Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék 

<< Júdás anyjánál

Júdás súlyosan megbetegedett, és nagyon félt attól, hogy meghal. A nőtanítványok és Mária nagy gonddal ápolták, ami nagy hatással volt rá, úgyhogy kijelentette Jézusnak, amikor visszatért Getszemániba az asszonyokkal:
– Jézus, anyád igazi anya volt számomra, kedves és szeretetteljes. Sohasem fogom elfelejteni.

                                                                ***

Mária Magdolna megtérése után eltűnt. Márta, a nővére, nagyon aggódott miatta, hogy talán meggyilkolták, vagy a tóba esett. Ám Jézus megnyugtatja:
– Egy neked ismeretlen, de közeli helyen Magdolna utolsó kételye is eloszlott, ami az elnyert bocsánat végtelenségét illeti. Sírása mosollyá változott, sötétsége világossággá. A te gyötrelmeid vezették el a belső békére, oda, ahol a lelkek újjászületnek a szeplőtelen Szülő mellett, aki mellett annyian nyerik el az Életet, és aki a világnak Krisztust adta, aki maga az Élet. Nővéred Anyámnál van. Nem ő az első, aki leereszti a vitorláit ebben a békés kikötőben, miután az élő Csillag, Mária, kedves sugara elhívta őt szeretetteljes keblére, Fiának néma, de tevékeny szeretete által. Nővéred Názáretben van.
– És hogy ment oda, ha nem ismeri Anyádat, házadat? Egyedül… Éjjel… Így… Kocsi nélkül… Abban a ruhában… Oly nagy utat… Hogyan?
– Hogyan? Hogyan megy a fecske, miután megunta fészkét, amelyben született, átszelve a tengereket és hegyeket, legyőzve a viharokat, ködöket, ellenséges szeleket? Hogyan mennek a fecskék azokra a helyekre, ahol telelnek? Ösztönük vezeti, a nap csalogatja őket. Magdolna is elment a fénysugárhoz, amely hívta őt… az egyetemes Anyához. Hajnalban meglátjuk, amint visszatér, boldogan, végleg elhagyva a sötétséget, egy Anyával az oldalán, az enyémmel, hogy többé ne legyen árva. El tudod ezt hinni?
– Igen, Uram.

                                                                ***

Reggel Péter észreveszi az égboltot fürkészve, hogy vihar készülődik, és erről beszél Jézusnak és Tamásnak.
– Simon, gyere velem! Hívd Márta szolgáját és unokatestvéremet, Jakabot is. Hozzatok egy nagy vitorlát. Hosszút és széleset. Két asszony úton van, eléjük kell mennünk.
 
Péter kíváncsian néz rá, de engedelmeskedik, nem vesztegeti az időt. Csak mikor már úton vannak déli irányban, akkor kérdezi meg:
– Kik azok?
– Anyám, és a magdalai Mária.
Péter annyira meglepődik, hogy egy pillanatra mintegy földbe gyökerezik a lába. Megáll, és kérdezi:
– Anyád, és a magdalai Mária?!!! Együtt?!!! – Utána ismét elindul, mert Jézus nem állt meg, sem Jakab, sem a szolga. Megismétli: – Anyád és a magdalai Mária! Együtt!… De mióta?
– Amióta már nem más, mint Jézus Máriája. Igyekezz, Simon! Jönnek az első cseppek…
A szél erősödik, már fel-felkorbácsolja a tó vizét.
– Félhetnek azok az asszonyok! – mondja Péter nagyokat lihegve.
– Anyám biztosan nem fél. Nem tudom, fél-e a másik. De biztos, hogy eláznak, ha nem sietünk.
Kafarnaumot már elhagyták száz méterrel, amikor látják, hogy a két asszony fut, hogy védelmet keressen egy sűrűlombú fa alatt.
– Ők azok! Fussunk!
 
