Az európaiak többsége betiltaná a teljes testet és a fejet is elfedő női iszlám öltözetet, a burkát

A nyugat-európaiak jelentős többsége pártolná a teljes testet és a fejet is elfedő női iszlám öltözet, a burka nyilvános viselésének betiltását, az amerikaiak azonban jóval toleránsabbak - derül ki a Financial Times megbízásából elvégzett, kedden ismertetett nemzetközi felmérésből.
.
A londoni gazdasági-politikai napilap beszámolója szerint a közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a tilalom híveinek aránya  Franciaországban a legnagyobb: megközelíti a 70 százalékot. A  spanyolok 65, az olaszok 63 százaléka támogatná a burka betiltását. Nagy-Britanniában 57, Németországban 50 százalék, az Egyesült  Államokban ugyanakkor csak 33 százalék tiltaná e viseletet.
.
A válaszadók nagy többsége ugyanakkor elvetné a nyilvános  burkaviselet tiltásának összekapcsolását más vallási jelképek,  például a kereszt vagy a zsidó fejfedő, a kipa betiltásával. A  Harris közvélemény-kutató cég által elvégzett felmérés eredménye szerint a briteknek például alig 9 százaléka támogatná a vallási szimbólumok nyilvános viselésének e teljes körű tiltását. Még a  burka viselésének tilalmát legnagyobb arányban támogató franciák  közül is csak 22 százalék pártolná a burkával együtt minden más vallás öltözet és jelkép hordásának törvényen kívül helyezését.

 .
Nemrégiben egy másik nagy brit közvélemény-kutató, az Angus Reid is felmérést végzett Nagy-Britanniában a burka nyilvános viseléséről. Ez azt mutatta ki, hogy a britek 72 százaléka betiltaná a burka viselését minden nyilvános helyen. Az iskolákban és az egyetemeken 79 százalékuk, a repülőtereken 87 százalékuk nem engedélyezné e lepel hordását.
 .
A Financial Times megbízásából elvégzett, kedden ismertetett  újabb felmérés kiterjedt a teljes testről képet alkotó, gyakorlatilag a ruházat alá "belátó" új biztonsági átvilágító berendezések nyilvános megítélésére is. Spanyolország kivételével a kutatásba bevont országok közvéleményeinek többsége támogatta e berendezések meghonosítását; a spanyolok 46 százaléka pártolja ugyanezt.
 .
Nagy-Britanniában eddig a londoni Heathrow-n, illetve a manchesteri nemzetközi repülőtéren kezdődött meg az emberi testről teljes, háromdimenziós képet alkotó, a ruházat alá rejtett robbanószerek kimutatását célzó gépek telepítése, egyelőre kísérleti jelleggel.
 .
Ennek előzményeként egy nigériai öngyilkos merénylőjelölt - aki korábban az egyik patinás angliai egyetem, a University College London hallgatója volt, majd a hatóságok gyanúja szerint Jemenben kapott terrorista kiképzést - karácsonykor megpróbált felrobbantani  egy Európából Amerikába tartó utasszállító repülőgépet a testére erősített robbanóanyaggal. Detonáció nem történt, és az utasok a személyzet tagjaival együtt legyűrték a terroristát.
 


     
  1. Mariann - 2010, Március 6, 2:46 du.

    Mindig jelen volt a jo es a rossz a foldon, de ez a lepel viselet, szinte lehetoseget kinal a rossz elkoveteset illetoen.
    Nagyon sok visszaeles tortent mar e-miatt, es az araborszagokban is
    probaljak betiltani, de nem sok sikerrel sajnos.

  2.  

Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

Az 1978-as születésű Fejéregyházi Tamás atya hivatásának története a II kerületi Városmajortól a Krisztus Légiójáig. Tamás atyát december 12-én szentelték pappá.

Minél több időt tölt valaki a Facebookon mások mosolygós képeit nézegetve, annál inkább úgy véli: boldogtalanabb az ismerőseinél.

2012. február 12-19. - MOTTÓ: „Vágyni arra, ami a miénk!”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Ha nincsenek ellenségeid és kritikusaid, akkor nem is vagy igazi egyéniség."
Calcuttai Teréz anya
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom