Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Előző rész: A kánai menyegző

Jézus sorra látogatja azokat a pásztorokat, akik eljöttek hozzá a betlehemi barlangba, és utána harminc éven keresztül buzgón hirdették, amit az angyaloktól hallottak és a szemükkel láttak. Az egyik pásztor, Jónás, egy kegyetlen farizeus birtokán dolgozik, aki halálra hajszolja munkásait. Jónást is kegyetlenül megverte. Amikor Jézus elbúcsúzik tőle, azt kéri:
– Uram, ha te szeretsz minket, többé nem szenvedünk! Senki sem szeretett… Ó, ha legalább láthatnám Anyádat!
– Ne aggódj! Elhozom őt hozzád. Amikor kellemesebbé válik az idő, eljövök vele. Ne tedd ki magad embertelen büntetéseknek azért, mert hamar meg akarod látni. Úgy várakozzál rá, amint várakozik az ember az első csillag megjelenésére az égen. Hirtelen fog megjelenni, épp úgy, amint az esti csillag, amely most még nem látható, de hirtelen lüktetni kezd az égen. És gondolj arra, hogy már mostantól árasztja feléd szeretetének ajándékait…
 
Miközben Jézus az úton megy tanítványaival, a leprás Simon kéri, siessenek előre, hogy kérdezhessen tőle valamit négyszemközt. Miután befejezik beszélgetésüket, Jézus megáll, hogy a többiek odaérjenek. Amikor azok elérik őt, a pásztor Lévi letérdel előtte és kéri:
– Szolgádnak van egy kérése hozzád. Vigyél el engem Anyádhoz! Ő is árva, mint én. Ne tagadd meg tőlem, amit másnak megadsz, hogy lássam egy anyának az arcát…
– Gyere! Amit valaki Anyám nevében kér, azt Anyám nevében megadom neki…
Elérkeznek Názárethez. Jézus szinte repül, olyan gyorsan megy. A kútnál összegyűlt asszonyok hangosan üdvözlik.
– Béke mindnyájatokkal! De legyetek csendben, meg akarom lepni Anyámat…
– Rokona most ment el egy korsó friss vízzel. De hamarosan már vissza kell térnie. Víz nélkül maradtak. A forrás kiszáradt, vagy valahol elveszik a forró földben, mielőtt még kertedhez érne, nem tudjuk. Mária, Alfeus felesége most mondta. Már jön is…
 
Júdás és Jakab anyja egy korsót a fején hoz, kettőt a kezében. Nem látja meg azonnal Jézust, és azt kiáltja:
– Így gyorsabb! Mária nagyon szomorú, mert haldokolnak a virágai a szomjúságtól. Ezeket még Jézus és József ültette, és megszakadna a szíve, ha elhervadnának.
– De most majd meglát engem… – mondja Jézus, kilépve a csoport mögül.
– Ó, Jézusom! Te áldott! Megyek, megmondom neki…
– Nem. Én megyek. Add csak ide a kancsókat!
– A kaput csak be van támasztva. Mária a kertben van. Jaj, milyen boldog lesz! Ma reggel rólad beszélt. De ilyen napsütésben! Gyere! Egészen átizzadtál! Egyedül vagy?
– Nem, a barátaimmal, de előre jöttem, hogy elsőnek lássam a mamámat. És Júdás?
– Kafarnaumban van. Gyakran megy oda… – Mária nem mond mást, de mosolyog, miközben fejkendőjével megtörli Jézus verejtékes arcát.
 
A korsók egészen telve vannak. Jézus kettőt övével összekötve a vállán egyensúlyozva visz, egyet a kezében. Gyorsan halad. Megérkezik a házhoz,
betolja a kaput, belép a szobácskába, amely teljesen sötétnek látszik a kinti napfény után. Lassan felemeli a függönyt, amely a kertbe vezető ajtón
van és figyel. Mária egy rózsabokor mellett áll, háttal a háznak, szánakozva a szomjas növényeken. Jézus a földre teszi a korsót, s az nagyot csendül, mert egy kőhöz ütődik.
– Már itt is vagy, Mária? – mondja a mama anélkül, hogy megfordulna. – Gyere, gyere! Nézd ezt a rózsabokrot! És ezeket a szegény liliomokat! Mind elhal, ha nem segítünk rajtuk. Hozd ide a karókat is, hogy megtámasszuk ezt a szárat, ami a földre hajlik.
– Hozom, mama.
 
Mária hirtelen megfordul. Egy másodpercig tágranyílt szemmel néz, utána felkiált, és kitárt karokkal fut a fiához, aki szintén kitárt karral, nagyon szeretetteljes mosollyal várja.
– Fiam!
– Mama! Drága mama!
Az érzelemnyilvánítás hosszas és kedves. Mária annyira boldog, hogy nem látja, nem érzi, mennyire kiizzadt Jézus. Csak utána veszi észre:
– Fiam, miért ilyenkor jöttél? Kipirultál és vizes vagy, mint egy spongya. Gyere, gyere be, a mamád megszárít és felfrissít. Adok neked új ruhát és tiszta szandálokat. De fiam! Fiam! Miért kelsz útra ilyen napsütésben? Még a növények is elhalnak a hőségben, és te, Virágom, úton vagy!
– Azért, hogy hamarabb ideérjek hozzád, mama!
– Ó, te drága! Biztosan szomjas vagy.
– Igen, a te csókodra, mama, a te simogatásodra. Hagyj így maradni fejemmel a válladon, mint amikor kicsi voltam. Ó, mama! Mennyire hiányzol nekem!
– Mondd, hogy jöjjek, fiam, és én megyek. Mi hiányzott neked a távollétem miatt? A neked kedves étel? A friss ruhák? A jól elkészített ágy? Mondd meg nekem, örömöm, mi hiányzott neked? Szolgálód, Uram, igyekszik gondoskodni róla.
– Semmi, egyedül te…
 
