Register
A password will be e-mailed to you.

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén – Tartalomjegyzék

< A szeretetek különbözőségei

Az agape nem csupán alkotó szeretet, hanem olyan szeretet is, mely az emberek közötti egység, közösség megteremtője.

Az emberek közötti kapcsolat gyakran érzelmi probléma. A személyek közötti érzelmi viszonyoknak három alapvető változata van. Egy kapcsolatot
irányíthatnak pozitív érzelmek, amikor valaki közel áll hozzád, megfelel neked, szereted őt, szívesen vagy vele. Ilyen pozitív érzéseket egyaránt megtapasztalhatunk az Úristennel és az emberekkel való kapcsolatainkban is. Jól érezheted magadat például Istennel is.

Előfordul, hogy az Istennel való kapcsolat felhevíti valakinek a szívét, s ez eltarthat órákon, napokon, sőt hónapokon át. Pozitív érzések bármikor eláraszthatják az ember lelkét. A másik eset, amikor a pozitív érzések eltűnnek és egy bizonyos érzelmi üresség születik az emberben – ilyenkor semmi sem vonz az adott személyekhez. Történhet ez hirtelen, vagy fokozatosan, folyton elmélyülő folyamat során. Pszichológiai szempontból ekkor beszélhetünk egy bizonyos érzelmi dezintegrációról.
.
És előfordul egy harmadik variáció is, ez a legnehezebb, amikor negatív érzések lépnek fel. Az idegenkedés érzése ugyancsak megjelenhet a másik emberrel kapcsolatban, vagy az Istennel kapcsolatos dolgokban is. Ez utóbbi gyakran előfordul a megtisztulás időszakaiban. Ekkor valami szinte kiűz a templomból, hogy nincs kedved gyónni, vagy a szentáldozásban résztvenni, nehézségeid lehetnek az imádsággal kapcsolatban is. Hasonlóan a másik emberrel szemben is felléphetnek benned negatív érzések. Valaki, aki közeli barátod volt, egyszerre egész egyszerűen ingerelni fog, visszautasít, elvet magától.
    
Azok az emberi kapcsolatok, amelyek pozitív érzelmekre épülnek, a természetes kapcsolatok. Ilyen fajta érzelmek és kapcsolatok bármilyen emberi csoportban kialakulhatnak, még bűnözők között is, de baráti társaságokban is. Gyakran találkozhatunk olyan emberekkel, akik tökéletesen illenek egymáshoz a természetes kapcsolatok értelmében, a közös érdekek alapján. Ugyanakkor a természetes alapon kialakult pozitív érzések általában nem tartósak. Ilyen érzések felléphetnek például a házasság kezdetén, de azután el is tűnhetnek. Mi történik akkor, ha ezek megszűnnek? A növekvő érzelmi üresség miatt krízis lép fel, melyet nehéz elviselni. Az Istennel való kapcsolatban bizonyos szárazság, közömbösség lép fel ilyenkor – semmit sem érzek az Istennel való kapcsolatomban, semmi sem vonz az imádsághoz, sem a gyónáshoz, sem az Eukarisztiához. Hasonló krízis lép fel az emberek iránti érzelmek eltűnésekor is, amikor hirtelen megszűnik valami, ami ahhoz az emberhez vonzott, aki azelőtt közel állt hozzád. Bizonyos fajta üresség keletkezik ekkor benned barátaid és ismerőseid iránt.
    
Végül a harmadik, nagyon is nehéz helyzet, amikor érzelmi kedvetlenség lép fel az Isten dolgai, illetve az embertársak iránt.

Ilyen helyzetekben olykor szinte hősiességre van szükség ahhoz, hogy legyőzzük önmagunkat. Ám valójában épp ekkor, amikor megszűnik, vagy
legalábbis csökken a természetes kötődés – teremtődik meg a lehetőség arra, hogy megjelenjen, vagy elmélyüljön közöttünk a természetfeletti
kapcsolat.
    
Előfordul a házasságban, hogy a házastársak olyan tökéletesen illenek egymáshoz, mint egy széttört téglának két darabja, melyek összerakva tökéletesen kiegészítik egymást. A hit szempontjából ez egyáltalán nem ideális helyzet. Hiszen ez csupán a tisztán természetes pozitív érzések összehangoltsága. Ez még nem a kidolgozott keresztényi szeretet, az agape.

Hasonló a helyzet a családban a gyerekekkel is. Nem az a fontos, hogy egymással összhangban legyenek, hogy ne legyenek egymás közt problémáik. Az a fontos, hogy próbálják meg egymást szeretni a hibáik és különbözőségük ellenére is, és nem az, hogy egymást kiegészítsék, és összhangban legyen egyik a másikával.

> A természetes kapcsolatok válsága
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

6 hozzászólás

  1. Mariann

    …valamikor valahol olvastam, hogy a testunk Isten temploma es
    akkor elgondolkoztam, s megfigyeltem a templomot.

    Megfigyeltem, s utanna azt mondtam, hogyha ez igy mukodik, akkor
    En ugy fogok elni, hogy a belsomet olyan tisztan es bunnelkul fogom
    tartani, hogy Isten oda jojjon, ekkor meg gyermek voltam.

    Elkezdtem epiteni az En kis templomomat, s jott a kommunizmus, s barmi johetett, de az En „belso” kis templomomre mindig nagyon vigyaztam, azert, mert Isten nagyon szerettem, ha nem is lattam, de
    nagyon szerettem, ragaszkodtam hozza, s mindig ugy kepzeltem el,
    mint a telapot.

    A fenti zsoltarok a kedvenceim koze tartozik, de mindegyik zsoltart
    nagyon szeretem.
    Ma mar nagymama vagyok, Halat adok az Urnak es Jezus Urunknak,
    Szuz Marianak, azert, hogy igy gondoskodtak Rolam,
    s mit adtam En, semmit, csak a „pici templomomat” megovtam a gonosztol, s oda figyeltem a tanitasokra.

    Ma mar ugy szeretnem meghalalni ezt Atyamnak, hogy segitem az
    embereket, s hirdetem Jezus Uruk igaztanitasait, mert ez minden
    titok kulcsa, a
    boldogsaghoz!

    Válasz
  2. Mariann

    Isten jelen lete, Jezus Urunk tanitasa a gyakorlatban!

    elerni, hogy;

    onzetlen, oszinte szeretetet>egyutterzes>turelem>alazat=Isten

    Amikor ezeket fogjuk gyakorolni a mindennapjainkban, akkor fogjuk
    megtapasztalni azt, hogy lelki bekesseg es boldogsag.

    Kiirtom a haragot, a vitat, nem kritizalok, hanem egyutt erzessel fogok
    kozeledni a tarsamhoz, vagy a gyermekeimhez, s minden emberhez.

    Arra torekedem, hogy tisztelettel s alazatosan, de szeretettel kozelitsek meg minden szemelyt, s amikor igy teszek, akkor elfogom
    kerulni a negativ erzelmeket,
    mivel tettem erte, megdolgoztam erte, hiszen a gogot-buszkeseget-
    agresszivitast, a negativ erzelemert felelos tulajdonsagaimat,
    megtudtam valtoztatni,
    turelemmel, kitartassal es bizalommal, s a legfontosabb, hogy mindezt
    onzetlen szeretettel tettem,
    s biztam es vartam, s kertem Jezus Urunktol, igy megkaptam!

    Nagyon egyszeru dolog boldogan es vidaman elni, de ehhez a gonoszt
    kikell irtani, a setant elkell tudni hallgatattni.

    Az Ur az En pasztorom…
    Az Ur az En kosziklam…

    Válasz

Válaszolj Mariann Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.