Nagyszülők búcsúja és járműszentelés

A hagyományos Szent Anna búcsút július 24–25-én tartják a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen, amelyhez kapcsolódik a Kristóf-napi járműmegáldás is.

Szent Anna Szűz Mária édesanyja, vagyis Jézus nagyanyja. Tisztelete ferences hatásra terjedt el a középkorban. A keresztes háborúk és a rend szentföldi missziója nyomán a nyugati kereszténység ugyanis felfigyelt Jézus szülőföldjére, emberi életének emlékeire. Szent Anna, a Mária életét segítő nagyszülő, emberi közelségbe hozza számunkra a gyermek Jézust. Alakja ma is a nagyszülők családban betöltött fontos szerepére utal, akik óvják-védik, tanítják unokáikat, segítik felnőtt gyermekeiket.

A palóc vidékek zárt társadalmi közegében különösen fontos szerep jutott a nagymamáknak, így nem véletlen, hogy nemzeti kegyhelyünk, Mátraverebély-Szentkút egyik legnépszerűbb, kifejezetten palóc búcsúja ez az ünnep.

A Szent Anna-búcsú főbb eseményei: 24-én, szombaton este hatkor az egri szeminárium idén szenteltjei mutatják be újmiséjüket, ezt követően áldják meg a járműveket. A július 25-én, vasárnap 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. A szentmise után történik a nagyszülők személyes megáldása. A kétnapos búcsú részletes programja a kegyhely honlapján olvasható: szentkut.hu.

Minden búcsújárót szeretettel várnak a nemzeti kegyhelyet gondozó szentkúti ferencesek.
 


“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Ha sokat szenvedek, örülök, hogy én vagyok, és nem egy tiközületek!"
Lisieux-i kis szent Teréz
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom