Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Az ügynökség a hittani kongregáció súlyos egyházjogi bűntettek  dolgában illetékes ügyészének a szavait idézte vasárnap. Charles J. Scicluna az Avvenire című olasz újságnak nyilatkozva kijelentette: a  problémák azt mutatják, hogy "ilyen jellegű esetekben nem célravezető a tízéves (elévülési) határidő… Ezért kívánatos volna  visszatérni a korábbi rendszerhez, amelyben a súlyos bűntettekre nem  létezett elévülési idő" – jelentette ki Scicluna.
 
Szavaival az 1898 előtti egyházjogra utalt, amely nem ismerte az egyházi bűnüldözés területén az elévülés fogalmát. A 2001-ben kiadott, "De delictis gravioribus" (Igen súlyos bűntettekről)  kezdetű pápai rendelet tíz évben szabta meg a papság tagjaira vonatkozó szüzességi parancsolat megszegőit büntető fegyelmi eljárás elévülési idejét. Kiskorúak megrontása esetén az elévülési idő a sértett 18. életévének betöltésével kezdődik.
 
Scicluna utalt arra, hogy II. János Pál pápa már 2002-ben felhatalmazást adott arra, hogy indokolt esetben az egyházjogi hatóság eltekinthessen az elévüléstől. Ezzel a kivételes lehetőséggel "általában élnek is" – tette hozzá a hittani kongregáció ügyésze.

A Vatikán szerint túlzott a visszaélések miatt az egyházat érő bírálat

Egyesek megátalkodottan próbálják úgy beállítani a dolgot,  mintha szexuális bűnügyek éppen egyházi intézményekben fordulnának  elő a leggyakrabban. Holott az egyház az, amelyik a  leghatározottabban lép fel kiskorúak megrontása ellen – írta a  L’Osservatore Romano vasárnapi számában leközölt  vendégkommentárjában Giuseppe Versaldi püspök, a Szentszék  legfelsőbb bíróságának tagja.
 
Mint rámutatott, XVI. Benedek pápa "nyílt és határozott" harcot  folytat az egyházi személyek által elkövetett jogsértések ellen. Egyúttal visszautasította azt a felfogást, amely szerint a pedofília  egyik oka a papok nőtlenségében keresendő. "Bizonyított  dolog," – jelentette ki -, "hogy a kettő között nem áll fenn okozati összefüggés".
 
Szexuális bűnügyek gyakrabban fordulnak elő világi, illetve házas  személyek esetében, mint nőtlen papok, püspökök körében.
 

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

939 hozzászólás

  1. Mariann

    Bocsanat fent valamit elirtam.
    Nem itelnem el a tobbi papot, illetve nem tamadnam az egyhazat,
    azert, mert 1 ember vetkezett!

    Válasz
  2. Mariann

    Szerintem amikor 1 ember pedofil, az beteg, mar pedig a pap is ember, s mivel minden valtozik, igy az emberi test fizikailag es lelkileg is nagyon sok valtozason megy keresztul az elete folyaman.
    Nagyon sok Edesapat allitanak birosag ele, mivel a k.koru gyermeket fajtalansagra “nevelte”, vagy kenyszeritette mar 5-8 eves koruktol kezdve.
    Ebben az esetben hazas, tehat van felesege, de miert?
    Mert ez egy betegseg, amikor az elkoveto ugy erzi, hogy nincs Hatalma, s amikor egy k.koru gyermekel szexualis aktusa van, ilyenkor a gyermek alavan rendelve, es meglett felmitve, tehat az elkovetonel ekkor kovetkezik be, a HATALOM erzese, mert azzal, hogy maga ala gyurte azt a vedtelen gyermeket, O itt O lelki GYOZTES-kent elte meg az aktust.
    De nagyon sokszor lehet hallani az elkoveto Edesapakrol, hogy amikor a birosagra kerul az ugy, akkor ott mar sir, mint egy elhagyatott kisgyermek, es megbanta buneit.
    Nincs onbizalma egy ilyen embernek, s hiaba lesz valaki pap, vagy vezeto beosztast vegzo atlag ember, amikor a lelkiekben nem fejlodik es nem erzi a belso elismerest, tapasztalast. Talan szigoru csaladban nott fel, vagy Ot sosem ismertek el, nem dicsertek, vagy mindig csak
    kritizaltak, elnyomva az O erzeseit, ilyen formaban, egy bizonyos ido utan, ezek a gyermekkorban elnyomott erzesek megmaradnak, s mivel nem lettek feldolgozva, ezek ott legbelul “alszanak”, de bar mikor eletre kelhetnek.
    Ez az En velemenyem!
    Ez azert is logikus, mivel nem lehet azt mondani, hogy a hit hianya, mivel egy pappal is megtortenik, de En nem itelnem el a papot, mivel az atlag embereknel ez sokkal gyakrabban tortenik meg, de mint nem minden embernel, igy a papoknal is elvetve, hala Istennek.
    Az Isten aldasa legyen a papokkal es imadkozunk ertuk, meg csak a jora tanitanak Bennunket es a gyermekeinket En ezt tapasztaltam az
    eletem soran.
    Nem szabad elfelejteni, hogy pap, es Isten szolgaja, de a biologiai valtozasok az O szervezetukben is vegbe mennek, ugyanugy, mint az
    atlagembereben.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.