Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

<< Jézus egy paphoz

Részlet Natália nővér lelki naplójából:

"Egy nap, megkérdeztem Jézust:

– Istenem, honnan jössz?

Önmagamból és az örökkévalóságból.

– És Jézus honnan jön?

Istenből, Jézus Krisztusból, önmagából és az örökkévalóságból.

– És az örökkévalóság honnan van?

Az örökkévalóságnak nincsen sem kezdete, sem vége. Én vagyok az örökkévalóság.

– És hol van a te országod?

Benned.

– És hol van az én országom?

Bennem. Te és én egyek vagyunk.

Egyszer Jézus így tanított:

Minden emberi lény Isten leheletéből él. A lélek Isten lehelete, mely életben tart. Amikor Isten megérint egy lelket, önmagát érinti meg. A test csak eszköz. Amikor Isten felismeri magát egy lélekben, a lélek úgy érzi, hogy szinte megszűnik létezni a teste.

Ekkor értettem meg, hogy az élet Isten lehelete. Maga Isten lakik bennem. Isten lehelete tart életben."

>> Az Egyház Anyja

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

10 hozzászólás

  1. Enikő

    A lélek Isten lehelete, mely életben tart. Mennyire igaz! Hiszen az első pillanatban fogantatásunkkor kapjuk ” Isten leheletét” és mikor távozik a lélek a testből, a test meghal.Lélek nélkül nem is élhetnénk? Lélek nélkül nem is élhetnénk!!Ebből is látszik hogy mennyire csak a lélekre a lélek egészségére kellene fordítani minden energiánkat és nem a testére. Köszönöm hogy elolvashattam. Jobban felnyílt a szemem.

    Válasz
  2. Szakács Éva

    Szep ez a reszlet Natalia nover naplojabol,varom a folytatast

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.