Register
A password will be e-mailed to you.

Két hír a verbita misszionáriusokról

1. Jó hozam – jó lelkiismerettel
(avagy: A Mammon és a vallás tökéletes kombinációját mutatták be a Bodenseei-egyháznapokon)

A Verbita (Steyler) Bank – az egyetlen etikus bank Németországban – május 30-tól június 1-ig prezentálta magát a „13. Nemzetközi Ökumenikus Bodenseei-egyháznapokon” Ravensburgban. Jürgen Welzel, a Steyler (Verbita) Bank marketingigazgatója ez alkalomból mesélt a Bank működéséről.

„Ügyfeleinknek etikus pénzbefektetéseket ajánlunk, amelyekkel valamennyit kereshetnek, de egyúttal jót is tehetnek” – nyilatkozott az igazgató. „Mert bankunk bevételei egy az egyben a Verbita Misszionáriusok munkáját támogatják. Ebből ugyanúgy kutakat fúrhatnak Afrikában, mint ahogyan árvaházakat alapíthatnak Ázsiában, vagy szegények konyháját Oroszországban.”

Etikus irányzatával a Steyler (Verbita) Bank eltalálta a kor szellemét. „Az emberek tartós befektetéseket szeretnének. Azok, akik az élelmiszernél a Bio-jelet figyelik, szeretnék tudni azt is, hogy a pénzük is etikusan van befektetve” – folytatta Welzel. „Nálunk biztosak lehetnek az ügyfelek: Az ő pénzük nem háborúkat, esőerdők kivágását vagy emberek kizsákmányolását támogatják.” „És ha jó lelkiismerettel még jó hozamot is el lehet érni – nos ez sokak számára igen vonzó.”

A Steyler (Verbita) Bank sokoldalú termékeiről, feltételeiről, céljairól és feladatairól az érdeklődők május 30-tól június 1-ig Ravensburg belvárosában a Bodenseei egyháznapokon a „Lehetőségek piacán” tájékozódhattak.

2. Hogyan vélekedik egy verbita misszionárius kiugrott rendtársáról

Fernando Lugo kiugrott püspököt és verbita misszionáriust 2008. április 21-én a szavazatok 40%-kával Paraguay új elnökévé választották. Ezzel az eddigi kormánypártot 61 év folyamatos uralkodás után biztosan le fogják váltani.

A svájci származású Walter von Holzen verbita páterrel Tamara Häußler-Eisenmann, a németországi verbiták sajtóreferense beszélgetett. Walter von Holzen atya verbita misszionárius. Már 32 éve Paraguayban él és dolgozik. A svájci születésű atya a Pápai Missziósművek elnöke Paraguayban.
.
Kérdés: Milyen ember tulajdonképpen Fernando Lugo, hogy ilyen sok embert meg tudott mozgatni?
Válasz: Fernando Lugo igen karizmatikus ember. Sikerült rávennie az összes ellenzéki pártot, hogy a közös ügyért harcoljanak. Azért akartak a kormányba kerülni, hogy olyan változásokat hozzanak, amelyekre Paraguaynak már sürgősen szüksége volt. Az ellenzéki pártokból álló koalíció végül hosszú tárgyalások után Lugot állította elnökjelöltjévé. Lugonak tehetsége van arra, hogy az egyszerű emberekkel megtalálja a hangot. Meghallgatja őket, beszél spanyolul és guaraniul is. Tudja, mi fontos a szegény embereknek, mire van szükségük, milyen nehézségekkel küszködnek. Ő a nép jelöltje, és ezért ez a nép őt választotta meg. Azt az új kezdetet ígérte meg, amely után a nép annyira vágyódott.
.
Kérdés: Felnőtt egyáltalán Lugo ahhoz a feladathoz, hogy egy ország elnöke legyen?
Válasz: Azt hiszem, igen. Ha még egy jó csapatot is összeállít magának, képes ezt a feladatot ellátni. Az egyik dolog persze az, hogy valaki vagy pap, vagy politikus. Természetesen ez nagy kihívás számára. De Lugo az utóbbi hónapokban igen sokat tanult. Volt másfél évnyi előkészületi ideje, amikor a politikával tudott foglalkozni. Lugo az ellenzéki pártokból nagy sikerrel épített ki egy működő koalíciót. Megtanult másokra odafigyelni, és engedményeket tenni. Meg kell tanulnia, hogyan váljék politikussá. De nem kételkedem benne, hogy ezt meg fogja oldani. Természetesen most nagyon fontos, hogy megfelelő minisztereket állítson maga mellé. De ennek sikerülnie kell. Fontos, hogy meggyőződéseit a pártok nyomásgyakorlási kísérletei ellenére megtartani és kivitelezni tudja.

Kérdés:
Milyen képzettséggel rendelkezik Lugo ahhoz, hogy jó elnök lehessen?
Válasz: Lugo igen jól képzett ember. A misszionáriusi és püspöki munkája által megtanulta, hogy mire van szüksége a paraguayi embereinknek. Politikai meglátásai az egyszerű hívekkel való lelkipásztori kapcsolatból nőttek ki. Nagyon szociális beállítottságú ember. Ő volt pillanatnyilag az egyetlen remény, akiben Paraguayban a szegény nép megbízott.

Kérdés: A püspöktől az elnökig igen szokatlan út vezet…
Válasz: Igen, de ez az ő útja, az ő döntése volt. Ez lelkiismereti kérdés. Verbita rendtársai végigkísérték őt ezen a nehéz úton. Személyesen arra a döntésre jutott, hogy püspökként nem tud az emberekért annyit tenni, amennyit szeretne. Mint politikusnak, mint elnöknek több lehetősége van erre. Persze ezen lehet vitatkozni. De mindenképpen tiszteletben kell tartani. Ez teljesen személyes lelkiismereti döntés.
.
> A képen Fernando Lugo II. János Pál Pápánál
.
Kérdés: A választások teljesen békésen zajlottak le. Nem szokatlan ez egy 61 év utáni „forradalom” számára?
Válasz: Igen, valóban mondhatjuk, hogy ez békés forradalom volt. Nagyon féltünk attól, hogy esetleg zavargások lesznek. De összesen 300 nemzetközi megfigyelő volt jelen a választásokon itt, Paraguayban, és az eredmény egyértelmű lett. Ha nagyon szoros lett volna, lehettek volna zavargások. De nem ez. Lugo megszerezte a szavazatok 40%-kát. A kormánypárt jelöltnője Blanca Ovelar még az éjszaka elismerte vereségét – csakúgy mint az elnök. A választási részvétel magas volt, 62 százalék – a kedvező időjárás miatt is. Sehol nem voltak nehézségek. A választások nyugalmasan zajlottak le. Az egyszerű nép leváltott egy korrupt rendszert. Ez egy kifárasztott nép határozott válasza volt az uralkodó kisebbség korrupt rendszerére. A népnek már nagyon elege volt, a csalódottság igen nagy volt. Paraguay változást akart, ennek most volt itt a legfőbb ideje.

Kérdés: Mik lesznek az Ön véleménye szerint az első lépések, amelyeket Lugonak meg kell tennie?
Válasz: Először is jó kormányt kell alakítania. Aztán bizonyára az igazságszolgáltatást fogja átszervezni. Amire Paraguaynak szüksége van, azok a független bíróságok. Ilyenek eddig soha nem léteztek. Minden a kormánypárt befolyása alatt állt. Ez nagy kihívás. Aztán persze itt van a korrupció. Paraguay a világ legkorruptabb államainak egyike. Ezzel a korrupcióval alig lehetséges a gazdasági növekedés. Az ország nagy termesztője a szójának és a marhahúsnak, ezek világpiaci árai az elmúlt esztendőkben robbanásszerűen megnőttek, az emberek nagyrésze mégis szegénységben él. Mindenkinek profitálnia kell az ország gazdagságából. Lugo a társadalmi igazságosságot tűzte zászlajára. Ehhez alapvetően jól működő igazságszolgáltatásra és a korrupció visszaszorítására van szükség. Máskülönben a pénz sohasem jut el a legszegényebbekhez.

Kérdés: A földműves azonban működő igazságszolgáltatás és visszaszorított korrupció mellett sem tudja kezdetben eltartani a családját…
> Ezt helyesen látja. Az emberek a hatást szeretnék látni. Azt akarják látni, hogy Lugo megválasztása számukra hozott valamit. Erre egy ideig várni fognak, de aztán világosan követelni fognak valamit számukra. De emiatt nem aggódom. Lugo az összes paraguayi polgár elnöke, és ezt remélhetőleg a legszegényebbek is gyorsan meg fogják érezni. Ezenkívül bízom benne, hogy Lugo a paraguayiakat meg tudja győzni, hogy itt maradjanak. Mert országunk nagy problémája a kivándorlás. Több mint 100 ezer ember fordított hátat Paraguaynak az utóbbi években. Ez nagy probléma. Mert rendszerint azok mennek el, akikre itt az ország felépítéséhez szükség van – a 20-40 év közöttiek. Itt pedig a gyerekek és az idősek maradnak. Az anyák és apák elhagyják családjaikat gazdasági kényszerből, és szerencsét próbálnak Spanyolországban vagy Argentínában. Lugonak jövőképet kell mutatnia az embereknek, egy jobb élet reményét kell megadnia nekik. A választás az első lépés, de az azt követő út nagyon, nagyon nehéz lesz. Mégis bízom benn, hogy ő jól végig fogja küzdeni. A meghatározó az volt, hogy valakinek 61 év után végre sikerült a „Partido Colorado” egyeduralmát megdöntenie. Ezáltal lehetségessé vált az áhított új kezdet.

Arnold Janssen (1837-1909) alapította a Steyler Missziós rendet (Verbita rendet) a pogányok megtérítésére, mely az alapítás szülőhazájáról, a holland Steyl városkáról kapta nevét. Janssen atya itt nyitotta meg 1875-ben a Szent Mihály missziós házat, a Steyler rend őssejtjét. 1889-ben Janssen atya megalapította a missziós nővérek és 1896-ban a klauzúrában élő nővérek rendjét. Janssen atyát 1975-ben avattál boldoggá, és azóta már szentté is.

(A fordító gondolatai a fenti két cikkhez: A misszió kérdése azért foglalkoztat, mert volt lehetőségem hallani arról a missziós lelkületről, amely Szent Janssen Arnold atyát késztette három rend alapítására. A bank valódi missziós céljairól nem igen lehet olvasni a bank honlapján, pogányok térítéséről még kevésbé. Valamikor a verbiták így imádkoztak nap mint nap: „Coram lumine Verbi et Spiritu Gratiae recedant tenebrae peccati et nox paganismi” – Az Ige világossága és a Kegyelem Lelke által hátráljon meg a bűn sötétsége és a pogányság éjszakája”. Ma bankot alapítanak, vagy Dél-Amerikában választásokat nyernek meg. – „Politikusként többet tud tenni az emberekért, mint püspökként” vallja egy verbita püspök. – Vajon ezt akarhatta Szent Janssen Arnold?)

Fordította: Fehér Roland
(forrás: www.kreuz.net)

VÁRJUK A VÉLEMÉNYEDET arról, hogy tetszik-e neked, hogy az egyház /vagyis a misszionárius verbita szerzetesek/ ebben az irányban akarják megszólítani és segíteni az embereket? (Ehhez persze kicsit ismerni kell Paraguay speciális, nem-európai életmódját, politikai helyzetét is)?

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

14 hozzászólás

  1. Feri

    Az a lényeg,hogy a hitüket Istenben ne veszítsék el.Lehet hogy az Úr akarta,hogy így legyen.Ha az országnak és az embereknek ezáltal jobb élete lesz akkor szerintem nem döntöttek rosszul.

    Válasz

Válaszolj Feri Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.