Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Előző rész: Jézus beszélgetése a haldokló és keserű Alfeussal

Jézus Mária mellett ül a kőpadon a házzal szemben a kertben. A vacsorát már befejezték, és a tanítványok nyugovóra tértek. Az anya és fia kedvesen beszélgetnek. Jézus elbeszéli anyjának az evangélium hirdetésének első napjait, első hódításait. Mária csüng Jézusának ajkán.
 
Mária soványabb és sápadtabb az eddig szokottnál, mintha szenvedett volna ezekben az időkben. Két árnyék van a szeme alatt, mint annak, aki sokat sír és gondolkodik. De most boldog és mosolyog. Mosolyogva simogatja Jézusa kezét és boldog, hogy vele van, szív a szív mellett a leszálló este sötétjében.
 
Nyár lehet, mert az első fügék már megértek, és Jézus leszed belőlük néhányat. A legszebbeket anyjának adja, lehámozva, a tenyeréből kínálva neki. Mosolyog, amikor látja, hogy a mamájának ízlik. Majd hirtelen megkérdi:
– Mama, láttad a tanítványokat? Mit gondolsz róluk?
Mária, aki éppen a harmadik fügét emeli a szájához, felemeli a fejét, félbehagyja a mozdulatát, összerezzen, Jézusra néz.
– Mit gondolsz róluk, most, hogy mindegyiket megmutattam neked? – kérdi újra Jézus.
– Azt hiszem, hogy szeretnek téged, és sokat tudsz elérni velük. János… szeresd Jánost úgy, amint csak szeretni tudsz. Egy angyal. Békét érzek, amikor arra gondolok, hogy ő veled van. Péter is… jó. Keményebb, mert öregebb, de nincs benne hamisság és hisz benned. És testvére. Ők úgy szeretnek téged, ahogy csak képesek erre jelenleg. És még jobban fognak szeretni. Unokatestvéreink is, most, hogy erős a meggyőződésük, hűségesek lesznek hozzád. De a Keriótból való ember… az nem tetszik nekem, fiam. A szeme nem tiszta, és a szíve még kevésbé. Félelmet kelt bennem.
– Irántad nagyon tiszteletteljes.
– Igen… túlzott tisztelettel. Téged is nagyon tisztel. De nem neked való, Mester. Az eljövendő királyt látja benned, s reméli, hogy hasznos lesz számodra és tündökölni fog. Egy senki volt, alig valamivel több a keriótiaknál. Ő azt reméli, hogy oldalad mellett fontos szerephez jut, és… ó, Jézus, nem akarom megsérteni a szeretetet, de azt gondolom, akkor is, ha nem akarok rá gondolni, hogy ha csalódik benned, nem habozik majd magát tenni a helyedbe, vagy legalábbis megkísérelni. Törekvő, sóvár és gonosz. Alkalmasabb arra, hogy egy földi király udvaronca legyen, mintsem a te apostolod, fiam. Félelmet kelt bennem! – és a mama Jézusára néz, rémült szemmel, sápadt arccal.
 
Jézus felsóhajt, gondolkodik. Anyjára néz. Bátorítóan rámosolyog:
– Erre is szükség van, mama. Ha nem ő lenne, lenne valaki más. Apostolaim társaságának képviselnie kell a világot, és a világon nem mindenki angyal, és nem mindenki olyan, mint Péter és András. Ha csak a tökéleteseket választottam volna, hogyan mernék a szegény beteg lelkek remélni, hogy tanítványaimmá lehetnek? Én azért jöttem, hogy megmentsem azt, ami elveszett, mama! János önmagától is jó. De milyen sokan nem azok!
– Lévitől nem tartok. Őt megmentetted, mert akarta, hogy megmentsd. Elhagyta bűnét, vámos asztalával együtt, és új lélekké lett, hogy veled járjon. De a kerióti Júdás nem. Sőt, a kevélység mindinkább magáévá teszi az ő régi, sötét lelkét. De te tudod ezeket a dolgokat, fiam. Miért kérdezel engem? Én nem tudok mást tenni, csak imádkozni és sírni érted. Te vagy a Mester. A te szegény mamád számára is.

>> A tanítványok Máriánál

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.