Debrecenben reménykednek a hajléktalanok

Kibővítették és vasárnap átadták Debrecenben a "Reménysugár" elnevezésű nappali melegedőt, amely naponta ötven, krízisidőszakban százötven     hajléktalannak biztosít elhelyezést a cívis városban - újságolta örömmel Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese.

Tájékoztatása szerint az átalakítás csaknem 15 millió forintba  került, ennek 70 százaléka önerő volt, amely a helyi református  egyházközségtől és adományozóktól származott. A melegedő belső  berendezéseit az amerikai Charlotte város Myers parki presbiteriánus  gyülekezete, a nagytemplomi egyházközség testvérgyülekezete  biztosította.
 
Az eseményen jelen volt Bölcskei Gusztáv tiszántúli református  püspök és Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat  vezetője. Czibere Károly úgy fogalmazott: az állami jóléti rendszer  soha nem lesz képes arra, hogy megállítsa a nehéz helyzetbe kerülő  családokat a "lejtő tetején", erre csak a közösségek képesek.
 
Csonkáné Simon Judit intézményvezető felidézte, hogy melegedőjük  már 2008 decembere óta működik, önkénteseik heti rendszerességgel  segítették a rászorulókat meleg étellel, ruhával, tisztálkodási  lehetőséggel. A mostani bővítéssel lehetőség nyílt arra, hogy minden  nap 8 és 16 óra között fogadják a hajléktalanokat - tette hozzá.
 


Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Evangéliumi szegénység a szerzetesek világnapján Szentkúton

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Az ünnep célja hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében a szerzetesség ismeretét és szeretetét.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Magyarország egyik legjobb és legmodernebb, két tannyelvű katolikus iskolaközpontja. Feltétlenül ismerkedj meg vele!

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Az idő, melyet Isten mindegyikünk számára kiszab,
olyan, mint egy értékes szövetdarab:
mindenki úgy hímezi ki,
ahogy csak telik tőle."
Anatole France
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom