Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Előző rész: Mária örökbefogad egy árvát

Másnap Jézus apostolaira bízza, hogy miként töltik a napot. Ő maga felkeresi a környékbeli leprásokat. Jól ismeri őket egyik apostola, Simon, aki a környéken élt, amikor ő is leprás volt. Önként Jézussal megy János és testvére, Jakab, Jézus két unokatestvére: Júdás és Jakab, András és Péter.
 
Mária előre megy Jeruzsálembe Marciammal, és ott vár Péterre, hogy bevásárolják a megígért köpenyt a gyermeknek.
 
Jézus két helyen keresi fel a leprásokat, és meggyógyítja közülük azokat, akik hisznek benne, és kérik ezt.
– Most menjünk Anyámhoz! – indítványozza mindezután a kíséretében lévő apostoloknak. Elmennek az Ofel nevű városrészbe, Annalia anyjának házába. A házból kihallatszik Mária kedves hangja, és Annalia ezüstösen csilingelő beszéde. A leány imádattal leborul Jézus előtt, anyja letérdel, Mária állva fogadja Fiát. Szeretnék ott tartani mindnyájukat, de Jézus megígéri, hogy egy másik napon majd visszatér. Áldását adja rájuk, és Péter boldogan elindul Máriával és a gyermekkel, akit mindketten kézen fognak. Az utcán sokan megfordulnak, hogy megnézzék őket. Jézus mosolyogva tekint rájuk.
– Péter boldog! – kiált fel a zelóta Simon.
– Miért mosolyogsz, Mester? – kérdi Jakab, Zebedeus fia.
– Azért, mert nagy ígéretet látok ebben a csoportban.
– Mit, testvérem? Mit látsz? – kérdi Júdás Tádé.
– Ezt látom: nyugodtan elmehetek, amikor eljön az ideje. Nem kell félnem Egyházam miatt. Akkor kicsiny és zsenge lesz, mint Marciam. Ott lesz Anyám, hogy ugyanúgy kezénél fogja, és Anyja legyen. És ott lesz Péter, hogy Atyja legyen. Az ő becsületes és kérges kezére aggodalom nélkül rábízhatom megszülető Egyházamat. Ő erőteljesen megvédelmezi, míg Anyám szeretetével erősíti. És az Egyház növekedni fog… mint Marciam… A gyermek valóban jelkép! Isten megáldja Anyámat, Péteremet, és az ő és a mi gyermekünket!
 
Estefelé ismét mindnyájan Betániában vannak. Sokan korán lefekszenek, mert fáradtak. Péter azonban fel-le jár az ösvényen, gyakran a terasz felé nézve, ahol Jézus és Mária ül, egymással beszélgetve. Mária már sokat beszélt korábban, mert Jézus azt mondja:
– Mindaz, amit mondtál, nagyon helyes, és tekintetbe fogom venni. Annalia számára adott tanácsod is helyes. Jó jel, hogy a férfi készségesen fogadja. Jeruzsálem felső rétege tele van korlátoltsággal és rosszindulattal, sőt, mondhatnám szennyel. De az egyszerű emberek között oly gyöngyök találhatók, amelyek értékét nem ismerik fel. Örülök neki, hogy Annalia boldog. Inkább az égben él, mint a földön. És talán jegyese, aki most lelkiesebbé vált, felfogja ezt, és tisztelettel tekint rá. Ezt mutatja gondolata, hogy máshová megy, nehogy emberi érintéssel megzavarja a leány tiszta fogadalmát.
– Igen, Fiam. A férfi érzi a szűzi illatot… Emlékszem Józsefre. Én nem tudtam, hogyan fejezzem ki magamat. Ő nem ismerte titkomat… Mégis segített engem, hogy megmondjam azt. Szentül megértett. Érezte lelkem illatát… Látod Jánost is?… Mily béke!… És mindnyájan keresik társaságát… még kerióti Júdás is, jóllehet… Nem, Fiam. Júdás nem változott meg. Én tudom ezt, és te is tudod. Nem beszélünk róla, mert nem akarunk háborút kezdeni. De ha nem beszélünk is róla, a többiek felfogják… Ó, Jézusom! A fiatalok elmondták nekem ma reggel Getszemániban, ami Magdalában történt, és ami szombat reggel történt. De még az idősek is látják… Nem tévednek. Júdás állhatatlan teremtés… Minden állhatatlan benne… és én félek miatta, és ugyanazt mondom róla, amit a kis Benjámin mondott Magdalában és Marciam a Getszemáni kertben, mert ugyanazt az undort éreztem Júdás iránt, mint a gyermekek. (Ezek a gyermekek ôszintén kijelentették, hogy Júdást nem tartják jó embernek.)
– Nem lehet mindenki János!
– Nem is várom el! Az Mennyország lenne itt a földön! De látod, te beszéltél nekem a másik Jánosról… aki gyilkolt… ő csak részvétet keltett bennem. Júdástól azonban félek.
– Szeresd őt, Anyám! Szeresd őt az én szeretetemért!
– Igen Fiam. De még az én szeretetem sem fog segíteni rajta. Csak szenvedést okoz nekem, és bűnösebbé teszi őt. Ó, miért lépett be egyáltalán apostolaid közé?! Mindenkit megzavar, megsérti Pétert, aki minden tiszteletre méltó.
– Igen, Péter nagyon jó. Őérte mindent megtennék, mert megérdemli.
– Ha hallana most téged, őszintén mosolyogva azt mondaná: ,,Oh, Uram, ez nem így van.” És oka lenne erre.
– Miért, Anyám? – de Jézus már jelzi mosolyával, hogy megértette.
– Mert nem elégítetted meg őt azzal, hogy egy gyermeket adtál volna neki. Elmondta nekem minden reményét, vágyait… és te visszautasítottad.
– És nem mondta el neked az okot, amely igazolta azt?
– De igen. Elmondta nekem, és hozzátette: ,,Igaz… de én férfi vagyok, egy szegény férfi. Jézus makacsul egy nagy embert lát bennem. De én tudok igazán férfias lenni, és azért… adhatna nekem egy gyermeket. Azért vettem feleséget, hogy gyermekem legyen… és meghalok anélkül, hogy lenne…” És rámutatva a gyermekre, – akit boldoggá tett a Péter által neki vett ruha és ezért megcsókolta e szavakkal: ,,Szeretett apám!” – Péter azt mondta: ,,Látod, amikor ez a kis emberke, akit tíz nappal ezelőtt még nem is ismertem, apjának nevez engem, akkor jobban ellágyulok, mint a vaj, és édesebb ez számomra a méznél, és sírok, mert… minden múló nap jobban eltávolítja tőlem ezt a gyermeket…”


A képen fent: Marc Chagall: Magány c. festménye
 
Mária elhallgat, figyelve Jézust, tanulmányozva tekintetét, várva egy szavára… De Jézus könyökével térdén, fejét kezében tartva hallgat, és a távolba néz, a gyümölcsöskert zöldje felé. Mária megfogja kezét, megsimogatja és azt mondja:
– Simonnak ez a nagy vágya… Miközben vele mentem csak erről beszélt nekem, és oly igaz érvekkel, hogy… nem tudtam semmit mondani elhallgattatására. Ugyanazok voltak az érvei, amelyekre mi, nők és anyák mindnyájan gondolunk. A gyermek nem erős. Ha olyan lenne, mint te voltál… ó, akkor félelem nélkül járhatná a tanítványok útját. De oly gyenge!… Nagyon értelmes, és nagyon jó… de nem több. Amikor egy kis galamb gyenge, nem lehet azonnal elvárni, hogy repüljön, mint az erősek. A pásztorok jók… de mind férfiak. A gyermekeknek szükségük van az asszonyokra. Miért nem engeded át Simonnak? Megértem, hogy megtagadtad tőle, hogy saját gyermeke legyen. A kisgyermek olyan, mint egy horgony. És Simon, akinek oly nagy szerepet szántál, nem horgonyozhatja le magát. Az visszatartaná őt. De neki egyszer mindazoknak a gyermekeknek ,,atyjává” kell lennie, akiket reá hagysz. Hogyan lehet atyává, ha nem tanulta meg ezt egy gyermekkel? Az atyának kedvesnek kell lennie. Simon jó, de nem kedves. Heves természetű, és hajthatatlan. Nincs kisgyermeke, aki megtaníthatná őt a gyengék iránti részvét művészetére… Gondolj Simon jövőjére… Ő lesz a te utódod! Ó, hogy ki kell mondanom e kegyetlen szót! De a fájdalomért, amivel ki kell mondanom ezt, hallgass meg engem! Sose tanácsoltam neked olyan dolgot, ami nem lett volna jó. Marciam… Te tökéletes tanítványoddá akarod tenni őt… De még gyermek. Te… te elmész, mielőtt férfivá cseperedne. Kinek adod akkor, hogy teljessé tegye kiképzését? Ki lenne erre jobb Simonnál? És végül, tudod, mennyit szenvedett Péter miattad anyósától; és mégis egy éve hűségesen követ téged, pedig anyósa emiatt nem hagy nyugtot neki, még te sem tudtad elhallgattatni őt. És az ő szegény felesége? Mennyire vágyakozik arra, hogy szeressen és szeressék. Az anya… ó, a férje? Egy kedves zsarnok… Sose mutatta ki érzelmét anélkül, hogy sokat ne kívánt volna… Szegény asszony!… Engedd át neki a gyermeket! Hallgass meg Fiam! Jelenleg velünk van. Én is eljövök Júdeába. Elviszel magaddal egy templombeli régi társnőmhöz, aki távoli rokonunk, mert Dávidtól származik. Betszúrban lakik. Szívesen látom őt viszont, ha még él. Utána visszatérünk Galileába, és odaadjuk őt Porfireának (Péter feleségének). Amikor Betszaida közelében leszünk, Péter magához veszi őt. Amikor ide jövünk, messzire, akkor a gyermek velünk marad. Oh, már mosolyogsz! Akkor megelégedetté teszed Mamádat. Köszönöm, Jézusom!
– Legyen, amint te akarod! – Jézus feláll, és hangosan kiáltja:
– Simon, Jónás fia, gyere ide!
Péter ugrik egyet, és felfut a lépcsőn.
– Mit kívánsz, Mester?
– Gyere ide, te bitorló és megrontó!
– Én? Miért? Mit tettem Uram?
– Megrontottad Anyámat. Csak ezért akartál egyedül lenni vele! Mit kell tennem veled?! – De Jézus mosolyog, és Péter biztosnak érzi magát.
– Ó, igazán megijesztettél engem! De most nevetsz… Mit kívánsz tőlem, Mester? Az életemet? Nincs már másom, mert mindent elvettél tőlem. De ha akarod, neked adom.
– Nem akarok elvenni tőled semmit sem, hanem adni akarok valamit neked. De ne hasznosítsd győzelmedet, és ne mondd el a titkot másoknak, te mindenkinél ravaszabb ember, aki legyőzted a Mestert az anyai szó fegyverével. Tied lesz a gyermek, de…
 
Jézus nem tud többet mondani, mert Péter, aki térden állt, felugrik és megcsókolja Jézust oly lendülettel, hogy az elfojtja a szavakat.
– Neki köszönd meg, ne nekem! De ne felejtsd el, hogy ennek segítenie kell téged, nem pedig gátolnia…
– Uram, nem fogod megbánni ajándékodat… Ó, Mária! Légy mindig áldott, te szent és jó!
És Péter, aki ismét térdre ereszkedett, most igazán sírva csókolja meg Mária kezét.

                                                                ***

Amikor Aglae megérkezik Betániába, Jézus titokban fogadja. Főleg Júdás előtt kívánja titokban tartani. Mária hívja Jézust:
– Fiam, megérkezett Jeruzsálemből Zsuzsanna, családjával együtt, és elhozta hozzám Aglaet is. Akarsz beszélni vele amíg egyedül vagyunk?
– Igen, Anyám. Azonnal. És senki se jöjjön fel a teraszra, amíg mindent be nem fejeztünk. Remélem, mindennel végzek, mielőtt a többiek visszatérnek. De kérlek téged, őrködjél, hogy ne kíváncsiskodjék senki tapintatlanul… senki… és főleg ne Júdás, Simon fia.
– Gondosan őrködni fogok.
 
Mária kimegy, és hamarosan visszatér Aglaeval, kézen fogva őt. Aglae lehajtja fejét, és minden lépésnél még jobban elpirul. Ha Mária nem vonszolná őt kedvesen Jézus felé, talán letérdelt volna a küszöbön.
– Íme, Fiam, az, aki oly régóta keres téged. Hallgasd meg! – mondja Mária, amikor Jézus közelébe ér. Utána visszavonul, és bezárja, elfüggönyözi a teraszra vezető ajtót.
 
Jézus kedvesen beszélget Aglaeval, biztosítja őt bűneinek bocsánatáról, és azt ajánlja neki, vonuljon el egy elhagyatott helyre, és ott vezekeljen. Megígéri neki, hogy feltámadása után hamarosan magához veszi.
 
Aglae illatos kenettel megkeni Jézus lábát, és nála hagyja utolsó ékszereit a szegények számára. Miután elmegy, Jézus a teraszról Anyját hívja:
– Mama!
Mária fürgén felmegy a lépcsőn.
– Boldoggá tetted őt, Fiam. Megerősödve és békében ment el.
– Igen, Anyám. Ha visszatér András, küldd őt mindjárt hozzám. (András segítette Aglaet a megtérésben.)

Amikor András megérkezik, Jézus ezt mondja neki:
– Gyere ide! Ne tudja meg senki, de méltányos, hogy neked elmondjam. András, adj hálát Isten nevének egy lélekért.
– Hálát? Kiért?
– Nem érzed ezt az illatot? A Fátyolozott emléke. Eljött. Megtért.
András elpirul, térdre esik, és nem talál szavakat. Végül azt mondja:
– Most boldog vagyok. Áldott legyen az Úr!

                                                                ***

Elérkezik Marciam nagykorúságának ünnepe. Júdás kivételével az összes apostol elkíséri őt Jézussal és Máriával együtt a Templomba. A vizsga előtt Marciam izgul, és Máriához fordul:
– Imádkozzál! Imádkozzál…!
– Igen, kedvesem, ne félj! Oly sokat tudsz, és jól tudod…

                                                                ***

Egy napon Jézus Lázár lenföldjén imádkozik, amikor látogatói érkeznek. A tanítványok kiáltozva keresik, és mikor meglátják, János felkiált:
– Anya! Itt van a Mester, a lenföldön.
Miközben Jézus az ösvényen a ház felé közeledik, Mária csatlakozik hozzá.
– Mit kívánsz, Anyám?
– Fiam, megérkeztek a pogányok az asszonyokkal. Azt mondják, Johannától tudják, hogy te itt vagy. Azt is mondják, hogy ezekben a napokban vártak rád az Antónia vár mellett…
– Jó, értem. Azonnal jövök. Hol vannak?
– Lázár házában, a kertben. Őt szeretik a rómaiak, mert nem húzódozik tőlük úgy, mint mi. A kocsiban hagyta bejönni őket kertjébe, hogy senki se ütközzék meg rajtuk.
– Rendben van, Anyám. Római katonák és úriasszonyok. Tudom.
– Mit akarnak tőled?
– Azt, amit Izraelben sokan nem akarnak: világosságot.
– De minek hisznek téged? Talán Istennek?
– A maguk módján, igen. Nekik könnyebb elfogadni egy Isten megtestesülését halandó testben, mint számunkra.
– Akkor elérkeztek ahhoz, hogy higgyenek benned…
– Még nem, Mama. Előbb le kell rombolnom a hitüket. Jelenleg számukra egy bölcs filozófus vagyok, amint ők mondják. De legyen az a bölcseleti tudás iránti vágyakozásuk, így hajlamuk, hogy elfogadják egy Isten megtestesülését, ez nagyon segít engem abban, hogy eljuttassam őket az igaz hitre. Azt hiszem, sokkal őszintébbek gondolkozásukban, mint sokan Izraelben.
– De őszinték lesznek?… Azt mondják, hogy a Keresztelő…
– Nem. Ha rajtuk állt volna, János szabad lenne és biztonságban élne. Aki nem lázad fel ellenük, azt békén hagyják. Sőt, mondom neked, hogy ők
nagyra becsülik a prófétákat – akiket filozófusoknak neveznek, mert számukra a természetfeletti bölcsesség mindig filozófia. Ne aggódj, Mama. Nem történik semmi bajom…
– De a farizeusok… ha megtudják, mit mondanak Lázárról? Te… Te vagy, és neked el kell vinni az Igét a világnak. De Lázár már annyi bántalmat szenvedett el tőlük!
– Ő érinthetetlen. Tudják, hogy Róma megvédi.
– Elengedlek, Fiam. Maximinus elvezet a pogányokhoz – mondja Mária, aki eddig Fia oldala mellett haladt, de most gyorsan visszavonul, és a zelóta háza felé megy, miközben Jézus belép a kert vasajtaján.

                                                                ***

Lázár birtokán mondja el Jézus a tékozló fiú példabeszédét az apostolok, Mária, Márta és Lázár jelenlétében. Csak Júdás hiányzik. Marciam is ott van, és később, amikor a ház felé mennek, megfogja Mária kezét, és azt mondja neki:
– Jöjj velem! Mondanom kell neked valamit, egyedül.
Elkanyarodnak a kút felé, és egy sűrű lugas mögött ott áll a kerióti.
– Júdás, mit akarsz? Menj, Marciam… Beszélj! Mit akarsz?
– Vétkeztem… Nem merek a Mesterhez menni, sem a társak szeme elé kerülni… Segíts rajtam…
– Segítek. De nem gondolsz arra, hogy mennyi fájdalmat okozol? Fiam sírt miattad. És társai szenvedtek emiatt. De jöjj! Senki sem fog semmit se szólni. És ha képes vagy rá, ne essél többé vissza ebbe a bűnbe. Méltatlan ez egy férfihez, és szentségtörés Isten Igéje ellen.
– És te, Anya, megbocsátasz nekem?
– Én? Én nem számítok melletted, aki oly nagynak érzed magadat. Én vagyok az Úr legkisebb szolgálóleánya. Hogyan aggódhatsz miattam, ha
nem vagy tekintettel Fiamra?
– Nekem is van egy anyám, és ha te megbocsátasz nekem, úgy fogom érezni, hogy ő is megbocsátott.
– Ő nem tud erről a bűnödről.
– De megesketett engem, hogy jó leszek a Mesterrel szemben. Hamisan esküdtem. Érzem anyám lelkének feddését.
– Érzed azt? És az Atya és az Ige feddését nem érzed? Nyomorúságos alak vagy, Júdás! Fájdalmat vetsz el magadban és abban, aki szeret téged.
 
Mária nagyon komoly és szomorú. Nem használ éles szavakat, de nagyon komolyan beszél. Júdás sír.
– Ne sírj, hanem javulj meg! Jöjj! – és kézen fogva bevezeti a konyhába. Mindnyájan nagy meglepetéssel nézik őket. De Mária megelőz minden szeretetlen megjegyzést. Azt mondja:
– Júdás visszatért. Tegyetek úgy, mint az elsőszülött tett, miután beszélt atyjával. János, menj, értesítsd Jézust!
 
János elmegy. Csend nehezedik a konyhára… Utána Júdás ezt mondja:
– Bocsássatok meg, elsősorban te, Simon. Atyai szíved van. Én is egy árva vagyok.
– Igen, igen, megbocsátok neked. Kérlek, ne beszélj róla többet! Testvérek vagyunk… és nem tetszenek nekem ezek a magas és alacsony dolgok, bocsánatkérések és visszaesések. Megalázzák azt, aki teszi, s aki adja. Íme Jézus. Menj hozzá! Ez elég.

                                                                 ***

Jelen van Mária a tíz szűzről szóló példabeszédnél is. Eközben, az alázatosságról beszélve, mondja Jézus:
– Az alázatosság a fehér fátyol, amely védőn eltakarja a jót, amit teszünk és az Istentől kapott javakat. Nem dicsekszik ostoba emberi dicsekvéssel az Istentől kapott kiváltságokkal. Ha ezt tenné, azonnal elvesztené az ajándékokat. Ehelyett lelkében, szívében énekel Istennek: ,,Magasztalja lelkem az Urat… mert rátekintett szolgálója kicsinységére.” (Lk 1,46-48)
 
Jézus rövid szünetet tart és egy pillantást vet Anyjára, akinek arca lángol fátyla alatt. Mária egészen lehajol, mintha a lábánál ülő Marciam haját hozná rendbe, valójában azonban azért, hogy eltitkolja felindulását visszaemlékezése miatt.

                                                                ***

Jézus utolsó példabeszéde Lázár birtokán a királyi menyegzőről szól. Ezt is hallgatja Mária a többi asszonnyal és jelenlevővel együtt. Végül Jézus áldást ad és Péterrel együtt elmondja a Miatyánkot. Marciam, aki Mária előtt térdel összetett kézzel, angyali mosollyal nézi Jézust, és csendesen mondja:
– Nézd, Anyám, milyen szép! És milyen szép apám is! Mintha az égben lenne… Itt van a mamám is, és lát minket?
Mária suttog neki valamit, és utána megcsókolja:
– Igen kicsim. Ő itt van, és ő is megtanulja az imát.
– És én, én is megtanulom?
– A lelkedbe suttogja majd, miközben alszol, és te elismétled napközben.
 
A gyermek Mária keblére hajtja barna fejét, és úgy áll, miközben Jézus megáldja mindnyájukat az ünnepélyes mózesi áldással. Utána Lázár kifejezi fájdalmát, hogy el kell búcsúznia Jézustól, aki másnap elhagyja birtokát Anyjával és apostolaival együtt. Megemlíti, hogy még a pogányok is mily csodálattal vannak eltelve iránta. Erre a kerióti Júdás megjegyzi, hogy tőle is érdeklődtek a pogányok, és várták őt az Antónia mellett, de talán Jézus félt odamenni.
 
Jézus emlékezteti Júdást arra, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor még nem ismerték egymást, ostorral tisztította meg a templomot az árusoktól, tehát nem fél senkitől. De undorodott a Templomban újfent folytatott üzéreskedéstől, és mivel kitiltották onnan, azért nem ment oda.
– Még nincs itt az ideje, hogy megöljenek engem. Sok embernek szüksége van rám, és apostolaim még nem elég erősek arra, hogy karjukba vegyék gyermekemet: a Világot. Ne sírj, Anyám, bocsáss meg, te jóságos, hogy Fiadnak meg kellett ezt mondania azoknak, akik ámítani akarják
magukat. Ki kellett mondanom az igazságot, amit ismerek… Hallgatok… De jaj azoknak, akik miatt az Isten hallgat!… Anyám, Marciam, ne sírjatok!… Kérlek titeket. Senki se sírjon!
 
Azonban mindnyájan többé kevésbé fájdalmasan sírnak. Az asszonyok vigasztalják Máriát, aki sír, és a gyermeket, aki azért sír, mert sírni látja Máriát.
 
Lázár és az apostolok is szomorúak. Jézus hozzájuk megy. Ismét kedvesen mosolyog, miközben átöleli Anyját, és megsimogatja a gyermeket. Elbúcsúzik azoktól, akik itt maradnak, és megígéri nekik, hogy hamarosan visszatér.
– Jöjj, Anyám, pihenj le! Béke mindenkinek! Isten veletek!
Ismét megáldja őket, és elmegy, a gyermek kezét fogva és Anyját átölelve…
 
>> Betlehemben

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.