Egyesülés Krisztus halálával és feltámadásával

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén – Tartalomjegyzék

< Előző rész: A hit megvalósulása – a keresztség szentsége

A keresztség hitünk gyengesége miatt a mai napig fel nem ismert szentség a keresztények számára. Mély hitre van ugyanis szükség ahhoz, hogy megértsük Szent Pál szavait: ,,Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben” (Kol 3,3).
.
< A képen: Meghalni önmagunknak… – egyikünkneknek sem könnyű
.
A páli ,,meghaltatok” kifejezés itt ugyanarra a tartalomra utal, amely az apostolnak a Rómaiakhoz írt levelében a Krisztus életében részesítő keresztség jelentősége kapcsán is elhangzik. ,,Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az őhalálára keresztelkedtünk meg?” (Róm 6,3). Az Ő halála teszi lehetővé számunkra, hogy a keresztség által új életet kezdjünk. Az Egyháznak ez az első szentsége az, amelynek hatására megkezdődik bennünk az Istenben való rejtett élet Krisztussal. A keresztség a hit forrása. Belőle ered természetfeletti életünk, amely a hit, a remény és a szeretet élete.
.
Ettől kezdve eltemetkezünk Krisztussal a bűn, az erkölcsi rossz és mindaz elől, ami nem Krisztus. Halálunk valódi halál, mivel el kell szakadnunk minden evilági kötődésünktől, minden értéktől, ami nem Isten; azért, hogy átléphessünk az új életbe, melyet Krisztus feltámadása nyitott meg előttünk.
.
A kettős születés motívumát minden vallási rendszerben megtaláljuk. Az embernek nemcsak fizikailag, de lelkileg is meg kell születnie. A lelki értelemben vett születés egyfajta beavatás. Néhány, a kereszténységen kívüli vallásban ez a beavatás a halál és az újjászületés szimbólumainak különösen drámai megelevenítésével játszódik le. A külső formák drámaisága érdekében általában olyan szimbólumokat használnak, melyek különösképpen kiemelik a halál félelmetességét és az új élet szépségét.

E dramatizált formák sokszor tehát megrázó szimbólumokra és képekre épülnek; pl. a beavatásra várókat a földbe temetik, lángok között vetik át, jelképesen felfalatják valamilyen mitikus szörnnyel, vagy egyenesen emberi holttestek közé temetik. Ezáltal egy bizonyos pszichikai megrázkódtatást és sokkot akarnak előidézni, amely mélyen megrendíti az emberi képzeletet. A kereszténységen kívüli vallásokban ugyanis a beavatás egyedül a képzeletre épít, mivel csak erre terjed ki hatása.

A kereszténységben az analóg módon értelmezett beavatás – ami nem más, mint újjászületés a természetfeletti életre – három szentség által valósul meg: a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia által.

E szentségek szimbólumai és szentségi jelei a hithez szólnak, és nem az emberi képzelethez. A képzeletre hatni a szentségek esetében egyébként is céltalan, elégtelen lenne, mivel az, amire a szentségi jelek utalnak, meghalad minden emberi értelmet és elképzelést.

A keresztség révén az emberi természet mintegy beoltódik egy új, természetfeletti életbe. Eddigi életébe egy új életet. Ha egy tudósnak sikerülne végrehajtani az állati élet beoltását, átültetését valamibe, ami azelőtt csak vegetatív élettel bírt, pl. valamely növénybe, a világ ezt a legnagyobb csodálattal fogadná. Egy ilyen kísérlet tanúit valóságos sokkhatás érné, amikor látnák, hogyan kezd a növény látni, hallani, érezni, a hangokra reagálni. Bizonyára az emberi géniusz legnagyobb csodájának kiáltanák ki az esetet. Abban a ,,beoltásban” viszont, amely a keresztség szentségében létrejön, elképzelhetetlenül nagyobb dolog történik, mint az élet új formájának ilyen képzeletbeli átültetésében.

Ha a szentségi jeleket nézzük, azt a kis vizet, amit a csecsemő vagy a felnőtt katekumen fejére öntenek, a fej krizmával való megérintését, a gyertya és a fehér ruha átnyújtását, mindenképp azt kell mondanunk, hogy ezek a jelek nem képesek feltárni azt a valóságot, ami itt végbemegy. Ezt az ember hit nélkül nem tudja megérteni, sem felfogni. Csak az élő hit teszi lehetővé számunkra, hogy a keresztségben felfedezzük Krisztus megváltói működését és befogadjuk azt.

