Jézus nagykorúvá avatása és elveszítése

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

Mária egy dézsa fölé hajolva kever valamit, ami gőzölög a názáreti kert hideg levegőjében. Tél lehet, mert az olajfákon kívül minden fa csupasz. Az ég derült és a nap szépen ragyog, de nem melegíti fel a levegőt.

A Szűzanya sötétbarna színű, majdnem fekete, meleg ruhát visel, és egy falusi kötény van rajta, hogy megvédje a ruháját. Kiveszi a folyadékból a keverő rudat, s arról szép piros cseppek hullanak alá. Mária megfigyeli, megnedvesíti az egyik ujját a cseppekkel, és kipróbálja a színt a kötényen. Megelégedettnek látszik. Majd bemegy a házba, és kihoz onnan egy csomó fehér gyapjúköteget. Ezeket türelmesen és óvatosan, egyiket a másik után beteszi a ruhafestő kádba.

Miközben ezt teszi, kijön József műhelyéből rokona, Mária, Alfeus felesége. Üdvözlik egymást és beszélgetnek.
– Hogy megy? – kérdi Alfeus felesége.
– Úgy tűnik, jól.
– A pogány nô, akitől a festéket vettem, biztosított, hogy ezt használták Rómában is. Éppen azért adta el nekem, mert tudja, hogy te még a rómaiaknál is jobban értesz a színezéshez. A munka, amit számára végeztél, nagyon tetszett neki…

Mária mosolyog, és fejének mozdulatával mintha ezt mondaná: "Szóra sem érdemes!” Rokona figyeli a fonalat, mielőtt odaadja Máriának az utolsó köteget.
– Hogyan fontad?! Hajszálnak látszik, annyira finom és egyenletes. Te mindent jól csinálsz… és gyorsan! Ez az utolsó világosabb lesz?
– Igen, a ruhának való. A köpenyé sötétebb.
A két asszony együtt dolgozik a festőkádnál. Kiveszik a szép, bíborpiros színű kötegeket, és gyorsan belemártják egy másik edényben lévő jéghideg vízbe, majd ismét megforgatják, leöblítik és kiakasztják száradni a fák ágaira kötött nádakra.
– Gyorsan száradnak majd ebben a szélben – jegyzi meg Alfeus felesége.
– Menjünk Józsefhez! Ott ég a tűz. Biztosan átfagytál – mondja Mária. – Annyira kedves vagy, hogy segítettél. Így gyorsabban végeztem és kevesebb fáradsággal. Hálás vagyok neked!
– Ó, Máriám! Mit meg nem tennék érted! A te közeledben lenni egy ünnep. És az is igaz, hogy… Jézusért is teszem. Úgy érzem, mintha egy kicsit én is az édesanyja lennék, ha segítelek a nagykorúságának ünnepére való előkészületekben.
És a két asszony bemegy a műhelybe, mely – ácsműhelyekre jellemzően -, tele van a gyalult fa szagával.

* * *

Látom Jézust, mikor elindulnak vele Jeruzsálembe. Nagyon szép ifjú, annyira megnőtt már, hogy fiatal édesanyja öccsének látszik. Mária válláig ér. Göndör szőke haja már nem rövid, mint kiskorában, hanem a füle aljáig ér. Világos rubinvörös ruhába van öltözve. Ruhája egészen a bokájáig ér, csak szandálos lába látszik ki alóla. A ruha nyakánál, a hosszú ujjak végén és alján nagyon szép, sokszínű szegély van. József szeretettel mosolyog rá. Unokatestvérei csodálják, Alfeus felesége simogatja… Jézus boldog. Boldog, amikor szeretik.

– Íme, a mi fiunk – mondja Mária, felemelve jobbkezét, amellyel fogja Jézus balkezét. József mosolyog. Mária hozzáteszi: – Áldd meg őt, József, mielőtt elindulunk Jeruzsálembe. Nem volt szükség szertartásos áldásra, amikor iskolás korba lépett, és megtette az első lépést az életbe. De most, hogy a templomba megy, ahol nagykorúvá nyilvánítják, tedd meg! És vele együtt áldj meg engem is! A te áldásod… – Mária gyengén felsóhajt – megerősíti Jézust, nekem pedig erőt ad, hogy később el tudjak szakadni tőle…
– Mária, Jézus mindig a tiéd lesz. Ez a szertartás nem változtat a mi viszonyunkon. Én sem fogom őt elidegeníteni tőled. Senki sem érdemli meg nálad jobban, hogy vezesse őt az életben, én szentem!

Mária meghajol, kézbe veszi József kezét és megcsókolja. Milyen tisztelettel és szeretettel teljes ez a jegyes az élettársához! József méltóságteljesen fogadja a tiszteletnek és a szeretetnek ezt a jelét, de utána felemeli megcsókolt kezét és Jegyese fejére teszi e szavak kíséretében:
– Megáldalak téged, te áldott, és veled együtt Jézust. Jöjj, egyetlen örömöm, dicsőségem és életcélom!
József ünnepélyes. Kiterjesztett karokkal, föld felé fordított tenyérrel a két meghajtott fej fölött elmondja az áldást:
– Őrködjön felettetek az Úr, és áldjon meg titeket! Legyen irgalmas hozzátok, és adja nektek az ő békéjét! Áldjon meg titeket az Úr! – Majd utána azt mondja: – Most menjünk! Az óra kedvező az utazáshoz.

Mária fog egy nagy, gránátvörös kendőt, és beburkolja vele fia fejét. Milyen kedvesen teszi! Kimennek a házból, és bezárják az ajtót. Elindulnak. Más zarándokok is mennek ugyanabba az irányba. A városon kívül az asszonyok különválnak a férfiaktól. A gyermekek bármelyikükkel mehetnek. Jézus Máriával marad. A zarándokok többnyire zsoltárokat énekelnek menet közben. A vidék nagyon szép, tavasz van. Frissek a mezők és frissek a levelek a fákon, frissek az ágak, amelyek épphogy kivirágoztak. Az ágak között a madarak együtt énekelnek a zarándokokkal. A mezőn a kisbárányok anyjuk mellett ugrándoznak. Béke és öröm uralkodik a szép áprilisi ég alatt.

* * *

A templomban ünnep van, sok nép jár be és ki. Jézus családja a kísérőkkel együtt halkan, zsoltárokat énekelve lép be. Elöl mennek a férfiak, utánuk az asszonyok. Miután imádták a Magasságbelit, József Jézussal együtt belép egy nagy, zsinagógaszerű terembe. Beszél egy levitával, aki utána eltűnik egy függöny mögött, majd öreg papokkal tér vissza, akik bizonyára mesterek a Törvény ismeretében, és ők vizsgáztatják a híveket.

József és Jézus mélyen meghajolnak a vizsgáztatók előtt, akik méltóságteljesen ülnek alacsony, támla nélküli székükön. Ezután József bemutatja Jézust.
– Íme – mondja – ő a fiam. Három hónapja és tizenkét napja belépett abba a korba, amelyet a Törvény a nagykorúság idejeként jelöl meg. Azt akarom, hogy Izrael parancsai szerint legyen az. Láthatjátok, termete is mutatja, hogy kilépett a gyermekkorból és a kiskorúságból. És kérlek titeket, vizsgáztassátok le jóságosan és igazságosan, hogy lássátok, igaz, amit én, az ő atyja állítok. Felkészült erre az órára, erre a méltóságra, hogy a Törvény fia legyen. Ismeri a parancsokat, a hagyományokat, a határozatokat, a ruhaszegély és az imaszíj szokásait, el tudja mondani az imákat és a mindennapos áldásokat. Ismeri a Törvényt önmagában és három ágazatában és a rabbik magyarázataiban, férfiként tud viselkedni.
Azért kívánom, hogy mentsenek fel engem a felelősség alól az ő további cselekedeteit és bűneit illetőleg. (József úgy beszél, mint ahogy bármelyik zsidó szertartásosan beszélne a fiáról.) Mostantól kezdve alá lesz vetve a parancsolatoknak és bűnhődjön, ha áthágja azokat. Vizsgáljátok meg őt!

– Megtesszük. Jöjj előre, gyermek! A neved?
– Jézus. József fia, Názáretből.
– Názáretből… Tudsz tehát olvasni?
– Igen, rabbi. El tudom olvasni a leírt szavakat, és azokat, amiket a szavak magukban foglalnak.
– Mit akarsz mondani ezzel?
– Azt akarom mondani, hogy megértem a képletes, jelképes jelentést is, mely a szavak alatt rejtőzik, ahogy a gyöngy sem látható, hanem a durva és bezárt kagylóban van.
– Nem közönséges, és nagyon bölcs válasz. Ritkán hall az ember ilyet még felnőttek ajkáról is, nemhogy egy gyermektől, aki ráadásul csak Názáretből való…!

