Anyák: bízzatok és szüljetek!

A Super Bowl  és az Evangelizáció: Kiállás az életért

Róma, 2010. február 7.
.
A Super Bowl, Amerikai Futball  Bajnokság  február 7.-i mérkőzése közvetítésének szünetében a CBS televízió rövid hirdetést mutatott be, amelyet a „Fókuszban a család” (Focus on the Familiy) egyesület készített.
.
Tim Tebow a Florida Gators csapat kiváló fiatal játékosa mond ebben köszönetet édesanyjának azért, hogy megszülethetett. Az édesanya, Pam Tebow, aki férjével együtt a Fülöp Szigeteken missziósként dolgozott, súlyos fertőző betegséget kapott, amikor kisfiát várta. Terhessége megszakítását javasolták, mivel mind az anya, mind meg nem született gyermeke súlyosan károsodhat. A házaspár nem adta beleegyezését. Így most, 23 év után az ifjú sportoló százmilliónyi néző előtt köszönetet mondhatott édesanyjának azért, hogy kiállt az élet mellett.

Fent a képen: Tim Tebow, akit az orvosok elvettettek volna
 

  1. Gianna Jessen - abortusz túlélő

Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

Az 1978-as születésű Fejéregyházi Tamás atya hivatásának története a II kerületi Városmajortól a Krisztus Légiójáig. Tamás atyát december 12-én szentelték pappá.

Minél több időt tölt valaki a Facebookon mások mosolygós képeit nézegetve, annál inkább úgy véli: boldogtalanabb az ismerőseinél.

2012. február 12-19. - MOTTÓ: „Vágyni arra, ami a miénk!”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Ha az uralkodó lelkében nincs rend,
Rendben nem lehet az ő birodalma sem."
Ezra Pound
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom