Natália nővér maga meséli el ezt az epizódot kolostori életéből:
"Elmúltam 40 éves, amikor a kolostori előljáró hivatott /ez időben Natália nővér püspöki határozatra vidéken töltött egy évet, hogy jobban a szemlélődésbe merülhessen/, hogy még aznap délután tartsak beszédet a kápolnában közel ötven nővér előtt, akik az ország minden tájáról gyűltek össze.
Egyre több hivatás veszett el, és egyre több szerzetesnővér hagyta el a kolostorát, mert férjhez akartak menni. Mindez nagyon megviselt engem, és kértem az előljárót, hogy álljon el ettől a kérésétől, hiszen az egybegyűlt nővérek között nem egy tanító vagy tanár volt. "Hogyan beszélhetnék nekik, amikor semmiféle képzettségem sincs, ráadásul soha nem beszéltem mások előtt? Félelmemben egy hang sem fog kijönni a torkomon."
De hiába érveltem. Mivel az előljárónő látta, hogy a kérése nem talált jó fogadtatásra, egy végső és határozott módhoz folyamodott: a szent engedelmesség nevében megparancsolta, hogy álljak ki beszélni. Nem ellenkezhettem többet. Megkértem a főnöknőt, hogy adjon egy kevés időt, hogy beszélhessek erről a súlyos dologról a tabernákulum előtt az Úrral.
Imámban így szóltam Jézushoz: "Képtelen vagyok megtenni ezt a feladatot, én csak egy hazug vagyok, egy nulla, nincs más erőm és segítségem, csak az, hogy hozzád tartozom, Uram." Ekkor meghallottam Jézus hangját: "Ne félj semmit! Nem te fogsz beszélni. Az eszközöm leszel, és én magam fogok a nővérekhez szólni. Szükségem van valakire, aki átengedi nekem a szívét és a lelkét."
Csodálatos és megerősítő volt, amit Jézus mondott, mégis voltak ellenérveim… Inkább kitakarítanám a kolostor minden celláját, minthogy beszéljek! De Jézus ismét szólt: "Ne félj! Én fogok beszélni. Tudasd a főnöknővel, hogy megtartod a beszédet!"
Teljesen ráhagyatkoztam Jézusra, és a megadott időben bementem a kápolnába. Mielőtt kiálltam volna mindenki elé, még átfutott az agyamon, hogy az előadók előtt mindig vannak jegyzetek, én pedig nem készítettem semmit. De a bíztatás megismétlődött: "Te csak az eszközöm vagy. Én magam fogok beszélni."
Szemben álltam a hallgatósággal, de rájuk sem mertem nézni. Megszakítás nélkül beszéltem. Hangszer voltam, egy hegedű Jézus kezében. A hang Jézusé volt. A szavak az övéi voltak. A kis kápolna lángba borult, minden fény volt és tűz. Kehellyé váltam, melyből én ittam először, én voltam az első hallgatóság és az első megfigyelője az eseménynek. Akkor már tudtam, hogy Valaki az én számmal beszél, hallottam a mondatokat, de ezek teljesen újak voltak a számomra.
És hogy miről beszélt Jézus? Szavainak aranya nem szűnt meg ragyogni lelkem bensejében. A szerzetesi életről beszélt, a kezdetről, a házasságról, a meg nem értésről és az engedetlenségről, az előljáróval szembeni pökhendiségről, a széthúzás jeleiről, a romlottság szelleméről, mely szinte minden kolostorban felütötte a fejét.
Leírhatatlan öröm töltött el. Nem ismertem rá a hangomra, ajkaim mozgását nem én irányítottam. Jézus szavai olyanok voltak, mint egy gyönyörű zene, mely folyóként áradt rá a nővérekre, és mindenki vele "énekelt". A bibliai szüzesség, az evangéliumi szegénység, az öröm lelke és az engedelmesség harmóniája töltött be mindent és mindenkit. Jézus állt a szószéken, én pedig nem léteztem már.
A beszéd két órán át tartott. Teljesen betöltött a természetfeletti kegyelem. Fogalmam sincs, hogyan lett vége. A konferencia végén sikerült nagyon gyorsan felszaladnom a cellámba. Ám hiába. A Nővérek utolértek, hogy elmondják, mekkora hatást tett rájuk, amit hallottak. Amikor végre egyedül maradtam a cellámban, belépett Lucia nővér, a provinciális anya. Elmondta, hogy több Nővér is elhatározta már, hogy elhagyja a Közösséget, de most ígéretet tettek, hogy hűségesek maradnak szent fogadalmaikhoz.
Az előljáró anya hozzátette: "Ugye igazam volt, Natália nővér, amikor erősködtem, hogy önnek kell beszélnie az aposztatálni akaró Nővérekhez?" Akkor elmondtam neki, hogy nem én beszéltem, hanem maga Jézus, és hogy én is sokat tanultam belőle. Jézus megkongatta bennem az égi harangokat. Ezt mondta: "Kegyelmeim adnak életet belétek, és a szívetek egyedül irgalmamból él." A szószéken egyedül gondolatai ragyogását éreztem, és ha a gondolatok megvilágították a szíveket, az a fény maga Jézus volt."
- Natália nővér és a magyar engesztelés a televízióban!
- Az elhalasztott halál - Natália nővér naplójának folytatása 2.
- A világ legkisebb nője
- Misztikus tanítások Natália nővér által
- Az utolsó sopronbánfalvi karmelita nővér kegytárgyait adományozták a felújított kolostornak
| Nyomtatás 
