Register
A password will be e-mailed to you.

Az emberek a régészettől szenzációt várnak, a média általában akkor figyel fel valamire, amikor úgynevezett szenzációs leletről van szó –    hangsúlyozta Grüll Tibor ókortörténész, író, a Pécsi Tudományegyetem, Ókortörténeti és Régészeti Tanszék, egyetemi docense, aki szombati előadásában a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a bibliai régészet jelentőségét mutatja be.

Mint kifejtette, a régészetben nagyon ritka a valódi szenzáció, évszázadonként legfeljebb 2-3 olyan lelet kerül elő, amely átírja az addigi történelemkönyveket.
 
"Az a szenzáció, ami megváltoztatja a történelmi szemléletünket.  A Bibliával kapcsolatban már eddig is nagyon sok ilyen lelet került elő és szerintem még több kerül majd elő a jövőben" – fogalmazott az ókortörténész.
 
Grüll Tibor kitért legújabb könyvére is, a Kövek kiáltanak című műre, amelyben ötven, közvetlenül az Újszövetségre vagy annak vallástörténeti hátterére vonatkozó történeti dokumentumot elemez.
 
"Ezek főleg epigráfiai (feliratos) dokumentumok, amelyek a XIX. század végétől kerültek elő Izraelben és Európában" – mondta Grüll Tibor, magyarázatként hozzáfűzve, hogy a feliratok révén olyan személyeket, földrajzi neveket, valamint eseményeket tudnak a kutatók megerősíteni,amelyek szerepelnek az Újszövetségben.


 
Ismertetése szerint az 50 feliratot három téma köré csoportosította. "Az első részben azokat a dokumentumokat gyűjtöttem össze, amelyek az Evangéliumokkal, tehát Jézus életével kapcsolatos feliratos és régészeti bizonyítékok. A második részben az apostoli misszióval kapcsolatos leletek, a harmadikban pedig a korabeli zsidó vallásra vonatkozó feliratok szerepelnek" – mondta Grüll Tibor, aki az első dokumentumcsoportból egy olyan zsidó feliratos forrást emelt ki, amely 1961-ben került elő az izraeli Caesareában.
 
"Ez egy olyan felirat töredéke, amely az ókori Izrael 24 papi rendjét sorolta fel. Kései, a III-IV. században született forrásról van szó, akkor készülhetett, amikor a papi rendeket zömmel Galileában telepítették le" – magyarázta.
 
Hozzátette: a második jeruzsálemi templom Kr.u. 70-ben történt lerombolása után sokakban élt a remény, hogy felépül a harmadik szentély, az viszont nem működhetett papság nélkül. Ezért volt szükséges a zsidók számára, hogy rögzítsék a papok letelepedési helyeit.
 
"Szerencsénkre ezeket kőbe vésték és érdekes módon a középkori zsinagógákban megzenésítették és énekelték a papi családi sorrendeket. A Caesareában előkerült töredékből kiderül, hogy a 17. papi család Názáretben telepedett le. Ez azért fontos, mert Jézus gyermekkorát Názáretben töltötte, viszont ez olyan pici falu volt, hogy a Biblián kívül semmilyen korabeli forrás nem említi. 1961 óta tudjuk, hogy Názáret valóban létezett, mert ez a felirat bizonyítja" – hangsúlyozta.
 
A második csoportból Grüll Tibor egy korinthoszi feliratot említett. "Ez Erasztosz magas rangú városvezető, Korinthosz kincstárnokának felirata, amelyet az útburkolatba véstek. Ma is igen drága az útépítés, nem volt ez másként az ókorban sem, éppen ezért egy városvezető, ha népszerű akart lenni, olyan dolgokba fektetett bele, mint az útépítés, s annak burkolatába belevésette a nevét, hogy mindenki őt dicsérje. Erasztosz belevésette a nevét, s azt, hogy ő a város aedilise, azaz kincstárnoka. Ugyanakkor egy Erasztosz nevű férfi szerepel Pál apostol leveleiben is, mint olyan személy, aki az igehirdetésre megtért Korinthoszban, s a leghűségesebb tanítványa lett. Szinte élete végéig követte Pál apostolt minden útjára, pedig nem akárki volt. Egy olyan tehetős kereskedőváros esetében, mint Korinthosz, egy városvezető még a gazdagok között is nagyon gazdagnak számított" – mutatott rá az ókortörténész.
 
A korabeli zsidó vallással kapcsolatos kordokumentumok közül Grüll Tibor a jeruzsálemi templommal kapcsolatos emlékeket említette, felsorolva az összes olyan epigráfiai leletet, amelyek alátámasztják a sokak által kétségbevont második szentély létét. "Az 1970-es évek közepén került elő egy olyan kő, amely valaha a templom dél-nyugati sarkában volt, s amelynek felirata jelzi, hogy ez volt a  +kürtölés helye+, ahol a papok péntek este, az ezüst kürtöket megfújva kihirdették a szombat bejövetelét" – tette hozzá Grüll Tibor.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Egy válasz

  1. Sari

    Tisztelt Cedm!dczletkf6zpontunkban mind gyakoribbe1 ve1lik a dugule1s, eze9rt sreeztne9nk kamere1s rendszerrel e1tvizsge1ltatni az e9pfclet belső csőrendszere9t.Az ale1bbi parame9terek alpje1n ke9rne9nk e1raje1nlatot: Hossz: kb. 25 m c1tme9rő: 200-as tisztedtf3 nyedle1s Gerinccső: 150-es e1tme9rőjű, amely kb.15 m ute1n 125-f6s e1tme9rőjű (ide csatlakoziknak a mosdf3k, WC-e9k)Tove1bbi informe1cif3: Rola Tame1s 30/370-0953 illetve Hatala Rita le9tesedtme9ny ig.:30/699-2721Ve1rjuk mielőbbi ve1laszukat.dcdvf6zlettelF. Juhe1sz Ire9n

    Válasz

Válaszolj Sari Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.