Jézus a mamája kezét fogva visszamegy a házba, és leül a ládapadra a fal mellett. Mária előtte áll. Jézus erősen fogja a kezét, és a fejét a szívére hajtja. Újból és újból megcsókolja. Most erősen ránéz:
– Hagy nézzelek téged! Hogy beteljek a látásoddal, szent Mamám!
– Előbb cseréljük át a ruhádat. Rossz így átizzadva maradni. Gyere!
.
Jézus engedelmeskedik. Amikor visszatér egy friss ruhában, folytatódik a kedves beszélgetés.
– A tanítványokkal és a barátokkal jöttem. De őket a melkai erdőben hagytam. Holnap hajnalban fognak megérkezni. Én… nem tudtam tovább várni. Mamám…! – és megcsókolja a kezét. – Mária, Alfeus felesége visszavonult, hogy egyedül hagyjon minket. Ő is megértette irántad érzett szomjamat. Holnap… holnap te a barátaimé leszel, és én a názáretieké. De ma este te az én Barátnőm vagy, és én a tied. Hoztam neked… Ó, mama! Megtaláltam a betlehemi pásztorokat! És közülük kettőt elhoztam neked. Árvák, és te leszel az anyjuk, mindnyájuknak, de leginkább az árváknak. És hoztam neked valakit, akinek szüksége van rád ahhoz, hogy legyőzze önmagát. Van egy másik, aki igaz és sírt. És János… És üdvözletet hoztam számodra Illéstől, Izsáktól, Tóbiástól, akit most Mátyásnak hívnak, Jánostól és Simeontól. Jónás a legszerencsétlenebb. Elviszlek téged hozzá, megígértem neki. A többit még keresem. Sámuel és József Isten békéjében él.
– Voltál Betlehemben?
– Igen, mama. Elvittem oda a tanítványokat, akik velem vannak. És neked hoztam ezeket a kis virágokat, amelyek a küszöb kövei között nőttek ki.
– Ó! – Mária átveszi a leszakított virágokat és megcsókolja. – Köszönöm, fiam! És Anna? (Anna adott szállást nekik Betlehemben.)
– Meghalt Heródes öldöklésében.
– Ó, a szerencsétlen! Annyira szeretett téged!
– A betlehemiek sokat szenvedtek. Nem voltak igazságosak a pásztorokkal. De sokat szenvedtek…
– De veled akkor jók voltak!
– Igen. Ezért együtt kell éreznünk velük. A sátán irigy a jóságukra és rosszra ingerli őket. Voltam Hebronban is az üldözött pásztoroknál…
– Ó, olyan messzi?!
– Igen. Zakariás segített nekik, neki köszönhetik, hogy volt uruk és kenyerük, akkor is, ha uruk kemény volt. De ők igaz lelkek, az üldöztetés és a verések a szentség szikláivá tették őket. Összegyűjtöttem őket. Meggyógyítottam Izsákot és… és az én nevemet adtam egy kisdednek… Juttában, ahol Izsák betegeskedett és ahonnan új életre támadt, most van egy ártatlan csoport, amelynek tagjait Máriának, Józsefnek és Jézusnak hívják…
– Ó, a te neved!
– És a tiéd, és az Igazé. És Keriotban, egy tanítványom szülővárosában karjaim között halt meg egy hűséges izraelita. Ó, mennyit kell elmondanom neked, tökéletes Barátnőm, Anyám! De először, kérlek, nagy szeretetet kérek tőled azok iránt, akik holnap jönnek. Tudod, ők szeretnek engem, de nem tökéletesek. Te, az erények Mesternője… ó, Anyám, segíts nekem jóvá tenni őket! Szeretném mindnyájukat üdvözíteni…
 
Jézus Mária lábaihoz ereszkedik. Most látszik meg az ő anyai méltósága.
– Fiam! Mit akarsz, azt, hogy szegény mamád többet tegyen nálad?
– Tedd szentekké őket… A te erényed szentté tesz. Ezért hoztam őket magammal. Mama… egy napon azt mondom majd neked: "Gyere!”, mert akkor sürgősen meg kell szentelni a lelkeket, hogy akarják megváltásukat. És én egyedül nem leszek képes… A te hallgatásod épp olyan tevékeny lesz, mint az én szavam. A te tisztaságod segíteni fogja az én hatalmamat. A te jelenléted elűzi a sátánt… és a te fiad, mama, erőt merít abból, hogy tudja, te a közelében vagy. Ugye eljössz, Édesanyám?
– Jézus! Drága fiam! Úgy érzem, nem vagy boldog… Szívem gyermeke, mi a baj? Durva volt hozzád a világ? Nem? Megkönnyebbülés számomra
elhinni… de… Ó, igen! Eljövök. Ahová akarod. Amint te akarod. Amikor te akarod. Most is, a napsütésben, a csillagos ég alatt éppúgy, mint a fagyban és a záporban. Engem akarsz? Íme, itt vagyok!
– Nem, nem most. De egy napon… Milyen édes az otthon! És a te simogatásod! Engedd, hogy így aludjak, fejemmel a térdeden. Oly fáradt vagyok! Mindig a te kisgyermeked vagyok…
 
És Jézus valóban elalszik, fáradtan és kimerülten, egy zsámolyon ülve, fejét anyjának ölébe hajtva, aki simogatja a haját és boldog.

>> Újabb látogatás Názáretben, a tanítványokkal együtt

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.