A tízek érdeklődése felébred. Szemüket egy pillanatra sem veszik le a szép szőke gyermekről, aki magabiztosan néz rájuk, kihívás és félelem nélkül.
– Dicséretére válsz tanítódnak, aki bizonyára nagyon képzett.
– Isten Bölcsessége lakik igaz szívében.
– Halljátok csak! Boldog vagy te, aki ilyen fiúnak vagy az atyja!
József, aki távol áll, a terem végén, mosolyog és meghajol. Most három tekercset adnak Jézusnak, s azt mondják:
– Olvass abból, amelyik arany szalaggal van lezárva.
Jézus kinyitja a tekercset és olvas. A Tízparancsolat. Az első szavak után az egyik bíró elveszi tőle a tekercset, és azt mondja:
– Folytasd emlékezetből!
Jézus olyan biztosan mondja, mintha olvasná. Valahányszor az Urat említi, mélyen meghajol.
– Ki tanított téged erre? Miért teszed?
– Mert szent ez a Név, és a külső és belső tisztelet jelével kell kiejteni. Az alattvalók meghajolnak a király előtt, aki csak rövid ideig király, mert porból van. A királyok Királyának, Izrael Magasságos Urának, aki jelen van akkor is, ha nem látható, csak a szellem számára, nemde meg kell hajolnia minden teremtménynek, aki tőle függ, örökké alárendelve neki?
– Bravo! Ember, tanácsoljuk neked, hogy taníttasd fiadat Hillellel vagy Gamáliellel. Názáreti… de válaszaiból remélni lehet, hogy egy új, nagy doktorrá válik.
– A fiú nagykorú. Úgy fog tenni, amint ő akarja. Én, ha becsületes dolgot akar, nem fogok ellentmondani neki.
– Gyermek, ide figyelj! Azt mondottad: "Emlékezzél meg az ünnepek megszenteléséről! De nemcsak te magad, hanem gyermekeid és szolgáid,
szolgálóid, sőt, még igás barmod is tartózkodjék a pihenőnapon a munkától.” Nos, mondd meg nekünk, ha egy tyúk tojást tojik szombaton, vagy egy juh ellik, szabad-e felhasználni méhének ezt a gyümölcsét, vagy pedig ez kárhozatos?
– Tudom, hogy sok rabbi, mint a még élő Sciammai is, azt mondja, hogy a szombaton tojt tojás ellenkezik a paranccsal. De én azt gondolom, hogy más az ember és más az állat, vagy az állati cselekmény, mint a szülés. Ha én kényszerítem az igásállatot a munkára, én is vétkezem, mert kényszerítem őt a munkára. De ha egy tyúk tojást tojik, amely megérett benne, vagy egy állat ellik szombaton, mert már megérett ivadéka a születésre, nem, ez a munka nem bűn, se nem bűnös Isten szemében a szombati tojás vagy bárány.
– Miért nem, ha szombaton minden munka bűn?
– Azért, mert a foganás és a szülés megfelel a Teremtő akaratának és az általa minden teremtménynek adott törvény szabályozza azokat. Vagyis
a tyúk nem tesz mást, csak engedelmeskedik annak a törvénynek, amely azt mondja, hogy bizonyos órák elteltével a tojás teljesen kialakult és
le kell rakni. Az állat pedig nem tesz mást, csak engedelmeskedik annak a törvénynek, amelyet Az adott, aki mindent teremtett, és Aki úgy határozott, hogy évente kétszer, amikor rámosolyog a tavasz a virágos mezőkre és amikor megfosztódik az erdő lombjától és a hideg szorítja az
ember mellét, az állatok menjenek és párosodjanak, hogy utána, a kijelölt időben, tejet, húst és sajtot adjanak azokban a hónapokban, amikor az emberek nehéz munkát végeznek az aratással, vagy szenvednek nyomorukban a hidegtől. Ha tehát, amikor eljön az ideje, egy állat leteszi szülöttjét, ez szent lehet az oltár számára is, és a Teremtőnek való engedelmesség gyümölcse.
– Én nem vizsgáztatnám őt tovább. Bölcsessége felülmúlja a felnőttekét. Bámulatos.
– Nem. Azt mondta, képes megérteni a jelképeket is. Halljuk!
– Előbb mondjon el egy zsoltárt, az áldásokat és az imákat!
– És a parancsokat is!
– Igen. Mondd el a magyarázatot!
Jézus biztonságosan elmond egy litániát: "Ne tedd ezt…”
– Rendben! Most nyisd fel a zöld szalaggal átkötött tekercset!
Jézus felnyitja és olvasni kezdi.
– Menj előbbre, még előbbre!
Jézus engedelmeskedik.
– Elég. Olvasd el, és magyarázd meg, ha úgy tűnik neked, hogy jelkép van benne.
– A Szent Igében ritkán hiányzik a jelkép. Olvasom: Királyok negyedik könyve (ma 2Kir) huszonkettedik fejezet, tizedik verse: "Aztán ezt is jelentette Sáfán írnok a királynak: Egy könyvet adott át nekem Hilkija, és Sáfán felolvasta a királynak. Amikor a király meghallotta a törvénykönyv szavait, megszaggatta ruháját. Utána parancsot adott…”
– Ugord át a neveket!
– "… Menjetek, kérdezzétek meg nekem és a népnek az Urat ennek a könyvnek a szavai felől, amelyet találtak. Mert nagy az Úrnak ellenünk fellobbant haragja, mivel atyáink nem hallgattak e törvény szavaira, nem ahhoz igazodtak, ami benne elő van írva.”
– Ez sokszáz évvel ezelőtt történt. Milyen mára szóló jelképet találsz a régi krónikában?
– Nincs idő annak számára, aki örök. Örök az Isten és a mi lelkünk, örök az érintkezés Isten és a lélek között. Azért az, ami akkor büntetést vont magára, ugyanaz, ami ma kihívja a büntetést, és a bűnnek azonos a következménye.
– Azaz?
– Izrael többé nem ismeri a Bölcsességet, mely Istentől való. Tőle, nem pedig a szegény emberektől kell várni a világosságot, és nem nyer világosságot az, aki nem igaz és nem hűséges az Istenhez. Azért, aki vétkezik, Isten azt haragjában megbünteti.
– Mi nem ismerjük többé? Mit mondasz, te gyerek?! És a hatszázharminc parancs?
– Parancsok, azok vannak. De ezek csak szavak. Megtanultuk, de nem élünk azok szerint. Nem ismerjük a szellemét. A jelkép ez: mindenkinek, minden időben szüksége van rá, hogy tanácsot kérjen az Úrtól azért, hogy megismerje akaratát és ahhoz tartsa magát, nehogy magára vonja a haragját.
– A gyermek tökéletes. Még a fogós kérdések csapdája sem zavarta meg válaszában. Vezessék be az igazi zsinagógába!

