Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Valtorta Mária: Mária élete – Tartalomjegyzék

< Előző rész: "Neked kellene Krisztus anyjává lenned!"

Mária még mindig a templomban van. Egy ünnepély után, amikor be akar lépni szobácskájába, megszólítja őt egyik tanítónője:
– Mária, a Fôpap vár téged.
Mária kissé csodálkozva nézi, de nem kérdez semmit. Csak annyit mond:
– Sietek hozzá.
A nagy teremben, ahová belép, a díszes ruhákba öltözött Főpapon kívül ott van Zakariás és Anna is.

Mária mélyen meghajol a küszöbnél, és nem megy tovább, amíg a Főpap nem szólítja fel:
– Jöjj ide, Mária, ne félj!
Mária lassan, ünnepélyesen megy a főpap elé. Anna rámosolyog, hogy bátorítsa, és Zakariás üdvözli:
– Béke veled, unokahúgom!
A főpap figyelmesen nézi, és utána megjegyzi Zakariásnak:
– Világosan látszik rajta, hogy Dávid és Áron törzsébôl származik. – Majd Máriához intézi szavait:
– Leányom, ismerem kedvességedet és jóságodat. Tudom, hogy napról napra növekszel tudásban és kedvességben Isten és az emberek előtt.
Tudom, hogy Isten hangja suttog a szívedben kedves szavakat. Tudom, hogy te vagy Isten templomának virága, és tudom, hogy mióta te itt vagy, egy harmadik kerub áll a Szövetségszekrény előtt. Szeretném, hogy illatod továbbra is felszállna a tömjén illatával együtt minden újabb napon. De a Törvény mást mond. Te már nem vagy kisleány többé, hanem egy asszony. És Izraelben minden asszonynak jegyesnek kell lennie, hogy fiát az Úrhoz vigye. Te követni fogod a Törvény elôírását. Ne félj, ne pirulj. Ismerem királyi származásodat. A Törvény megvéd téged rendeletével, hogy minden férfinak saját törzséből származó feleséget adjon. De ha nem ez lenne az előírás, én akkor is gondoskodnék arról, hogy ne romoljék meg fenséges véred. Ismersz-e valakit törzsedből, Mária, aki jegyesed lehetne?
 
Mária felemeli a szeméremtől teljesen elpirult arcát és könnyes szemmel, remegő hangon válaszol:
– Senkit.
– Nem ismerhet senkit, mert gyermekkorában lépett be ide, Dávid törzse pedig sokat szenvedett és szétszóródott. Különböző ágai nem tudnak egyesülni a királyi pálma koronájaként – mondja Zakariás.
– Akkor Istenre bízzuk a választást.
Eddig visszatartott könnyei kibuggyannak és remegő szájáig futnak, miközben Mária könyörgô tekintetet vet tanítónőjére.
– Mária odaígérte magát az Úrnak, az ő dicsőségére és Izrael üdvösségéért. Még gyermek volt, aki alig tudott olvasni, amikor már lekötötte magát a fogadalommal… – siet segítségére Anna.
– Akkor ezért sírsz? Nem azért, mert a Törvénynek akarsz ellenállani.
– Ezért… nem másért. Engedelmeskedem neked, Isten papja.
– Ez megerősíti, amit mindig mondtak nekem rólad. Hány éve vagy Istennek szentelt szűz?
– Azt hiszem, öröktől fogva. Még nem voltam ebben a templomban, amikor már átadtam magam Istennek.
– De ugye te vagy az a kisleány, aki tizenkét évvel ezelőtt jöttél, és kérted, hogy beléphessél?
– Én vagyok.
– De akkor hogyan mondhatod, hogy Istené voltál?
– Ha visszatekintek, Istennek szentelt szűznek találom magam… Nem emlékszem az órára, amikor megszülettem, sem arra, miként kezdtem szeretni anyámat és azt mondani atyámnak: ,,Ó, atyám, a te leányod vagyok”… De emlékszem, anélkül, hogy tudnám, mikor kezdődött, hogy
szívemet Istennek adtam. Talán akkor, amikor az első szót ki tudtam mondani, az elsô lépést tettem… Igen, azt hiszem, hogy amikor az első
határozott lépést tettem, amikortól az első emlékem van a szeretetről… A házunk… a házunk körül volt egy virágokkal teli kert… volt benne egy gyümölcsös és voltak mezők… és egy forrás volt ott, a végén, a hegy alján, és egy kimélyített sziklából buggyant elő, amely barlangot alkotott… tele volt hosszú, finom fűvel, s a róla lecseppenő víz olyan hangot adott, mint egy piciny, piciny harangocska. És a forrás is énekelt. És voltak ott madarak az olajfákon és az almafákon, és fehér galambok jöttek fürödni a tiszta forrásban… Ennél többre nem emlékszem, mert szívemet egészen az Istennek adtam, és atyámon és anyámon kívül, akiket szerettem életükben és szeretek haláluk után is, minden más dolog távol állt szívemtől. De te, Főpap, elgondolkoztattál engem… Kutatnom kell, mikor adtam magamat Istennek… és visszatérnek az első évek emlékei…
 
Szerettem egy barlangot, mert ott hallottam egy hangot, kedvesebbet, mint a víz és a madarak éneke, amely azt mondta nekem: ,,Jöjj, kedvesem!” Szerettem a vízcseppektől gyémántként ragyogó füvet, mert benne Uram jelét láttam, és azt hallottam: ,,Látod, milyen nagy a te Istened, lelkem? Az, aki a Libanon cédrusait teremtette a sasok számára, teremtette ezeket az apró leveleket is, amelyek meghajlanak egy légy súlya alatt. Meg akarta örvendeztetni vele a szemedet, és meg akarta védeni vele kis lábadat.” Szerettem azt a tiszta dolgok által létrejött csöndet, a szellőt, az ezüstös vizet, a galambok tisztaságát… szerettem azt a békét, amely a kis barlang fölött uralkodott, és mintegy esőként hullott alá az almafákról és olajfákról, amelyek hol virággal voltak tele, hol pedig pompás gyümölcsökkel… És nem tudom…. Úgy tűnt, hogy a hang nekem, pont nekem mondja: ,,Jöjj, te értékes olajfa, jöjj, te édes alma, jöjj, te lepecsételt forrás, jöjj, galambom!”… Édes az atya és az anya szeretete… édes engem
hívó szavuk… de ez! Ez! Ó, a földi Paradicsomban, gondolom, így hallotta az, aki bűnt követett el, és nem tudom, hogyan hallgathatott inkább a csalfa szóra e helyett a szeretetteljes szó helyett, hogy vágyakozhatott más tudásra Istenen kívül… Még az anyai tejre szoruló ajkammal, de az égi méztől megrészegült szívvel azt mondtam akkor:
,,Íme, jövök! A tied vagyok. Rajtad kívül nem lesz más ura testemnek, Uram, amint lelkem sem fog szeretni mást.”… És amikor ezt mondtam, úgy tűnt nekem, hogy már máskor is kimondott szavakat használtam, egy már elvégzett szertartást végeztem el, nem volt idegen számomra választott Jegyesem, mert én már ismertem az ő lángolását, láttam már ragyogását és karjai között már beteljesedett képességem a szeretetre.
Mikor…? Nem tudom. Azt mondanám, mielőtt éltem volna, mert úgy érzem, mindig az enyém volt, és én mindig az övé voltam, és én azért létezem,
mert ő akarta ezt az ő lelkének örömére, és az enyémre.
Most engedelmeskedem. De mondd meg nekem, miként kell viselkednem… Nincs atyám és anyám. Légy te az én irányítóm!
– Isten ad majd neked jegyest, és szent lesz, mert te Istenre bíztad magad. Mondd meg majd neki fogadalmadat.
– És elfogadja?
– Remélem. Imádkozz, leányom, hogy megérthesse a szívedet. Most menj! Legyen veled mindig az Isten!
Mária visszavonul Annával. Zakariás a főpappal marad.

> A jegyes kijelölése (Valtorta Mária látomásai)

 

 


2017 márciusa óta 85.277 Forint adományt kaptunk. Köszönjük!
Kérjük, küld támogatást Te is, mert
> a metropolita.hu önfenntartó
 > NEM engedélyez reklámokat


Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

2 hozzászólás

  1. Banda

    Melitta ist immer schf6n! Und pastell ist nicht immer Minden, sondren oft auch Ascona :)Mir gefe4llt auch Kopenhagen ganz gut, das ist dklblau mit rosatupfen :)Von der Serie in orange habe ich auch etwas… :)

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.