HomeHázasságAz igazi férfi 2.rész << 1.rész Szent Józsefről a Bibliában utoljára akkor hallunk, amikor Jézus 12 éves lett. Utána többet nincs róla szó. Élt, és aztán „nem volt többé”. Néhány teológus, de ennél kicsit több szent – köztük Szalézi Szent Ferenc – van azon a véleményen, hogy Józsefet Isten ugyanúgy ragadta a mennybe, mint Hénokot és Illést. Különösen Hénokhoz nagyon hasonló az esete, akiről a Biblia szintén nagyon szűkszavúan nyilatkozik: „Hénoch Isten színe előtt járt. .. Hénoch egész életkora 365 évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte.” (Ter 5,22-24) Miről ismerhető fel a szív tisztasága? Milyen az igaz férfiú? Elsősorban „fromm”, amit magyarul a következő szavakkal lehet lefordítani: vallásos, jámbor, ájtatos, szent életű, kegyes, jó, derék, bátor. Maeßen atya előadásában viszont e szóval írta körül: „ehrfürchtig”, azaz magyarul: tiszteletteljes, hódoló, hódolatteljes. Olyan valaki, mondta az atya, akinek érzéke van a szent iránt, akinek érzéke van a természetfölöttihez. Aki az ellentéte a „Frevler”-nek, amit ugyan a lexikon magyarra bűnös, gonosztevő, tettes szavakkal fordít, de az atya értelmezésében és általában a katolikus irodalomban inkább tiszteletlent, a tekintély és a szent iránt érzéketlent, sőt szentségtörőt jelent. Ez a kifejezés, fromm = ájtatos, azok közé tartozik, melyek az utolsó évszázadokban pejoratív értelmet kaptak, s melyet ezért a férfiúi öntudat nehezen visel el. Maeßen atya szerint ebben komoly szerepet játszottak azok a német, akiknek festményein az ájtatos, imádkozó férfiakat erőtlennek, negédesnek, „asszonyosnak” voltak ábrázolva, így a férfiaknak elvették a kedvét, hogy közéjük akarjanak tartozni. Innentől kezdve az imádkozás, az ájtatosság a fehérnép dolga lett, holott a történelemben – különösen az Ószövetség idején (lásd az ortodox zsidók szokásait) – ez a feladat, életvitel a férfiakra volt jellemző. Talán az is a tradíció igazságát, gyökeres tisztaságát bizonyítja, hogy a tradicionalisták között jelentősen több a férfi, mégpedig a fiatal férfi, mint a nő, különösen a fiatal nő. Régen a szent őrzése, a vallásos, bátor, igaz, derék, mind-mind olyan fogalmak voltak, melyekkel férfiakat jellemeztek elsősorban. Az igaz tehát az az ember, az a férfi, aki – ahogy az 1. zsoltárban áll: elsőként: nem tér le az igaz útról, másodszor: nem áll meg a bűnösök útján; harmadszor: nem időzik, nem ül le, nem vegyül el a gúnyolódók között. (lásd: Zsolt 1,1-2) Az igazak a szentet mindig tisztelettel vették körül. A szentet minden kultúrában el kellett takarni a kíváncsiskodó vagy csak egyszerűen profán tekintetek elől. A szentet minden vallásban tisztelettel, hódolattal, sőt félelemmel övezték és kezelték. Ezért mondták a zsidók Mózesnek, hogy ő szóljon hozzájuk ne Isten, és ezért lakolt halállal az, aki a szövetség ládáját megérintette. Mind ez a feladat, vagyis a szent óvása, védése, megőrzése – kezdetektől fogva a férfi és nem a nő feladatai közé tartozott. A szenttel való bánásmód az, ami a legjobban bosszantja, ingerli, erőszakra készteti a gonoszokat, a tiszteletleneket, a szent iránt érzéketleneket. Ez magyarázza meg, hogy miért nem lehet soha béke a világosság és a sötétség között, a világosság és a sötétség fiai között. Mert a gonoszokat az igaznak már egyedül a látványa felbosszantja, hiszen puszta léte kihívást, élő szemrehányást, lelkiismeret-furdalást jelent a számukra. Az ősvallást elsőnek a vadász-kultúrák emberei vesztették el. Náluk a pap helyébe hamar a varázsló lépett, akinek az volt a feladata, hogy a sikert kialkudja az isteneknél. Ő náluk alakult ki a siker-vallás, az adok-kapok vallása, amit tőlük vettek át elsősorban a hódító népek, például a rómaiak. Erről álljon itt egy részlet Dér Katalin „Hiszek, hogy értsek – Canterbury Szent Anzelm” című írásából: „A keresztény hit, elvileg semmiféle célra nem szorul (olyan értelemben, ahogy például a római religio lényege leírható a célzatos »do ut des« formulával. »Do ut des – adok, hogy adj« a római ember istenekhez fűződő viszonyát kifejező szlogen. A lényeg itt, mint látható, az adásnak (áldozatok bemutatása, az áldozatbemutatás rituális formáinak, szabályainak hiánytalanul pontos betartása) az istenség viszontszolgálatának „automatikus” kölcsönössége. E rendszer működésképtelenségét – a célzatos vallási rendszerek elvi csődjét – jelzi a római religio korán, már a Kr. e. III-II. század fordulójától kimutatható válsága. Ennek a religionak épp ezért a hit nem szerves tartozéka.” Ezzel szemben a nomád-kultúrák népei, az állattenyésztéssel és később földműveléssel foglalkozók tovább megőrizték az ősvallást, illetve annak elemeit, hiszen az ő életformájuk együtt járt az elmélkedéssel, a gondolkodással. Az emberiséget az első pillanattól kezdve a szenttel, a nemessel, a tekintéllyel szembeni viselkedés osztotta két táborra. A törvényt tisztelő és a tiszteletlen, illetve az igaz, a derék és a galád, a pimasz, a törvényszegő soha nem érthet egyet semmiben, e két csoport között soha nem jöhet létre béke és megértés. Az igazra az egyszerűség, az átláthatóság, a szimplex személyiség, az egy tömbből faragottság a jellemző, míg a pimasz, a tiszteletlen duplex személyiség, amolyan tudathasadásos, körülményes, nyakatekert ember. Rájuk jellemző a kettős élet, a kettős erkölcs, a mindent bonyolító gondolkodás- és viselkedésmód. Ők azok, akik valódi lelkületüket szavakkal, sok beszéddel, körülményes magyarázkodásokkal leplezik. Az „egyszerű” ember ellentétét hívják stratégának, aki mindig a saját előnyét keresi, aki számára csak a saját előny, a saját siker, a haszon számít, csak annak van jelentősége, értelme. „Mi az én hasznom belőle?” – ez az a kérdés, amit az ilyen ember minden tette előtt feltesz magának, és ami egész életében cselekedeteit vezérli. Az ókor nagy gondolkodói között Szókratész volt az, aki a legközelebb került a keresztény gondolkodásmódhoz. Tőle származik az a mondat, hogy inkább el kell szenvedni a rosszat, mint rosszat cselekedni. Ez a gondolat, csakúgy, mint Jézus parancsa, hogy szeressük ellenségeinket, tökéletesen ellentmond a pogányok – és a mai tiszteletlenek – gondolkodásmódjának, törvényének, vallásának. Ezért volt a Jézusi tanítás világfelforgató, világmegújító. Jézus parancsa, hogy vegyük fel keresztünket és kövessük őt, vagyis, hogy a szenvedést viseljük el, nem jelenti azt, hogy a szenvedést egyúttal szeretnünk is kell. Magáért a szenvedésért nem lehet őszintén örülni. Az öröm forrása nem a fájdalom, nem a szenvedés maga, hanem az a tény, hogy általa közelebb kerülhetünk Istenhez. A hit így győzi le a világot. A szenvedést azért kell eltűrni alázattal, mert ezáltal tudjuk hűségünket, ragaszkodásunkat a mi Urunkhoz a legjobban bebizonyítani. Az sem magától értetődő dolog, hogy megismerhetjük Isten akaratát, ez is az Ő kegyelmének ajándéka. A vallás, a religio, valójában azt jelenti, hogy az ember saját eredetét keresi. A történelem folyamán, illetve leginkább korunkban, nem véletlen, hogy olyan embereket választanak főnöknek, akiket meg lehet vesztegetni. Teszik ezt azért, hogy utána zsarolhatóak legyenek, és azt tegyék, amit az őket irányítók, az istentagadók akarnak. A 72-es zsoltár két, és csakis két embertípust mutat be: az Isten parancsaihoz ragaszkodókat és az azokat elvetőket. Az ember számára nincs más lehetőség, vagy az egyik vagy a másik. Mely jó Izrael Istene azoknak, kik igaz szívvel vannak. Az én lábaim pedig csaknem megtántorodtak; csaknem elcsuszamodtak lépéseim. Mert bosszankodtam a gonoszokra, látván a bűnösök békességét. Mert a fájdalomtól halálukig mentek, és nincs tartósság csapásukban. … Az ég káromlására nyitják föl szájukat, és nyelvük az embereket szerte rágalmazza. Azért tér hozzájuk ez az én népem, hogy náluk jó napokra találjon; mondván: „Hogyan tudná meg az Isten? és van-e tudomány a Fölségesben?“ Íme ők bűnösök, és bővelkednek a világon, gazdagságot nyertek. És mondám: Tehát hiába igazultam meg szívemben, és mostam meg az ártatlanok között kezeimet? … És gondolkodtam, hogy megértsem ezt; de ez nehézség volt előttem, mígnem bementem az Isten szentélyébe, és megértém az ő végüket. Mert csalatkozásukra tettél így nekik; letaszítottad őket, midőn fölemelkedtek. Mennyire elpusztultak, hirtelen elfogytak, elvesztek gonoszságuk miatt. … Ha azért fölhevülne szívem, és vesém fölháborodnék: akkor én esztelennek tartanám magamat, ki mit sem tud, és oktalan barom volnék előtted. Én mindazáltal mindenkor veled valék. Azért te jobb kezemnél fogsz engem tartani, és akaratod szerint vezetni, és a dicsőségbe fogadni. Mert mim vagyon az égben, és tekívüled mit akartam a földön? Ha testem és szívem elfogyatkozik is, szívem Istene és osztályrészem az Isten mindörökké. Mert íme, akik eltávoznak tőled, elvesznek; elveszted mind, a kik elhajlanak tőled. Nekem pedig jó az Istenhez ragaszkodnom, az Úr Istenben helyeznem reménységemet; hogy hirdessen minden dicséretedet. /72. zsoltár/ >> 3. rész * * * Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat! Add meg elérhetőségedet, ezzel is segíted a szervezet munkáját, így tudunk értesíteni a projekt megvalósulásáról. Támogatás rendszeressége*Havi támogatásEgyszeri támogatásTámogatás összege*1000 Ft3000 Ft5000 FtEgyedi összegTámogatás összege*1000 Ft3000 Ft5000 FtEgyedi összegEgyedi összeg* Egyedi összeg* Név* Vezetéknév Keresztnév Email* Személyes üzenet* Elfogadom a Támogatási, adatkezelési, és adattovábbítási feltételeket Az Ön által adományozott összeg 0 Ft EmailEz a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni. Δ Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!). Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005 Válaszolj Válasz elvetéseAz e-mail címed nem publikáljuk.KommentelésNév* Email cím* Weboldal Δ
