a Szentlélek lakik bennünk, és örömmel van teli a szívünk, nem kell félnünk semmitől.
.
Meggyőződésünk, hogy bölcsebb Isten dolgaiban elmerülnünk, és az Ő Országát építenünk, minthogy a gonosz műveit szemléljük.
.
Béke legyen Veled, kedves olvasónk!
 
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

997 hozzászólás

  1. Piómikolaus8

    A mostani vallási gyakorlat az hogy a kötelező áldásokon kívül külön álldást csak akkor kapunk papunktól ha azt kérjük.
    És merjünk kérni,tudatosítsuk bennük hogy ők papok.

    Mert az imáinkban is minden dolgot kérnünk kell,mert ha nem kérünk úgy mondják ,akkor nem is kapunk.

    Válasz
  2. Piómikolaus8

    És ha kevés a pap se maradjunk álldás nélkül.Amen.Ha így folytatjuk és nem a válasz akkor kb50 év múlva ha lesz ilyen akkor papjaink mégkevesebb álldást fognak osztogatni a világra az előrtaknál.

    Válasz
  3. Piómikolaus8

    Áldásról:Ószövetségben a haldokló mindig megáldotta búcsúzásul gyermekeit.Vagy családtag aki hosszú útra indult,vagy szülő a házasodni készülő gyermekét,hogy álldását adja a frigyre.Nemcsak papi püspöki,pápai áldás van.Adhat áldást szülő gyermek,ha az élethelyzet és (ördögi támadás) azt megkívánja.Az a fontos hogy hinni kell benne hogy csak eszköz vagyok csupán és e kézen keresztül Isten áldását közvetítem,kérem.AZ igazságtalan hogy az áldás adása kiment a szent hagyományból abból a félelemből,hogy hívek nem álldhatnak meg személyeket tárgyakat szükséghelyzetben.Természetesen misei áldást csak felszentelt pap adhat mise után és vásárolt kegytárgyakra.De ne feledjük a szülői álldást gyermekeinkre ée gyermekek nefeledjétek megálldani az öreg
    ápolásra szoruló szülőket.Mert nemcsak papi áldás létezik.Miként a Mária menyország királynéja helyett tévedésből királynőt kreállt a köztudat téves irányba menve ,ugyanúgy az is téves irány hogy vége a misének otthon a családban házasodás,halál,hosszú útra készülésnél nem álldjuk mek szeretteinket.És Fatimai titkoknál pedig olvashatjuk hogy vannak papok akik azért szenvednek tisztító tűzben mert életükben kevesebb áldást osztogattak híveikre az előírtnál.
    Tehát álldásban hinni kell.És ha kevés a pap

    Válasz
  4. Piómikolaus8

    A gonosz szeret különösen támadni álomban,félálomban testi vágyak szükségletek előidézése stb ébredéskor felébredés előtt.Ezeknek
    mindig ellent kel mondani és nemet mert ő a gonosz kínálja fel és nem hitvesünk,nem a társunk,stb mert különben lelki támadásának leszünk kitéve.Ilyenkor már többnyire a kezek imára kulcsolása,az imádkozás.
    Az áldás adása,kezek felemelése nyitott áldásra az égiek és Isten segítségül hívása már rendkívül nagyon fontos.De ha már ezekre sincs erő elegendő Istenre gondolni és ráhagyatkozni és várni segítségükre.
    És többnyire Isten visszaveri a gonosznak a támadásait.
    De nagyon fontos sosem szabad beleegyezni.
    Ha az álom kétszínű és kérdésfeltevő,sosem szabad tudatunknak
    felébredési cikluson átmenve azon gondolkodni mert delíriumos tudathasadásos lelki folyamat indulhat el.Nem szabad vele foglalkozni.
    Rögtön témát kell váltani tudatunkal a reggeli imára invitállni.Ámen.

    Válasz
  5. Piómikolaus8

    Mindenkor fontos a szent Mihály arkangyal ördögűző ima saját nyelven vagy latin szöveggel,mert ez is erősíti,segíti szerte a világon az ördög űzést végző személyeknek a lélekmentését.De gyengíti az ördögnek a megengedett hatalmát e lelkek felett,az álltal hogy kéri
    Isten irgalmát reánk,hogy ne engedjen nagyobb hatalmat az ördögnek felettünk csak akkorát amilyent mi le tudunk Isten segítségével győzni.Mert minden ördögi megszállást megelőz egy beleegyezési folyamat lelki síkon.Vagyis előbb meg kell tagadni Istent
    és bele kell egyezni valami lelkünket romboló folyamatba és csak utánna tudja megkisérelni a gonosz a testbe való behatolást.

    Válasz
  6. Piómikolaus8

    Az utóbbi napokban láthattunk olyan fantasztikus filmeket is melyek örögi gonosz megsemisítése után a boszorkányok megsemisítését is feldolgozva oly módon hogy két ember szereti egymást és szeretetet kisugározva környezetükre a szeretet „hullámai álltal ” a boszorkák is
    megsemisülnek.Sajnos ebbe előszerettel belekeverik a testi szerelem
    a sexuális vonzódás és szerelmi kapcsolatot is.
    Igaz hogy az ördögűzés elleni legjobb módszerek ahogy Jézus tette
    pusztában:böjtel és imával lehetséges legeredményesebben.
    De azóta ez kiegészült megszentelt tárgyak eszközök:rózsafűzér,skapuláré,st.kereszt,(feszület,)szentelt víz,tömjénfüst?,Az evangéliumokból a szent igék idézése,imádságok
    idézése különösen a latin nyelvű imádság.
    Hogy miért a latin nyelvű imádság?Mert egyetemes és frekvenciája mondása közben felerősödik a földi szféréban az égi felé különösen ha máshol is elhangzik egyidőben a világon.És ez erősíti.Mert kikapcsoiljuk ez álltal a babiloni nyelvzavar okozta többnyelvű töbfrekvenciális imarezgést?.És több ezer éves már a latin ritusú szöveg melyet az ördsög is kívülről tudja már talán és irtózat fogja el hallatán. :)
    A szent dolgok a ördög lelkét égeti miként a pokolnak a tüze és ezért menekül tőlle mert nem tudja elviselni.

    Isten maga a szeretet.Ezért a szeretet kisugárzását magunkból ha szeretjük ellenségeinket és az ördögöt is és úgy tekintünk rá mint Istennek eltévelygett teremtményére máris le is fegyvereztük.
    Ezért hatásos Mária szeretetlánga és a szeretetláng rózsafűzér.
    Mert Mária szeretetlángja :Maga Jézus Krisztus.
    A szeretet mnem összekeverendő a testi szerelemmel,mert azt úgyis le kel vezekelni ha lelkünkön halvány foltot is ha hagyott a tisztító tűzben.Mivel a tisztítő tűz a tökéletes szenteknek is dukál”mivel egyedül csak Isten a legtökéletesebb a legtisztább és a legnagyobb szent!
    Ezért legyünk mi is alázatosak!
    A szeretetet mely Isteni szeretettel és imával van átitatva,nem tudja elviselni.Szintén égeti a lelkét.
    Mert a gonosz a káromlásokban Istenkáromlásokban,Istengyalázásokban,gyűlölet,irigység,harag szeretetlenség,gőg,és dühösségben érzi jól magát.

