Chiara Luce – életszentség 18 évesen

A fiatalon elhunyt Chiara Luce Badanót hamarosan boldoggá avatják.
.
A Szentszék XVI. Benedek pápa aláírásával 2009 decemberben tette közzé azt a dekrétumot, amelyben elismerik a boldoggáavatáshoz szükséges csodát.
.
A Fokoláré Mozgalom tagjai közül ő az első, aki ilyen elismerésben részesül. Ez bátorít bennünket, hogy higgyünk az evangélium logikájában: a búzaszem, ha elhal a földben, sok termést hoz. Ragyogó példája segíteni fog bennünket, hogy megismertessük a karizma fényét, és hírül adjuk a világnak, hogy Isten a Szeretet – ezekkel a szavakkal reagált a boldoggáaavatás hírére Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöke.
.
Ki volt Chiara Luce?
.
1971. október 2-án született Ruggero Badano és Maria Teresa Caviglia kései gyermekeként. Szülei a katolikus hitben nevelték fel. Kedves, életvidám, szerény lány volt, sokat teniszezett, úszott, kirándult, szeretett énekelni és táncolni. Kilencéves korában már a Fokoláre Mozgalomhoz tartozott. Tehetsége sokféle módon megmutatkozott, vonzó társasági lény volt, sok baráttal, akik „normálisnak", ugyanakkor rendkívülinek is tartották őt.

Amikor csatlakozott a Chiara Lubich által alapított Gen (új generáció) Mozgalomhoz, megismerte a Szeretet-Istent, életének ideálját. Úgy döntött, minden pillanatban az ő akaratát fogja tenni, s Jézust akarta látni minden felebarátjában. Különös szeretettel fordult a rászorulók, a szegények felé, s szívesen foglalkozott afrikai gyerekekkel: arról álmodott, hogy egyszer majd orvos lesz Afrikában.

16 évesen nagyon vonzotta a szerzetesi élet. Nem sokkal később a vállában csontrákot állapítottak meg. Amikor megtudta, teljesen Isten szeretetére bízta magát. Ragaszkodott elképzeléséhez, hogy misszionárius lesz. A betegség azonban gyorsan terjedt, hamarosan a gerince is meggyengült, s egy idő után Chiara már nem tudott járni. Amikor fájdalmak gyötörték, azt ismételgette: „Jézus, ha Te is akarod ezt, én is akarom." Lassan beletörődött abba, hogy már sehová nem mehet, és idejét imádsággal töltötte, lelki támaszt adott családjának és barátainak. Akik felkeresték őt, nyugalommal, békével és örömmel találkoztak. Chiara üzenetet küldött kortársainak: „A fiataloké a jövő. Én már nem tudok futni, de szeretném átadni nektek ezt az égő lángot, mint az Olimpiában. Csak egy életetek van, és mindent megér, hogy jól éljétek!"

A Chiara Luce nevet a Fokoláre Mozgalom alapítója, Chiara Lubich adta neki.
1990. október 7-én ért véget rövid és sugárzó élete. Röviddel halála előtt azt mondta: „Ne sírjatok miattam, Jézushoz megyek! Nem akarom, hogy a temetésemen az emberek sírjanak, inkább énekeljenek teli torokból!" Utoljára így szólt édesanyjához: „Légy boldog: én az vagyok!"

Egész élete az Isten szeretetébe való feltétel nélküli beleegyezés volt, újra és újra kimondott „igen", gyermekkorától kezdve: ez változtatta betegségét fényes utazássá az Élet teljessége felé. Halála után életszentségének híre fokozatosan elterjedt.

Egy Triesztben történt csodálatos gyógyulás elismerése egy fontos lépéssel közelebb hozta a boldoggáavatást, amelyet 1999-ben indított el Livio Maritano, Acqui püspöke – olvasható a Fokoláre Mozgalom honlapján. Az ünnepélyes eseményre várhatóan még idén sor kerül.

Chiara Luce honlapja: www.chiaralucebadano.it

A csontrák nagy fizikai szenvedéssel jár

Chiara találkozott mennyei Jegyesével


     
  1. Enikő - 2010, Február 4, 12:28 du.

    Mekkora hit egy gyönge emberben…példakép számomra hogy mindig mindenben azt tudjam én is mondani, legyen meg a Te akaratod! Köszönöm hogy elolvashattam!

  2.  
     
  3. Metropolita - 2010, Február 5, 1:01 de.

    Kedves Enikő!
    Köszönet mindig hálás és vidám soraidért. Chiara Luce nekünk is lendületet ad, hogy mi is szentek akarjunk lenni, ahogy ő! És akarunk is! :-)

  4.  
     
  5. zafír - 2010, Augusztus 17, 2:08 du.

    Példa értékű lehetne sok ember számára ,Chiarát Krisztus szeretete segíthette a fájdalmak elviselésében . Az arca Lourdesi Bernadettre emlékeztet, talán valami különleges nyugalmat sugároz számomra.
    Nyugodjék békében .

  6.  

„Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” - írja naplójában korábbi életmódjáról. De: „Egyetlen boldogság az Úristené lenni, de ez azután olyan boldogság, hogy emellett eltörpül minden” - írja barátnőjének.

A lelkek feletti győzelmeknek megvolt az áruk. Egyik este, a gyóntatás után, János atya kilépett a templomból. Miután bezárta annak kapuját, a kőfal mellett hazafelé indult. A megteendő út alig nyolcvan méter volt…

Malakiás 1:6: “A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tiszteltek? Ha én ÚR vagyok, miért nem féltek engem? - mondja a Seregek Ura”
Lukács 6:46:
Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?

Ha ezt megvalósítod, nemcsak te leszel boldog, hanem mindenki, aki ismer téged.

Haldoklóhoz a lehető legváratlanabbul és legrosszabbkor is hívhatják a fáradt papot. Pedig ez az egyik legfontosabb szolgálata.

“Európának iszlám hitre kell konvertálnia” - állt a Repubblica című lap címlapján.

A ferenceseknél mindig a tanév elején öltöznek be az új novíciusok, és ilyenkor teszik le egyszerű szerzetesi fogadalmukat a noviciátusi évet most befejező rendtagok. Jelentés az idei évről. :-)

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen”

“…Hogyha másokat jobban szeretnek, mint engem - engedd, Jézus, hogy alázattal és szeretettel elviseljem!…”

Natália nővér jegyezte le a Megváltó Isten önfeledt örömszavait egy tiszta papi lélek felett.

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Tudja meg mindenki, hogy csak a gyötrelem után következik a kegyelem; értse meg mindenki, hogy a csapások terhe nélkül nem lehet eljutni a kegyelem csúcsára; tudja meg mindenki, hogy a karizmák mértéke csak az elviselt szenvedések arányában gyarapszik. Vigyázzanak az emberek, nehogy tévedésbe essenek! Ez az egyedül igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a mennybe feljuthatnánk."
Krisztus szavai Limai Szent Rózához
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom