Register
A password will be e-mailed to you.

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.
    
Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a katolikus egyház; Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ebből az alkalomból az esztergomi bazilikában mutat be misét.

A virágvasárnapi, országszerte tartandó miséken kívül a  programok közül kiemelkedik még a családok keresztútja Székesfehérváron, Spányi Antal megyéspüspök részvételével. A menet a maroshegyi plébánia mellől indul, és a sóstói tanösvényen halad. A stációkat gyermekszereplők elevenítik meg, az elmélkedéseket a stációknál a családok tartják. A zenés imádságokat a Filótea együttes fiataljai éneklik.
 
Virágvasárnap szamárháton vonul a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely templomához az ottani ferences rendház főnöke, Kálmán Peregrin. Ezen a napon reggel a misét énekes passió kíséri, majd barkaszentelés és körmenetes, úgynevezett stációs liturgia következik.
 
Szintén virágvasárnap mond misét Márfi Gyula veszprémi érsek a Komárom-Esztergom megyei Súron, ahol ünnepélyesen átadják a felújított római katolikus templomot.
 
Huszonöt éve a virágvasárnap egyben az ifjúság világnapja is a  katolikus egyházban. II. János Pál pápa azért ezt az ünnepet  szentelte a fiataloknak, mert a virágvasárnapi liturgiában vesznek részt leghangsúlyosabban a gyermekek.
 
A világnap alkalmából a Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági találkozót rendez a virágvasárnapot megelőző szombaton Zalalövőn. Az egész napos találkozó keretében Bíró László tábori püspök tart előadást. Ternyák Csaba érsek pedig az egri bazilikában mutat be ifjúsági misét virágvasárnap 10 órakor. Ternyák Csaba érsek részvételével került sor szombaton a hagyományos Eged-hegyi keresztútra is, amelyen a menetben felváltva  vitték a keresztet. A Regnum Christi közösség is keresztutat szervezett  szombaton a budapesti Andrássy úton, majd szabadtéri szentmisét tartottak a Hősök terén.
 
Virágvasárnap ünnepéhez kapcsolódóan vásár, interaktív mesejátszóház, kézműves-foglalkozások és a húsvét jelképeiről szóló szakmai előadás várja az érdeklődőket vasárnap a Néprajzi Múzeumban Budapesten. Itt felelevenítik azt az evangéliumi történetet, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe. 

Történelem:
Jézus a Biblia tanúsága szerint a zsidó pészah ünnepe előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Három evangéliumban is  szerepel, hogy a zarándokok egybegyűltek megérkezésekor, mert azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól.
 
Jézus azonban nem koronáztatta meg magát, nem szított lázadást a  római császársággal szemben. Az ünnepélyes bevonulás után a zsidóság  vezetői nem vállalták a nyílt fellépést Jézussal szemben, néhány  napra rá viszont elfogták és elítélték. Ezekben az eseményekben  eredezik a kereszténység húsvéti ünnepkör. A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel  kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik  a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a  jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia  része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelyen a  hívek által hozott barkákat a pap megáldja.
 
Virágvasárnap Jézus szenvedéstörténete, a passió hangzik fel dramatizálva az evangéliumból. Az egyház ezzel a liturgikus elemmel is azt jelzi, hogy a dicsőséges bevonulás csak a kezdete volt Jézus szenvedésének és halálának, amelyre a megváltáshoz elengedhetetlenül szükség volt.
 
 
 
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.