Register
A password will be e-mailed to you.

Elindult a tanúságtevő honlap!

Böjte Csaba levele kapcsán elindult az ilyenazenpapom.com című oldal.
.
Húsvéthétfőn kelt felhívásában arra kér „minden embert”, hogy tegyen közzé olyan igaz történeteket, „tanúságtételeket”, amelyekből kiviláglik, hogy a médiában az egyházról tálalt kép fals. A gyermekek ezreinek életét (és most már anyákéit is) a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül megmentő atya kiáltványában úgy fogalmaz, „kell beszélni arról az egy százalékról, akik felelőtlenül bemocskolták a bennük bízó gyermekeket, de kell beszélni a többiekről is, azokról a lelkipásztorokról, akik hihetetlen jósággal, szeretettel hajoltak le hozzájuk”.
.
Április 7-én ezért az ő bejegyzésével életre kelt egy honlap néhány fiatal „civil” keresztény munkájából: az ilyenazenpapom.com. A portálon bárki – „elektronikus kordon”, azaz regisztráció nélkül! – leírhatja saját pozitív tapasztalatait papokról, szerzetesekről, lelki vezetőkről. Rövid idő alatt több tucat tanúságtétel érkezett már a honlapra, ahol a portál létrejöttének rövid indoklásán kívül egy szavazást is elhelyeztek ezzel a kérdéssel: „Te mit kaptál a papoktól?”

A honlap készítői egy kérést is megfogalmaznak: „Jelképesen Te is gyújts egy szál gyertyát, és imádkozz Isten egy olyan szolgájáért, akiről tudod, hogy csendben helytáll az Úr szőlőjében.”

A honlap elkészültéről tudósító Magyar Nemzet Online emlékeztet: 151 évvel ezelőtt hunyt el Vianney Szent János, halálának tavalyi jubileumán hirdette meg a pápa, hogy 2009 nyarával kezdődően egy éven át a papokért imádkozik, őket helyezi a figyelem középpontjába a katolikus egyház. Június 19-én aztán Franciaországból Rómába érkeztek a szentéletű ars-i plébános földi maradványai, XVI. Benedek pedig bejelentette: egy év múlva Szent Jánost a papság, a gyóntatók és lelki vezetők szentjévé nyilvánítja, és az egyházfő könyv formájában megjelenteti a papi küldetés lényegi vonásait jellemző gondolatait.

A bejelentést követően aztán felerősödtek és azóta is hallatszódnak azok a hangok, amelyek megkísérlik aláásni a papság kétezer éves intézményét, külön hangsúlyozva egyházi személyek pedofil hajlamát, illetve a személyes tragédiák évtizedes eltussolását.

Éppen karácsony napján gombolyították tovább például az írországi pedofil püspökök történetét. Hamvazószerda előtt kevéssel felszólították a pápát „a pedofil papok áldozataival” való találkozásra. Márciusra már a hollandiai egyház „megfertőződéséről” szóltak a hírek – egy 1960-as évekre datálható esemény alapján –, majd magát a pápát állították be úgy, mint aki még bíborosként „falazott egy német pedofil papnak”.

A katolikus egyház a világsajtót bejáró ügyek mentén sosem tagadta, hogy érintett papja bűnös volna, sőt, Benedek pápa három hete bocsánatot kért az ír gyermekmolesztálási ügyek miatt – de fogalmazzunk pontosan: „szégyenét és lelkiismeret-furdalását” fejezte ki. A médiában ezután az amerikai, dán, francia, osztrák és olasz szálat is szorgalmasan futtatták, ám ekkor történt valami.

Hetven francia értelmiségi a pápát támogató, a pedofilügyek ferdítő és túlzó tálalásában jeleskedő sajtót bíráló levelet tett közzé, melyben nem mulasztják el kifejteni együttérzésüket az áldozatok felé, de mély tisztelettel tekintenek a pápára is, aki élen jár a botrányok felgöngyölítésében. A levél egyik fontos mondata pedig így hangzik: „a sajtó nagy része a keresztények tapasztalataival ellenkező módon mutatja be az egyházat”. Az írást egyébként szignálták más felekezetek képviselői is.

Forrás: MNO/Magyar Kurír

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

7 hozzászólás

  1. Mariann

    Valoban nagyon szomoru ami a mai vilagban tortenik, s nem beszelve arrol, hogy a papok gyalazasaval meg tobb rossznak adunk helyet a vilagban.
    A papok tul fogjak elni, mivel Isten szolgai, de azok a gyermekek Akik
    ilyen vilagban no fel, milyen felnotte valik es hova tart a lelke, ezen sajnos sokan nem gondolkoznak el.
    A papok mar megkapjak Isten szeretetet, tehat megkapjak az erot, s alazatos szivvel elfogjak viselni ezt a fajta serelmet, de a bantalmazokkal mi lesz, erre sajnos nem gondol az, Aki bant.
    Ne itelj, hogy ne iteljenek!
    Az En lelkemet akkor taszitom a pokol fele, amikor a masik embert megalazok, mert ezzel az O lelkenek artok, s nem a testenek!
    Mint Jezus Urunk tanitotta, hogy nem az a fontos ami bemegy a szajon, hanem ami kijon!!
    Az dobjon kovel, Aki meg nem vetkezett, s Senki nem merte megfogni es eldobni azt a kovet, minden ember szep csendben elsetalt. MIERT?

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.