Szűz Mária eljegyzése

Valtorta Mária: Mária élete – Tartalomjegyzék

Mária nagyon szép menyasszonyi ruhájában, ünneplő barátnői és tanítónői között. Ott van Erzsébet is.

Mária értékes selyemnek látszó ruhája ragyogóan fehér, ezüsttel átszőtt aranyövvel. Lábán fehér szandál ezüst csattal. Haja többé nem omlik a vállára, hanem hajfonatát ezüst hajtűk erősítik és tartják a helyén. Ezen nyugszik a fátyla, amely szép redőkben hull alá egészen a csípőjéig. Nem olyan magas, mint az édesanyja volt, akitől ezt a fátylat örökölte. Csuklóján karperecek, amelyek szintén Annáé voltak, és neki kissé nagyok.

Társnői csodálattal nézik, és kedvesen kérdezgetik, vagy kifejezik ámulatukat.
– Ezek anyukádéi voltak?
– Régiségek, nemde?
– Sára, milyen szép ez az öv!
– És ez a fátyol, Zsuzsanna, nézd, milyen finom! Figyeld csak meg a beleszőtt liliomokat!
– Mutasd a karpereceidet, Mária! Édesanyádéi voltak?
– Ő viselte ezeket. De atyám, Joakim édesanyjáéi voltak.
– Ó, figyeld csak! Salamon pecsétje van összefonva pálma és olajfa ágakkal, köztük liliomok és rózsák vannak. Ki készítette ezt a tökéletes miniatűr munkát?
– Dávid házából származom – magyarázza Mária. – Századok óta ezeket viselik a mi törzsünk asszonyai eljegyzésükkor, és utódaik öröklik.
– Mindent Názáretből hozták neked?
– Nem… Amikor édesanyám meghalt, unokanővérem magával vitte ezt az öltözéket, hogy megőrizze a számomra. Most ő hozta el nekem.
– Hol van? Hol van? Mutasd be nekünk!

Mária nem tudja, mit tegyen. Szeretne udvarias lenni, de nem akarja előszedni az összes ruhát, amely három nehéz ládában van. Tanítónői segítségére érkeznek:
– Hamarosan itt lesz a jegyes. Nincs idő most erre. Menjetek, készüljetek fel!
Mária élvezi a békét tanítónői társaságában, akik kedves és áldó szavakkal fordulnak hozzá. Erzsébet is odamegy, és amikor Anna, Fánuel leánya megcsókolja Máriát, s ,,leányának” nevezi, Erzsébet így szól a meghatottságtól harmatos szemű Máriához:
– Mária, a te édesanyád nincs itt, és mégis itt van. A lelke örvendezik a közeledben. És nézd, azok a dolgok, amiket viselsz, az ő gyengédségének a jelei. Egyszer, egy napon, amikor te a templomba jöttél, azt mondta nekem: "Elkészítettem a menyasszonyi ruhákat és a kelengyét, mert én akartam megfonni azokat, ha már nem lehetek majd jelen az örvendetes napon.” És tudod, az utolsó időkben, amikor segítettem neki, minden este meg akarta simogatni az első ruháidat, meg ezeket, amiket most viselsz, és azt mondta: ,,Érzem ezen a ruhán az én kicsinyem jázminillatát, bárcsak ő is megérezné édesanyjának a csókját.” Mennyit csókolta ezt a fátylat, amely a homlokodon van! Több rajta a csók, mint a fonál!… És amikor felveszed majd az általa szőtt ruhákat, gondolj arra, hogy azokat a fonálnál inkább édesanyád szeretete formálta. És ezek a nyakláncok! Atyád a legnehezebb időkben is, saját nélkülözésük árán mentette meg számodra, hogy téged szépítsenek ezen az órán, mint ahogy illik egy Dávid törzséből származó hercegnőhöz. Örvendezz, Mária! Nem vagy árva, veled vannak a tieid, és olyan tökéletes jegyesed van, aki atyád és anyád lesz neked…
– Ó, igen! Ez igaz! Ő biztosan nem fog elszomorítani. Két hónap alatt kétszer eljött, és ma jön harmadszor, mit sem törődve az esővel és a szeles idővel, hogy parancsaimat fogadja… Gondold csak el: parancsaimat! Az enyéimet, aki egy szegény asszony vagyok, és annyival fiatalabb nála! És semmit sem tagadott meg tőlem. Nem is vár arra, hogy én kérjem. Angyalnak látszik, aki azt mondja, amit én kívánok, és előbb mondja, mint én kifejezhetném. Az utolsó alkalommal ezt mondta: "Mária, azt gondolom, hogy te szívesebben maradnál az atyai házban. Mivel te örökösleány vagy, megteheted. Én jövök majd a te házadba. Pusztán csak azért, hogy megtartsuk az előírt szertartást, egy hétre elmész Alfeus házába, aki az én testvérem. Mária nagyon szeret téged. És onnan indul majd el este a nászmenet, amely téged hazahoz.” Nem kedves? Nem érdekli őt, hogy az emberek azt mondják majd, nem tetszett nekem az ő háza… Nekem mindig tetszett volna, mert ő van benne, aki oly jó. De biztos, hogy jobban szeretem a saját házamat… az emlékek miatt… Ó, József jóságos!
– Mit mondott a fogadalmadra? Még nem mondtad meg nekem.
– Egyáltalán nem ellenezte. Sőt, amikor megtudta az okát, azt mondta: ,,Én egyesítem áldozatomat a tiéddel.”
– Egy szent férfi! – mondja Anna, Fánuel leánya.

"A szent férfi” ebben a pillanatban lép be Zakariás társaságában. Ragyogó öltözetben, amely aranysárga, úgy fest, mint egy keleti uralkodó. Pompás öv tartja tarsolyát és tőrét. Fején turbán, csuklyával, ahogy még ma is viselik ezt a beduinok. A turbánt finom aranyművű karika tartja a fején, amelybe mirtuszcsokrocskák vannak fűzve. Új köpenyét sok rojt díszíti, és redői fenségesen hullanak alá. Kezében mirtuszcsokor.
– Béke veled, jegyesem! – üdvözli Máriát. – Béke mindnyájatokkal!
Az üdvözlés után folytatja:
– Láttam, mily örömöt szerzett neked a kertedből származó ág. Azt gondoltam, hozok neked a számodra oly kedves barlangnál termő mirtuszból. Rózsákat akartam hozni, amelyek már kivirágzottak a házadnál. De a rózsák nem tartottak volna ki a többnapos úton… Csak tüskéikkel érkeztem volna meg. És én csak rózsákat akarok felajánlani neked, kedvesem, és puha, illatos szirmukkal akarom teleszórni az utadat, hogy ne érezze lábad az út porát és keménységét.
– Hálás vagyok érte, te jóságos! Hogyan sikerült ilyen frissen megőrizned őket?
– Egy edényt kötöttem a nyeregre, és abba tettem a levágott ágakat, amelyek még csak bimbóztak. Útközben virágzottak ki. Íme, itt vannak, Mária! Övezzék homlokodat, tisztaságod jelképeként, amelyet még sokkal inkább felülmúl szíved tisztasága.

Erzsébet és a tanítónők feldíszítik Máriát a virágkoszorúval, amelyet a mirtuszból készítenek, és kis fehér rózsákat tűzdelnek beléje, amelyet az egyik ládára helyezett vázából vesznek. Mária vállára borítja nagy, fehér köpenyét József segítségével, aki megerősíti azt két ezüst csattal.

Minden kész. Míg várakoznak, József félrevonja Máriát, és azt mondja:
– Ez alatt az idő alatt gondolkoztam fogadalmadon. Mondtam neked, hogy megosztom veled. De minél inkább gondolkozom rajta, annál inkább felfogom, hogy nem elég az ideiglenes fogadalom, mégha többször meg is újítom. Megértettelek, Mária. Még nem érdemlem meg, hogy a Fény szóljon hozzám. De suttogott valami, és megérttette velem titkodat, legalább nagy vonalakban. Én egy tudatlan, szegény ember vagyok, Mária, egy
szegény munkás. Nem értek a tudományhoz, és nincsenek kincseim. De lábadhoz helyezem kincsemet, mindörökre. Teljes tisztaságomat, hogy méltó lehessek melletted élni, Isten Szüze, "nővérem, jegyesem, bezárt kert, lepecsételt forrás” (Én 4,12), amint ősünk mondta, aki talán téged látva írta meg az Énekek énekét… Én leszek ennek az illatozó kertnek a kertésze, amely kertben a legértékesebb gyümölcsök vannak, és amelyből élő víz forrása fakad kedves áramlással: a te édességed, jegyesem, aki tisztaságoddal meghódítottad a lelkemet, ó, teljesen szép! Szebb vagy a hajnalnál, a napnál, amely ragyog a szívedben. Egész szívedből szereted Istent és a világot, amelynek asszonyi áldozatod árán az Üdvözítőt akarod adni. Jöjj, szerettem!

És gyengéden megfogja kezét, az ajtó felé vezeti. A többiek követik őket, és az ajtón kívül egyesülnek az ünneplő társakkal, akik mind fehérbe vannak öltözve, fátyollal.

Átmennek a csarnokokon és udvarokon a tömeg között, amely figyeli őket, amíg elérnek egy nagy terembe, amelyben lámpák és pergament tekercsek vannak, mint egy zsinagógában. A jegyesek megállnak egy emelvény előtt, és ott várakoznak. A többiek szép rendben mennek utánuk. A terem végén helyezkednek el a papok és a kíváncsiak.

Belép ünnepélyesen a Főpap. A kíváncsiak zsibonganak: "Ő esketi őket?” – "Igen, mert királyi és papi családból származnak. A menyasszony Dávid és Áron virága, a templom Szüze. A vőlegény Dávid törzséből származik.”

A Főpap a menyasszony jobbját a vőlegény kezébe teszi, és ünnepélyesen megáldja őket:
– Ábrahám, Izsák és Jákob Istene legyen veletek! Ő egyesítsen titeket, és töltsön el benneteket áldásával. Adja nektek békéjét, és adjon számos utódot, hosszú élettel és boldog halállal Ábrahám ölében. (Tób 7,15-16) – Utána éppoly ünnepélyesen vonul vissza, mint ahogy jött.

Kölcsönösen ígéretet tettek egymásnak. Mária József jegyese.

Mindnyájan kimennek, mindig szép rendben, és egy terembe mennek, ahol aláírják az eljegyzés-szerződését, amely kijelenti, hogy Mária, a Dávid
házából származó Joakim és Áron házából származó Anna örökös leánya ajándékként hozza jegyesének házát és az azzal kapcsolatos javait és
személyes kelengyéjét, és minden más javait, amelyeket atyjától örökölt.

Mindent befejeztek.
A jegyesek kimennek az udvarba, és onnan annak kijáratához, ahol egy kényelmes, hatalmas kocsi várja őket. Már rajta vannak Mária ládái, és egy sátor nyújt nekik menedéket.

Csókok, könnyek, áldások, tanácsok közepette elbúcsúznak, és utána Mária felszáll Erzsébettel a kocsi belsejébe, eléjük pedig József és Zakariás. Ünnepi palástjukat felcserélték már egy sötét köpennyel. A kocsi elindul. Mind távolabbról látszanak a templom falai, utána a városéi, és íme, a friss, tavaszi virágoktól ékes mezők között haladnak a zöldellő pálmák által szegélyezett úton.

Mária csendesen sír a fátyla alatt, időnként félrehúzza a függönyt, visszanéz a távoli templomra és a városra, amelyet elhagyott.