Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.
(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)


Első nap
.
“Hogy pedig megfékezze, és csendben tartsa a négy természetes szenvedélyt – amelyek a következők: az öröm, a remény, a félelem és a szomorúság, amelyeknek összhangjától és békességétől függnek ezek és az összes többi javak – arra nézve feltétlenül célhoz vezet a következő eljárás, mely azonfelül nagy érdemeket is szerez, mert nagy erények gyakorlatára nyújt alkalmat:
.
Két dolog közül ne válassza a könnyebbet, hanem a nehezebbet.
Ne az élvezetest, hanem a kellemetlent.
Ne azt, amiben öröme telik, hanem azt, amiben nem telik öröme.
Ne azt, ami megvigasztalja, hanem azt, amiben fáradnia kell.
Ne a többet, hanem a kevesebbet.
Ne a magasabbat és értékesebbet, hanem az alacsonyabbat és a megvetettet.
Ne azt, amiben van mit szeretni, hanem azt, amiben nincs szeretni való.
Ne keresse a dolgokban azt, ami a legjobb bennük, hanem azt, ami a legrosszabb; legyen szíve vágya a tökéletes lemondás, szűkölködés és    szegénység Krisztusért, s nélkülözése mindannak, amit a világ nyújthat.
Erre az útra lépjen rá teljes szívvel és igyekezzék akaratát is ebbe az irányba hajtani. Mert ha a szívét belefekteti ebbe a munkába, rövidesen nagy örömet és vigasztalást fog benne találni, föltéve, hogy rendben és okosan tesz mindent.”

“Hogy az ember tökéletesen szerethesse Őt,
Ne keressen sehol másutt szeretetet.
Hogy teljesen megismerje Őt,
Igyekezzék semmiről semmit sem tudni.
Hogy teljesen birtokába vehesse Ő,
Ne kívánjon birtokolni semmit sem.
Hogy egészen Őhozzá hasonulhasson,
Ne legyen semmi semmiben.
Hogy elérje azt, amit még nem élvez,
Arrafelé kell mennie, ahol semmi öröm nincsen.
Hogy elérje azt, akit még nem ismer,
Járjon arra, hol mit sem ismer.
Hogy eljusson ahhoz, amit még nem bír,
Járjon arra, hol mi sem az övé.
Hogy elérje azt, ami ő még nem,
Arra kell mennie, hol ő semmi sem.”

Mit kell tenni, hogy meg ne akadályozzuk a célhoz jutást?

„Ha bármiben meghátrálsz,
Kiteszed magad a végleges bukás veszélyének;
Mert hogy egyáltalán eljuthass a “minden”-hez,
Mindenben teljesen meg kell magadat tagadnod.
S ha eljutsz odáig, hogy Ő egészen a tied lesz,
Öleld magadhoz, anélkül, hogy bármit is kívánnál.
Mert ha egyáltalán bármit óhajtanál bírni,
Nem lehetne kizárólag Isten a te kincsed.”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, I.Könyv, XIII. fej., 106 o.)

***
Istenem, te vagy mindenben minden. Ez a világ nem az én otthonom. Szent Pál örvendezett, mikor különféle szenvedések és kísértések érték. Szent János atyánk a szenvedésben lelte örömét és békéjét, kérte Tőled a szenvedést. Jézusom, ha együtt érzek veled a Golgotán, melyet értem vállaltál, megvigasztallak. Uram, engedj engem részesülni fájdalmaidban.

Bármi történt vagy történjen velem, tudom, hogy szereteted lángja bennem és értem ég, tudom, hogy mindent a javamra fordítasz, még a bűneimet is. Uram, bízom Benned, Te legyőzted a világot és a sátánt. Ha jól megy sorom, ha gorombaság, ha igazságtalanság, betegség, szegénység, bosszúság ér, ha érzem, hogy nagyon elfáradtam, tudom, hogy akkor mindez ajándék számomra, mert Te azt szeretnéd, hogy egyre jobban bízzam Benned, egyre jobban szeresselek és Érted az ellenségeimet is. Azt akarod, hogy a hitben egészen a Tied legyek mindenben, minden pillanatban. Uram, köszönöm jóságodat. Ma örömöt szeretnék szerezni Neked…

„Örüljetek az Úrban szüntelenül!”
Tehát MOST is.

(15 perc elcsendesedés. Szemlélem a feltámadt Jézus Krisztus sugárzó örömét, amint megjelenik Édesanyjának… Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen… )

Jézusom, Nélküled semmit sem tehetek. Kérlek, vedd szívemet, tisztítsd meg és őrizd meg tisztának! Jézusom, a Te örömöd az én erősségem. Minden a javamat szolgálja, abszolút minden, ezt nem felejtem, mindig hálát adok neked Jézus mindenért. Mária, kérlek, te légy az én emlékezetem. Jézusom, Szerelmem, a Te örömöd az én erősségem! Öltöztess engem, Uram, a Te örömödbe és jóságodba, hogy akivel ma találkozom, vagy akár csak gondolok is rá, megérezzen valamit a Te szeretetedből. Ámen.


Második nap

„A hit, mely magában véve sötétség, megvilágítja a lelket, amely szintén sötétben van. (…)

Ezt akarja mondani Szent Pál, midőn így szól: „Az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van.” (Zsid 11,6), vagyis: hogy az ember Istenhez közeledhessék és vele egyesülhessen, hinnie kell létezésében. Mintha csak azt mondaná, hogy az, aki el akar jutni az Istennel való egyesülés fokára, ne támaszkodjék tudására, érzelmeire, érzéseire vagy képzeletére, hanem higgyen Isten létében, amely nem tartozik sem a tudás, sem az érzés, sem a képzelet körébe; amellyel szemben tehetetlen minden érzékünk s amelyről ebben az életben sohasem tudhatjuk, hogy milyen; sőt ha valaki ezen élet folyamán Istent még a legtökéletesebb módon ismeri; érti és élvezi is, ez mind végtelenül távol van attól, ami Ő valóságban s attól, amit az fog jelenteni, ha majd egészen a mienk lesz. Ezért mondják Izaiás: „Oculus non vidit, Deus, absque te, quae praeparasti expectantibus te” és Szent Pál „Oculus non vidit, nec auris audivit, ne cin cor hominis ascendit, quae praeparavit Deus iis, qui diligunt illum”, hogy amit Isten azok számára tartogat, akik Őt szeretik, azt soha szem nem látta, fül nem hallotta, sem pedig ember szívében vagy képzeletében fel nem merült. (Iz 64,4 és Kor 2,9). Ha tehát Isten azt akarja, hogy a lélek a kegyelem útján tökéletesen egyesüljön Ővele már ebben az életben, mielőtt a másik életben egyesülnének az örök dicsőség útján, amelyről azt mondja Szent Pál, hogy szem nem látta, fül nem hallotta és élő ember szívébe fel nem hatott: egészen világos, hogy ez a kegyelem és szeretet általi egyesülés ezen élet folyamán csak úgy történhetik meg, ha a lélek sötétben van mindarra nézve, amit a szem vagy a fül felfoghat, ami a képzelet alkothat s amit a szív érezhet. Nagy akadály tehát ezen Istennel való magasztos egyesülés útján, ha a lélek ragaszkodik valami tudásához, érzelméhez, képzeletéhez, akaratához,  vagy valami szokásához, vagy bármi más saját dolgához; s ha nem képes azokról teljesen lemondani, és azokból kivetkőzni. Mert mint mondottuk, az, Aki felé a lélek tart, messze felülmúl mindent, amit a lélek tudhat, vagy képzelhet, tudjon bár vagy képzeljen még akkorát is; ezért van mindenekfölött szüksége a nemtudásra. (… minden értéktelen salak Istenhez képest … a lélek természetfölötti módon fog látni.)”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, IV. fej., 121 o.)

János atyánk, te vagy “az én emberem”! Köszönöm, Jézusom, hogy nem kívántam s nem is kerestem „látomásokat”, Téged kerestelek, Téged szemléltelek az Eukarisztiában, az Egyházban, a felebarátban.

Szent János atyám, mindent szemétnek tekintettél, csak hogy Jézust megnyerhesd. Ó mennyire tetszik nekem, hogy a Lisszabon-i káptalanon te nem mentél stigmatizáltat csodálni, hanem inkább elvonultál Bibliát olvasni; vállaltad rendtársait megvetését. Továbbra is a te lelki gyermeked szeretnék maradni, tarts meg engem barátságodban, segíts közbenjárásoddal megmaradni a szűk ösvényen.

Jézus, te vagy a legjobb a barátom. Nem én választottalak Téged, Uram, hanem te választottál ki engem, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek. A Te szerelmed emésztő tűz, nem tűr meg vetélytársat.

(15 perc elcsendesedés. Behunyt szemmel lélekben szentségimádás, a tabernákulum előtt, az isteni Fogoly lábainál. Ahol a kincsem, ott a szívem. Uram, parancsold meg nekem, hogy Hozzád menjek, csak Téged nézzelek… bánj velem úgy, ahogy Neked tetszik.)

Ez már nem csak a Barát hívása, hanem a Jegyesé… Örvény hívja az örvényt… Lelkem sóvárogja segítségedet, és szavaidban bizakodom. Ó Istenem, ne engedd, hogy valaki is elhagyja a nyájat; a tévelygőket pedig vezesd vissza Egyházad Szívébe! Mindenki vágyódjon Szent Tested és Véred után… Irgalmasság Atyja, adj nekünk szentéletű és bátor papokat! Ámen.


Harmadik nap

„Mielőtt a következőkben kifejtenők, hogy miképpen kell a lélek három tehetségének, az értelemnek, az emlékezetnek és az akaratnak ebbe a szellemi éjjelbe, az isteni egyesülésnek ezen eszközébe bemennie, ebben a fejezetben szükségesnek látjuk megmagyarázni, hogy a három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet, amelyek úgy viszonyulnak az említett tehetségekhez, mint azoknak sajátos, természetfölötti tárgyai s azokra nézve az isteni egyesülés eszközei, hogyan hoznak létre ugyanolyan űrt és sötétséget, mindenik a maga tehetségében, tudniillik a hit az értelemben, a remény az emlékezetben, a szeretet pedig az akaratban.”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, VI. Fej., 130 o.)

„Ezen célból jól emlékezetbe kell vésnünk (…) „Mely szoros a kapu és keskeny az út, amely az életre viszen; és kevesen vannak, kik azt megtalálják.” (Mt 7,14) Jól meg kell fontolnunk azt a hangsúlyt, amelyet az a szócska fejez ki, hogy „mely”. Úgy hangzik ugyanis, mintha azt mondaná: „sokkal szűkebb, mintsem gondolnád”. Ugyancsak meg kell figyelnünk, hogy először a szűk kapuról beszél, amivel azt akarja kifejezni, hogy a lélek csak akkor léphet be ezen a kapun – vagyis Krisztuson, aki kezdete az útnak – ha először összehúzza magát (…) amit a szűk kapuról mond, azt az ember érzéki részére, amit pedig a keskeny útról, azt szellemi, vagyis értelmi részre vonatkoztathatjuk.”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, VII. Fej., 133 o.)

(Önmegtagadás: nem keresni vigasztalást, lelki gyönyörűséget.) „Aki ellenben Istent magát keresi, az nemcsak szívesen lesz enélkül is, meg anélkül is Isten kedvéért, hanem, amennyire tőle függ, inkább választja Krisztusért mindazt, ami a lehető legkellemetlenebb – jöjjön az akár Istentől, akár a világ részéről. Ez az Isten iránti igaz szeretet.”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, VII. Fej., 136 o.)

(15 perc elcsendesedés. Ami fájdalom ért a világ részéről, a vallásos emberek részéről, nem fogadtam örömmel, le akartam rázni a keresztet… Nagy bűnös vagyok. Uram, múltamat a te irgalmasságodra bízom, bocsáss meg nekem. Nyomorúság vagyok, semmi vagyok, de mégis, Atyám, a Te gyermeked vagyok. Jézusom, értem szálltál alá a mennyből, Neked semmi sem lehetetlen, bízom Benned. Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj Jézusnál érettem!)

Uram, szólj hozzám! … és felütöm a Szentírást:

„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön. Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, [és folyókat a sivatag földön], hogy inni adjanak népemnek, választottaimnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet. Nem hívtál segítségül, Jákob, és nem törődtél velem, Izrael!” (Iz 43,18-22)

Nem hívtalak segítségül, Jézus… nem törődtem Veled, Jézus… Istenem, jogos a fájdalmad, a panaszod…kopogtattál szívemen, és én süket maradtam… Jól ismersz engem, és mégis szeretsz. Szereted Egyházadat, szüntelenül megújítasz minket. Mindenható Atyám, küldj munkásokat aratásodba!
Én hűséges Jézusom és Szerelmem, azt az igaz szeretetet akarom gyakorolni, amelyről Szent János atyánk beszél. Uram, tégy engem szentté, ahogyan a Te Szent Szíved óhajtja. Ámen.


Negyedik nap

A puszta, meztelen igazságok értelmi felfogása, (kinyilatkoztatások, ismeretek), csak olyan lélekkel történnek meg, amelyik elérte az Istennel való egyesülést, mert hiszen ezek maguk képezik az egyesülést.

Ezek ugyanis abban állnak, hogy a lélek bizonyos értelemben megérinti az istenséget s úgy érzi Istent, mint aki ott van közvetlen mellette. Élvezi tehát Istent, ha nem is világosan és kézzelfoghatóan, mint az örök dicsőségben fogja tenni, de ezért ez az érintés oly magasztos ismeretet közöl vele s oly élvezethez juttatja, hogy ez az érzelem egészen a lélek mélyéig hatol. Az ördög pedig nem avatkozhatik bele s nem képes azt utánozni, mert hiszen nem létezik semmi, ami ahhoz hasonló volna.

(…) Vannak ugyanis ezek között egyes olyan ismeretek és érintések, amelyek közül, midőn a lélek mélyén előidézi őket, egyetlenegy is annyira meggazdagítja a lelket, hogy nem csak a tökéletlenségekből gyógyítja ki – olykor olyanokból is, amelyek ellen egy életen át hiába küzdött – hanem még meg is tölti erényekkel és isteni javakkal.

A lélek pedig oly örömet és mélységes élvezetet merít ebből az érintésekből, hogy ha csak egyetlenegy ilyenben részesülne is, úgy érezné, bőségesen meg van jutalmazva mindazon szenvedésekért s legyenek bármi nagyok, amelyek élete folyamán sújtották; s hozzá nagy bátorságot merít és kedvet ahhoz, hogy minél többet szenvedhessen Istenért. Az ilyen kegyelem után valósággal kínszenvedés reá nézve, ha nincs alkalma sokat szenvedni. (Keresztes Szent János és vele az összes szentek életfilozófiájának alapelve).
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, II. Fej., 285 o.)

Az emlékezet kiüresítése természetes, képzeleti és természetfölötti ismeretektől, annál nagyobb legyen bennünk a remény.

(…) Minél inkább egyesül az emlékezet Istennel, annál inkább veszti el a részletes ismereteket, s midőn végre az egyesülés teljesen befejeződött, akkor már tökéletesen el is felejti azokat. (…) Ekkor már cselekvései nem önállók, hanem azt, amit a lélek tesz, Isten teszi. Isteni cselekvések tehát, mert hiszen, aki Istennel egyesül, az Szent Pál apostol szavai szerint egy szellemmé lesz Ővele. „Qui autem adhaeret, unus Spiritus est.”

