Register
A password will be e-mailed to you.

Jó ez a meghitt lámpa a sarokban. Lefelé vetődő fényköre homályban hagy bútorokat, arcot, mindent.
.
– Tudod, az fáj a legjobban, hogy úgy csalódtam benne.
.
És a máskor határozott, nagy erős asszonynak most olyan a félhomályban a fej- és vállvonala, hogy valami könnyes, mosolygós részvétet érzek, mint amikor kicsi fiam szeméből hullnak a panaszkönnyek: – mamám, a torony mér ledől?
.
– Te nem ismered az uramat. Ha ismernéd, nem mondanám el ezeket neked se. Mindenki azt hiszi, a legszerencsésebb körülmények között, a legboldogabb házasságban élünk. És én nem tudok ideálokat rombolni. Nem bírok anyához, testvérhez, barátnéhoz menekülni. Mert mit mondanának? Vagy megszégyenítenének meghallgatás nélkül: még te mersz panaszkodni! Vagy megszánnának, – és ez lenne a legrosszabb.
.
És én nem akarom! Engem még az anyám nem látott asszonyfejjel sírni. A házasság az én házasságom. Kívülállónak nincs benne helye.

Hogy neked mégis előhozom? Mert segíteni akarok, de magamban nem találom már az erőt hozzá.

Ó, ha tudnád, hogy fáj, mikor az ideál ledől. Amikor a nagylelkűség közelről kicsinyes lesz, önző, kényelmes, érzéketlen. Nem veszi észre kimerült arcomat, de a maga számára elvárja a nyugalmat, békét, soha nem találja, hogy mi bánt, mi fáj… hanem aztán vallat, hogy miért vagyok levert. És ha sírni találok…

– Nem, Margit, ne mondd tovább!
– Hát ez mi? Még meg se akarsz hallgatni?
– Nem hallgathatlak. Én nem hiszek a pszichoanalitikusoknak. Illetőleg hagyjuk ezt. Talán van, aki és akit így lehet gyógyítani. De amit én eddig láttam, az csak oda vezetett, hogy higgyem: ha a jóbarátok részvevő szíve elé teregetjük belső válságunkat, akkor rendesen minden bánatfának még külön három bánatága nő.

Olvastam egy regényt, valami múltszázadbeli romantikus írónő írta, már a nevére se emlékszem, de volt benne egy mondás, ami érdemes a megjegyzésre: "Ne építs kálváriát magadnak a saját fájdalmad állomásaiból." Ezt magamnak is, de minden asszonynak táblául akasztanám a szeme elé.

Mert nézd, ha mi most itt végigvesszük a fájdalmaidat, akkor már valóságos zarándokúttal szenteljük fel ezt a kálváriát. Megállunk minden emléknél, és ami talán csak egy kő volt, melybe lábadat véletlenül megütötted, azt most magunk elé kirakva szépen kifaragjuk, kivéssük, megörökítjük.

Nem az lenne a baj, hogy például anyád vagy más szemében megnőne a bánatod, hanem az, hogy mihelyt beszélsz róla, a magad szemében nő meg, formát ölt, holott eddig csak futó érzés volt.

Boldog akarsz lenni? Nem igaz, hogy az mástól függ. Csak te teheted magad boldoggá. – Vannak persze kivételes életek, kivételes szenvedések. De se a te, se az én, se ismerőseink élete nem ilyen kivétel.

Boldog akarsz lenni, Ne panaszkodjál!

– Eddig se tettem!
.
De ez nem elég. Befelé se építgesd magadban azt a bizonyos kálváriát, ne gyűjtögessük magunkban a rossz szókat, elfelejtett figyelmességeket. Szent Pál mondja: "Ami mögöttem van, azokat elfelejtem, az előttem valókért küzdök."
.
Látom, hogy a vállad megrándul és gondolod: Könnyű így tanácsot osztogatni. Pedig nem tanácsokat osztogatni könnyű, hanem felejteni és megbocsátani, azaz még sokkal inkább: nem emlékezni a roszzra.
.
Nagyon sokféleképpen lehet ehhez hozzáfogni. Például, emeld fel a fejed, és nézz körül, milyen szép ez a pirosfényű lámpa. Milyen barátságos a meleg szoba, – egyszóval, ha most mindjárt megpróbálod a pillanatnyi kellemességekre irányítani a figyelmed.

Aztán, ha hazamész, veszel pár szem gesztenyét, vagy valami olyan vacsorapótlékot, amire urad nem számított, vagy csak újságot, férfi annak mindig örül. Vagy, amikor ledűl pihenni, akkor nem állsz meg mellette fájdalmas arccal, mert hogy ő pihenhet, te meg soha, hanem csendben magad köré vonod a gyerekeket, ne zavarják fel. Vagy leülsz melléje és megsimogatod a fejét. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy már nem elvárod a figyelmességet, hanem gyakorlod vele.

Most nem hiszed el, hogy ez jólesik. Nem is lehet elhinni! Ezt gyakorolni kell!

Van ennek valami mélyebb értelme is. Nincs nagyobb jó érzés, mint egy tehetetlen kisgyermek-fejecskét magunkhoz ölelni. De, ha egy férfiban meg tudjuk látni a mindegyikünkben benne rejtőző gyermeket, akkor megtaláltuk a boldogságot.

Akkor megértjük,hogy nincs érzéke nőiességünk sok kusza túlérzékenységére. Nem készítettünk-e évekig boldogan ajándékokat Jézuska-hozta meglepetésként gyermekeinknek, nem akartuk, hogy tudják, tőlünk jön, nem akartunk viszonzást. Sőt, talán már nem is volt olyan édes, amikor ők is elkezdték, tudatosan, a mi megajándékozásunkat.

A férfi lehet kifelé, nagy dolgokban teljes értékű felnőtt, de belül kell neki, hogy egy kissé elengedje a gyeplőt, odahajtsa a fejét gyerekmódra a mi anyaiságunk ölébe.

Nem. Kálváriát nem építünk elmúlt fájdalmakból. De aranyat gyűjtő trezort igen. Minden jó szót, kedves gesztust elraktározunk aranytéglának. És ha fent a világban egyszer úgy érezzük, hogy a közkézen forgó pénz csak papírcímlet, ha elrongyolódni látjuk a használatban, akkor mindig lemenekülhetünk a mi nemzetibank-pincénkbe és meggyőződhetünk, hogy van aranyfedezet.

– De hát miért csak mi, asszonyok, legyünk mindig rosszért jóval fizetők?
– Miért? Hát, mert először is mi itt most asszonyok vagyunk együtt. Hiába tartanánk a legszebb prédikációt a férfiak számára, – nem jutna el hozzájuk. Aztán nem is lenne jó, ha a férfiak így meghallanák tőlünk, hogy mi felnőttebbnek tartjuk magunkat náluk. Meg arra is gondolnunk kell, talán, talán valamit meg tudunk magunkon változtatni. De máson? Felnőttön? Csak úgy egyszerre? Hiszed, hogy ez lehetséges? Viszont van egy nagyon sajátságos dolog a lelkek világában. AZ, hogy igazán kiegyensúlyozott lélek derültté teszi környezetét is. A figyelmesség figyelmet fakaszt, jobban, mint a szenvedés és panasz.

De egy a fontos, újra mondom: felejteni, felejteni, felejteni, és inkább semmit, mint kifelé mutatott derűt, amit belül mártír-öntudatunk kényszerít ki magunkból.

És végül még valamit, ha úgy érzem, lehetetlen, amit kívánok magamtól, vajon nem segít-e át az evangélium, mikor rágondolok a szolgára, aki szolgatársát fojtogatta. Én, én vagyok a szolga, akinek a Mindenek Ura mérhetetlen adósságot engedett el, és mégis én vagyok, aki szolgatársam kicsinyességének apró adósságait nem tudom felejteni. Igazán nem tudom?

Csend. Hallgatunk mindketten. Aztán a vendég asszony feláll:

– Nem gondolod, hogy elég apróra törtél már?
– Nézd, Margit, te magad mondtad, hogy azért jöttél, mert nem ismerlek közelebbről. Tartsuk meg ezt továbbra is. Te jöttél, beléptél ennek a kis melegfényű lámpásnak a körébe, és most elmész megint. Ne vígy ki innen semmi megszégyenítettség-érzést. Ki tudná megmondani, hogy te vallottál nekem, vagy én neked? A fő csak az, hogy amit idedobtunk most közénk a lámpafénybe, abból mindegyikünk kimarkolja a magáét.

– Hát.. – és az asszony arca megenyhül – lehet. Megpróbálom. – Kezet fogtunk.

/Részlet: Dr Sztrilich Pálné Csapody Hedvig: Egy marék boldogság című 1947-ben íródott könyvéből./

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

67 hozzászólás

  1. ranadam

    Kedves Fanni!
    Nagyon hasonló cipőben járunk, csak az én helyzetem – úgy érzem – durvább. Volt. De még mindig szívesen „cserélnék” veled, hidd el, s ha ezt írom oka van. Lehet, hogy tudok tanácsot adni, nem biztos, de megértést azt biztos.
    Ja! Nézz utána a neten a nárcisztikus személyiségű emberek jellemzőinek, s ha a férjed is az a leírás alapján, akkor Isten óvjon! Ha nem az, van remény!
    Üdv: Gyöngyi
    Ja! e-mail címem, ha esetleg privát szeretnél velem beszélgetni: ranadam@freemail.hu

    Válasz
  2. hedemo

    Kedves Fanni!

    Szeretnék néhány gyakorlatibb tanáccsal segítségedre lenni. Ezzel természetesen nem vonom kétségbe az ima fontosságát és erejét ! Igenis szükség van rá, de önmagában az nem old meg semmit. „Tűrjél fiam” tanácsokat kaptál eleget – nem is rosszakat! Én gyakorlati oldalról szeretnék melléd, pontosabban fogalmazva egész családod mellé állni.
    Soraim nemcsak Hozzád szólnak, hanem kivétel nélkül minden ilyen áldott lelkű kismamának, mint amilyennek Téged is látlak. (A továbbiakban mégis Hozzád intézem a szavaimat)
    A kisbabákat meg kell tanítani arra, hogy az éjszak alvásra való. Igen, igen! Csakis az anyuka taníthatja meg erre. Elmondom azt is hogy hogyan, hogy a következő kisbabád érkezése ne okozzon ilyen túlterhelést és feszültséget, mint ami eddig felhalmozódott benned, hogy igazán boldog család lehessetek.
    Amit eddig átéltél, annak az eredője abból fakad, hogy túlzott odaadással fordultál a gyermeked felé. A kisbabák éjszakai felsírásai eleinte természetesek, meg is kell nyugtatani őket. Az első napokban szoptatással, később lehet néhány korty tea például, aztán fokozatosan mintegy lazítani kell ezt az aktív gondoskodást. A gyakorlat azt mutatja, hogy erre a folyamatra az első 2-3 hónap elegendő, akár rövidebb is lehet. Hidd el! A kicsinek ebben a folyamatban hamarosan elég lesz, ha fel sem kelsz hozzá, csak a hangodat hallja. Ebből tudni fogja, hogy számíthat Rád, és nyugodtan alszik tovább. (természetesen más a helyzet akkor, ha éppen beteg szegényke)
    Hogy érheted ezt el? Úgy, hogy nappal nem akarod minden áron elcsitítani.
    Gondolj csak bele: Mi dolga van egy csecsemőnek? Enni, inni, pelusba termelni, aludni és SÍRNI. Igen, fontos funkciót tölt be a baba életében a sírás. Amellett, hogy így jelzi ha gondja van, segíti a fejlődésben! Többek között ezzel tornáztatja magát, erősíti az izmait.
    Tehát ha sírdogál, akkor megnézed mi baj lehet. Éhes? Tele a pelus? Fáj a pocija? Ha problémát találsz elhárítod – s ha ezek után is sírdogál, nem szabad álomba ringatni! Ha mégis ezt teszed, éjjel fog sírni, ráadásul egyre többet annak arányában, amennyivel egyre hosszabbá válik az az idő, amit ébren KELL eltöltenie.
    Abból, amit leírtál magatokról én azt látom, – s ezt te is tudod – hogy ez az állandó éjszakázás a gyerek mellett maximálisan igénybe vette minden energiádat. Ilyen fizikai állapotban hangsúlyozottan csorbát szenved a lelki teherbírás is, SŐT képtelenné válik az ember reálisan értékelni a vele történteket. …és ez különböző nem kívánatos folyamatokhoz vezethet, mint például nyomott hangulat, keserűség, meg nem értettség érzés, stb.
    Mindez a vázolt módszerrel elkerülhető, időben legalábbis lényegesen rövidebbre csökkenthető.
    Szeretettel: Ági

    Válasz
  3. Enikő

    Hát igen, elgondolkodtam azon hogy a Jóisten miért a nőkre bízta a gyerekszülést és nem a férfiakra? Talán azért mert idővel már nem akarnak felelősséget vállalni úgy mint a nők( többsége). Én is sokat küzdöttem a férjem figyelméért, ami szépen lassan az évek alatt megkopott, a fenti írásokat olvasva nincs olyan rész amiben ne ismertem volna magunkra……két tizenéves gyerek után, most van egy két hónapos babánk, és valahogyan most olyan mint régen (na jó csak hasonló) jobban odafigyel rám, talán a baba miatt. Remélem sokáig így marad!!! Hasonló jókat mindenkinek!!

    Válasz
  4. fanni.22

    Nem is gondoltam hogy ott abból van, van pár ismerősöm aki kiment, és meséltek.Ott se jó, de itt se.
    Sokszor kérdeztem, de mindíg csak az jutott az eszembe, hogy azért van ez, mert én ezt megengedem, neki meg kényelmes.Viszont ezzel megint van egy gondd, nem akarom, hogy azért javuljon meg, mert én kikényszerítem valahogy.Azt akarom, hogy magától akarjon velünk lenni, ő akarja ezt.Szóval tényleg nem lenne az ég világon semmi bajom, ha azt látnám rajta hogy igyekszik, de nem ezt látom.Van egy ismerősünk, szintén focizott, de csak a második gyerek megszületéséig, és utána elmondta, hogy mennyire megbánta, hogy az első gyerek után is csak a foci volt neki, a családja nem is érdekelte.És a párom ezt hallotta, de nem esett le neki, hogy ő ugyan ezt csinálja.És most kapaszkodjon meg mindenki, én akarok még egy babát :) Meg normális családot, meg ilyen vágyaim vannak, pl amit már írtam, meg ilyen együttlevős programok, közös játszóterezés a gyerekkel, stb, szóval ezek közül egyik sem olyan ami megvalósíthatatlan lenne, de ehhez kéne hogy a párom is partner legyen.Én egyedül nem tudok család lenni, ilyen nincsen.Ő most is edzésen van, majd este kilenckor ér haza, fáradtan.Babával állandóan mentünk mindenfelé, játszóházba, játszótérre, kirándulni, strandra, tisztára mint azok az anyukák akik egyedül nevlik a gyereküket:( Nálunk ugyan van apa, csak sosem ér rá:(

    Válasz
  5. Eszter

    Hat ez a kuldold dolog,igen.
    En itt elek,es nincs kolbaszbol a kerites.
    Es tenyleg ha ez a kerdesed,kerdezd meg Istent,hogy miert?
    es meg fogja mondani,ha oszinten kerdezed.

    Válasz
  6. fanni.22

    Eszter:)
    Hát az túlzás hogy nem kell vele foglalkoznom:) De van jó oldala is, egy csomó 300 Ft-os kaját tudok már:D Külföldön viszont van munkalehetőség négy órában.Én vállalkozó voltam, ergó esélyem nincs, a szakmámban meg mindenki az.Alap GYEs-t kapok elejétől, ami családi pótlékkal együtt 37 ezer Ft.Ez nem túl sok, de megélünk, mert muszály. Ezt csak azért írtam le, mert ezek szerint neked az jött le, hogy én olyan jól élek, nyilván azért mert anyagiakat nem írtam.Ennek az az oka, hogy engem egyszerűen hidegen hagynak az anyagiak, sosem érdekelt, ami van beosztom, és kész.Ha több pénz lenne, akkor is ugyan ez lenne a véleményem a házasságomról, mint most.A boldogság nem azon múlik, mennyi pénz van, én pl örülnék ha elmennénk sétálni néha, mint egy család, nincsenek extra igényeim, és a séta pl ingyen van, vagy összepakolni kis kosárban pár szendvicset, és olyan kockás plédes piknikre menni, de én ezeket hiába mondom, vagy várom, mert a párom ezekhez mindíg túl fáradt, vagy lusta. Nálam az a fura helyzet állt elő, hogy a GYES több mint a keresetem volt, mert amit kerestem, azt befizettem mind.Most visszakérem, mert nyugdíjam az úgysem lesz.Sőt még egy gyerek belefér pluszban, és még mindíg nem leszünk egálban állam bácsival:)
    Egyébként én hiába hiszi ezt mindenki, nem érzem úgy hogy nyaralnék, vagy nem csinálnék itthon semmit. Most még csak hagyján, mert már néha eljátszik lánykám egyedül, de az első két év az elég durva volt. Ha előre tudom, lehet hogy a harmadik hónapban inkább meghalok. A két évet úgy bírtam ki, hogy minden este arra gondoltam, hogy talán ma éjjel csak háromszor fog felkelni a gyerek, és nem nyolcszor, aztán persze felkelt nyolcszor, még vissza sem aludtam, már fenn volt.Ha akkor amikor kezdtem kimerülni nekem azt mondják, hogy ez még évekig így lesz, inkább világgá mentem volna. Ezért jó, hogy nem látok a jövőbe :D
    Egyébként most ha hiszed ha nem, én egyszerűen nem értem miért van ez nálunk. Semmi olyat nem tettem, ami ezt indokolná, sőt még akkor én igyekeztem évekig, hogy valami rendbejöjjön. De hiába, most meg már elfáradtam, ha jön valami ünnep, már előre gyomoridegem van, mert tudom, hogy hiába teszek meg mindent, úgysem lesz eredménye.

    Válasz
  7. Eszter

    Es Fanni nem gondoltal arra,hogy milyen szerencses vagy,hogy nem kell az anyagiakkal foglalkoznod?
    Hanyan szeretnenek a helyedben lenni Magyarorszagon?
    Hallom, eleg rossz a helyzet.

    Válasz
  8. Eszter

    Ariel,Fanni
    Nem,egylatalan nincs rendben minden otthon,nem meselek,de rajottem, hogy igazabol en sem nagyon figyeltem ra,es nem kotelessegbol,hanem oszinten,es most ezert kikacsingat,meg valszinuleg uncsi is vagyok,de persze azert szeret.Majd rendbehozzuk.Meg nekem is mindig eszembejut,hogy egy kapcsolathoz ketten kellenek,es ha az egyik vhogy viselkedik,akkor a masik is valahogy viselkedett vele.tehat kolcsonhatasban vannak a dolgok egymassal.
    Amugy meg tegnap pont ezen gondolkoztam, nem becsulitek meg,ami van,kulfoldon pl nincs am tobb eves otthonmaradas a gyerekkel,fenet!

    Válasz
  9. fanni.22

    Gyerekek:DD Most olvastam a Tíz jótanács feleségeknek cikket:DDD Jobb mint a másik:D Tökéletes vagyok:DDD

    Válasz
  10. fanni.22

    Marci Atya :)
    Én nem panaszkodom, csak vázolom a tényállást:) Bár ami rosszul esik az rosszul esik, de ez van ezt kell szeretni:)

    Most olvastam a másik cikket arról, hogy mennyi minden nyomja a férfi vállát, jókat derültem rajta :D Az én párom nem olyan mint ott a cikkben, és neki pl sosem panaszkodom, na nem azért mert én ilyen szuper vagyok, csak nem akarok feleslegesen beszélni.Nincs értelme, falra hányt borsó tipikus esete, akkor meg minek.

    Válasz
  11. fanni.22

    Ariel:)
    Persze hogy feltölt, imádom, az életem értelme, de egy gyerek nem társ.Teljesen más a viszony két felnőtt ember, és egy szülő-gyerek kapcsolatban.Ezért nem tudja ellensúlyozni a gyerek a párkapcsolatot, mert más a viszony.

    Válasz
  12. Marci atya

    Jó tanács

    Mielőtt szádat panaszra nyitod,
    Gondold meg, nincs-e hálára okod
    Sok jóért, mit Isten adott neked!

    Ki hálaadásba kezd könnyek között,
    Mindig nyer új kitartást, erőt,
    Hordozni fájdalmakat, terheket.

    S ha ezt napról napra folytatod,
    Végül minden panaszod, sóhajod
    Hálaadássá, dicséretté lehet.

    Fordította: Túrmezei Erzsébet

    Válasz
  13. Ariel

    fanni: A gyermeked feltölt? Róla nem meséltél… Tud ő értelmet adni az életednek? EZt azért is kérdezem, mert nekem nincs gyerekem. És amikor azt írtad, hogy a halált várod, akkor eszembejutott, hogy 2 olyan fiatal nőt is ismerek, akik nagyon komolyan elkötelezettek Jézus és az Egyház mellett, bölcs és erős asszonyok, 4-4 gyerekkel mindkettő, és a házasságuk miatt kb úgy érzik magukat, mint mi, vagyis hogy bárcsak mihamarabb meghalnának, addig valahogy csak kibírják. Én azt hittem, a gyerekek szeretete tudja ellensúlyozni a rossz férjet, de náluk ez nem látszik…

    Amúgy lehet, hogy ők ketten is részben azért lettek olyan mélyen hívők és alázatosak, mert az elmúlt 10-20 évben olyan kemény megpróbáltatás volt a házasságuk, enélkül talán átlagos, felszínesebb nők maradtak volna (?)

    Válasz
  14. Ariel

    Eszter: igazad van, de felteszem nálad minden rendben otthon, ha ezt mondod. Az embernek időnként mérlegelnie kell a helyzetét, ha tarthatatlan, időnként kezdeményezni kell a változásokat, dönteni, stb és nem ülhet passzívan otthon, várva az összeomlást.

    Ezért két lábbal a földön maradva azt mondom, kell is erről beszélni, mert az embernek a belső hozzáállását kell „beállítania”: tűrök tovább szeretettel, vagy azt mondom: itt a vége, felállok ebből a helyzetből. És még ez is lehet szeretetből… nem?!

    Válasz
  15. fanni.22

    Eszter:)
    Én rábíztam Istenre.:) Mielőtt megismerkedtem a párommal, azért imádkoztam, hogy Isten küldje el nekem azt a férfit, akit nekem szánt. Őt küldte :DDD Most már kérni sem nagyon merek semmit:DDD Viccen kívül meg tényleg nem értem mivel érdemeltem ki ezt.

    Válasz
  16. fanni.22

    Ima : Istenem adj nekem türelmet hogy kibírjam, mert ha erőt adsz agyonvágom:)))
    Egyébként én imádkozom, a párom nem vallásos.
    Azt sem lehet mondani, hogy nem vagyok türelmes, mert elég sokmindent lenyeltem már, csak már teljesen tele vagyok.Elválni nem akarok, de ilyen kapcsolatot sem, ha ezt egyálltalán annak lehet nevezni.Régebben próbálkoztam mindenfélével, de nem jött be semmi, hiába főztem kedvenc ételeit, szép fehérnemű, patyolattiszta ruhák, lakás, erőltettem beszélgetést, meglepetés vacsora stb.Nem jött vissza semmi, most meg már nincs kedvem ilyenekhez.Azért udvarolni tán mégsem nekem kéne azt hiszem.:DD

    Válasz
  17. fanni.22

    Ariel:)
    Ez nálam is így volt, most már csak fásultság van. Olyan „nem érdekel az egész, majd egyszercsak meghalok, aztán akkor végre nyugtom lesz”, kb ez a helyzet most nálam. Ami azért érdekes, mert viszonylag még fiatal vagyok, 31 éves.Szóval ha nincs szerencsém, még harminc év van hátra, ami eléggé lehangoló tud lenni, főleg így.Nem gondolkozom öngyilkosságon, ne érts félre, bár előfordult már, hogy reggel az jutott az eszembe, hogy bárcsak soha többet ne kéne felébrednem, ez még akkor volt mikor nem aludtam.Most meg tényleg mint egy robot, felkelek megcsinálom a reggelit, elmegyek bevásárolni, hazajövök megfőzök, takarítok stb stb. és közben nagyon unom az egészet. Nálunk nincsenek ünnepek, párom kikapcsolódik minden nap, nekem meg csak hétköznap van állandóan.Anyósom is susmog páromnak mindíg, én meg már belefáradtam.Játszák ezt mással, én megvolnék nélküle is.Nem is az a bajom igazából, hogy ez van, hanem hogy van férjem, és mégsincs.Lehetne másképp is, de nem lesz.Ezen tudok kiakadni igazán.

    Válasz
  18. fanni.22

    Sziasztok:)
    Mani72:)
    :DD Én is ezen szoktam pörögni, hogy mekkora egy marha vagyok, merthogy ezt nem mindenki tolerálná:DD A párom jó ember, csak rangsorolni nem tudja a dolgokat:( Attól lett ilyen, hogy neki egy rendkívül erőszakos anyukája van, neki sosem mond nemet, nekem meg csak azt mond:( Szoliba nem jár, azért rögtön elválnék :DDD
    Egyébként nem tudom mitől lett ilyen, anyukája mindent megcsinált helyette, és így nőtt fel, de közben erőszakos is, még most is az. Nagyjából még a fehérneműm színébe nem szólt még bele, minden másba igen, vagy szeretett volna.A párom meg most kb olyan mint a török basa.Egy kedves megnyilvánulása nincs felém soha, se névnap se szülinap semmi, még egy szál virágot sem hoz, mert lusta elmenni, és akkor ezt még el is mondja.Hát köszönöm szépen.:( De azért kritizálni azt tud, szerinte súlyzóznom kéne, mert akkor szép vállam lenne…egy 13 kilós gyereket emelgetek minden nap, pont súlyzózni van még kedvem:DDD Szóval abszolút nincs képben, és ez nem csak az ő hibája, azért ez a Magyar társadalomban is megfigyelhető.A GYES-en lévő anyuka a közfelfogás szerint nyaral otthon. De ami a legdurvább, az az, hogy pl anyukája is ezt erősíti a páromban, pedig ő is tudja hogy ez mennyire nem így van. Nagyjából a férjem valami álomvilágban él, vagy nem tudom, de hogy fogalma sincsen mi hogy működik, az holt biztos.Ő csak azt látja, hogy hazajön, rend van, van meleg kaja, de hogy ez hogy jön létre, arról már nincsenek elképzelései.

    Válasz
  19. Ariel

    Fanni: ha már így belelendültünk, tényleg jó lenne körbejárni a témát. Engem is érint… Mert sokszor elkeseredett vagyok, aztán dühös, aztán szomorú, aztán tehetetlennek érzem magam, aztán imádkozom, aztán rájövök, hogy én nem tettem meg valamit, pl nem voltam elég türelmes, elég reményteli, aztán újra próbálkozom, aztán lassan megint erőt vesz rajtam a csalódottság, megint elkeseredem, aztán dühös leszek, aztán…, aztán…, … :-(

    Hol sírok hol nevetek

    Válasz
  20. Mani72

    Fanni22: Elszomorodtam, amikor elolvastam amit írtál. Szegény kicsikém. Mondd, nem lehet a férjeddel beszélni ezekről? Mitől lett ő ilyen?

    Van egy könyv: az „Egymásra hangolva” – talán segíthetne. Talán a férjed is fruszrált valamitől, azért akar olyan „kényszeresen” jó pasinak tűnni: gyúrás, izomfejlesztés, sport, szoli? Mert azt írod, hogy nem volt mindig ilyen.

    Ima és beszélgetés: ima hittel és beszélgetés megértéssel… Nem segíthetne? Egyébként nagyon tisztellek, hogy a férjeddel maradtál így is, sok nő elhagyta volna vagy agyonszekálná.

    Válasz
  21. fanni.22

    Sziasztok:)

    Eszter:) Köszi én jól vagyok, már fél éve alszom:) Az összes panaszom megszűnt kb egy hónap alatt, mert egy hónapig még felébredtem ugyanúgy mintha a lányom kelne. A tanulságot levontam a történtekből, én nem számítok ebben a kapcsolatban, innentől meg nem is nagyon érzem úgy hogy küzdenem kéne érte. Ha egyedül éltem volna, ugyan ez lett volna, csak akkor tudtam volna az okát.

    Alaszka:) Én is úgy gondolom, hogy a nagy hallgatás az csak nagy belső feszülségek forrása lehet, de jóra nem vezet.

    Egyébként én ezzel, hogy a nőnek többet el kell viselni, nem értek egyet.Én is ember vagyok, vannak igényeim, és érzéseim.Ha Isten a férfinak egy alárendelt társat akart volna, háztartási robotot teremtett volna, nem lélekkel rendelkező érző lélegző hús vér embert.A másik meg az amit szintén nem értek, hogy az én esetemben pl mi szükségem nekem erre? Hát nagyjából semmi. Mindent én csinálok itthon a gyerekneveléstől a vízcsap szerelésig, akkor miért van a párom itt? Ha nem lenne ugyan ez lenne.Semmit nem ad bele a kapcsolatba, sem érzelmi szinten, sem sehogyan, az anyagiakat kivéve, de attól pl én nem leszek boldog.Néha tudja mondani, hogy éhes, szomjas, egyéb igényei vannak.Nekem meg csak kötelességeim vannak, se jogaim, sem lehetőségeim.Hát milyen élet ez?Ha meg lehetne csinálni, hogy kivesszük a lelkemet, és a testem életben maradna, és ugyanúgy csinálna mindent, esküszöm megcsinálnám.Akkor nem érezném magam így, plusz a páromnak is jó lenne, ha egyálltalán feltűnne neki, mert én ebben sem vagyok biztos.

    Válasz
  22. Alaszka

    Ah, lányok, az ember hallgatni szeretne, de csak úgy tud megkönnyebbülni kicsit, ha kibuggyan belőle a keserűség, én megértem. Még én sem értem mindig, hol van az igazság az emberek között. Egyáltalán azt sem értem, miért kell egynek szenvednie, meghalnia sokak, mindenki helyett? Olyan igazságtalannak tűnik, pedig biztos, csak én nem értem, mert Isten igazságos… És miért kell a nőnek többet lenyelnie egy férfitől, mint fordítva? Ebben is biztos van igazság, csak mi, a mi perspektívánkból nem látjuk…

    Én nem tudom… Sokszor csak meg kell hallgatnunk egymást. Ezért én a cikkel csak részben értek egyet. Kicsit könyörtelennek tűnik. Én nagyobb szeretetnek érzem néha végighallgtani a másikat, közben ő is megkönnyebbül és talán a megoldás is beugrik neki.

    Válasz
  23. Eszter

    Isten szerelmes levele
    volt a fenti video
    Fanni,Te jol vagy mar?
    Tudsz aludni?

    Válasz
  24. Eszter

    Kedves Hivek?
    Most ebbol mi a tanulsag?
    En tudom,hogy ezek fajdalmas dolgok,viszont azt is eszrevettem,hogy amikor Istennel oszinten sok idot toltok,akkor a ferjem is kedvesebb.Mert Isten felnyitja a szemet.Es Istennek semmi sem lehetetlen,at kell neki adnia az embernek minden bajat,szentmisere jarni,gyonni,es akkor „mukodni ” kezd…
    Es mindig sokkal szebben,mint ahogy az ember gondolta…:)

    Válasz
  25. fanni.22

    Málna:)
    Nálunk a párom hobbija csak a baba születése elött egy évvel kezdődött.Semmi baj vele, csak amikor már van gyerek, akkor ne az legyen valakinek a legnagyobb problémája, hogy mikor lesz a következő edzés.Mintha nem is egy bolygón éltünk volna.Én azt sem tudtam fiú vagyok vagy lány,állandóan elvágtam a kezem szeleteléskor, úgy közlekedtem mint egy zombi, estem keltem, alvásparalízises rohamok, a végén már halucináltam is, nem tudtam olvasni, mert összefolytak a betűk, és valami teljesen más feliratot láttam, mint az eredeti szöveg( ez főleg bébiételvásárláskor tudott vicces lenni, mert ha belegebedtem sem tudtam kibogozni mi a bébipapi összetétele), ő meg foci, gyúrás, táplálékkiegészítők, és semmi más!Heti három edzés, plusz három konditerem, egy nap otthon, de akkor meg meg sem mozdult, merthogy ő fáradt ???? Az edzős napokon meg hazajött este.
    Igen a jó asszony köténye mindent eltakar, de ez is csak egy darabig működött, mert volt amikor a kenyérboltban estem rá a pultra( szintén elaludtam), hát ezt már nem nagyon lehet kimagyarázni, és hogy őszinte legyek vigyorogni sem volt túl sok kedvem hozzá.
    Nálam most az van, hogy nem érdekel engem sem a párom kínja.Mindennek van határa, ő nagyívben tojt a fejemre mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, most én is tojok rá, oszt’ ennyi.

    Válasz
  26. Málna

    Amúgy ez egy kényes téma, pedig rengeteg nőt érint. Merem írni, hogy az asszonyok majd 90 %-át.

    De a jó asszony köténye sok mindent eltakar, és ez a cikk is erről szól, hogy hallgassunk, és tűrjünk, szeressünk, mert a nőt segítőtárul adta Isten a férfi mellé, nem fordítva. Való igaz, hogy a férfiaknak van ránk szükségük, ők szívják a mi vérünket, és nem fordítva.

    Válasz
  27. Málna

    Fanni,

    tényleg elég szörnyű, amit leírtál, nagyon sajnálom… Én is – fogalmazhatok így – kicsit pórul jártam a házasságommal. De mégsem mondhatom ezt, mert tudtam, milyen a férjem, de a szerelem és a fiatalság őrült bizalma „Nekem sikerülni fog a szeretetemmel megváltoztatni” – becsapott. Vagy mégsem? Nem tudom.

    Libikókázunk a végleges elválás szélén. Nálunk az a baj, hogy a férjem képtelen a kötődésre. Nem megcsal, csak lepattint, eltűnik napokra, hetekre, és meg se kottyan neki. Valójában nagyon sérült, én pedig nagyon szenvedek mellette. Már jóideje a Jézusba vetett hit tart csak meg a házasságomban, és ciki, hogy úgy néz ki, mintha egyszerűen csak „tapadnék rá”, kapaszkodnék bele, mégha le is rúg magáról, pedig csak nem azt hiszem, ezt várja el tőlem Jézus.

    Ha meg bejelentem neki, h elhagyom, ő érzi magát megsértve. Durva…
    Ha nem lennék hívő, már állnék tovább, más férfihoz. Nem biztos, hogy találnék egy jobbat nála – mert amúgy nagyon megfelelne nekem – de legalább tudnám, mi lesz velem 1 hónap, 1 év múlva, nem úgy, mint a személyiségzavaros hites urammal… Tanácstalan vagyok…

    Válasz
  28. fanni.22

    Hát ez nekem nem ment valami túl jól:( A kimerültség, az kimerültség, nem lehet vele mit csinálni. Amikor a lányom baba volt, óránként szopizott éjjel nappal. Ehhez még ott volt a háztartás, ill egy idő után a házimunka hiánya volt csak, mert pár hónap után pl állva elaludtam a konyhában, főzés közben. Jó nagyot estem, arra ébredtem fel, és ez egy idő után majdnem rendszeres lett. Aztán előjöttek a memóriazavarok, az írási, és olvasási nehézségek, az orvosom meg azzal szórakoztatott, hogy azonnal változtassak, pihenjek, mert ebbe simán bele lehet halni. Érdekes módon ez pl senkit sem zavart.A páromnak van hobbija, és azt ugyanúgy folytatta, szóval nem volt ki vigyázzon a babára, míg én alszom egy órát.A lányom két évig nem aludt éjszaka, maga volt a pokol.Ezek után pl nagyon viccesnek találom a párom panaszait ha pl megüti a kezét edzésen, vagy elfárad. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.

    Válasz
  29. Mariann

    Nagyon szep es igaz ez az iras! Enis feleseg es Edesanya vagyok es mar felnottek a gyermekeim.
    Az elet sosem volt konnyu, viszont emlekszem Edesanyam szavaira,
    amikor azt mondta: Fiam Te az Asszony ne vigye a csaladi problamajat
    a hazon kivulre, azert hord hosszu szoknyat, hogy elrejtse ezeket a titkokat, mert ezek titkok! Ha pedig faradtabb vagy, vedd elo a Bibliat es olvasd! Megfogadtam a tanacsat es a mai napig gyakorolom, a amikor nagyon neheznek erzem a terhet, amit a sors Ream ro, bizony
    Jezusra gondolok, hogy O mi mindent kibirt es hogyan cipelte a kereszfajat..stb. S bizony amikor a vegere erek az imamnak, mar megis konnyebbultem.
    A csaladomert is mindig imadkozni szoktam, es Ok is imadkoznak, es
    nagyon orulok, hogy meglatjak az elet szepseget es boldogan tudnak
    elni.
    A hitet es Jezus tanitasait nem csak olvasni kell, hanem gyakorolni!!

    Válasz

Válaszolj fanni.22 Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.