    Válasz
  7. Piómikolaus8

    AZ igazi okos és bölcs hivek igazából nem az ilyen ördögűzős filmekből
    épülnek és tesznek szert lelki fejlődéskre,hanem tanulmányozzák a szentek életét melyeknek élettörténete le ven írva gazdagon megtűzdelve a gonosz elleni harc leírásaival ismereteivel.
    Ilyenek voltak Páduai St Antal, Viennai st János ,St.Pió Atya és a többiek.
    Az ördögűzős filmek tele vannak fantáziával és talán vannak benne fél igazságok és kitalált történetek és nem is történelem igaz film trükkök fantáziák melyekből az ördög maga fog tanulni és ha Isten megengedi neki akkor meg és végig is fogja azt csinálni.
    Erre mondják azt:”_Ne fesd az ördögöt a falra!” vagy a filmfantáziák,
    technikai fantasztikus álomfilmek az ördögi találkékonyság miatt későbbi történelem folyamán a fejlődések kutatások feltelállások után megvalósultak.
    Jó volna ha az ördögnek előre nem talállnának ki semilyen fantasztikus csodákat,trükköket,történeteket a filmgyártók.Mert az emberi fantázia révén az ördög is tanul a pokolból.
    _Vagy ő tanítja meg kitalálni a filmtörténet íróknak az új fantasztikumokat? -Ki tudja.

    Válasz
  8. Piómikolaus8

    Az ördögűzés rituális latin szertartását végző személy az legyen bár felszentelt pap,az is egyedül Isten erejében,hatalmában végtelen nagy szentségében bízva Isten erejére,kegyelmére támaszkodva végzi
    azt,hiszen egyedül csak Isten képes ilyen természetfeletti erőket megmozgatni,az ember csak eszköz lehet csupán Isten akaratában,és Isten kezében.Tehát az ördögűző személy csak eszköz Isten kezében,mert az Isten cselekszi meg az ördög lefegyverzését,erőtlenné tételét és elűzését,st arkangyalai és Mária a menyország Királynéjának közbenjárása álltal.
    Egyes szenteknek Isten megadhatja azt a képességet,hogy a felebarátja szemébe mélyen belenézve lelki szemeivel megláthatja,hogy tiszta-e a tekintete avagy a lelke,vagy a tekintet mélyén ott van-e valami megbújó titokzatos démoni megszállottságra utaló „kisugárzás”.Hiszen a démoni megszállásnak végső célja hogy a testben lévő adott emberi lelket elnyomva vagy démoni szenvedésekkel gyötörve „kikapcsolni”és átvenni a démoni irányítást a test felett kicserélve teljesen az ember jellemét magatartását és
    személyiségét.Annak ellenére hogy vannak ártatlan szép tekintetű és szép kinézetűek akik a gonosz oldalon állnak megszállotság nincs rajtuk látható báránybőrbe bújt farkasok akik a gonoszok útját járják és állnok módon garázdálkodnak,csalnak ,hazudnakálszent szép ékesszólásban beszél nyelvük de szivük televan ármánnyal,fondorlattal,dőzsöltségel,hazugsággal,mindenkit becsapnak,ravaszak,nem őszinték és társadalom orientáltan bigottak,
    prűdek,vizet prédikálnak,bort isznak,akiktől az ördög is tanul ,békén hagyja őket nincsenek megszállva mert tudja az ördög hogy haláluk után úgyis az ővéi lesznek.
    Tehát sokféle lelki állapot létezik az Isteni üdvtörténet rendjében is sokféle átmeneti állapot lehet.Hiszen Isten ma is várja a Lucifernek a bocsánat kérését,bűnbánatát.De az gőgjében és lelki vakságában hatalom utánni vágyában ki Isten trónja után áhítozik képtelen arra.

