Az irgalom anyja – Metropolita

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

Jézus Názáret felé megy apostolaival és Anyjával, valamint Alfeus feleségével. Mielőtt elválnának egymástól, és Jézus Tibériásba menne apostolaival, betérnek egy házba, ahol már előzőleg is szívesen fogadták őket. Jézus bemutatja a gazdasszonynak – aki éppen kenyérsütéshez készülődik – anyját és rokonát:
– Béke veled, asszony! Elkísértem hozzád Anyámat, amint megígértem. Íme, itt van! És íme a rokona, Jakab és Júdás anyja. Hol van Dina és Fülöp?
Az asszony, miután üdvözölte a két Máriát, azt mondja:
– Dinának tegnap megszületett a harmadik kisleánya. Egy kicsit szomorúak vagyunk, mert fiút vártunk. De megelégedettek is, igaz, Matatia? – mondja férjének.
– Igen, mert szép kisleány, és mégis a mi vérünk. Megmutatjuk neked.

Fülöp elment, hogy elhozza Annát és Noémit a szüleitől. Hamarosan visszatért. Jézus felajánlja, hogy megáldja az újszülöttet, Mária pedig kijelenti:
– Megyek üdvözölni az anyukát.
A fáradt apostolok leülnek egy fa árnyékába, és hamarosan el is alszanak. Közben Mária már meg is érkezett az újszülöttel, akinek csak a feje és két keze látszik ki a fehér pólyából.
– Nézd, Jézus, milyen szép kisleány! Hasonlít kissé hozzád, amikor egynapos voltál. Épp ilyen szőke voltál, annyira, hogy alig látszott volna a hajad, ha nem lett volna hullámos, és neked is ilyen rózsás színed volt. És nézd, nézd, most, hogy kinyitja szemecskéit, és keresi a mellbimbót, olyan sötétkék szeme van, mint neked… Ó, picike! Nekem nincs tejem, kicsi rózsám, galambom! – és a Szűzanya ringatja a kisdedet, ami nyöszörgését galambturbékolássá csillapítja és elalszik.
– Mama, így tettél velem is? – kérdi Jézus, aki figyeli Anyját, amint ringatja a kicsinyt, arcával annak szőke fejét érintve.
– Igen, fiam. De neked azt mondtam: ,,kis bárányom”. Szép, ugye?
– Nagyon szép és erős. Édesanyja boldog lehet – erősíti meg Jézus, ő is föléje hajolva, hogy megfigyelje ártatlan álmát.
– De nem az… A férje dühös, mert minden gyermeke leány. Igaz, hogy a birtokunkban levő mezőkön hasznosabbak a fiúk, de ez nem a leányunk hibája… – sóhajt fel a háziasszony, aki éppen odaért.
– Fiatalok. Szeretik egymást, és lesz fiúgyermekük is – mondja magabiztosan az Úr.
– Íme, Fülöp… Most ki fog borulni… – mormolja zavarodottan a háziasszony. És hangosabban hozzáteszi: – Fülöp, itt van a názáreti Rabbi.
– Nagyon örülök neki, hogy látom. Béke veled, Mester!
– Veled is, Fülöp! Láttam szép kisleányodat. Isten áldásai a szép, egészséges, jó gyermekek. Nagyon hálásnak kell lenned ezért… Nem válaszolsz? Gyötör valami?
– Én reméltem, hogy fiú lesz!
– Csak nem akarod azt mondani nekem, hogy igazságtalanul vádolod az ártatlant azért, mert leány, és még kevésbé azt, hogy durva vagy jegyesedhez? – kérdi szigorúan Jézus.
– Én fiút akartam! Az Úrért és számomra! – kiált fel sértődötten Fülöp.
– És azt reméled, hogy elnyered azt igazságtalanságod és lázadásod által? Talán ismered Isten gondolatait? Több vagy nála, hogy azt mondod
neki: ,,Tegyél így, mert ez az igazságos?!” Ez az asszony, nôtanítványom, gyermektelen. És azt mondta nekem: ,,Áldom terméketlenségemet, amely szabaddá tesz arra, hogy kövesselek téged.” És ez, négy fiú anyja, arra vágyakozik, hogy a négy fia ne legyen többé az övé. Nemde, Zsuzsanna és Mária? Hallod? És te, aki néhány éve vetted feleségül ezt a termékeny asszonyt, aki meg van áldva három rózsás szájacskával, amelyek szeretetedet kérik, te méltatlankodsz? Ki ellen? Miért? Nem akarod megmondani? Megmondom én: Azért, mert önző vagy! Hagyj fel azonnal a haragoddal! Tárd ki karodat e felé a te magodból született gyermek felé, és szeresd! Gyerünk! Vedd át! – és Jézus fogja a pólyába burkolt gyermeket, és fiatal atyjának a karjába teszi, majd folytatja: – Menj feleségedhez, aki sír, és mondd meg neki, hogy szereted őt. Különben Isten sose ad neked fiút. Én mondom neked! Menj!…

A férj felmegy a szobába, ahol a felesége van.
– Köszönöm, Mester! – suttogja az anyósa. – Tegnaptól fogva nagyon kegyetlen volt…
A férj néhány pillanat múlva visszajön, és azt mondja:
– Megtettem, Uram. Az asszony hálás neked. És azt mondja, kérdezzem meg tőled, mi legyen a gyermek neve…, mert én igazságtalan gyűlöletemben nagyon csúnya nevet szántam neki…
– Nevezd őt Máriának. Keserű könnyeket ivott az első tejcsöppekkel, keserűket, a te durvaságod miatt, azért Máriának lehet nevezni, és Mária szeretni fogja. Ugye, Anyám?
– Igen, szegény kisleány. És annyira kedves. Biztosan jó lesz, és az ég egy csillaga lesz belőle.

Az apostolok még alszanak, a kerióti Júdást kivéve, aki mintha tűkön ülne.
– Rám vársz, Júdás? – kérdi tőle Jézus.
– Nem, Mester, de nem sikerül aludnom, és szeretnék kimenni egy kissé.
– Ki tiltja? Én is kimegyek. Felmegyek arra a kis dombra. Egészen árnyékban van… Ott pihenek, imádkozva. Akarsz velem jönni?
– Nem, Mester. Zavarnálak, nem vagyok olyan állapotban, hogy imádkozzak. Talán… talán nem érzem jól magamat, és ez zavar…
– Akkor maradj! Senkit sem kényszerítek. Isten veled! Isten veletek, asszonyok! Anyám, amikor endori János felébred, küldd hozzám, egyedül.
– Igen, Fiam. Béke legyen veled!

Jézus kimegy. Mária és Zsuzsanna a szövőszék fölé hajolva figyelik a rajta levő anyagot. Mária leül, kezét ölébe téve, kissé meghajolva. Talán ő is imádkozik.

Alfeus felesége hamarosan belefárad a szövőszék figyelésébe. Leül egy sötét sarokba, és mindjárt elalszik. Zsuzsanna jónak látja követni. Csak Mária és Júdás van ébren. Az egyik teljesen összeszedetten. A másik le nem veszi róla tágranyílt szemét. Végül feláll, és lassan, zajtalanul odamegy hozzá, majd halkan megszólítja:
– Mária!
– Mit kívánsz tőlem, Júdás? – kérdi Mária kedvesen, és nagy szeretettel néz rá.
– Szeretnék beszélni veled…
– Beszélj! Hallgatlak.
– Nem itt… Nem akarom, hogy mások meghallják… Nem jönnél ki velem egy kicsit? Ott is van árnyék…
– Menjünk. De… mindenki alszik… itt is beszélhettél volna – mondja Mária, miközben feláll és kimegy vele. – Mit kívánsz tőlem, Júdás? – kérdi ismét, áthatóan nézve az apostolra, aki megzavarodik egy kissé, mintha nem találná a szavakat. – Rosszul érzed magad? Vagy rosszat tettél, és nem tudod, hogyan mondd el? Vagy kísértést érzel arra, hogy rosszat tegyél, és nehéz bevallanod? Beszélj, fiam! Amint meggyógyítottam a testedet, meggyógyítom a lelkedet is. Mondd meg, mi zavar, és ha tudok, segítek. Ha nem tudom egyedül megtenni, elmondom Jézusnak. Mégha sok bűnöd lenne is, Ő megbocsát neked, ha én kérek bocsánatot számodra. Valójában Jézus is azonnal megbocsátana neked… De talán előtte, a Mester előtt, szégyenled magad. Én egy édesanya vagyok… Én nem szégyenítelek meg…
– Tudom, te nem szégyenítesz meg, mert édesanya vagy és nagyon jó. Valóban a béke vagy közöttünk. Én… Én nagyon meg vagyok zavarodva. Nagyon jellemtelen vagyok, Mária. Nem tudom, mi van a véremben és a szívemben… Időnként nem tudok uralkodni magamon… és akkor a
legkülönösebb… és legrosszabb dolgokat teszem.
– Még Jézus közelében sem sikerül ellenállnod annak, aki kísért?
– Még az ő közelében sem. És, hidd el, szenvedek miatta. De így van. Szerencsétlen vagyok.
– Imádkozom érted, Júdás.
– Az nem elég.
– Kérek imát az igazaktól is, anélkül, hogy megmondanám nekik, kiért lesz az ima.
– Nem elég.
– Imádkoztatom a gyermekeket. Oly sokan jönnek hozzám, a kertembe, mint a madarak a magot keresve. És a mag, amit nekik adok, a simogatás
és szavaim. Istenről beszélek nekik. És ők, az ártatlanok, jobban szeretik Istent a játékoknál és a meséknél. A gyermekek imája kedves az Úr előtt.
– Soha nem annyira, mint a tied. De még az sem elég.
– Megmondom Jézusnak, hogy imádkozzon az Atyához érted.
– Még az sem elég.
– De ennél több nincsen! Jézus imája még az ördögöket is legyőzi…
– Tudom. De Jézus nem imádkozna állandóan. És én visszatérnék ahhoz, ami vagyok… Jézus mindig azt mondja, hogy egy napon elmegy. Nekem
gondolnom kell arra az időre, amikor nélküle leszek. Jézus most szét akar küldeni minket igehirdetésre. Én félek attól, hogy elmenjek ezzel az ellenségemmel, amely én magam vagyok, Isten szavait hinteni. Szeretném, ha mostanára már kialakultam volna.
– De, fiam, ha még Jézusnak sem sikerül elérnie azt, amit akarsz, ki képes erre?
– Te, Anya! Engedd meg, hogy egy ideig veled lehessek. Voltak veled pogányok és kéjnők. Én is veled lehetek. Ha nem akarod, hogy én ott tartózkodjak, ahol te élsz, éjjelre elmegyek Alfeushoz és Mária Kleofáshoz aludni, de a napot veled töltöm. Egyszer megpróbáltam, hogy magamban legyek, és még rosszabbá váltam. Ha Jeruzsálembe megyek, ott sok gonosz barátom van, és abban az állapotban, amelyben akkor vagyok, amikor erőt vesz rajtam ez a dolog, az ő cinkostársukká leszek… Ha más városba megyek, hasonló a helyzet. Ha Keriotba megyek, anyámhoz, a kevélység rabszolgájává leszek. Ha egyedül maradok, a csend felerősíti a sátán hangját. De nálad… ó, érzem, hogy nálad más leszek!… Engedd meg, hogy veled menjek! Mondd Jézusnak, hogy engedje meg! Azt akarod, hogy elvesszek? Félsz tőlem? A megsebzett gazella szemével nézel rám, amelynek nincs ereje ahhoz, hogy elmeneküljön támadójától. Pedig nem bántalak. Nekem is van anyám… és téged anyámnál is jobban szeretlek. Légy irgalmas egy bűnös iránt, Mária! Nézd: lábaidnál sírok… Ha elutasítasz, az lelki halálomat jelentheti… – és Júdás tényleg sír Mária lábánál, aki irgalmasan tekint rá, de egyúttal aggódva és félve. És nagyon sápadt.

Mária Júdás barna hajára teszi kezét:
– Sss! Nehogy meghalljanak! Beszélek Jézussal. És ha ő megengedi… akkor az én házamba jössz. A világ ítéletével nem törődöm. Az nem sebzi meg az én lelkemet. Csak attól irtózom, hogy én bűnt ne kövessek el Isten ellen. A rágalom közömbösen hagy. De nem fognak rágalmazni,
mert Názáret tudja, hogy leánya nem hoz botrányt városára. De elvégre, bármi történjék is, az a fontos, hogy a te lelked megmeneküljön. Megyek
Jézushoz. Nyugodj meg!

