Register
A password will be e-mailed to you.

Uniós pályázaton elnyert 22 millió forint is segíti a Tiszáninneni Református Egyházkerület "esélyt adunk" tanoda projektjét, amely a leginkább hátrányos helyzetű abaúji Vilmány iskolán kívüli oktató és fejlesztő programjában részt vevő cigánygyerekeknek nyújt segítséget az oktatásban, a szabadidő hasznos eltöltésében, és sok minden másban – mondta az egyházkerület cigánymissziós referense miskolci sajtótájékoztatóján, hétfőn.

Barnóczki Anita közlése szerint Vilmány nem csak  Borsod-Abaúj-Zemplén, hanem talán az ország leghátrányosabb helyzetű térségében található. Az évek óta tartó "esélyt adunk" program roma gyerekeknek, kicsiknek és nagyobbaknak ad olyan, valódi esélyt, amely révén az iskolai órák után együtt lehetnek, közösen tanulhatnak, tölthetik el értelmesen és tartalmasan a szabadidőt – ismertette fotókkal illusztrálva a projektet.


 
Elmondta azt is: 35-40 cigánygyerek jár rendszeresen és örömmel a tanodába, ahol egyedül, illetve közösen tanulnak, olvasnak, festenek, varrnak, van amikor főznek, volt, amikor a települést szépítették, takarították.
 
Mindezt egy gyülekezet részeként tesszük, a Tiszáninneni Református Egyházkerület rendszerében – tette hozzá, megjegyezve azt is: az egyházkerület uniós pályázaton most pénzt is nyert erre a programra.
 
Csomós József, az egyházkerület püspöke a sajtótájékoztatón elmondta: a református egyház ezzel is egyfajta missziót teljesít. Az "Úr azt mondta: tegyetek tanítvánnyá minden népet", ebbe beletartozik mindenki, hiszen mindenki az Úristen fia, előtte nincs különbség – fogalmazott a püspök.
 
 
 
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.