Register
A password will be e-mailed to you.

<< Előző rész. A küldetés és a szenvedések

21 éves voltam, amikor az előljáróim Belgiumba küldtek, mert ottani rendházunk testvéri segítségre szorult a munkában. Kényes egészségem ellenére örömmel vállaltam el minden feladatot: ruhafehérítés, mosás, áztatás, padlósúrolás, szénhordás, WC-takarítás, stb., és ha maradt egy kis időm, azt az olvasásnak szenteltem. Állandó fáradt voltam és csontsoványra fogytam. Előljáróim tudatták a bratislavai anyaházzal, hogy úgy ítélik meg, már nem fogok sokáig élni. Egy éjjel ezt mondta az Úr: "Azért imádkoztál, hogy 33 éves korodban eljöjjek érted, mert ebben is hasonulni akartál hozzám. Elérkezett az óra: Hívlak! De ha hajlandó vagy a lelkek üdvösségéért magadra vállalni még szenvedést, akkor meghosszabbítom az életedet." Azt feleltem, hogy szeretnék még nagyon sok lelket megmenteni az örök kárhozattól, és ezért készen állok magamra venni sok szenvedést. Jézus akkor abban a kegyelemben részesített, hogy igen előrehaladott koromig a földön maradjak, és sok lelket idelent is, és a halálom után egészen a világ végéig az ég felé vezethessek.

Jézus megkérdezte, mit szeretnék kapni tőle, ha én is csak harminchárom éves koromig élnék? "Mit adhatnál még nekem, hiszen már mindent odaadtál?" – válaszoltam. Mire Jézus: "Való igaz, hogy senki sem kaphat tőlem többet, mint engem magamat. De azért csak kérj tőlem valamit, mivel kegyelmeim forrása kimeríthetetlen!"

"Én Jézusom, akkor arra kérlek annak a harminchárom évnek a nevében, amit idelent töltöttél, hogy készíts nekünk harminchárom ajándékot!"

"Kegyelmeimet szeplőtelen Édesanyám tiszteletéhez kötöm. Az ígéretek azokon teljesülnek be, akiknek a szíve tiszta, szándékaik egyenesek, szeretetük forró, és kilenc egymás után következő első szombaton engesztelőnapot tartanak a Szeplőtelen Szív tiszteletére."

JÉZUS 33 ÍGÉRETE AZOKNAK, AKIK ELVÉGZIK AZ ELSŐSZOMBATI KILENCEDET

>> Az örök élet ruhája

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.