Mária beburkolózik kendőjébe, amely fehér, mint a ruhája, és gyorsan elmegy az ösvényen, amely az olajfákkal borított kis dombra vezet. Jézust keresi, és imába merülve talál rá.
– Fiam, én vagyok… Hallgass meg!
– Ó, Mama! Eljöttél, hogy velem imádkozzál? Milyen öröm, milyen vigasztalás számomra!
– Mi van veled, Fiam? Elfáradtál? Szomorú vagy? Mondd meg a Mamádnak!
– Jól mondtad, elfáradtam, és le vagyok sújtva. Nem annyira a fáradtságtól és a nyomorúságtól, amit a szívekben látok, mint inkább azok megváltoztathatatlansága miatt, akik barátaim. De nem akarok igazságtalan lenni velük szemben. Csak egy szomorít el engem. És az Júdás, Simon fia.
– Fiam, azért jöttem, hogy róla beszéljek…
– Rosszat tett? Fájdalmat okozott neked?
– Nem. De fáj nekem, amikor látok valakit, aki nagyon meg van fertőzve… Szegény gyermek! Mennyire beteg a lelke!
– És te könyörületet érzel iránta? Nem félsz már tőle? Egy időben féltél…
– Fiam, könyörületem nagyobb, mint a félelmem. És szeretnék segíteni neked abban, hogy az ő lelke üdvözüljön. Te mindent meg tudsz tenni, és nincs szükséged rám. De azt mondtad, hogy mindenkinek közre kell működnie Krisztussal a megváltásban… és ez a gyermek annyira rászorul a megváltásra!
– Mit tehetnék, amit még nem tettem meg érte?
– Te már nem tehetsz többet. De megengedheted, hogy én is tegyek valamit. Megkért, hogy engedjem őt házunkban tartózkodni, mert úgy véli, hogy ott megszabadulna szörnyetegétől… A fejedet rázod? Nem akarod? Megmondom neki…
– Nem, Mamám. Nem nem akarom. Azért rázom a fejemet, mert tudom, semmi haszna nem lenne. Júdás olyan, mint egy fuldokló, de annak ellenére, hogy érzi fuldoklását, kevélyen visszautasítja a kötelet, amelyet feléje vetnek, hogy a partra húzzák. Hiányzik belőle az akarat ahhoz, hogy kijöjjön a partra. Időnként, a megfulladástól való félelmében keresi a segítséget, és kéri is, igénybe is veszi, de utána ismét felülkerekedik benne a kevélysége, és elengedi a segítő kezet, ellöki magától, önmaga akarja megmenteni magát… és mindig jobban elmerül az iszapos vízben, ami elnyeli. De nehogy azt mondja, nem tettünk meg mindent érte, tegyük meg ezt is, szegény Mamám… Igen, szegény Mamám, aki a lelkek iránti szeretetből kiteszed magad annak, hogy közeledben legyen… az, akitől félsz.
– Nem, Jézus. Ne mondd ezt! Én egy szegény asszony vagyok, mert még alá vagyok vetve az ellenszenvnek. Korholj meg érte. Megérdemlem. Az
irántad való szeretetből nem lenne szabad, hogy bárkitől is undorodjak. De nem más miatt vagyok szegény. Ó, ha visszaadhatnám neked Júdást,
lelkileg meggyógyulva! Aki egy lelket ad neked, kincset ad. És aki kincset ad, az nem szegény. Fiam!… Megyek, megmondom Júdásnak, hogy te megengeded. Rendben? Te azt mondtad: ,,Eljön majd az idő, amikor azt mondod: »Milyen nehéz a Megváltó Anyjának lenni!«”. Egyszer már mondtam… Aglae miatt… De mit számít egyszer? Oly sok ember van! És te mindenkinek a Megváltója vagy. Fiam! Fiam!… Amint karomban tartottam a kicsinyt, hogy hozzád vigyem áldásodért, engedd, hogy Júdást is karomban tartsam, hogy hozzád vigyem áldásodat kérve…
– Mama… Mama… Ő nem érdemel meg téged…
– Jézusom, amikor te haboztál Péternek adni Marciamot, azt mondtam neked, hogy ez segíteni fog rajta. Nem tagadhatod, hogy Péter megújult attól a pillanattól fogva… Engedd, hogy Júdással is megtegyem !
– Legyen, amint akarod! És légy áldott irántam és Júdás iránt érzett szeretetteljes szándékodért! Most imádkozzunk együtt, Mama! Oly édes
veled imádkozni!…