Jézus és Jakab már beburkolta a két asszonyt a vitorlába, mire a rövidlábú Péter is odaért.
– Itt nem maradhatunk! Ki vagyunk téve a villámoknak, és hamarosan az eső is zuhogni fog. Menjünk, Mester! Legalább az első házig – mondja Péter, levegő után kapkodva.
 
Középen az asszonyokkal, fejük felett tartva a vitorlát, mennek. Magdolna még abban a ruhában van, amelyben Simon farizeus házában Jézus
lába elé borult, de Máriának egyik köpenye van rajta. Jézus első szava ez hozzá:
– Félsz, Mária?
– Nem, Uram – mormolja lehajtott fejjel, a futástól kibomlott hajjal.
A Szűzanya is elvesztette egyik fésűjét, és kisleánynak néz ki a vállára omló hajával. De Fiára mosolyog, aki mellette megy, és ezzel a mosolyával beszél hozzá.
– Nagyon átáztál, Mária – mondja neki Jakab, megérintve a Szűzanya fátylát és köpenyét.
– Semmi baj! Most már nem ázunk. Ugye, Mária? Jézus megmentett minket még az esőtől is –mondja kedvesen Mária Magdolnának, akinek fájdalmas zavarát megérzi. Amaz bólintással válaszol.
– Nővéred örülni fog, amikor viszontlát téged. Kafarnaumban van. Keresett téged – mondja neki Jézus.
 
Magdolna egy pillanatra Jézusra néz, aki oly természetes hangon beszél hozzá, mint ahogy a többi nőtanítványhoz szokott. De nem szól semmit. Túl erősek az érzelmei.
 
Jézus befejezi:
– Örülök neki, hogy itt maradt. Miután megáldottalak titeket, útnak indulhattok.
Jézus szavai egy közelben lecsapódó villám csattanásában vesznek el. Magdolna összerezzen. Kezét arca elé tartja, és sírni kezd.
– Ne félj! – vigasztalja Péter. – Már múlik a vihar. És Jézus társaságában sosem kell félni.
 
Jakab, aki Magdolna mellett megy, szintén vigasztalja:
– Ne sírj!
Egyre közelebb vannak a házak.
– Nem félelemből sírok… Azért sírok, mert Ő azt mondta, hogy megáld engem… Én… én… — többet nem tud mondani. A Szűzanya közbelép, hogy lecsillapítsa szavával:
– Mária, már túl vagy a te viharodon. Ne is gondolj többet rá! Most minden nyugodt és békés, igaz, Fiam?
– Igen, Anyám. Teljesen igaz. Hamarosan visszatér a nap, és minden még szebb, tisztább, frissebb lesz, mint tegnap. Így lesz veled is, Mária.
Az Anya újra megszorítja Magdolna kezét:
– Megmondom Mártának, amit mondtál. Örülök neki, hogy hamarosan láthatom, és elmondhatom neki, hogy Máriája tele van jóakarattal.
 
Péter mit sem törődve az esővel, kilép a vitorla alól, hogy egy közeli háznál érdeklődjék.
– Ne menj, Simon! Szívesebben térünk vissza a saját házunkba, nem igaz? – mondja Jézus.
Mindnyájan helyeslik, amit mond, és Péter visszatér a vitorla alá. Kafarnaum elhagyatott. Csak a szél, az eső, a mennydörgés, a villámok fénye, és immár jégeső uralkodik benne. A tó háborog. A parti házak mellé kihúzott bárkák tele vannak vízzel, szinte elmerülnek.
 
Futva érkeznek meg házuk udvarába, ami tiszta sártenger. A többiek a konyhában vártak rájuk. A két nővér egymás nyakába borulva üdvözli egymást, majd Márta megkérdezi:
– Miért mentél Máriához?
Magdolna lehajtja fejét. A Szűzanya segítségére siet, megfogva a kezét:
– Úgy jött hozzám, mint egy vándor, aki keresi, hol mondhatják meg neki az utat, amelyen célhoz érhet. Azt mondta: "Taníts meg rá, mit kell tennem, hogy Jézussal lehessek!” Jézus akarata igazi és teljes, és Mária azonnal felfogta és megbecsülte ezt a bölcsességet! És én azonnal alkalmasnak találtam arra, hogy így, kezénél fogva hozzád vezessem, Fiam, és hozzád, jó Márta, és hozzátok, tanítvány-testvéreim, és azt mondom nektek: Íme, a nôtanítvány és a nővér, aki ezentúl csak természetfeletti örömöt fog adni Urának és testvéreinek. Higgyétek ezt el nekem, és szeressétek ezt a leányt mindnyájan, amint Jézus és én szeretjük őt!
 
Akkor az apostolok mind odamentek hozzá, hogy üdvözöljék új nővérüket. Péter józan érzékkel ezt mondta:
– Minden rendben van. Ti biztosítjátok őt segítségtekről és szent barátságotokról. De gondolni kell arra is, hogy az Anya és új nővérünk is nagyon átázott… Persze mi is… De ők még inkább. Csurog a hajukból víz, sáros a ruhájuk és át van ázva. Csináljunk tüzet, cseréljük ki a ruháinkat, és készítsünk meleg ételt.
 
Márta a szobába vezeti a két elázott utast, míg a többiek felélesztik a tüzet, és kiterítik eléje köpenyeiket és vizes ruháikat. Márta ismét feltalálja magát, és mint kitűnő háziasszony jön-megy, gondoskodik meleg vízről, meleg tejről, és száraz ruhákról a két Mária számára.

                                                                ***

Másnap Jézus unokatestvérei azon tűnődnek, hogy az ő anyjuk miért nem el jött Máriával. Talán beteg? Mária megválaszol nekik:
– Jól van. Én akartam, hogy elkerülje a megerőltetést ebben a melegben. Úgy szöktünk meg, mint két gyermek, ugye Mária? Mária késő este jött el, és hajnalban már el is indultunk. Alfeusnak, Sára fiának csak ennyit mondtam:"Itt vannak a kulcsok! Hamarosan visszajövök, mondd meg Máriának!” Aztán eljöttünk.
– Együtt térünk vissza, Anyám. Amint jobb lesz az idő, és Máriának lesz egy megfelelő ruhája, elmegyünk, mindnyájan együtt, Galileán keresztül, elkísérve a két nővért addig, amíg biztonságban nem tudjuk őket. Így megismerik Porfireát és Zsuzsannát, és a ti feleségeteket és leányaitokat is, Fülöp és Bertalan.
 
Mária imádattal és kedvesen mosolyog Fiára.
– Hova megyünk először, Mester?
– Betszaidába. Utána Magdalába, Tibériásba, Kánába és Názáretbe, onnan Jaffán és Szemeronon keresztül a galileai Betlehembe, azután Sicaminonba és Cezareába…
Magdolna csendesen sírni kezd. Jézus ránéz, és folytatja:
– Cezareában találjátok a kocsitokat. Oda rendeltem a szolgátokat, és Betániába mentek. Ott majd viszontlátjuk egymást a sátoros ünnepen.


 
Ezt követően Jézus megmagyarázza, hogy azért akarja végigvezetni Magdolnát azokon a városokon, ahol botrányokat okozott, hogy lássák, megtért, és még jobban megerősödjön elhatározásában. Ha most nem néz szembe a világgal, később sem meri megtenni. Magdolna vállalja az áldozatot.
 
Mindnyájuk jelenlétében mondja el Jézus a halakról, gyöngyökről és családatyákról szóló példabeszédeket…

                                                                ***

Tibériásban egy írástudó megfeddi Jézust, mert megengedi Magdolnának, hogy vele járjon. Jézus kijelenti, hogy ő a bűnösökért jött, és figyelmezteti az írástudót saját bűnére: a kevélységre. Az azonban ostobának nevezi ezért Jézust.
– Ezt az én bűnöm okozta, Mester! – mondja megtörten Magdolna. És amikor látja, hogy a Szűzanya is elsápad a sértéstől, szívből fakadóan felsóhajt: – Bocsáss meg nekem! Miattam sértegetik a Fiadat. Visszavonulok…
– Nem. Te maradj ott, ahol vagy. Ezt akarom! – mondja Jézus parancsolón. MAjd szelídebben megismétli: – Maradj, ahol vagy. Ha valaki nem tudja elviselni a közelségedet, az a valaki fog elmenni, ő egyedül!
 
Tovább mennek, de Magdolna csendesen sír a fátyla alatt. A Szűzanya vigasztalja:
– Ne sírj, Mária! Később, hidd el, majd megbecsül téged a világ. Az első napok a legfájdalmasabbak.
– Ó, anyám, nem magam miatt sírok! Miatta. Ha ártanának neki, soha nem bocsátanám meg magamnak. Hallottad, mit mondott az írástudó? Veszélyt hozok rá…!
– Szegény leányom! Te nem tudod, hogy ezek a szavak kígyókként sziszegtek körülötte már akkor, amikor te még nem is gondoltál arra, hogy hozzá jöjj. Simon mondta nekem, hogy így vádolták őt a múlt évtől kezdve, mert meggyógyított egy leprást, egy bűnös nőt, akit csak a csoda pillanatában látott, többé nem, és aki idősebb volt nálam, pedig én Jézus anyja vagyok. Nem tudod, hogy menekülnie kellett Lázár egyik birtokáról, mert odament egy szerencsétlen nővéred, a megváltást keresve… Hogyan vádolhatják őt, a bűntelent? Hazugságokkal… Mibe akaszkodnak bele? A küldetésébe, ami az emberekhez szól. Jócselekedeteit bűnnek tudják be. Bármit tenne a Fiam, az mind bűn lenne számukra. Ha bezárkózna egy remeteségbe, akkor azért tartanák bűnösnek, mert elhanyagolja Isten népét. Ha leszáll a nép közé, bűnös azért, mert érintkezik velük. Az ő szemükben Ő mindig bűnös.
– Akkor gyűlöletes módon gonoszok!
– Nem. Csak makacsul bezárkóznak a Fény előtt. Az én Jézusom az Örökké Felfoghatatlan. Mindig az, és mindinkább az lesz.
– És nem szenvedsz emiatt? Olyan nyugodtnak tűnsz!
– Ó, Mária, hallgass! Olyan ez nekem, mintha szívemet tüzes tüskék vennék körül! Minden lélegzetvételnél belémszúrnak. De Ő ne tudjon róla! Erőltetett nyugalmammal Őt akarom támogatni. Ha a Mamája nem vigasztalná meg, hol találna vigaszt az én Jézusom? Kinek a keblére hajthatná le a fejét anélkül, hogy megsebeznék vagy megrágalmaznák érte? Azért nagyon helyes, hogy én, a szívemet tépő tüskék ellenére, és könnyeim ellenére, amelyeket az egyedüllét óráiban iszom, a szeretet puha köntösét terítsem rá, mosolyogva, bármibe kerül is az nekem, hogy nyugodtabbá tegyem, nyugodtabbá addig… addig, amíg a gyűlölet hulláma oly naggyá nem lesz, hogy többé már semmi sem segít. Még a Mama szeretete sem… – Mária sápadt arcán két patakban, némán ömlik a könnye.
 
A nővérek megindultan nézik.
– De mi szeretjük őt! És az apostolok is! – mondja Magdolna, hogy vigasztalja.
– Ti igen. Az apostolok igen. De még ők is nagyon távol vannak attól, ahogyan Őt szeretni kellene… Az én fájdalmamat az is növeli, hogy tudom, Ő mindent tud.
– Akkor azt is tudja, hogy én engedelmeskedni akarok neki akár az önfeláldozásig is, ha szükséges? – kérdezi Magdolna.
– Tudja, Mária. Te nagy örömöt szerzel neki kemény életútján.
– Ó, Anya! – Magdolna szemei ismét könnyel telnek meg, megfogja Mária kezét, és érzelmesen megcsókolja.

                                                                ***

Amikor Jézus ismét meglátogatja Kánát apostolaival és a nőtanítványokkal – akik között ott van Anyja is -, a háziasszony, Zsuzsanna megkéri a nőtanítványokat, hogy segítsenek elkészíteni a férfiak fekvőhelyeit.
– Én is segítek, Zsuzsanna – ajánlkozik a Szűzanya azonnal.
– Nem, nem! Már elegen vagyunk, és így legalább jobban meg is ismerjük egymást, összebarátkozhatunk.

                                                                ***

Názáret felé haladva, az egyik dombon Jánost látom sajnálkozni, hogy nem láthatják onnan a végtelen tengert, amit annyira szeret. Erre szóba hozzák, hogy amikor Jézussal a Tábor-hegyen jártak, Ő elmondta nekik a teremtés történetét. Buzdítják Jánost, hogy ismételje el ezt a történetet a nőtanítványoknak. János megteszi.
– Három dolog mesél leginkább Istenről a teremtett világban, mely mind róla tanúskodik. A fény, az égbolt és a tenger.

A csillagvilág és az időjárás rendje visszatükrözi az isteni rendet. A fényt csak Isten tudja létrehozni. A tenger Isten hatalmát tükrözi vissza, amelynek csak Isten tudott határokat szabni, miután megteremtette: Ő adott neki mozgást, hangot – a határok nélkül kárt okozna a földnek, mint a rendetlenség háborgó eleme, melyet a föld a felszínén hordoz. Mélyedjetek el a fény titkába: sose emészti fel magát. Emeljétek fel tekinteteteket az égre, ahol nevetnek a csillagok és a bolygók. Tekintsetek le a tengerre. Lássátok annak, ami. Nem elválaszt, hanem híd a népek között, akik a túlpartján élnek, láthatatlanul, sôt, ismeretlenül, mégis létezésükben hinnünk kell, már csak azért is, mert ez a tenger létezik. Isten nem alkotott semmit sem hiába. Nem alkotta volna tehát ezt a végtelenséget, ha annak nem lenne határa, ott, a látóhatáron túl, melynek látásában meggátolt minket. Más vidékek vannak ott, más emberek laknak rajtuk, akik ugyanattól az egyetlen Istentől származnak, akiket Isten akaratából oda vittek a viharok és áramlatok, hogy benépesítsék a világrészeket és a vidékeket. A tenger elhozza hullámaival és dagályaival a távollévők hívó szavát. Ösvény a tenger, nem pedig elválasztó.

Ez az epedő vágy,  ez a kedves vágy a tenger után jelzi a távoli testvérek hívását. Minél inkább a lélek uralkodik a test felett, annál inkább képes meghallani a lelkek hangját, akik egyesülnek velünk akkor is, ha el vannak választva tőlünk, úgy, mint ahogy az egy gyökérből származó ágak is egyesülnek, mégha az egyik nem is látja a másikat, mert valami akadály van köztük. A fény módjára nézzétek a tengert. Akkor látni fogjátok a partjain elterülő földeket, ahonnan egy egyesült kiáltás hallatszik: ,,Jöjjetek! Hozzátok el nekünk a Világosságot, melynek birtokában vagytok! Hozzátok el az Életet, melyben részesültetek! Mondjátok el szívünknek a beszédeket, melyeket nem ismerünk, de amelyekről tudjuk, hogy a világegyetem alapját képezik: ami a szeretet. Tanítsatok meg minket arra, hogy el tudjuk olvasni a szavakat, amiket az égbolt és a tenger végtelen partjain kirajzolódva látunk: – Isten -. Világosítsatok meg minket, mert halljuk, hogy van egy még igazibb fény, mint az, amely bíborba öltözteti az eget és gyémántként csillogtatja a tengert. Árasszatok sötétségünkbe Világosságot, amit Isten nektek adott, miután szeretetével létrehozta, és mindenki részére juttatott nektek, az ég és a föld számára egyaránt. Ti vagytok a csillagok, mi vagyunk a por. De alakítsatok ki minket, amint a Teremtő teremtette a földet a porból, hogy az ember benépesítse, imádva Őt most és mindenkor, egészen addig, amíg csak el nem jön az óra, amikor többé nem lesz föld, mert eljön az Ő Országa. A fény, a szeretet, a béke Országa, úgy, ahogy az élő Isten mondta nektek, hogy eljön. Mi is ennek az Istennek a gyermekei vagyunk, és kérjük, hogy megismerhessük Atyánkat”.
 
Tudjatok járni a végtelen útjain, félelem és megvetés nélkül! Közeledjetek azokhoz, akik hívnak titeket, és sírnak! Azokhoz is, akik fájdalmat okoznak nektek, mert érzik ugyan, hogy Isten létezik, de nem tudják imádni őt. Ezek is megdicsőítenek majd titeket, mert nagyok lesztek annak mértékében, amint birtokoljátok a szeretetet, és ki tudjátok azt árasztani azáltal, hogy elviszitek az Igazságot azokhoz a népekhez, akik várakoznak rá.
 
Így mondta Jézus, sokkal jobban, mint ahogy én elmondtam. De legalábbis ezek voltak a gondolatai.

– János, pontosan ismételted el, amit a Mester mondott. Csak azt hagytad ki, amit a te képességedről mondott: azért tudod így felfogni Istent, mert nagylelkűen neki adod magadat. Te jó vagy, János! A legjobb köztünk! Megtettük az utat anélkül, hogy észrevettük volna. Íme, ott van Názáret, a dombokon. A Mester néz minket és mosolyog. Csatlakozzunk hozzá, hogy együtt lépjünk be a városba!
– Köszönöm neked, János! – mondja a Szűzanya. – Nagy ajándékot adtál a Mamának.
– Én is köszönöm. A szegény Magdolnának megnyitottad a végtelen látóhatárt…
– Miről beszéltek annyit? – kérdezi jókedvűen Jézus, amikor utolérik.
– János elismételte, amit a Tábor-hegyén mondtál. Tökéletesen. Nagyon szép tanítás volt, erről beszélgettünk.
– Örülök, hogy Anyám hallotta. Az ő neve kapcsolatban van a tengerrel, és a szeretete oly végtelen, mint a tenger.
– Ó, Fiam, annak te vagy birtokában, mint Ember, és semmi az én szeretetem a te végtelen szeretetedhez képest; az isteni Igéjével összehasonlítva! Kedves Jézusom!
– Jöjj, Anyám, oldalamra! Menjünk úgy, mint amikor visszatértünk Kánából, vagy Jeruzsálemből gyermekkoromban, amikor a kezemet fogtad.
 
És bensőséges szeretettel néznek egymásra.

                                                                ***

A galileai Betlehem felé vezető úton, egy magaslaton, ahonnan szép kilátás nyílik a Kármel-hegyére, megpihennek. Egyesek alszanak, Jézus félrevonul imádkozni, János felmegy egy magaslatra, ahonnan megláthatja az ő kedves tengerét.
 
Magdolna, aki kibontotta a haját, most ismét rendbehozza azt, és kijelenti:
– Elmegyek Jánoshoz, aki a zelóta Simonnal van, és megnézem az ő tengerüket.
– Én is jövök – mondja Mária.
 
Mielőtt elérnék a két apostolt, elhaladnak a mellett a hely mellett, ahol Jézus egyedül imádkozik.
– Fiam az imában talál pihenést – mondja halkan Mária.
– Azt hiszem, hogy elengedhetetlenül szükséges számára az egyedüllét is, hogy fenntartsa azt a csodálatos önuralmat, amellyel rendelkezik, amit a világ olyan súlyos próbának vet alá – mondja Magdolna. – Tudod, Anya, hogy megtettem, amit mondtál nekem? Minden éjjel hosszabb-rövidebb ideig elvonulok, hogy helyreállítsam magamban azt a nyugalmat, amelyet sok dolog megzavar. Utána sokkal erősebbnek érzem magamat.
– Most erősebbnek érzed magad, később már boldoggá is tesz. Hidd el, Magdolna, hogy az örömben éppúgy, mint a fájdalomban, a békében, mint a küzdelemben a mi lelkünknek szüksége van arra, hogy egészen elmerüljön az elmélkedés óceánjában, hogy helyreállítsa, amit a világ és az események elgyöngítenek, és hogy új erőre tegyen szert a mind magasabb szárnyaláshoz. Izraelben használjuk a szóbeli imát, és vissza is élünk vele. Nem akarom azt mondani, hogy hasztalan és Isten nem nézi jó szemmel. De igenis állítom, hogy mindig hasznosabb a léleknek az értelem felemelése Istenhez, az elmélkedés, amelyben szemléljük az Ő isteni tökéletességét és a mi nyomorúságunkat, vagy a sok szegény lélekét, nem azért, hogy elítéljük őket, hanem, hogy részvéttel legyünk irántuk, és megértsük őket, és hogy hálásak legyünk az Úrnak azért, hogy segítségével elkerülhettük a bűnt, vagy azért, hogy megbocsátott nekünk, és nem engedte, hogy bűneinkben maradjunk. Így eljutunk az  igazi imádságra, azaz a szeretetre. Mert az imának szeretetnek kell lennie ahhoz, hogy igazán imává legyen. Egyébként csak ajkak motyogása, mialatt a lélek távol van.
– De szabad-e beszélni Istenhez, amikor az ajkak még piszkosak a sok közönséges beszédtől? Én, összeszedettségem óráiban, amelyeket úgy
végzek, amint te tanítottál rá, kedves apostolom, visszaszorítom szívemet, amely azt szeretné mondani Istennek: ,,Szeretlek!”
– Miért?
– Mert számomra szentségtörésnek tűnik szívem felajánlása neki…
– Ne tedd ezt, leányom, ne tedd! A te szívedet Fiam bocsánata újra felszentelte, és az Atya csak ezt a bocsánatot látja. De még akkor is, ha Jézus nem bocsátott volna meg neked, de te egyedüllétedben, amely ugyanúgy lehet testi, mint erkölcsi, Istenhez kiáltanál: ,,Szeretlek, Atyám, bocsásd meg nyomorúságaimat, mert az visszatetsző nekem a fájdalom miatt, amit neked okozok”, hidd el, Magdolna, hogy az Atyaisten feloldozna téged, és kedves lenne neki szeretetteljes kiáltásod. Engedd át magadat, engedd át magadat a szeretetnek! Ne szorítsd vissza azt! Inkább engedd, hogy az szenvedélyes legyen, mint egy lángoló tűzvész. A tűzvész felemészt minden anyagot, de nem teszi tönkre a levegőnek legkisebb részecskéjét sem. Mert a levegő nem anyagi természetű. Sőt, a tűz még meg is tisztítja az apró tisztátalanságoktól, amelyeket a szél odahordott, és még könnyedebbé teszi. Így tesz a szeretet is a lélekkel. Megsemmisíti gyorsan az anyagiast az emberben, ha Isten megengedi, de nem teszi tönkre a lelket. Hanem növeli elevenségét, megtisztítja és képessé teszi az Istenhez való felemelkedésre. Látod ott Jánost? Valójában egy gyermek. De tiszta és olyan, mint egy sas. Ő a legerősebb az összes apostol között. Mert felfogta az erő titkát, a lelki fejlődés titkát: a szeretetteljes elmélkedést.
– De ő tiszta. Én… Ő egy gyermek. Én…
– Nézd akkor a zelótát! Ő nem gyermek. Élt, küzdött, gyűlölték. Őszintén bevallja. De megtanult elmélkedni. És hidd el nekem, ő is tiszta, és ugyancsak magasan van. Látod? Ez a kettő keresi egymás társaságát. Mert érzik, hogy egyenlők. Eljutottak ugyanarra a tökéletes lelki életkorra, ugyanazzal az eszközzel: az elmélkedő imával. Ezáltal a gyermek férfiassá vált lélekben, és ezáltal a már öreg és fáradt emberbe visszatért az erőteljes férfiasság. És ismersz egy harmadikat, aki anélkül, hogy apostol lenne, szintén nagyon előrehaladt, mert természetes hajlama van az elmélkedésre, és azóta, hogy Jézus barátjává vált, az elmélkedés lelki szükségletévé lett. A te testvéred.
– Lázárom?… Ó, Anya! Mondd meg nekem, te, aki annyi dolgot ismersz, hisz Isten megmutatja neked, miért bánt velem úgy Lázár első találkozásunkkor? Először megvetően hallgatott. De azért tette ezt, mert én nem tudom elviselni a megjegyzéseket. Nagyon durva voltam testvéreimhez… Most felfogtam. Most, hogy tudja, hogy beszélhet, mit fog mondani nekem? Félek, hogy nyilvánosan megfedd. Biztosan emlékeztet arra a rengeteg fájdalomra, amit neki okoztam. Szeretnék Lázárhoz repülni, de félek is tőle. Azelőtt odamentem hozzá anélkül, hogy meghalt mamám emlékei, könnyei, értem ontott könnyei, az én bűneim miatt, zavartak volna. Szívem cinikus volt, arcátlan, bezárult minden szó előtt, a rosszat kivéve. De már nincs hatalma fölöttem a gonosznak, és félek… Mit tesz velem Lázár?
– Kitárt karokkal fogad, és szívével inkább, mint ajkával, "kedves nôvérének” szólít. Annyira átalakult Istenbe, hogy csak így viselkedhet! Ne félj! Egy szót sem fog szólni a múltadról. Ő – mintha csak látnám őt – ott van Betániában, és hosszúnak tűnnek számára a várakozás napjai. Vár téged, hogy szívére öleljen. Hogy eltöltsön testvéri szeretetével. Neked nem kell mást tenned, csak úgy kell viszontszeretned őt, amint ő szeret téged, hogy megérezzed, milyen édes dolog az, hogy egy méhből születtetek.
– Szeretném őt akkor is, ha megfeddne. Bőven megérdemeltem.
– De csak szeretni fog téged. Csak szeretni.
 
Közben elérkeztek Jánoshoz és Simonhoz. Ők az előttük álló útról beszéltek, de tisztelettel felállnak, amikor az Úr Anyja csatlakozik hozzájuk.
– Mi is eljöttünk, hogy dicsérjük az Urat a szép dolgokért, melyeket teremtett.
– Láttad már a tengert, Anya?
– Bizony láttam! Akkor a vihar ellenére is nyugodtabb volt, mint az én szívem, és kevésbé sós, mint könnyeim, miközben a Vörös-tenger felé menekültem Gáza tengerpartján, Gyermekemmel a karomban, és rettegve Heródes kardjától. És láttam a visszatéréskor is! De akkor tavasz volt a földön és a szívemben. A hazámba való visszatérés tavasza. Jézus boldogan tapsolt kezecskéivel, tapsolt, hogy új dolgokat láthat… Én is boldog voltam Józseffel együtt. Az Úr jósága ezernyi módon megkönnyítette számunkra a számkivetést Matareában.
 
Társalgásuk így folytatódott egészen addig, amíg a látomásom végetért.

>> Anya és fia

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.