Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén – Tartalomjegyzék

<< Nem szerethetjük embertársainkat, ha nem szeretjük Istent

A pszichológia beszél ideális és valódi "én”-ről.

Mindannyiunknak van valamilyen elképzelésünk arról, milyenek szeretnénk lenni, akinek a képére és hasonlatosságára szeretnénk önmagunkat alakítani. Ezek a vágyak az ideális ,,én”-t tükrözik.

A valódi ,,én” ellenben lehet annyira visszariasztó, hogy vannak, akiket kifejezetten irritál, dühít ,,valódi” énjük. Ez a magatartás nem helyes. Mégis azt bizonyítja, hogy az ember nem akar olyan lenni, amilyen, hogy létezik egy ideális ,,én”-je, vágyódik arra, hogy valaki más legyen, egyre inkább önmaga.
    
Ha a hit által megnyílsz Krisztusra, akkor Ő lesz számodra az az "Út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Ő maga mutatja meg az ideális énedet, s ugyanakkor meg is valósítja azt. Ő maga hajtja végre benned az önmegvalósításod.
    
A hívő ember ideális énképe belső életének fejlődésével együtt fog tökéletesedni, s azáltal, hogy egyre jobban eggyé válik Krisztussal. Mert ahogy egyre jobban megismerjük Krisztust és kapcsolódunk Hozzá, úgy ébred bennünk a vágy, hogy Vele azonosuljunk. Ekkor Krisztus válik a mi személyes ideálunkká, ideális énünkké. A hitben és kegyelemben való növekedésed által ideális éned egyre láthatóbbá válik, mivel ezáltal Krisztus egyre több természetfeletti fényt áraszt rád, egyre teljesebben jelenik meg neked.
    
A mi igazi személyes ideálunk csak Krisztus lehet, mivel mindannyian eleve arra vagyunk rendelve, hogy Isten Fiának képmását öltsük magunkra. (Róm 8,29). Amilyen mértékben közeledik tehát ideális éned Krisztus képéhez, te magad is a közeledsz az igazsághoz, Krisztus maga válik a te utaddá és igazságoddá. Ő maga fog akaraterőt is adni ahhoz, hogy valódi énedet át tudd formálni ideális éned képére.
    
Mindannyian csak akkor valósítjuk meg önmagunkat, amikor szeretünk.
Csak azoknak köszönhetően valósíthatom meg önmagamat, akiket szeretek. Mert ilyen Isten ökonómiája és az én pszichikai felépítésem. Közülünk senki sem képes önmegvalósításra anélkül, hogy ne lenne más személyekkel kapcsolatban. A másik emberrel való kapcsolat nélkül soha nem leszel képes az önmegvalósításra. Az ilyen viszonylat nélkül soha nem leszel teljesen önmagad.

Olykor kapcsolatunk a másik emberrel szinte ideálisan alakul, s ilyenkor a heroizmusnak nem érezzük szükségét. Máskor ellenben hozzánk közel álló személyek képesek olyan helyzetet teremteni, hogy heroizmus nélkül nem maradna más, mint csak a szeretet feladása, megtagadása. A II.
világháború alatt gyakran kerültek az emberek olyan helyzetbe, mely heroikus szeretetet követelt: vagy te magad fogsz ütni, vagy téged ütnek; vagy te gyilkolsz, vagy téged ölnek meg. Ezek rendkívüli helyzetek voltak, de Isten a kevésbé drámai helyzetekben is nemegyszer vár el tőlünk olyan szeretetet, melynek nagy ára van. Ilyenkor meggyőződhetünk arról, hogy nem vagyunk képesek szeretni, s könnyebben fogjuk megérteni Krisztus szavainak mély értelmét: "Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szôlôvesszôk. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15,5)

Krisztus nélkül semmit sem tehetünk. Krisztus a mi életünk. Nélküle olyanokká válunk, mint a szőlőtőről levágott hajtás, mely elszárad. Az ember nem valósíthatja meg önmagát Krisztus nélkül.
    
Önmegvalósításunk olyan mértékben teljesül, amennyire nyitottá válunk Krisztusra, amilyen mértékben megengedjük, hogy Ő maga szeressen, s éljen bennünk. Ha tökéletesen nyitottá válnál Krisztusra, Szent Pál szavaival te is elmondhatnád ,,Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20). És Krisztusnak valóban ilyen rendkívüli vágya van: minden egyes embert sajátos szeretetével akar szeretni. Ő annyiféle arcban akar megjelenni, ahány ember él a földön.
    
Az Egyház azt tanítja, hogy nincs szeretet kereszt nélkül – ahhoz, hogy a másik embert szerethessem, saját énemet keresztre kell feszítenem. Ám kegyelem nélkül nem tudom ezt elfogadni, csak a kegyelem tehet erre képessé. A kegyelem pedig úgy működik, hogy maga Krisztus kapcsolódik be az én emberi akaratomba, mellyel azt mondom: akarok szeretni, a jót akarom választani. ,,Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint.” (Fil 2,13).
    
A mi akaratunk – melynek köszönhetően a jó és a szeretet mellett dönthetünk – gyenge. Az ember akarata túl gyenge ahhoz, hogy a nehezebb mellett döntsön, amihez saját egoizmusának legyőzésére lenne szükség. Ha valakinek nem volt még ilyen tapasztalata, egyszer biztosan meg fog győződni afelől, hogy valóban nem képes szeretni, s nem képes meghalni a maga számára – pedig mindannyian csak a szeretet által válhatunk teljes emberré.


    
A szeretet az akarat aktusa, az a vágyunk, hogy másoknak azt adjuk, ami nekik jó.
Nyilvánvaló, hogy bárki közülünk akarhat valamit, például öt, hetven, vagy száz százalékig. Ha tíz százalékig vágyódunk megvalósítani a szeretetet, az túl kevés lesz az emberek közti harmónia megteremtéséhez, ahhoz, hogy az emberek integrálódásának folyamata megvalósuljon, nem lesz elég ahhoz, hogy úgy szeressünk, ahogy Krisztus szeretett. Krisztus kegyelmével azonban akaratom egyre növekedhet, s így Krisztus parancsát: ,,Szeressétek egymást, amint én
szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”, már nem csak tíz százalékban akarom majd megvalósítani, de hetven százalékban, sőt
még jobban is. Ezáltal jelenik meg Krisztus élete mibennünk.
    
Krisztus felfedezése a másik emberben semmivel sem csökkenti a felebarát értékét. Amikor Krisztust szeretem, a másik embert is szeretem egyidejűleg. Krisztusnak köszönhető, hogy a másik ember egyre megnyerőbb lesz majd számunkra, mert egyre jobbá, szebbé alakul át. Amikor az ő akaratába Krisztus beépül, Krisztus által egyre inkább vágyódni fog a jóra, s ez a jó egyre erőteljesebben növekedni, gazdagodni fog benne. Ez a jó az övé, mert az elfogadott kegyelem az ember értékévé válik, de ugyanakkor Krisztusé is. Krisztus olyan tökéletesen épül be a mi életünkbe, hogy a felebarátot Ő az én szeretetemmel szereti, én pedig az Ő szeretetével. Nincs itt szó semmilyen megosztottságról, elidegenedésről, épp ellenkezőleg, azáltal, hogy Krisztus jelen van bennem, képes leszek önmagammá válni – szeretni és növekedni a szeretetben.

Ha Krisztus válik ideális énemmé, beteljesedik az önmegvalósításom. Ellenkező esetben, amikor bűnt követek el, amikor Krisztusnak nemmel válaszolok, saját énemtől fosztom meg magamat, s egyre kevésbé leszek önmagam. A bűn, és a Krisztustól való elzárkózás elidegenít önmagamtól. Ha elzárkózom Krisztustól, szomorú, levert, rossz leszek, pedig nem ilyen szeretnék lenni, nem ilyen az ideális énem. Krisztus mindannyiunk ideális énje, a tiéd, s az enyém is, ezért vesz fel ennyi féle arcot. Ugyanakkor Ő az, aki ezt az arcot mindannyiunkban meg is valósítja. Ezt a csodálatos valóságot tükrözik Krisztus szavai: "Én vagyok az út, az igazság és az élet”.
    
Önmegvalósításunk az igazságban élve és Isten szeretetfelhívására adott válaszunkban teljesedik ki. Ha nem élünk az igazság szerint, természetfeletti értelemben nem beszélhetünk a szeretetről. Mivel ez a szeretet magának Krisztusnak a szeretete mibennünk. Ő pedig annyira él
mibennünk, amennyire mi az igazság szerint látjuk magunkat, vagyis megismerjük saját gyengeségünket és hívjuk Őt, akarjuk, hogy Ő legyen
a mi életünk.

Az ember magától nem képes a természetfeletti jóra. Az Egyház nem mondja, hogy az ember természete romlott, mégis tudatosítanunk kell, hogy mi magunktól képtelenek vagyunk a természetfeletti jóra, hogy képtelenek vagyunk szeretni. Magunktól képtelenek vagyunk válaszolni Istennek erre a felhívására, mely számunkra túlságosan nehéz, különösen a felebaráti szeretet, ami olykor még a hősiességet is megköveteli tőlünk. Krisztus a gazdag ifjúval folytatott beszélgetésben azt mondja: ,,Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus – Senki sem jó, csak egyedül az Isten.” (Mk
10,18). Minden, ami jó bennünk, az Istentől ered. – ,,Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7).
    
Folyton vissza kell térnünk ezekhez a szavakhoz, mert nem beszélhetünk önmegvalósításról Krisztusban, ha nem élünk az igazság szerint. Krisztus önmagáról azt mondja: Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. (Jn 18,37). Isten rendkívül érzékeny az igazságra. Antropomorfizálva a kérdést azt mondhatnánk, hogy az igazság Istennek különösen ,,érzékeny pontja”. Ha az a hivatásod, hogy Krisztushoz válj hasonlóvá, akkor nem lehet benned hazugság. Krisztus, aki azonosítja magát az igazsággal, hajthatatlan a hamissággal, gőggel szemben, nem hagyja, hogy kisajátítsuk azt, amit Ő maga hajt végre bennünk. Istennek minél nagyobb kegyelmét sajátítjuk ki a magunk számára, annál nyilvánvalóbb saját ostobaságunk, balgaságunk. Isten, hogy megvédjen minket ettől, kénytelen lesz kegyelmeit korlátozni.
    
Önmegvalósításunk alapja az alázat. Az alázat azért olyan fontos, mivel Isten kész mindent megadni az olyan embernek, aki semmit sem sajátít ki – ezért olyan fontos az alázat. Ha igazságban élsz és elismered, hogy Krisztus nélkül semmit sem tehetsz, ez olyan, mintha hívnád Őt: Gyere, élj bennem. És Krisztus csak ekkor jön el.


    
Azért, hogy ne sajátítsd ki Krisztus működését, mondogasd minél gyakrabban: Neked köszönhetem Krisztus, hogy önmagam lehetek, hogy a
házastársamat vonzónak találom, hogy azok az emberek, akikkel találkozom, olyan jók. Ezek a gondolatok alázatodat fogják kifejezni. Mindaz, ami elbűvöl a másik emberben, Krisztusé, s egyszersmind azé az emberé is. Ha úgy vélnénk, hogy az a valaki, aki természetfeletti értékekkel bűvöl el minket, maga méltó a csodálatunkra, félreértés áldozatai lennénk. Egyszer mindannyian meggyőződhetünk arról, mennyire bűnösek, gyengék vagyunk. Ám Krisztus éppen belőlünk, belőled akar remekművet alkotni, mely másokat elkápráztat, s így leszel egyre inkább önmagad és egyszersmind így fog növekedni benned Krisztus.
    
Minden szent másképp valósította meg magában Krisztus képét. Ez valami rendkívüli dolog, hogy ennyiféle szentünk van. Van Hedvig királynőnk, aki szinte ,,arbiter elegantiarum”, akinek nemcsak rendkívüli esztétikai érzéke volt, de elbűvölte az embereket intelligenciájával, szellemi és lelki értékeivel, s van Benedikt Labres-ünk, aki nyomorban, koldusként halt meg. Szent Lellis-i Szent Kamil fiatalkorában párbajhős, kártyajátékos volt, valószínűleg hitványabb életmódot folytatott, mint azok a katonák, akiket a francia idegenlégióból kidobtak. Egyszer, amikor már megrögzött alkoholista volt, meglátott egy szerzetest, s felcsillant benne a remény: hiszen én is lehetnék más. Később, amikor egyszer ismét veszített a kártyán, s koldulásra kényszerült, az arcát kendővel takarta le, s felébredt benne a vágy, hogy mindezzel szakítson végre. Megértette, mennyire
megalázó, amit csinál, s hogy így nem önmaga, hanem egy ember karikatúrája ő. Arról kezdett ábrándozni, arra vágyódott, hogy normális ember legyen. Elhatározta, hogy megtér. Önmegvalósítását ekkor maga Krisztus hajtotta végre. Nemcsak normális embert faragott belőle, hanem remekművé alakította, elvezette őt az életszentségre.
    
Így bánik velünk Krisztus, mert Ő akar a mi mindenünkké válni – a mi szeretetünkké, utunkká, igazságunkká és életünkké.

>> Ismertető a Názáreti Család Mozgalomról (Dr Tadeusz Daiczer alapítása)
 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.