Átmennek egy még nagyobb és pompásabb terembe. Itt először is rövidre vágják a haját. József összegyűjti a hajfürtjeit. Utána piros ruháját derekánál többször körülcsavart övvel átkötik. Rátűzik a szalagokat ruhájának az elejére, karjára és a köpenyére. Ezeket valami kapocsfélével erősítik fel. Utána zsoltárokat énekelnek, és József egy hosszú imával dicséri az Urat, és minden jót kér tőle fia számára.

A szertartás véget ér. Jézus kimegy Józseffel. Visszatérnek oda, ahonnan jöttek, csatlakoznak férfirokonaikhoz. Vesznek egy bárányt és felajánlják. Utána a megölt báránnyal csatlakoznak az asszonyokhoz. Mária megcsókolja Jézusát. Úgy tűnik neki, hogy évek teltek el, mióta utoljára látta őt. Nézi, mennyivel férfiasabbá vált ruhájában és levágott hajával. Megsimogatja…

* * *

A 12 éves Jézus elvesztésével kapcsolatban a következőkről számol be a nagy Valtorta-életrajz:

Jézus mondja:

Amikor a férfiak és az asszonyok csoportja egyesült, és nem találtak, Mária felfogta, hogy nem vagyok Józseffel. Nem emelte fel a hangját, nem vádolta keményen jegyesét. Minden más asszony ezt tette volna. Sokkal kevesebbért is ezt teszitek, megfeledkezve arról, hogy mindig a férfi a ház feje.

De Mária fájdalma, amely meglátszott az arcán, minden feddésnél jobban átdöfte József szívét. Mária nem rendezett drámai jeleneteket. Ti sokkal
kevesebbért ezt teszitek, hogy felfigyeljenek rátok és részvéttel legyenek irántatok. De annyira nyilvánvaló volt Mária magába zárt fájdalma remegéséből, sápadt arcából, tekintetéből, hogy az minden sírásnál és jajgatásnál jobban megindította jegyesét.

Nem éreztek többé fáradtságot, sem éhséget, pedig hosszú utat tettek már meg, és oly sok órája már, hogy megpihentek! De ők mindent otthagytak, a tábort, amit már elkészítettek, és az ételt, amit hamarosan kiosztanak. Visszafordultak. Este volt, leszállt az éj. Nem számított! Minden
lépés közelebb vitte őket vissza Jeruzsálemhez. Megállították a karavánokat, a zarándokokat. Érdeklődtek tőlük. József követte és segítette Máriát. Egy napig mentek visszafelé, és utána szomorúan kerestek engem a városban.

Hol lehet, hol lehet Jézusuk? És Isten megengedte, hogy ne tudják meg hosszú órákon keresztül, hogy hol keressenek engem. Egy gyermeket a
templomban keresni értelmetlen dolog volt. Mit tehetett volna egy gyermek a templomban? Legfeljebb, ha elveszett a városban, és visszatért a templomba, és sírásával magára vonta volna a felnőttek figyelmét és a papokét, hirdetményt tettek volna a kapukra, keresve a szülőket. De semmiféle hirdetmény nem volt ott. A városban senki sem tudott rólam. Szép? Szőke? Erőteljes? Ó, olyan sokan ilyenek!

Később, három nap múltán, mely jelképe másik három, aggodalomban eltöltött napnak, ami majd később jön el, a kimerült Mária bement a templomba. Végigfutotta az udvarokat és a csarnokokat. Semmi. Futott, futott a szegény mama oda, ahol csak egy gyermek hangját is hallotta. Még a bárányok bégetését is gyermekhangnak vélte. De Jézus nem sírt. Ő tanított. Íme, Mária hallja az emberek sáncán keresztül fia tiszta hangját, amint mondja:
– Ezek a kövek megremegnek majd…
Igyekszik áthatolni a tömegen, és ez nem kis erőfeszítés árán sikerül csak. Íme, itt van a fia, kitárt karokkal, a doktorok közt állva.

Mária okos szűz, de ez alkalommal a szomorúság felülkerekedett tartózkodásán. Legyőzött benne mindent. Hozzám futott, átölelt, leemelt a zsámolyról, a földre állított, és így szólt hozzám:
– Ó, miért tetted ezt velünk? Három napja keresünk! A mamád hamarosan meghal a fájdalomtól, fiam. Atyád kimerült a fáradtságtól. Miért, Jézusom?

Az ember nem kérdezi, hogy "Miért?” attól, aki tudja, mit miért tesz. Nem kérik, hogy okolja meg eljárását. Akiket hív, nem kérdezik: "Miért?”, hanem mindent elhagynak és követik Isten hangját. Én, a Bölcsesség, tudtam ezt. Én hivatást kaptam egy küldetésre, és teljesítettem azt. A földi atya és anya felett áll a hivatás. Fölötte áll az Atyaisten. Az Ő érdekei felülmúlják a mieinket, az Ő érzelmei minden más érzelem felett állnak. Ezt akkor megmondtam Anyámnak. A doktoroknak adott tanítást Máriának, a doktorok Királynőjének adott tanítással fejeztem be. És ő soha többé nem felejtette el azt. A napsugár visszatért a szívébe, amikor a kezét fogva, alázatosan és engedelmesen vele mentem, de szavaimat szívébe zárta.

Sok napfény és sok felhő jelentkezett az égen az alatt a huszonegy év alatt, ameddig még a földön voltam. Sok öröm és sok sírás váltakozott a szívében a következő huszonegy év alatt. De ő soha többé nem kérdezte:
"Fiam, miért tetted ezt?”