Tegyük fel például, hogy az ilyen állapotban levő személyt egy másik arra kéri, ajánlja őt Isten kegyelmébe… Isten maga fogja akaratát ilyen irányba befolyásolni és arra indítani, hogy imádkozzék érte. Ellenben, ha Istennek nem kell az imádság, akármennyire erőltetné is a dolgot, nem lesz képes reá s nem lesz kedve hozzá, hogy azért a másikért imádkozzék. Viszont máskor Isten maga fogja arra indítani, hogy imádkozzék olyanokért, akiket sohasem látott s akikről sohasem hallott.
Ilyen volt példának okáért Istennek dicsőséges Szűzanyja, aki létének kezdete óta föl volt emelve a tökéletesség eme magas fokára. Az ő lelkébe sohasem nyomódott semmiféle teremtménynek képe, amely figyelmét Istenről elfordíthatta volna, s ő nem is indult soha az ilyenek után. Minden cselekvését a Szentlélek irányította.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, II. Fej., 285 o.)

Jézusom, gazdag voltál, de értünk szegénnyé lettél. Hozzánk lettél hasonló, a bűnt kivéve. Minden nyomorúságom ellenére bízom Benned és vágyom arra, hogy egészen az enyém legyél. Uram, hogy Te vagy az én osztályrészem, ezért remélek Benned. Az irgalom és áldás tekintetével látsz engem Uram… az én imám is ilyen tekintet legyen minden ember iránt. Az imában virrasztva, reményem újjáéled és örvendezek. Igen Jézusom, Te képessé tettél engem a szeretetre, zsenge koromtól kiválasztottál a kereszthordozásra, engem, a hűtlent és bűnöst… szeretlek Jézus.
Hűséges Édesanyám, rád bízom értelmem és emlékezetem, imádkozz velem: mentsünk lelkeket Jézusnak és kérjünk Tőle engedelmes és buzgó paokat, akik folytatják a megváltás munkáját és áldozatát.

(15 perc elcsendesedés. Mint Szent János, a szeretett tanítvány, Jézus keblére hajtom a fejem. Hallgatom Szent Szívének dobbanásait … és panaszait. Ó elutasított Szeretet! Mennyei Atyám, irgalmazz nekünk!)

Te egészen az enyém vagy s én egészen a Tied vagyok… Uram, szenvedek, hogy annyira tehetetlen vagyok, hogy nem tudok mindenkit megnyerni Neked. Istenem, több szeretetet kérek Tőled, Érted és a lelkekért.
Jézusom, add meg nekem, hogy azt akarjam, amit te akarsz, és ne akarjam azt, amit Te nem akarsz, tedd szívemet egyszerűvé és tisztává. Ámen.


Ötödik nap

Ha természetfölötti benyomásokat őrzünk meg emlékezetünkben az önteltség, a kevélységbe bűnébe visz, ez pedig mások megvetésére vezet.

Hogy elkerüljék ezt a vészes és Isten szemeiben utálatos hibát, két dolgot kell mindig szem előtt tartaniuk. Az egyik az, hogy az Istenre vonatkozó jámbor gondolat és érzelem, akármennyire is magasztos legyen, még nem erény. Nem az az erény, amit az ember ilyen tekintetben önmagában érez, hanem ellenkezőleg, amit nem érez, tudniillik a nagy alázatosság, és saját dolgainak mélységes megvetése (aminek mély gyökeret kell vernie a lélekben), nemkülönben az a kívánság, hogy mások is hasonlóképpen gondolkozzanak róla. Ne akarjunk más szívével beccsel bírni.

A másik, amit meg kell jegyezniük az, hogy az összes mennyei látomások, kinyilatkoztatások és érzelmek – bármennyit is elmélkedjék valaki fölöttük – nem érnek annyit, mint a legkisebb alázatossági gyakorlat. Mert ez utóbbiban benne foglaltatnak a szeretet következményei, amennyiben semmibe sem veszi saját érdekeit és nem is igyekszik előmozdítani; nem gondol rosszat senkiről, csak önmagáról; nem gondol jót önmagáról, hanem csak másokról.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, IX. fej., 303 o.)

Szóval feltétlenül szükséges, hogy a lélek üresítse ki önmagát és felejtse el a természetfölötti dolgoknak részletes fogalmait és ismereteit, nehogy ezek által megakadályozza az emlékezetnek a reményben történő, Istennel való tökéletes egyesülést.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XI. fej., 306 o.)

Alázatosság… Segíts, Uram, hogyan verjen gyökeret a lelkemben az alázatosság?

A Te alázatosságodat szemlélem Jézusom. Bizony, rejtőző Isten vagy Te. Keresztes Szent János atyám, végy engem pártfogásodba, a te lelki gyermeked vagyok.
Jézus, a legjobban az Oltáriszentségben szeretlek Téged. Az Oltáriszentségben adsz életet és erőt Egyházadnak. Mindennap feláldozod Szent Szíved, hogy kegyelem és szeretet áradjon Egyházad Szívébe, és az én szívembe. Mennyire kiszolgáltatott vagy a pap kezében és hívek szívében, mennyire elhagyatott vagy a tabernákulumban!
Uram Jézus Krisztus, elhagytad Atyád ölét, leszálltál a mennyből e siralom völgyébe, Szűz Mária szívébe és méhébe, emberré lettél, egy közülünk… Ó Jézus, engedelmeskedtél Édesanyádnak és Szent Józsefnek, a hóhéraidnak is alávetetted magad. A mennyben angyalok dicsőítettek, és hódoltak előtted – itt a földön pedig káromoltak Téged. Szent Arcod megközelíthetetlen fényességben ragyogott – itt a földön leköptek, arcul vertek. Te vagy a dicsőség Királya, Te vagy a Szent… de itt a földön Szent Tested vérben ázott, rongyokba öltöztettek, tövissel megkoronáztak, és nádszálat adtak a kezedbe. Atyád boldog ölelése helyett az ostorozás oszlopát és a kereszt fáját ölelted. Szerető és szenvedő Szíved átszúrták. Szenvedni, szenvedni és meghalni…

(15 perc elcsendesedés. Uram, lelkem a porban hever, önts belém életet, neked adom a szívem.)

Ó Istenem, milyen értékes lehet a lélek, ha így szeretsz minket!!! Jézusom, adj minden embernek inni az Élet Vizéből, áraszd ki Lelkedet, hadd perzselje fel a közömbösséget, a bűnt… Teremtő Istenem, ne engedd meg, hogy egy lélek is leváljon a titokzatos Testről vagy elkárhozzon, ne legyen hiábavaló Szent Fiad kínszenvedése és Szent Vérének ontása! Ámen.


Hatodik nap

Ne tapadjon akaratunk semmi teremtményhez. Ne leljük örömünket érzéki, anyagi, erkölcsi, szellemi, természetfölötti javakban, hanem az akarat erejét és örömét Istenre kell irányítani. Ne akarjunk Istenen kívül mást birtokolni, legyen az szent hely, tárgy, sok mindenféle ájtatossági gyakorlat és ceremónia, vagy akár egyházi hivatás, valamilyen karizma.

Arra a hiú kedvtelésre, s arra a valamelyes birtoklási örömre, amely az említett dolgokra vonatkozólag sok emberben megvan, még valahogy szemet lehetne hunyni, ellenben az a vakbuzgó ragaszkodás és az a teljes hiánya az egyszerűségnek a hit dolgában, amellyel egyes félművelt emberek által terjesztett ájtatossági gyakorlatok irányában viseltetnek: az már igazán tűrhetetlen.

Ami pedig még rosszabb s egészen elviselhetetlen, az az, hogy ceremóniáik elvégzése után érezni vélik önmagukban azoknak a hatását; s azt állítják, hogy elnyerik azt, amit kérnek; és pedig nézetük szerint ez kizárólag az ő szertartásos imáiknak tudható be. Ez pedig mind valóságos istenkísértés és súlyos megbántása Istennek. Annyira, hogy Isten sokszor szabadjára ereszti az ördögöt, hadd szedje őket rá; ez utóbbi pedig azután olyan dolgokat éreztet és hitet el velük, amelyek ugyancsak nem üdvösek a lelkükre nézve. De erre rá is szolgálnak azáltal, hogy ilyen birtoklási érzéssel viseltetnek saját imáik irányában s nem azt óhajtják, hogy Isten akarata teljesedjék, hanem azt, hogy inkább az övék legyen meg. Az ilyenek, mivel nem Istenbe helyezik egész bizalmukat, sohasem fognak jól járni.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XLIII. fej., 401 o.)

(…) Mert vannak egyesek, akik inkább a saját kívánságuk teljesülésén dolgoznak, mint Isten dicsőségén. Igaz ugyan, hozzáteszik, hogy csak akkor teljesedjék a kérésük, ha Isten dicsőségére szolgál, ellenkező esetben pedig nem: de azért olyan erős a birtoklási kedvük és hiú örömük kérésük tárgyára vonatkozólag, hogy túlzó módon és tolakodva könyörögnek érte. Pedig talán jobb volna, ha reájuk nézve fontosabb dolgokat adna meg nekik az Úr, például azt, hogy a lelkiismeretük amúgy igazában megtisztuljon; hogy alaposan megértsék, mi szükséges lelkük üdvösségére; s hogy mellőzzék mindazokat az egyéb kéréseket, amelyek nem erre vonatkoznak. Így azután, ha elnyernék azt, ami a legfontosabb, megkapnák és pedig kérés nélkül a többit is mind, amennyiben hasznos reájuk nézve; és pedig könnyebben megkapnák, mintha előzőleg az egész erejüket belefektetik az érettük való imába.

