Alacoque Szt Margit: A Szent Szív látomása

1673 december 27-én történt, Szent János evangélista ünnepén. Margit nővérnek valamivel több szabadideje volt ezen a napon, mint máskor, így az Oltáriszentség imádásába merült. Hirtelen áthatotta az Isteni Jelenlét. De hallgassuk meg őt magát, hogyan meséli el a történteket. A jelenet magasztossága páratlan.

«…Elfelejtkeztem önmagamról, és a helyről, ahol voltam, belevesztem az isteni Lélekbe, szívemet csordultig áthatotta szeretetének ereje. Hosszú ideig engedte, hogy isteni Szívén pihenjek, ahol szerelmének gyönyöreit ízleltette velem, és Szent Szívének megmagyarázhatatlan titkait értettem meg, melyeket eladdig elrejtett előlem, és csak ekkor fedett fel első ízben, de olyan érzékletes és hatásos módon, hogy nem hagyott egy pillanat kételyt sem bennem, pedig szüntelenül rettegek, nehogy tévedésbe essek, amikor elmondom, ami velem megtörtént. Tehát a dolog valahogy így esett meg:

« Ő azt mondta nekem : — Isteni Szívem szenvedélyesen szereti az embereket, és különösen téged, olyannyira, hogy már nem tudok megelégedni azzal, hogy lángoló érzelmeim önmagamba zárva maradjanak, ki kell áradniuk az emberekre általad, és meg kell nyilvánulniuk a számukra, hogy gazdagodhassanak azokkal az értékes kincsekkel, melyeket most felfedek előtted, és amelyek magukban hordozzák a megszentelő és szükséges kegyelmeket az emberek számára ahhoz, hogy megmeneküljenek a kárhozattól. Téged választottalak ki, tehetetlen és tudatlan eszközként, hogy véghezvidd ezt a nagy művet, hogy minden énáltalam történjék.

« Majd elkérte tőlem a szívemet, mivel könyörögtem neki, hogy vegye el tőlem, és megtette, és belehelyezte imádandó szívébe, láttam azt az övében, mint parányi részt elemésztődni ebben a tüzes kemencében, majd ismét kivette onnan. Olyan volt, mint egy szív formájú lángcsóva, és visszahelyezte oda, ahonnan elvette, mondván: — Íme, kedvesem, szeretetem záloga, belezárom szívedbe eme élő lángok kicsiny csóváját, hogy eleméssze a szívedet életed utolsó pillanatáig, mert eme tűz heve sosem csillapodik, és nem talál felüdülést, csak némiképp abban a véráldozatban, melyet értetek ontottam a kereszten, ezért ez a tűz több megaláztatást és szenvedést hoz majd számodra, mint könnyebbséget.

Ezért azt akarom, hogy engedelmeskedj mindenben, amit parancsolnak neked, és nyújts vigasztalást azzal, hogy te is véredet ontod a megaláztatások keresztjén. És jeléül, hogy mindaz a kegyelem, amit most kaptál tőlem, nem a képzelet játéka, hanem a kezdete annak a műnek, melyet benned még el fogok végezni, és hogy egy eleven sebet zártam bele a mellkasodba, a fájdalmat immár örökre érezni fogod. És mivel egészen eddig a pillanatig rabszolgámnak hívtad magadat, mostantól Szent Szívem kedves tanítványának nevezlek.

« És eme hatalmas és igen hosszú ideig tartó kegyelem után, mely alatt nem tudtam hol vagyok, az égben-e vagy a földön, napokig olyan voltam, mint egy részeg, annyira magamon kívül voltam, hogy beszélni sem tudtam, csak nagy önmegerőszakolás árán, és olyan nehezen tudtam csak összeszedni magam, és enni, hogy minden erőmre szükségem volt, hogy legyűrjem kínjaimat: és ez borzasztó nagy megaláztatásokhoz vezetett. Nem tudtam aludni a sebem miatt, mert ez a seb, melynek fájdalma végtelenül értékes nekem, olyan élő hevességet okoz, hogy szinte elevenen elégek. És közben szüntelen éreztem Isten végtelen nagyságát, de egyszerűen képtelen voltam kifejezni és elmondani előljáróimnak, hogy mi zajlik bennem, pedig nagyon szerettem volna.»

Alacoque Szent Margit-Mária élete

A Jézus Szíve tisztelet

Az első péntekek 12 ígérete

  1. Az első péntekek 12 ígérete
  2. Áldozatot hozni - van ennek a szónak ma értelme?
  3. Alacoque Szent Margit-Mária élete
  4. A Jézus Szíve tisztelet
  5. MAGYAROK NAGYASSZONYA KILENCED (október 8.)

Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

Az 1978-as születésű Fejéregyházi Tamás atya hivatásának története a II kerületi Városmajortól a Krisztus Légiójáig. Tamás atyát december 12-én szentelték pappá.

Minél több időt tölt valaki a Facebookon mások mosolygós képeit nézegetve, annál inkább úgy véli: boldogtalanabb az ismerőseinél.

2012. február 12-19. - MOTTÓ: „Vágyni arra, ami a miénk!”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Minél reménytelenebbnek látszik a helyzet, annál jobban kell bízni Istenben: ahol kifogyott az emberi segítség, ott kezdődik az isteni."
Loyolai Szent Ignác
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom