Register
A password will be e-mailed to you.

A történet Tom Peterson amerikai reklámszakember megtérésével indult, aki ettől kezdve szakértelmét és tapasztalatait az Egyház szolgálatába állította. Elindította a „Katolikusok gyertek haza” című reklámkampányt és weboldalt. Nemrégiben Rómába látogatott, és a Szent Kereszt Pápai Akadémia „Egyházi kommunikáció: identitás és dialógus” című konferencián tartott előadást.
.
13 évvel ezelőtt egy lelkigyakorlat alakította át az életét. Korábban nemigen törődött vallásával, figyelmét az üzlet és az anyagi gyarapodás kötötte le. Isten azonban megszólította. Az Oltáriszentség előtt olyan átütő élmény érte, mint amilyen Saul megtérése volt a damaszkuszi úton. Azelőtt is járt templomba, de nem oda figyelt, inkább munkájára gondolt, majd pedig sietett a parkolóba. Most azonban igent mondott az Úr szólítására. Gyakrabban gyónt és áldozott, olvasgatta a Bibliát.

Pár hónap múlva két álma volt. Az egyikben kisbabát látott, amint valaki egy párnát próbált a fejére nyomni, és ő igyekezett a párnát tartó kezet eltávolítani, és a kisbabát a kereszt jegyével megáldani. A másik álom szerint egy katolikus evangelizációs reklámot készített. Mindkét álma valóra vált. A Virtue Media (Erény Média), életvédő apostoli munka volt Isten álombeli hívásának gyümölcse a kisbabák megmentésére. TV reklámot készítettek, országszerte terjesztették a babát váró lányok és az abortuszt megélt családok tanítására az élet szentségéről. Erről szól a virtuemedia.org honlap.

A második álom akkor vált valóra, amikor 1997-ben a Phoenix-i püspökség felkérte Tom Petersont II. János Pál pápa kívánsága szerint arra, hogy a közömbössé vált katolikusokat hívják vissza haza, az Egyházba. Először a „Katolikusok gyertek haza” nagyon egyszerű változata készült el. Két és fél hétig vetítették a helyi televízióban, és csodálatos módon 3000 lélek tért vissza hatására az Egyházba. A költségelszámoláskor kiderült, hogy 10 dollár költség jutott egy megtért lélekre. Pár évvel később felújították a programot, állandó honlap lett, kiváló vezetői és tanácsadói, világi és egyházi teológusok, üzletemberek, média szakemberek.
.
A program keretében új típusú reklámokat közvetítenek, amelyek a Világegyház életéről tudósítanak, kisfilmjeik az isteni irgalommal való elmélyültebb kapcsolatra hívnak, vannak tanúságtételek olyan emberekről, akik elhagyták az Egyházat, majd visszatértek. Ezek a reklám-jellegű programok az Egyesült Államok számos nagyvárosába is eljutottak.

Rendszeresen folytatnak vizsgálatot a programok fogadtatásáról, véleményformáló hatásáról. Statisztikai felmérésük szerint mintegy 200.000 embert nyertek meg az Egyháznak. Jönnek a tanúságtételek szerte az országból, nemcsak korábban közömbössé vált katolikusok visszatéréséről, hanem más vallásúak megnyeréséről is.  Nemcsak a vallási, hanem a világi TV állomásokra is eljutnak. A felmérés szerint 80 különféle országból egymillió ember látta a hirdetéseiket, a közel-keleti országokban is. Hírük gyorsan terjed az Interneten keresztül.

A legtöbb emberhez azonban a világi televízió adásain keresztül jut el az üzenet. Általában hat héten át adnak le egy-egy hirdetést, tanúságtételt, kisfilmet, rövid történetet különféle (angol, spanyol, lengyel stb.)  nyelveken. Legsűrűbben Advent vége és Újév között és Nagyböjt idején. Naponta két-három alkalommal láthat egy-egy ember ilyen hirdetéseket, és mire vége a kampánynak, beszédtéma lesz.

A próbavetítéseken az a tapasztalat, hogy a közönség többnyire negatív véleménnyel érkezik a Katolikus Egyházról, akár hívő, akár hitetlen, akármilyen vallású. A hirdetések nyomán viszont megfigyelhető a vélemény megváltozása, mint ahogyan az egyik célcsoportnál elhangzott: „Nagyon tetszett a hirdetés pozitív üzenete.” Arra a kérdésre, hogy a hirdetések nyomán visszatérne-e a Katolikus Egyházba, illetve keresné-e az Egyházzal a kapcsolatot, a megkérdezettek több, mint fele igennel válaszolt.

Fent a képen: részlet a kampányfilmből

Az a tapasztalat tehát, hogy a szakszerű kommunikáció eszközével a világi életben alkalmazott hirdetés lehet az Új Evangelizáció eszköze II. János Pál Pápa kívánságának megfelelően. A világi életben megszerzett tudás, tapasztalat és készség hittel és imádsággal megtöltve a Szentlélek vezetésével csodálatos gyümölcsöket hozhat.

Fontos, hogy az Evangélium üzenete egyszerű módon jusson el az emberekhez. Jézus elment az emberek közé. Most az emberek a televízió és a számítógép előtt ülnek, ott kell őket megszólítani kapcsolva mindennapi életük környezetéhez, eseményeihez Krisztus üzenetét, tanítását, hívását.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

2 hozzászólás

  1. Radics György Antal

    Minden nap legaláb egyszer néz fel Urunk Jézus Krisztus arcképére és kérd bűneid bocsánatát. Mindíg megteszi, és adj hálát érte .Azután menj tovább És erre figyelmeztes másokat is .

    Válasz
  2. Enikő

    De jó lenne ha a magyar „világi televíziózásban” is gyakorlat lenne egy tanúságtétel bemutatása, egy Gloria Polo féle például, vagy pár szó Medjugorje-ról, ahol az Istenről beszélnének , nem csak az emberi botladozásokról( pl. papok).Igazságtalan vagyok mert persze van vallási műsor, csak sajnos a pedofília sokkal érdekesebb a híradóban.

    Válasz

Válaszolj Radics György Antal Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.