Mert hiszen ezt ígérte meg az Úr az evangéliumban, mondván: «0uaerite ergo primum regnum Dei, et justitiam ejus, et haec omnia adjicientur vobis». «Keressétek azért először Isten országát és az ő igazságát; és ezek mind hozzá adatnak nektek.» (Máté 6, 33.) Az ilyen kérés és kívánság leginkább van neki kedvére; már pedig, ha el akarjuk érni Őnála a mi szívünk vágyait, arra nincs jobb mód, mint az, hogy azért a dologért imádkozzunk a leghathatósabban, amelyik leginkább van Neki kedvére. Mert akkor nemcsak azt adja meg nekünk, amit kérünk tőle, vagyis az örök üdvösséget: hanem megadja kéretlenül mind azt is, ami hasznunkra van, ami jó nekünk; amint azt Dávid is kifejezi egyik zsoltárában e szavakkal: «Prope est Dominus omnibus invocantibus eum; omnibus invocantibus eum in veritate.» «Közel van az Úr mindazokhoz, kik őt segítségül hívják; mindazokhoz, kik őt segítségül hívják igazságban.» (Zsolt. 144, 18.) Már pedig azok hívják Őt igazságban, akik a legigazabb dolgokat kérik tőle, amilyen például az örök üdvösség. «Voluntatem timentium se faciet et deprecationem eorum exaudiet, et salvos facíet eos. Custodit Dominus omnes diligentes se.» Mert ezekről mondja ugyanott: «Meg fogja tenni akaratát azoknak, akik félik Őt és meg fogja hallgatni kérésüket; s üdvözíteni fogja őket. Mert megőrzi az Úr mindazokat, akik igazán szeretik Őt». (Zsolt. 144, 19.) Ami pedig ezt a Dávid említette isteni közellétet illeti, azt nem másra kell érteni, mint arra, hogy készséggel teljesíti minden óhajukat s megad nekik még olyant is, amiről eszükbe sem jutott volna, hogy kérjék tőle. (…)

(…) Mert hiszen az csak világos, hogy amikor tanítványai kérték, tanítsa meg őket imádkozni, akkor elmondott nekik mindent, amire szükség van s a mi nélkül a mennyei Atya nem hallgatná meg az embert. Már pedig Ő mindössze arra a hét kérésre tanította meg őket, amelyekből a Miatyánk áll s amelyek magukba foglalják összes testi-lelki szükségleteinket. (…)
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XLIV. fej., 405 o.)

Mivel pedig az öröm (mint szenvedély, természetes hajlam) az akaratnak ezen szája, vagyis hajlam révén elégíti ki önmagát, beszélni fogunk arról, hogy hányféle eledelt képes magához venni. Mindezen eledelektől mentesítenünk kell, hogy a száj üres lévén minden kézzel fogható falattól, ne éhezzék másra, mint Istennek felfoghatatlan akaratára.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XLV. fej., 413 o.)
(Ezzel végződik a Kármelhegy útjának ránk maradt kézirata, amely körülbelül kétharmada az egésznek. A többi elveszett.)

Uram, most már tudom, hogy akármit megtehetsz. Bocsáss meg nekem, hogy imáimból hiányzott a tudás. Adj nekem, Jézus, értelmet, hogy megértsem parancsaid. Istenem, a Te szavad örökké megmaradó kőszikla, mint az Ég dicsősége. Örömmel tekintek rád Jézus, mivel szavadra hagyatkozom, Te állsz a jobbomon, meg nem inoghatok.

(15 perc elcsendesedés. Kérlek, Jézusom, imádkozz velem és bennem, taníts meg engem is imádkozni, szüntelen imádkozni.)

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…
Ámen.


Hetedik nap

 …). Eléggé kitűnik már ebből is, mennyire rászorulnak arra (a kezdők), hogy Isten előbbre segítse őket. Ez pedig azáltal történik, hogy belehelyezi őket a sötét éjszakába, amelyről most fogunk beszélni. Ebben azután Isten elválasztja őket e lelki örömök és élvezetek édes anyatejétől; lelki szárazságokat és belső sötétséget bocsát reájuk; letisztogatja róluk mindezeket a gyarlóságokat és gyerekességeket és egészen más úton vezeti őket az erények megszerzésére. (…)
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, VIII. fej., 32 o.)

Ez az éjszaka, amely, mint már mondottuk, a szemlélődés éjjele – az emberi természet két részének megfelelően kétféle sötétséget, illetve tisztulást okoz a lelkiemberekben, tudniillik érzékit és szellemit. Ily módon az egyik éjszaka vagyis tisztulás, amely tisztítja és megmezteleníti a lelket, az érzéki részt éri s azt teszi alkalmassá a szellemiekre; a másik éjszaka pedig a szellemi tisztulás, mely tisztítja és megmezteleníti a léleknek szellemi részét, alkalmassá téve és előkészítve azt az Istennel való szerető egyesülésre. Az érzéki éjszaka egészen közönséges és sokaknál előfordul; ebbe jutnak bele azok a kezdők, akikről az imént beszéltünk. A szellemi éjszaka nagyon kevesek kiváltsága; ebbe már csak azok a haladók és a gyakorlottak jutnak bele, akikről később lesz szó.

Az első éjszaka vagy tisztulás, keserves és rettenetes az érzéki rész számára. A második összehasonlíthatatlanul keményebb, mert, amint majd kifejtjük, ijesztő és félelmetes a szellemre nézve. Első helyen áll és időrendben is először következik be az érzéki éjszaka s azért mondunk majd róla egyet-mást, de csak röviden, mivel közönségesebb jelenség lévén, eleget írtak már róla mások. Igyekszünk minél előbb áttérni a szellemi éjszakára, s főképen azzal akarunk foglalkozni, mivelhogy erről nagyon ritkán történik említés akár élőszóban, akár írásban s kevés embernek van ezen a téren tapasztalata. (Scaramelli szerint Keresztes Szent János és Szent Terézia az elsők, akik bővebben írnak róla. V.ö. Mysth. Theol. III. kötet, 389. oldal.)
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, VIII. fej., 33 o.)

(…) Ez pedig azokban, akinek az a rendeltetésük, hogy utána (az érzéki rész tisztulása után) belépjenek a másikba, tudniillik az ennél súlyosabb szellemi éjszakába s azon keresztül eljussanak az Istennel való szerető egyesüléshez (mert rendesen nem valamennyien, sőt csak nagyon kevesen érik azt el), súlyos szenvedésekkel és érzéki kísértésekkel szokott együtt járni, amelyek hosszú ideig tartanak, habár egyesekben hamarább végződhetnek, mint másokban. Egyesekre ugyanis rá van eresztve a pokoli sátán, a paráznaság szelleme, aki utálatos és erős kísértésekkel ostorozza érzékeiket és rút eszmékkel és képekkel kínozza szellemüket. Ezek a képek nagyon elevenen jelennek meg a képzelőtehetségben s oly kor nagyobb kínt okoznak a halálnál.

Máskor a szellemnek ehhez az éjszakájához ráadásul még a káromkodás szelleme is hozzájárul, ez aztán összes eszméiknek és gondolataiknak közibe szövi a legrettenetesebb káromkodásokat s olykor akkora erővel sugallja azokat a képzelőtehetségnek, hogy az illető majd hogy ki nem mondja a káromlást, ami nagyon súlyos szenvedést okoz.

Máskor meg egy másik utálatos szellem zúdul reájuk, amelyet Izaiás úgy nevez, hogy a szédülés szelleme. Nem viszi őket bukásba, hanem kínozza őket. Teljesen elhomályosítja az érzéki részt s eltölti ezernyi aggodalommal és fennakadással, amelyek az ő nézetük szerint annyira indokoltak és oly bonyolultak, hogy soha semmiben sem tudják magukat feltalálni, sem pedig valami tanácsban vagy gondolatban megnyugodni. Ez azután egyike a legsúlyosabb megpróbáltatásoknak, amelyek csak érhetik az embert ennek az éjszakának a folyamán s nagyon közel áll ahhoz, ami szellemi éjszakában történik.

Ezeket a viharokat és szenvedéseket Isten ebben az érzéki éjszakában és tisztulásban rendesen azokra küldi, akiket azután a másikba akar belevezetni (habár nem valamennyien mennek át), hogy ily módon, ezen ostorozások és arculütések között érzékeik és tehetségeik fokozatosan megszerezzék a szükséges gyakorlatot, előkészületet és edzettséget a Bölcsességgel való egyesüléshez, amelyet amott fognak elérni. Mert ha a lélek nem ment át ezeken a kísértéseken és tapasztalatokon s nem állta ki a próbát a kísértések és szenvedések tüzében, akkor az ő érzéki része nem képes eljutni a Bölcsességhez. Ezért mondja Sirák fia könyve: «Qui non est tentatus, quid scit? Qui non est expertus, pauca recognoscit». «Ki nem kísértetett meg, mit tud az? Aki nem próbált, keveset tud». (34, 9-10.)  (…)

Hogy azonban meddig marad a lélek az érzéki résznek erre a böjtjére és penitenciájára fogva, azt biztosan nem lehet megmondani; mert nem mindenkiben egyenlő lefolyású s nem jár ugyanazokkal a kísértésekkel. Ezt kizárólag Isten akarata szabja meg, aszerint, hogy az illető lélekben több vagy kevesebb-e a gyarlóság, amelyet ki kell belőle tisztogatni. De meg azután azon szeretet fokához képest is, amelyre Isten föl akarja emelni, jobban vagy kevésbé, hosszabb vagy kevesebb ideig fogja megalázni. Akiben van elegendő életrevalóság és erő ahhoz, hogy nagyobb fokú kínt tudjon elviselni, azt gyorsabban tisztítja meg. Míg ellenbe a gyöngéket nagyon enyhén, gyönge kísértések közepette, hosszú idő alatt vezeti át ezen az éjszakán s rendes üdüléseket enged érzéki részüknek, hogy meg ne hátráljanak. Az ilyenek azután jó későn érik el a tökéletes tisztaságot ebben az életben, némelyek pedig soha. Mert igazában nincsenek sem egészen benne ebben az éjszakában, sem egészen kívüle. Mert bár nem is mennek belé mélyebbre, azért olykor, néhány napra mégis próbára teszi őket, hogy e szárazságok és kísértések révén megőrizzék alázatosságukat és önismeretüket. Viszont máskor, időről-időre segíti őket vigasztalásaival, nehogy elcsüggedve visszaforduljanak, s a világban keressenek vigasztalást. (..)
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, XIV. fej., 61 o.)

(15 perc elcsendesedés. Jézusom, aki téged lát, látja az Atyát, Te az én testvérem vagy! A Szentháromsághoz a kulcs: a szeretet. „Evezz a mélyre…”)

Uram Jézus Krisztus, köszönöm neked Egyházadat, melynek a leánya lettem, mindez a Te akaratodból és kegyelmedből történt. Taníts meg engem, Uram, az engedelmességre és a szeretetre, egyedül Te ismered igazán szenvedéseim és örömeim, hadd legyek a Te szerelmednek zsákmánya, a lelkek és Egyházad javára. Ámen.


Nyolcadik nap

A boldog éjjelen,
Titokban, hogy ne lásson ember,
S ne lássak én se mást,
Utamra egy tűz szórt világot:
Az, mely szívemben ég-lobog.
(Keresztes Szent János: A lélek dala)

A szellemi tisztulás kínos és félelmetes, a lélek azt hiszi, számára mindennek vége…

Hogy jobban megvilágosítsuk a mondottakat és a mondandókat, azt akarjuk itt megjegyezni, hogy ez a tisztító és szeretetteljes ismeret vagy isteni fény, amelyről szó volt, éppúgy viselkedik a lélekkel szemben, éppúgy tisztítja és készíti elő a vele való tökéletes egyesülésre, amint teszi azt a tűz a fával, amelyet önmagához akar áthasonítani. Mikor ugyanis az anyagi tűz megtámadja a fát, első dolga, hogy elkezdi szárítani, kiűzi belőle a nedvességet, úgyhogy a fa valósággal kisírja, kikönnyezi magából a benne levő vizet. Azután pedig feketévé, sötétté, csúnyává, rossz szagúvá teszi; mikor pedig lassan-lassan kiszárad, fokozatosan világosabbá alakítja át s kidobja belőle azokat a sötét és csúnya tulajdonságokat, amelyek útját állják meggyulladásának, végül pedig elkezdi kívülről megtüzesíteni és izzóvá tenni, úgyhogy hasonlóvá és épp olyan széppé lesz, mint maga a tűz. Mikor azután egyszer ennyire van, akkor már a fában nem maradt meg semmiféle, a fát jellemző cselekvés vagy szenvedés s eltekintve attól, hogy mennyiség és súly tekintetében nem olyan könnyed és finom, minta tűz, egyébként ez utóbbinak sajátságait vette föl és annak hatásait gyakorolja, mert száraz s mint száraz anyag izzó s mint izzó anyag melegít, fényt áraszt és világít s azonkívül sokkal könnyebb, mint azelőtt volt. Mindezeket a sajátságokat a tűz hozza benne létre.

Ilymódon kell gondolkoznunk e szemlélődésnek isteni, szerető tüzéről is, amely, mielőtt a lelket magával egyesítené s magához hasonlóvá tenné, először kitisztogatja belőle az összes ellenkező tulajdonságokat. Napfényre hozza csúnyaságait; feketévé s homályossá teszi; olyannyira, hogy rosszabbnak látszik, mint azelőtt volt.
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, X. fej., 97 o.)

 (15 perc elcsendesedés. Jézusom, azért jöttél, hogy a bűnösöket hívd, nem az igazakat. Uram Jézus, tüzet hoztál a földre s azt akarod, hogy lángra lobbanjon. Tedd meg, én Uram, én Istenem – rajtam kezdjed, vidd végbe azt, amit elkezdtél.)

Isten, te vagy az én Istenem, virrasztva keres a lelkem, a száműzetés földjén irgalmad és szereteted szilárdan tart engem. Ámen.


Kilencedik nap

Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzőm
S tisztem nincs semmi más,
Egyetlen dolgom: őt szeretni.

Ha többé a pázsiton, réten
A mai naptól nem láttok s találtok,
Mondjátok: elveszett;
Minthogy szerelmemben bolyongva
Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.
(Keresztes Szent János: A szellemi páros ének)

Meg kell jegyeznünk, hogy mindaddig, amíg a lélek el nem jut a szerető egyesülés ezen állapotába, illik, hogy gyakorolja a szeretetet úgy a tevékenység, mint a szemlélődő élet terén. Ellenben, mikor már elérte azt, nem hasznos reá nézve, hogy olyan külső munkákkal és gyakorlatokkal foglalkozzék, amelyek, ha még annyira Isten dicsőségére szolgálnak is, bármi csekély tekintetben akadályozhatnák annak az istenszeretetben való létezésének állapotát. Mert egy kevés ebből nagyobb érték Isten és a lélek szemében, mint azokból akármennyi sok, sőt az Anyaszentegyházra is hasznosabb az ilyen látszólag semmit sem tevő ember, mint azok a többi dolgok mind összevéve. Éppen ezért Mária Magdolna, habár prédikálásával sok jót tehetett volna, s később is, tekintve, hogy mennyire óhajtott Jegyesének kedvében járni és az Egyháznak hasznára lenni, igen sok lelket téríthetett volna meg, mégis félrevonult, harminc esztendőt töltött a pusztában és teljesen ennek a szeretetnek szentelte magát. Úgy fogta fel ugyanis a dolgot, hogy ily módon minden tekintetben többet ér le, mert az Egyháznak rendkívüli hasznára szolgál csak egy csepp is az ilyen szeretetből.
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A szellemi páros ének, XVIII.versszak., 341 o.)

(„az istenszeretetben való létezés” A létezés szót itt ellentétben használja a cselekvéssel. Istennek lángoló szeretetében lenni többet ér, mint Istenért bármit is tenni. A Megváltó életének legértékesebb része az a három óra a kereszten, amikor csak volt és nem tett. Isten el tud lenni működésünk nélkül, de szeretetünkért eped.) (A fordító megjegyzése.)

(15 perc elcsendesedés. Istenem, Te vagy a Szeretet. )

„Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad”. Ez az én utam is, a szerető szemlélődés a mindennapi kenyerem, Jézusom, kérlek tarts meg engem a Te szeretetedben! Ámen.

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.