A keresztség eredményeként részesülünk az életnek abban a teljesen új dimenziójában, melyet feltámadása által Krisztus nyitott meg az emberiség történetében. Az életnek ez az új dimenziója megszabadít bennünket a bűn örökségéből ,,fogságából” és megszentel az igazságban. Feltárja előttünk hivatásunkat, mely arra szól, hogy Istennel egyesüljünk és Krisztussal együtt Benne éljünk. Ez az új dimenzió minden emberi hivatás kezdetét magába foglalja. Végső soron ugyanis akár a papi, szerzetesi, akár az apai, anyai hivatást nézzük, mindegyik a keresztség szentségének teljes megvalósítására irányul.

Krisztusban bekövetkező halálunk folyamata, mely keresztségünkben vette kezdetét, az Ő feltámadásának gyümölcseiben részesít bennünket,
ahhoz a maghoz hasonlóan, amely a földbe hullva elhal, majd új életet terem. A keresztség hatására az emberi személyben egy alapvető
konszekráltság jön létre, mely Isten tulajdonává szenteli őt. Ez a megszentelődés a Krisztusi Megváltás kegyelmei által jöhet létre, ugyanakkor függ attól is, hogy mi lesz a mi válaszunk ezekre a kegyelmekre.A

keresztség szentségének kegyelmeihez újra és újra vissza kell térnünk, azért, hogy e különleges Kegyelemekhez való hűségünk által elérhessük és fenntarthassuk valamilyen szinten lelkünknek azt a tisztaságát, melyet a keresztség pillanatában kaptunk. A keresztségben ugyanis Krisztus halálában és feltámadásában elmerülve a tisztaság egy olyan állapotát nyerjük el, melyet később gyakran eltékozlunk. A keresztség kegyelmeit örökre kapjuk ugyan, mi mégis legtöbbször elherdáljuk azokat, amikor engedünk a rossznak. Ha mégis a szentség felé akarunk haladni, a tisztulás meghatározott szakaszain át újra és újra elérhetjük ezt a különleges állapotot, melyet esetleg elveszítettünk azáltal, hogy hűtlenek lettünk a keresztség kegyelmeihez. A szentségre vezető utunk tulajdonképpen nem más, mint folytonos közeledés lelkünknek ahhoz az állapotához, melyet keresztelésünk pillanatában elnyertünk.

A belső életben való előrehaladásunk alapja, hogy egyre intenzívebben kívánjuk megvalósítani a keresztségben kapott kegyelmeket, melyek a nyolc boldogság lelkülete szerinti élet által Krisztushoz tesznek hasonlóvá bennünket. ,,Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt” – mondja Krisztus. (Mt 16,25). Életünknek ez az elvesztése már a keresztségben megkezdődik és egész életünkben jelen kell lennie. Ell kell veszítenünk az életünket Krisztusért, arra törekedve, hogy minél tökéletesebben kövessük Őt a mi konkrét életutunkon, összhangban az Ő akaratával, rólunk alkotott terveivel. Krisztussal együtt el kell ,,temetkeznünk”, tehát át kell mennünk saját halálunkon. Ezért amennyiben nem haltunk még meg mindannak, ami elválaszt bennünket Istentôl, annyiban nem valósulhat meg ,,Krisztussal való elrejtőzésünk Istenben”, vagyis az életszentségünk. Életünknek Krisztusért való elveszítésében valósítjuk meg hivatásunkat, amely végső soron arra szól, hogy megtaláljuk magunkat Benne, aki az ,,… istenség egész teljessége…” (Kol 2,9).

A keresztségben elnyert ,,hit ajándékának” (Gravissimum educationis, n. 2.) Krisztushoz tartozásunk szüntelen növekedéséhez kell vezetnie bennünket. A keresztség nem csupán úgy áll előttünk, mint valami befejezett esemény, hanem mint olyan valami, ami egyúttal egy bizonyos feladat és cél is számunkra, cél, amely teljesen csak Krisztussal való egyesülésünkben valósul meg, amikor majd Szt. Pállal együtt elmondhatjuk: ,,élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20).

> VÁLTOZTASD MEG A VILÁGOT! Kapcsolódás Krisztus Testéhez