A sport a béke építőköve

XVI. Benedek Michael Miller Vancouveri érseknek küldött üzenetet a XXI. Téli Olimpia alkalmából.
.
Üdvözölte a résztvevő sportolókat, a szervezőket és önkénteseket, akik példaszerűen működnek együtt a jelentős nemzetközi esemény szervezésében és lebonyolításában.
.
Idézte II. János Pál pápát, aki hangsúlyozta, hogy a sport hatékonyan szolgálhatja a népek békés egyetértését és a béke civilizációját. Ezért lehet a sport a népek és nemzetek közötti béke és barátság értékes építő köve.

Köszöntötte a “Több, mint Arany” (More than Gold”) ökumenikus kezdeményezést, amely lelki és anyagi támogatást nyújt a látogatók, részvevők és önkéntesek számára. A Szentatya hozzátette: “Imádkozom, hogy a szolgálatban résztvevők erősödjenek meg Isten és embertársaik iránti szeretetükben.”

 


Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

Az 1978-as születésű Fejéregyházi Tamás atya hivatásának története a II kerületi Városmajortól a Krisztus Légiójáig. Tamás atyát december 12-én szentelték pappá.

Minél több időt tölt valaki a Facebookon mások mosolygós képeit nézegetve, annál inkább úgy véli: boldogtalanabb az ismerőseinél.

2012. február 12-19. - MOTTÓ: „Vágyni arra, ami a miénk!”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Minél reménytelenebbnek látszik a helyzet, annál jobban kell bízni Istenben: ahol kifogyott az emberi segítség, ott kezdődik az isteni."
Loyolai Szent Ignác
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom