Részlet Natália nővér lelki naplójából:

Már a szerzetesi közösségben is, de a szétszóratásban főleg - gyakran éltem át megaláztatást. Azt mondták rám, hogy az ördög szolgája vagyok. Imádságos virrasztásaimban sokszor panaszkodtam emiatt Jézusnak, és tanácsot kértem tőle. Egyszer így felelt:
"Amit Vianney Jánosnak mondtam, rád is érvényes. Hagyd beszélni azokat, akik bántanak. Ha befejezték, majd elhallgatnak."
Ars szent plébánosa (1786-1859) hű maradt önmagához. Egyszer egy hittársa szemrehányó levelet írt neki, melyben nagy óvatosságra intette őt tudatlansága miatt. Vianney János kedvesen megköszönte válaszlevelében a tanácsot, és az illetőt Isten figyelmébe ajánlotta imáiban.
- Bruno Thevenin: az Isteni irgalmasságról
- Semmi ne aggasszon!
- A papság és a Szentmise
- Szent János apostol, a szeretett tanítvány élete és legendái
- Mert úgy szerette Isten a világot… (János 3:16)





















| Nyomtatás 













