Register
A password will be e-mailed to you.

<< Előző rész: Az elhalasztott halál

Kolostorunk folyosóját söpörtem, amikor egyszercsak úgy tűnt, hogy Názáretben vagyok. Belső késztetésem volt, hogy befussam a város utcáit. Extázisban voltam. Szívemet annyira emésztette a vágy, hogy találkozzam Jézussal, hogy azon kaptam magamat, amint szaladok egyik háztól a másikig, őt keresve. Beléptem egy házba, melyből épp egy férfi tartott kifelé, és rámkérdezett: "Kit keresel?" – "A názáreti Jézust." A férfi ezt mondta: "Menj be ezen a kis ajtón, ott találod anyámat, ő tudja, hol van."

Azzal a férfi továbbment, én meg követtem az utasítást. Egy szobában találtam magam, ahol egy olyan kimondhatatlanul kedves arcú asszony ült, hogy azonnal felismertem benne Isten Anyját. Végtelen boldogsággal a lábai elé vetettem magam, és neki is elmondtam, hogy Jézust keresem. "A fiam épp most ment ki az ajtón", mondta az Istenanya. "Szólt, hogy jönni fogsz, és hogy meg kell neked ezt mutatnom." Mire elővett egy olyan gyönyörű ruhát, hogy alig voltam képes rajta tartani a tekintetemet.

"Ez az örök élet ruhája." – mondta. – "Cordula nővéré, aki ma fog belépni a kolostorotokba." Ennek az apácának az érkezéséről senki nem tudott semmit. "Sokat kell érte imádkoznod!"

Akkor az Istenanya egy még szebb ruhát mutatott. "Ez Marcella nővéré. Ő kísért el téged annakidején Belgiumba. Fiam azt üzeni, hogy imádkozz sokat ezért a nővérért, mert enélkül nem lesz képes befogadni azokat a kegyelmeket, amelyek számára készültek."

Majd a Szűzanya egy harmadik ruhát is mutatott. "Ez a tiéd! A te ruhád az örök életben!" Azt hittem, belehalok ennek a leírhatatlan szépségnek a szemléletébe. Az Istenanya akkor mutatóujja és hüvelykujja közé vette a ruha szélét, és kissé megemelve így szólt: "Fiam megbízott, hogy mondjam meg neked, hogy ahhoz, hogy az örökkévalóságban ezt a ruhát hordhasd, le kell mondanod arról, amit most viselsz."

/A kép csak illusztráció/

Az extázis egy csapásra eltűnt. Nagyon felzaklatódtam. Mise után szaladtam előljárómhoz, aki szeretettel és megértéssel hallgatott végig. Sírva kérdeztem, hogy miért kell letennem a habitusomat, és miért kell elhagynom a Rendet. De hiába imádkoztam a tabernákulum előtt, nem kaptam magyarázatot – amikor hirtelen meghallottam Jézus hangját: "Amikor majd kénytelen leszel letenni a habitusodat, addigra már ők is tudni fogják, akikkel majd élni fogsz."

Ahogy a Szűzanya előre megmondta, délben csöngettek a kapun. Egy Cordula nevű szerzetesnővér volt az. A fiatal apácának menekülnie kellett a bratislavai kolostorból, mivel német volt. Tőle tudtam meg, hogy Bratislava-ban meg rám várnak. Az ottani előljárók ragaszkodtak ehhez a helycseréhez.

(A Szent Szűz arra vonatkozó próféciája, hogy Natália nővér nem viselheti majd a habitusát, 1950-ben valósult meg, amikor Magyarországon minden szerzetesrendet feloszlattak, és a szerzeteseknek szétszóródva, laikus ruhában kellett tovább élniük. Bratislava akkor már Csehszlovákiához tartozott, az első világháború után.)

>> Jézus beszéde a kolostorukat elhagyni kívánó apácákhoz

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.