Jézus arca egy magyar szántóról készült műholdfelvételen? (fotóval)

Érdekesség

Vajon ez egy csoda, vagy véletlen természeti jelenség? Több, külföldi internetes portálon, sőt, már az Egyesült Államokban is foglalkoznak a püspökladányi Jézus-jelenéssel. A Google műholdas térképén egy olyan fényképet készítettek, amelyen mintha Jézus arca rajzolódna ki. A fotó a legnagyobb brit bulvárlap, a Sun intenetes oldalára is felkerült.

A műholdas képen egy mező látható, a Hortobágy Nemzeti Park mellett lévő területen a magasból tisztán látható egy férfi arcképe, amely az emberek többsége szerint meglepően hasonlít a Jézus-ábrázolásokra, van, aki még a kezében tartott bárányt is felfedezni véli.  

A honlap szerkesztői megkérdezték a magyarországi katolikus egyház képviselőit arról, lehetséges-e az, hogy a területet a jövőben kegyhellyé nyilvánítják. Azonban azt a választ kapták, hogy "a Katolikus Egyház ilyen domborzati képződményeket még nem vizsgált, ilyesfajta jelenségek kapcsán nem nyilvánítanak kegyhellyé területet Magyarországon." (dehir.hu)
 


     
  1. Mariann - 2010, Április 30, 12:17 du.

    Lehet csoda, s lehet termeszeti jelenseg, de az En tapasztalatom az, hogy a legfontosabb, hogy a bensokben erezzuk Istent, s ne kivuli
    csodakban es Jezus is erre tanitott Bennunket.
    Mint az altala bemutatott gyogyitsoknal is hangsulyozta, kiemelte, hogy: “Nem En gyogyitottalak meg, hanem a hited!”

  2.  
     
  3. febani - 2010, Május 2, 7:09 du.

    Ha megnézitek a Google Earrth programmal azt a területet ott ugyanúgy rajta van a \”képmás\”, pedig a programban a fotó 2009. ápr. 4-én készült. Akkor hogy-hogy csak néhány óráig volt látható? Ez már több mint egy év!

  4.  
     
  5. robi - 2010, Május 10, 5:39 du.

    Amúgy ha feljebb néztek egy kicsit egy másik arc is látható.

  6.  
     
  7. cúth zsolt - 2011, Április 3, 9:10 du.

    Azért itt én vigyázok egy kicsit

  8.  
     
  9. cúth zsolt - 2011, Április 3, 9:13 du.

    Mind egy farkast is látok a bal felén

  10.  
     
  11. Piómikolaus8 - 2011, Április 10, 5:14 du.

    Szerintem folytati kellene a szántást ahol szélein mely abbamaradt,.És ha beigazolódik sejtésem a kép további részletei fognak előtűnni .Ha olyan lesz mint egy freskórestaurállás .(?) És a nagyobb képből többre tudnánk következtetni.Mert szerintem melyek fel vannak szántva mindenütt e kép részleteit véllem látni.De én nem Jézus képben gondolkodom.Mert a testartás ,arcmimika nem a Jézuséi,szerintem.
    Ez egy arkangyalnak is lehet a képe.Jézus a sját nézőpontja szerint,
    általában mindig előre vagy jobbra irányba tekint néz.Ez a lágyabb vonású emberi arc azonban balra tekintő,bal vállát kissé megemelő
    testartás.

  12.  

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat,
legfontosabb embere, akivel most ülsz le beszélgetni,
legfontosabb tette a szeretet."
Eckhard mester
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom