A három bölcs imádja Jézust

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Előző rész: A Szűzanya altatódala

A csillagos ég ragyog Betlehem felett. Egy szokatlanul nagy csillag, amely kis holdnak látszik, Betlehem felé tart. A csillag halványkék színe mennyei fénybe öltözteti a betlehemi utcákat, házakat és az Üdvözítő bölcsőjét.
.
Többé már nem az a szegényes város vagy falu, hanem egy fantasztikus, mesebeli város, amelyben úgy tűnik, minden ezüstből van.
.
A csillag még elevenebb ragyogással megáll a kis ház felett, amely Betlehem főterének egyik oldalán áll. Sem annak lakói, sem a betlehemiek nem látják, mert mindenki alszik bezárt házaiban. De a csillag fényének lüktetése gyorsabbá válik és csóvája erőteljesebben hullámzik, mintegy félköröket írva le az égen. Mintha örömét akarná elmondani a többi csillagnak.

A főúton egy lovassereg halad. Lovak lovasokkal, vagy kantáron vezetve, tevék utasokkal vagy poggyásszal. Amikor elérnek a térre, megállnak. Fantasztikus fényben ragyog a sereg a csillag sugaraiban. Örömtől ragyog az emberek arca, mert a magasból jövő fény behatolt a szívükbe is.

Miközben a szolgák a karavánszálló felé vezetik állataikat, hárman leszállnak és gyalog mennek a ház felé. Egy szolga elvezeti állataikat. Ők leborulnak a földre és megcsókolják. Gazdagon díszített ruhájukról látszik, hogy nagy hatalommal rendelkeznek. Egyikük, akinek nagyon sötét az arcszíne, egy tevéről száll le, ragyogóan fehér selyemruhába van burkolózva, derekán értékes övvel, melyeken drágakövekkel kirakott tőr függ. Két társa pompás lovon érkezik. Egyikük nagyon szép, sárga, redőkben leomló, arannyal átszőtt ruhát visel. A harmadik selyemingszerű ruhájának hosszú, fehér ujja van, nadrágja a bokájánál össze van kötve. Virágok díszítik. Fején turbán, drágakövekkel és gyémántokkal kirakott lánccal.

Miután mindhárman kifejezték tiszteletüket a ház előtt, melyben a világ Üdvözítője lakik, felkelnek, és visszatérnek a karavánszállóba.

Délután egy szolgát küldenek maguk előtt a házba. mikor az visszatér, a három bölcs, egy-egy szolga kíséretében lassan, ünnepélyesen elindul a
ház felé. Pompás személyiségük magukra hívja a helyiek figyelmet. Most még szebb öltözetben vannak, mint az éjjel folyamán.

Egy szolgájuk faberakásos és aranypántokkal díszített ládát visz, egy másik nagyon szépen kidolgozott kelyhet, mely aranyozott takaróval van letakarva. A harmadik egy nagy, tiszta aranyból készült kancsót, amit egy hatalmas gyémánt ékesít. Az ajándékok nehezek lehetnek, főleg a láda, mert a szolgák erőlködve viszik azokat.

Felmennek a ház bejáratához vezető lépcsőn, és belépnek a házba. Egy hosszú terembe érnek, amelyben ott ül Mária, ölében a gyermekkel, s mellette áll József. Mária is feláll, és meghajol a három bölcs előtt. Nagyon szép egyszerű hófehér ruhájában, amely a nyakától a bokájáig fedi.
– Isten legyen veletek! – üdvözli őket. A három bölcs egy pillanatra megáll, majd Mária elé mennek, és leborulnak előtte. Kérik Máriát, üljön le. Ők azonban nem ülnek le, pedig Mária is erre kéri őket. Térdenállva maradnak, sarkukon ülve. Mögöttük térdel a három szolga. Ajándékaikat maguk elé helyezték, a földre.

A három bölcs a gyermek szemléletébe merül, aki most már kilenchónapos lehet, vagy talán egyéves, megerősödött és élénk. Édesanyja térdén ül, nevet és gügyög. Ő is teljesen fehérbe van öltöztetve, apró szandállal kis lábacskáján. Nagyon szép arcán sötétkék szemek ragyognak, és amikor nevet, kilátszanak apró fogai. Göndör hajfürtjei aranyként csillognak.

A legidősebb bölcs beszélni kezdett a többiek nevében is. Elmagyarázta Máriának, hogy az elmúlt decemberben egy új csillagot láttak felszállni az égre, mely szokatlan módon ragyogott. Az égbolt térképe viszont nem mutatta ezt a csillagot. Ezért nevét sem ismerték. Akkor született Istentől, azért tűnt fel, hogy elújságoljon az embereknek egy áldott igazságot, Istennek nagy titkát. De az emberek nem törődtek vele, mert lelkük a sárhoz
tapad. Nem emelték fel tekintetüket Istenre, mert nem értenek ahhoz, hogy elolvassák a szavakat, amelyeket Ő írt, az Örökké Áldott, a tüzes csillagokkal az égboltra.

Ők azonban látták, és törekedtek megérteni a szavát. Keveset aludtak, megfeledkeztek még az evésről is, annyira elmerültek a csillagkép tanulmányozásában. És a csillagok állása, ideje, helye, és a csillagászati számítások megmondták nekik a csillag nevét és titkát. A neve: "Messiás”. A titka: "A Messiás eljött a világba.” És ők elindultak, hogy imádják! Nem tudtak egymásról. Hegyeken és sivatagokon, völgyeken és folyókon keresztül, éjjel utazva Palesztina felé, mert a csillag arra haladt. A föld három különböző tájáról indultak el, és a Holt-tengernél találkoztak. Isten akaratából ott egyesültek, és együtt haladtak tovább. Megértették egymást, noha mindegyikük a saját nyelvén beszélt. Az Örökkévaló csodája folytán megértik és beszélik emez ország nyelvét is.

Együtt mentek Jeruzsálembe, mert a Messiásnak Jeruzsálem Királyának, a zsidók Királyának kellett lennie. De a csillag elrejtőzött a város egén. Ők fájdalmukban lelkiismeretvizsgálatot végeztek, hogy mivel bánthatták meg Istent. De miután lelkiismeretük megnyugtatta őket, Heródeshez fordultak, hogy megkérdezzék tőle, melyik palotában van a zsidók most született Királya, akit eljöttek imádni. A király, miután összehívta a papok vezetőit és írástudóit, megkérdezte őket, hol születhetett meg a Messiás. Ők azt válaszolták: "Júda Betlehemében.”

Így jöttek Betlehembe. A csillag ismét megjelent előttük, amint elhagyták a Szent Várost. Tegnap este a fénye felerősödött. Mintha az egész ég lángba borult volna. Utána megállt, egyesítve magában az összes többi csillag fényét e felett a ház felett. És ők felfogták, hogy ott van az isteni Szülött. És most imádják őt, felajánlva neki szegényes ajándékaikat, és mindennél inkább felajánlják neki szívüket, hogy az sose szűnjék meg áldani Istent a nekik adott kegyelemért, és szeretni Szülöttjét, akinek szent Emberségét látták. Utána visszamennek majd, és elmondják Heródesnek, mert ő is imádni kívánta őt.

Íme, itt az arany, amint az rendjén való, hogy a király birtokolja. Íme a tömjén, amint az Istenhez méltó. És íme, ó Anya, a mirha, mert a te Szülötted ember, azonfelül, hogy Isten, és a test és az emberi élet megismeri a keserűséget, és a halál elkerülhetetlen törvényét (A mirha keserűséget jelent arámi nyelven – a szerk.). Szeretnénk nem mondani ezt, hanem azt gondolni, hogy testében is örök, amint örök a Lelke. De ó, Asszony, ha a mi csillagtérképeink és még inkább a lelkünk nem téved, ő, a te fiad, az Üdvözítő, Isten Krisztusa, és ahhoz, hogy megváltsa a földet, magára kell vennie a föld bajait, és ez a büntetés és a halál.

Ez a gyanta erre az órára szól. Hogy a test, amely szent, ne ismerje meg a felbomlás rothadását, hanem megőrizze teljességét feltámadásáig. És ezért az ajándékunkért emlékezzék meg rólunk, és üdvözítse szolgáit, beengedve őket Országába. Addig is, hogy megszenteljen minket, az anya adja át gyermekének szeretetünket. Hadd csókolhassuk meg a gyermek lábát, hogy leszálljon ránk a mennyei áldás.
.
Mária legyőzi felindulását, eltitkolja szomorúságát egy mosollyal, és feléjük nyújtja gyermekét. A legidősebb karjába helyezi a kis Jézust. Az megcsókolja, simogatja, és utána továbbadja a másik kettőnek.
.
Jézus rájuk mosolyog, és eljátszik a láncocskákkal és a bojtokkal a három bölcs ruháján, és kíváncsian nézi a kinyitott kincsesládát, mely tele van valami sárga dologgal, ami fénylik. Nevet, amikor látja, hogy a nap szivárványfényben tükröződik vissza a mirha fényes borítékján.
.
Majd visszaadják a gyermeket Máriának, és felállnak. Mária is feláll. Kölcsönösen meghajolnak, s a legfiatalabb parancsot ad a szolgáknak, akik kimennek. A három bölcs még beszélget egy kis ideig. Alig tudnak elszakadni a háztól! A megindultság könnyei csillognak az ő szemükben is. Végül a kijárathoz mennek Mária és József társaságában.

A gyermek le akar szállni, és kis kezét a legidősebbnek adja, úgy megy velük. Egyik kezét Mária, a másikat a bölcs tartja, akinek le kell hajolnia, hogy elérje. Jézus járása még bizonytalan, mint egy kisdedé. Nevetve lép rá a napsugár által a padlóra vetett fénycsíkokra.

Amikor elérkeznek a ház küszöbéig, mindhárman még egyszer letérdelnek, és megcsókolják Jézus lábacskáit. Mária lehajol kicsijéhez, megfogja a kezét, és minden egyes bölcs feje fölött áldást ad vele. Ez már a kereszt jele, amelyet Jézus ujja rajzol ki, Mária által vezetve! Végül lemennek a lépcsőn, a karaván készen vár az indulásra. A nép összegyűlt a téren, hogy lássa a nem mindennapi látványt.

Jézus nevet és tapsol kis kezével. Mária felemeli őt, és szívére szorítva tartja. József a három bölccsel együtt megy le a lépcsőn, és tartja számukra a kengyelt, mikor felszállnak lovaikra és a tevére.

Kiadják a parancsot az indulásra. Utolsó üdvözletként meghajtatják állataik nyakát is. József is meghajol. Mária feléjük fordul és irányítja Jézus kezecskéjét az istenhozzádra és az áldásra.

***

Jézus magyarázata az előzőkhöz:
– És most? Mit mondjak nektek most, lelkek, akik érzitek, hogy hitetek elhal?

Ezek a keleti bölcsek nem rendelkeztek semmivel sem, ami biztosította volna őket az igazságról, semmi természetfelettivel, csak megfontolásaikkal és csillagászati számítással, amit tökéletessé tett becsületes életük.

Mégis hittek. Hittek mindenben, a tudományban, a lelkiismeretben; az isteni jóságban. Ami a tudományt illeti, hittek az új csillag jelében, amely nem lehetett más, csak az emberiség által századok óta várt Messiás. Hittek lelkiismeretükben, amely azt mondta nekik, hogy égi "hangot’ kaptak, ami kijelentette: "Ez a csillag a Messiás megérkezésének a jele.” Hittek Isten jóságában, aki nem akarja félrevezetni őket, és mivel helyes volt szándékuk, segítette őket minden módon abban, hogy célba érjenek.

Ez sikerült is nekik. A jelet sokan tanulmányozták, de egyedül csak ők hárman fogták fel az értelmét, mert lelkükben vágyakoztak Isten szavának felismerésére. Helyes volt a szándékuk, mert első gondolatuk az volt, hogy azonnal dicsérjék és megtiszteljék Istent.

Nem saját hasznukat keresték. Sőt, vállalták a fáradalmakat és a kiadásokat, és semmi emberi ellenértéket nem kértek cserébe. Egyedül csak
azt kérték, hogy Isten emlékezzék meg róluk, és üdvözítse őket az örökkévalóságban. Amint nem gondoltak semmiféle emberi ellenértékre, ugyanúgy nem aggódtak, amikor elhatározták az utazást. A szőrszálhasogatók ezernyi kérdést tettek volna fel: "Hogyan tehetek meg ilyen nagy utat olyan országok és népek között, amelyek más nyelvet beszélnek? Hisznek-e majd nekem, vagy kémként bebörtönöznek? Segítenek-e abban, hogy átkeljek a sivatagokon, a folyókon és a hegyeken? És a meleg? És a hegyi viharok? És a mocsaras helyek láza? És az esőtől megáradt folyók? És a másfajta táplálék? És… és… és…”. Így érveltek ti.

Ők nem így gondolkodtak. Őszinte és szent bátorsággal azt mondták: "Isten; te olvasol a szívünkben és látod, mi a célunk. Kezedre bízzuk magunkat. Add meg nekünk azt az emberfeletti örömöt, hogy imádjuk a te Második Személyedet, aki testet öltött a világ üdvözítéséért.” Ennyi elég volt nekik.

És útnak indultak Közép-Ázsiából (a mai Turkesztán, Afganisztán és Perzsia vidékéről). A mongóliai hegyláncoktól, amelyeken csak sasok és
keselyűk élnek, és ahol Isten a szél zúgásában és a hegyi patakok hangjával beszél, és a hóval takart hegyek oldalaira írja titokzatos szavait. A földről, ahol a Nílus ered. Sem a hegyláncok, sem az erdők, sem a sivatagok (amelyeken veszélyesebb átkelni, mint a tengeren), nem akadályozhatták meg őket útjukban. A csillag ragyogott éjszakájukban, elvéve tőlük az alvást. Amikor valaki Istent keresi, a természetes szokásoknak háttérbe kell szorulniuk az emberfeletti szükséglet előtt.

A csillag mutatta az utat északról, keletről és délről, és Isten csodája folytán mindhármukat ugyanahhoz a ponthoz vezette, és egy másik csoda révén egyesítette ott őket annyi ezernyi kilométer után. Egy másik csoda, megelôzve a pünkösdi tudást, megadta nekik, hogy megértessék magukat és ők is megértsék a más nyelven beszélőket. Hasonló ez a mennyországhoz, ahol mindenki egy nyelvet beszél: Istenét.

Egyetlen pillanatban zavarodtak csak meg, amikor a csillag eltűnt előlük. Mivel igazán nagyok és alázatosak voltak, nem gondolták, hogy más
gonoszsága okozta ezt, hogy a romlott jeruzsálemiek nem érdemlik meg Isten csillagának látását. Inkább arra gondoltak, hogy ôk maguk váltak
érdemtelenekké erre Isten előtt. Remegve vizsgálták meg lelkiismeretüket, készen a bűnbánatra és a bocsánatkérésre.

De lelkiismeretük megnyugtatta őket. Azok a lelkek, akik hozzászoknak az elmélkedéshez, nagyon érzékeny lelkiismerettel rendelkeznek, amelyet
kifinomít az állandó figyelem, az éles önvizsgálat: tükörré teszi lelküket, melyen a mindennapos események legkisebb árnyai is visszatükröződnek. Ez tanítja meg őket figyelmeztető szavával, felkiáltva a legkisebb dologra is, nem csak a tévedésre, hanem a tévedésnek puszta látszatára is, arra, ami emberi, amiben az ‘én’ tetszeleg! Azért, amikor ez elé a tanító elé, ez elé a szigorú és tiszta tükör elé állnak, tudják, hogy az nem hazudik. A bölcseket is biztosította, és ők új erőre kaptak.

Ó, kellemes dolog érezni, hogy semmi sem ellenkezik lelkünkben Istennel! Érezni, hogy Ő tetszéssel néz hűséges gyermekének lelkére és megáldja. Ez az érzés növeli a hitet és a reményt, a bizalmat, a lelkierőt és a türelmet. Most vihar dúl, de elmúlik, mert Isten szeret engem, és
tudja, hogy én szeretem őt, és továbbra is segíteni fog engem.

Így beszélnek azok, akik a jó lelkiismeretből származó békét élvezik, mely uralkodik minden cselekedetükben.

Azt mondtam, hogy mivel igazán nagyok, így alázatosak is voltak. Mi történik azonban a ti életetekben? Az, hogy valaki nem azért, mert nagy, hanem mert erőszakos, magához ragadja a hatalmat erőszakosságával és bálványimádásotok felhasználásával. Az ilyen ember azonban sohasem alázatos. Vannak olyan szerencsétlenek, akik pusztán azért, mert háznagyai egy zsarnoknak, végrehajtói egy hivatalnak, hivatalnokai egy pártnak, azaz szolgái azoknak, akik uralkodnak fölöttük, félisteneknek képzelik magukat. Szánalomra méltók…

A három bölcs valóban nagy volt. Elsősorban természetfeletti erényeik által, másodsorban tudományuk által, végül gazdagságuk által, de semminek érezték magukat, pornak a föld porában, a Magasságbeli Isten előtt, aki egy mosolyával teremt világokat, és elszórja őket, mint a
gabonaszemeket, hogy angyalai gyönyörködjenek a ragyogó csillagvilágban.

A bölcsek semminek sem érzik magukat a Magasságbeli Isten előtt, aki teremtette a bolygót, amelyen élnek, és amelyet oly változatos szépségben hozott létre.

Érzik bölcsességük semmiségét a Magasságbeli Istenével összehasonlítva, akitől az ő bölcsességük is származik, és aki szemet adott nekik, amivel megláthatják a dolgokat, lelki szemet, amely el tudja olvasni a nem emberi kézzel írt szavakat is, amelyeket Isten gondolt el.

Érzik gazdagságuk semmiségét, amely porszem a világegyetem Urának gazdagságához hasonlítva, aki elszórja a csillagokban és a bolygókban a
fémeket és a drágaköveket, és a természetfeletti kincseket azok szívében, akik szeretik őt.

És amikor elérkeznek egy szegényes ház elé, amely Júda városában a legszegényebb volt, nem csóválják fejüket, és nem mondják ,,Ez lehetetlen!”, hanem meghajolnak, letérdelnek, és – elsősorban szívük mélyén – imádnak. Ott, e mögött a szegényes fal mögött, ott van az Isten. Az az Isten, akihez ők mindig imádkoztak, s akit nem reméltek látni, még távolról sem. De imádkoztak hozzá az egész emberiség javáért, az ő örök
javukért. Ó, egyedül ezt kívánják, hogy megláthassák, megismerhessék, birtokolhassák abban az életben, amelyben nincs többé hajnalhasadás és napnyugta!

Ő van ott, ezek mögött a szegényes falak mögött. Ki tudja, hogy a Messiás gyermeki szívében, amely egy Istennek is a szíve, nem hallja-e ezt a három szívet, amely az utca porába borulva harangozza: "Szent, Szent, Szent! Áldott az Úr, a mi Istenünk! Dicsőség neki a magasságos égben és béke szolgáinak! Dicsőség, dicsőség, dicsőség és áldás!”? Ezt kérik ők szeretettől reszkető szívvel. Egész éjjel és a következő délelőtt is a legbensőségesebb imával készülnek az Istengyermekkel való találkozásra. Nem úgy mennek ehhez az oltárhoz, amely az Isteni Áldozatot hordozó szűzi öl, mint ahogy ti mentek, eltelve emberi gondokkal a lelketekben.

Ők elfeledkeznek az alvásról és az evésről, felveszik legszebb ruhájukat, nem emberi hiúságból, hanem azért, hogy megtiszteljék vele a királyok Királyát. A királyi palotákban az előkelőségek a legszebb ruháikat használják. Nemde nekik is ünnepi ruhában kellett ehhez a Királyhoz menniük? Van-e ennél nagyobb ünnep?

Ó, távoli földi országukban gyakran kellett díszbe öltözniük a hozzájuk hasonló emberek kedvéért, azért, hogy ünnepeljék és megtiszteljék őket. Illó akkor, hogy megalázzák magukat a Legfelsőbb Király lábánál, és letegyék oda bíborukat, ékszereiket, selymeiket. Leteszik a legkedvesebb kis lábacskák elé a föld szöveteit, a föld drágaköveit, a föld nemesfémeit. Ő alkotta ezeket, hogy a földnek ezek a dolgai is dicsérjék és imádják Teremtőjüket. És boldogok lennének, ha a gyermek megparancsolná nekik, hogy terüljenek el a földön, és alkossanak élő szőnyeget gyermeki lábai számára, és rajtuk járhasson az, aki elhagyta a csillagokat értük, akik pornak számítanak.

Alázatosak, és nagylelkűek. És engedelmesek "a Magasból jövő szó” iránt. Ez a szó megparancsolta nekik, hogy ajándékokat vigyenek az Újszülöttnek. És ők ajándékokat hoznak. Nem mondják: "Elég gazdag, nem szorul ránk. Isten és nem ismer halált”. Engedelmeskednek. Ők az elsők, akik segítik szegénységében Üdvözítőjüket. Milyen gondviselésszerű ez az arany azok számára, akik holnap menekülni fognak! Milyen jelentőségteljes ez a gyanta annak számára, akit hamarosan megölnek! Milyen kedves ez a tömjén annak, akinek éreznie kell majd az emberi bűn
visszataszító bűzét, amely elárad az ő végtelen tisztasága körül!

A bölcsek alázatosak, nagylelkűek, engedelmesek és tiszteletteljesek egymás iránt. Az erény mindig újabb erényt szül. Az Isten iránt gyakorolt
erényekből, íme, a felebarát iránti erények származnak. Tisztelet, amely utána szeretetté lesz. A köztük legidősebbnek engedték át, hogy mindnyájuk nevében beszéljen, hogy ő fogadja először az Üdvözítő csókját, ő tarthassa először az ő kis kezét. A többiek még láthatják őt, de ő nem. A legidősebb van legközelebb az Istenhez való visszatéréshez. Meglátja majd ezt a Krisztust annak fájdalmas halála után, és követni fogja őt a megváltottak seregében, amikor visszatér a mennybe. De nem fogja többé látni őt ezen a földön. Útjára megmarad neki ennek a kis kéznek a melege, amelyet az ő már ráncos kezébe tett.

A többiek nem irigylik őt, sőt, még inkább tisztelik az öreg bölcset. Biztosan jobban megérdemelte ezt, mint ők. Az Istengyermek tudja ezt. Még nem beszél ő, az Atya Igéje, de cselekedete már beszédes.

Gyermekeim, még két tanulságot tartalmaz ez a látomás. József magatartása, aki tudja, hol az ő helye. Ő a Tisztaság és a Szentség őrzője és védője, de nem sajátítja ki az ezzel járó jogokat. Mária az, aki Jézusával fogadja a hódolatot, hozzá beszélnek. József örvendezik ezen, és nem bántja, hogy az ő szerepe másodlagos. József igaz ember: AZ IGAZ. És ő mindig igaz. Ebben az órában is. Az ünneplés nem száll a fejébe. Alázatos marad és igaz.

Boldog az adományok miatt. Nem magára gondol, hanem arra, hogy azokkal kényelmesebbé tudja tenni Jegyesének és kedves gyermekének
életét. Józsefben nincs fukarság. Ő munkás, és továbbra is dolgozni fog. Azért, hogy övéi, szerettei jól, kényelmesen élhessenek. Sem ő, sem a bölcsek nem tudják, hogy az ajándékok a menekülést és a számkivetést fogják szolgálni, amelyben a vagyon eltűnik, mint a széltől szétkergetett felhő. És segíteni fogják őket visszatérésük után is, amikor mindent elvesztenek, munkaadóikat és bútoraikat, és csak a házuk falai maradnak meg, amelyeket Isten védelmez, mert az Ige ott lett Testté.

József alázatos. Ő, aki Istennek és Isten Anyjának és a Magasságbeli jegyesének az őrzője, fogja a kengyelt Istennek e szolgái részére. Ő egy szegény ács, mert az emberi erőszakosság megfosztotta Dávid örököseit királyi tulajdonuktól. De mindig királyi származású, és megvannak benne a királyi vonások. Róla is el lehet mondani: "Alázatos volt, mert valóban nagy volt.”

Végül egy kedves, sokatmondó tanítás.
Mária fogja meg Jézus kezét, aki még nem tud áldást adni, és irányítja őt ebben a szent mozdulatban.
Mindig Mária az, aki Jézus kezét fogja és irányítja. Most is. Jézus most már tud áldást osztani. Azonban néha fáradtan leesik átszúrt keze, amelyben nem bíznak, mert tudja, hogy hiábavaló lenne áldást osztania vele. Ti tönkreteszitek az én áldásomat. Máskor azért hanyatlik le a kezem, mert átkoztok engem. És akkor Mária megcsókolja a kezemet, és ezzel elveszi a méltatlankodást ettől a kéztől. Ó, Anyám csókja! Ki tud ellenállni ennek a csóknak? Megfogja kedves ujjaival, amelyek oly szeretetteljesen parancsolók, a csuklómat, és kényszerít engem az áldásra. Nem tudom visszautasítani Anyámat! Az embereknek hozzá kell menniük, hogy ő közbenjárjon értük.
.
Ő az én Királynőm, előbb, mint a tietek, és az ő irántatok való szeretete oly nagy, hogy azt senki sem tudja elképzelni. Szavak nélkül, könnyeinek gyöngyeivel és keresztem emlékével, amelynek jelét rajzolja ki a levegőben kezemmel, könyörög értetek, és figyelmeztet engem: "Üdvözítô vagy! Üdvözíts!”
.
Íme, gyermekeim, "a hit jóhíre” a bölcsek látogatásának jelenetében. Gondolkodjatok el ezen és kövessétek őket, javatokra válik!
.
>> Menekülés Egyiptomba