    Válasz
  9. Piómikolaus8

    Én még nem láttam a filmet.De annak ellenérehogy nem nagyon
    óhajtok ujabban ilyen filmeket megnézni,mert ez izidáig már láttam elég sok ilyen ördög űzős filmet.Az tény,hogy akik még nem láttak ilyet és kezdenek Isten iránt is érdeklődni,de van lelki erejük is hozzá,nélkülözhetetlen eleme a vallásos elmélyüléshez.Mert Isten azért engedi meg a kisértéseket,hogy megerősödjünk a hitben és lelkünk erősödjön edződjön a gonosszág elleni harcban erősödjünk.Az szomorú tény hogy akik nagyon eltávolodtak Istentől,azok akik se ide se oda nem tartoznak bizony könnyen ördögi megszállotság álldozatai lehetnek,ha nem vigyáznak:pld felhergelik a gonosz léleknek a dühét,valamilyen cselekedeteikkel.Akik pedig szentü éllnek azoknak pedig gyakran szembe kell szállni az ördög erejével,imádsággal,hittel,saját magunk erőtlenségének tudatosításával,mert egyedül csak Isten az aki lefegyverzi a gonoszt,nem pedig az ördög űző személy.

    Válasz
  10. fanni.22

    Láttam a filmet, és biztosan beteg vagyok, de nekem tetszett :)

    Válasz
  11. rianás

    Isten erősebb, mint a sátán. ezért nem kell félnünk. Viszont tudnunk kell róla, mert diagnózis nélkül bajos a gyógyulás, – már ha baj van. De a világunk telve van kísértéssel, sőt a Gonosznak való elköteleződéssel. Ez egy létező valóság, ha nem is kellemes róla tudni, de muszáj. A magunk és a ránk bízottak lelkének üdve érdekében. Aztán, hogy e filmből vagy pl. Gabriele Amorth atya könyvéből informálódsz-e pl. – azt eldöntheted.

    Válasz
  12. erika horvath

    en tegnap ejjel neztem meg s feltem.de nem azert mert remiszto jelenet volt benne mint egy szokvanyos horror filmben..-megjegyzem meg egy ordoguzos filmet sem lattam eddig-hanem mert ez valosag.hivo emberkent es biblia olvaso,illetve ismero emberkent tudnunk kell a gonoszrol es ismernunk kell ot kulonben hogyan harcolhatnank ellene.ismeretlen elleni kuzdelem igazan ertelmetlen.csak nem szabad allandoan azt kutatgatni.de jo tudni mivel szall szembe az ember.sok tapaztalatom van e teren.ordoggel istennel egyarant.es en tudtam valasztani.mert pontosan tudtam mi kozott kell valasztanom.a tudatlansag nem jo.ez a film tele van eletszeru tennyel,csak filszeru feldolgozassal.akinek viszont van koze a hizhez,mindjart mas szemmel nezi nem mint szorakozas.hopkins egyebkent kedvenc szineszem es az o eloadasmodjan sok mulott ,a hitelesseg miatt.le a kalappal elotte megint..

    Válasz
  13. Tina

    Hello!
    Én öt perce fejeztem be a film nézését, és úgy gondoltam, kicsit utánakeresek. Mindenképp érdekes megnézni, hisz ezek olyan dolgok lehetnek, amiről oly keveset hallunk. Akit meg nem érdekel, vagy fél tőle, ne nézze! gyerekek semmiképp, de egy akciófilmben több vér van, mint itt!
    A magyar szavak a rendező miatt vannak, nem? Ő félig magyar, hát ezért. Biztos egzotikus (: nyelvet akart belecsempészni a filmbe. Vagy mi vagyunk a gonoszok? :) VÁÁÁÁ

    Válasz
  14. Andi

    Nemrég néztem meg . nekem tetszett. Amúgy is mostanában olvastam a témáról egy pszichiáter szemszögéből, aki szintén részt vett ördögűzésen, ezért is vártam már a filmet. Egy dolgot nem igazán értettem, hogy mit keres a filmben a 3 magyar szó,amit a srác apja mond a halott feleségének. Úgy értelmeztem, mintha a gonosz szólalt volna meg akkor. Másnak mi erről a véleménye?

    Válasz
  15. Ági

    Szerintem mindenki döntse el maga, hogy megnézi-e vagy sem. Én nem bántam meg, mert valóban hiszem, hogy ha a Szentlélek lakik bennünk és örömmel teli a szívünk, nem kell félni. Ha kegyelmi állapotban vagyunk, nem érhet bántódás a film megtekintése miatt. Hangsúlyosan tükrözi az alkotás, miként férkőzhet be életünkbe a gonosz. Ezeket a praktikákat pedig képi megjelenítés segítségével sem árt megismernünk, ébernek kell lennünk. Elég nagy irodalma van e témának, azonban jó pap is holtig tanul. Nekem is mondott újat (de tudom, szükség van a látványra), elgondolkodtatott, félelmem nem keletkezett. Elismerés a film alkotóinak és köszönet a „nyersanyag” kibocsátóinak! Hála Istennek!

    Válasz
  16. reka

    Amikor megnéztem az előzetesét, folyton azt éreztem, hogy nem jó, amit csinálok, kapcsoljak el onnan, félelem kerített hatalmába, a pulzusom kb kétszeresére nőtt meg, pedig össz-vissz 1,5 perc volt és nem vagyok egy ijedős vagy félős típus. Rá akartam keresni máshol is, más portálon, de végül győzött bennem a jó és hagytam az egészet a fenébe, akkor megnyugodott a lelkem.
    Egyetértek a metropolita szerkesztőivel, inkább foglalkozzunk Istennel, az ő Szeretetét keressük, mintsem, hogy megnézzünk egy lelkünkre káros filmet, csak azért, mert Anthony Hopkins játszik benne. Ne felejtsük el, hogy ez egy hollywoodi film, nem a lelkek megmentéséért készült, hanem azért, hogy kasszasiker legyen.

    Válasz
  17. sedra

    ez nevetséges! én is hopkins párti vagyok, szóval megnézem mielőtt lehúzom. :)

    Válasz
  18. fanni.22

    Sziasztok! :)
    Jajj, én alig várom ezt a filmet:) Nem tehetek róla szeretem a horrort, és Anthony Hopkins alakítása biztosan brilliáns lesz :)
    Abban viszont egyet értek, hogy a gonoszról való fantáziálgatás, eleve teremthet olyan lelki állapotot, ill helyzetet ami nem túl szerencsés.
    Meg kell találni az arany középutat :) A film márcsak a szereposztás miatt is kihagyhatatlan, de a mindennapi élet során inkább felfelé igyekezzünk figyelni, és így nincs gond :)

    Válasz
  19. Metropolita

    Szia Kenosis! Ha már így rákérdeztél, hát kifejtem.
    Biztosan észrevetted te is, hogy az emberiségnek, a gyerekeknek nem szolgálta a boldogságát, hogy a tévék, mozik, tele vannak krimivel és horrorral.

    De van erről egy másik szép tanítás. Mária mozdulata (melyet a cikkbe is betettünk): jellegzetesen az, hogy a Szent Szűz annyira el van merülve Istenben, hogy észre sem veszi, hogy elragadtatása közben eltapossa a kígyó fejét. Ha folyton azt lesné, hol a kígyó, melyik lábfeje körül tegereg, biztos eltelne ijedséggel, elmerengene, hogy mennyire fájna a marás, stb, és végül elillanna a gondolataiból Isten szeretete, és csak a „lenti” dolgokon járna az esze. Ha érted ezt az átvitt értelmű tanítást…

    Amúgy ha olyan szűklátókörűek lennénk, egyáltalán nem írtunk volna a Rítus c filmről. Kicsit agresszív üzeneted alapján azonban még rád is rádfér némi szelídülés, hm? :-)

    Válasz
  20. kenosis

    „A metropolita.hu szerkesztői mégsem ajánlják a film megtekintését.” Nem értem mért? Erősödjön csak a szűklátókörűség? A gonoszról való elmélkedés is hozzátartozik egy egészséges vallásos gondolkodáshoz. De éljen a bigottság!

    Válasz

Válaszolj Andi Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.