Register
A password will be e-mailed to you.

Négy hónapon belül másodszor lép fel a Vatikánban a Rajkó Művészegyüttes zenekara; XVI. Benedek pápa ismét fogadja őket és a jövő keddi     koncerten is jelen lesz – jelentette be Gerendási István, a művészegyüttes igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A zenekar a cigánypasztoráció felelőseinek március 2-án kezdődő  európai konferenciája keretében ad egyórás koncertet az Elvándorlók  és Úton Lévők Pápai Tanácsának felkérésére a (Vatikán tulajdonában lévő) Santa Maria in Trastevere bazilikában. A legutóbb tavaly november 4-én fogadta őket audiencián a pápa – tette hozzá Gerendási  István.
 

Székely János, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a sajtótájékoztatón Magyarország egyik sorskérdésének nevezte – a népesség fogyásán túl – a cigányság és a többségi társadalom  együttélését. Rámutatott arra: az ennek elősegítését szolgáló cigánypasztorációban Magyarország az elsők között van, már 1941-től  tevékenykedett itt egy görög katolikus pap, aki erre tette fel az  életét. Kiemelte továbbá, hogy Magyarországon jelent meg az első olyan teljes Biblia, amelyet lovári nyelvre lefordítottak.
 
Székely János közölte, a közeljövőben megjelenik Cigány  népismeret című könyve, s szeretné, ha az kiegészítő tananyaggá  válna a katolikus iskolákban. Ennek célja az lenne, hogy ismerjék meg a romák saját múltjukat, s ennek révén identitásuk erősödjön. Kitért arra, hogy Esztergomban, Szegeden és Hajdúdorogon a  papképzésben is szerepel tananyag a romákról, s elmondta: hamarosan  elkészül Varga Gusztáv zeneszerző lovári nyelvű zeneműve.
 
Székely János meglátása szerint rendkívül nehéz munkát találni cigányként ma Magyarországon. A magyar állam felelőssége, hogy ezen  változtasson – hangsúlyozta. Az egyház kezdeményezése ezen a  területen a Ceferino Kft. megalapítása, a társaság  állattenyésztéssel foglalkozik, munkát adva a helyieknek.
 
Rámutatott arra: a diplomás romák aránya Magyarországon 2-3  százalék, ez Európában az egyik legjobb arány. Ugyanakkor a romák 80  százaléka végzi csak el az általános iskolát, és mindössze 10  százalékuk a gimnáziumot. Az arány javítása érdekében esti  gimnáziumokat és úgynevezett szeretetiskolákat indítottak – mondta a katolikus segédpüspök.
 
Ifjabb Suki András zongoraművész arról szólt: a legnagyobb  prímásdinasztiák manapság klasszikus zenére és dzsesszre taníttatják  utódaikat, pedig "a cigányzene hungarikum, amelyen keresztül az országot megítélik". A cigányzene a XX. század elején fénykorát élte, ám a század derekától – egyebek mellett globalizációs hatásra – hanyatlik, ma már a vendéglátóiparban alig lehet találni cigányzenekart.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.