Az interjú 2009. december 11.-én készült, Rómában.
Ravasi érseknek jó a memóriája. Emlékszik, hogy papi hivatásának gyökerei négy éves korára vezetnek vissza. A most 67 éves főpap, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke egy II. világháború végén történt eseményt idéz fel… Látta, amint egy este a Nap a hegyek mögé húzódott, és közben vonatfüttyöt hallott, amint az egyre inkább halkult. A távozás, az elmúlás hangja volt.
.
> A képen: Gianfranco Ravasi érsek
.
"Tisztán emlékszem, akkor jöttem rá, hogy milyen mulandó a világ! Akkor fogtam fel, hogy mi a halál, és hogy itt a Földön nem élünk biztonságban. Ez az élmény indított el Isten keresése felé."
Hivatása szemináriumi évei során tisztázódott. A végtelen iránti vágy késztette arra, hogy részt vegyen az Örökkévaló szolgálatában, és papként másokat is vezessen erre az útra. "Úgy éreztem, hogy ha Istent választom, akkor az élet végső értelmét választom."
Ravasi érsek édesanyjától megörökölte olvasási szenvedélyét. Már fiatal korában olvasta Platon, Szent Ágoston, PascaL, Kierkegaard, Dosztojevszkij műveit, szerette a zenét, főleg Bachot és Mozartot, de szereti a barokk műveket és a mai zenét is.
Szoros kapcsolatot lát a művészet és a lelkiség között." A művészek fő célja a végtelen felfedezése és ábrázolása véges eszközökkel: szóval, képpel, hanggal." "Amikor Krisztus szenvedését próbálom átérezni, Bach Máté Passióját hallgatva mélységes lelki dimenzióba lépek át" - mondja.
Szereti képzőművészetet is, bár bevallotta, hogy nincs hozzá tehetsége. Megírt viszont mintegy 150 könyvet. Azokat is mind kézzel, nemigen használja a számítógépet, a kutatásai során sem veszi igénybe a Google-t. Inkább a memóriájára támaszkodik.
1996-ban szentelték pappá. Papi hivatását három szakaszra osztja. Ifjú korában 20 éven keresztül tanult. A második szakaszban a milanói Szent Ambrus Könyvtárat vezette, végül a harmadik szakasz a mostani, amikor a Római Kúriában tölt be tisztséget.
Nagyon szereti a jelenlegi munkáját a Kultúra Pápai Tanácsában, amikor szolgálata nemcsak Olaszországra terjed ki, hanem az egész Világegyházra.
Arra a kérdésre, hogy mi az, ami nem hiányozhat egy pap életéből, azt felelte: a jelképek. Az első a térdhajtás: a könyörgés, az imádság, a kegyelem előtti tisztelgés kifejezője. A második a munkaasztal, ahol mindig a Szentírás legyen az első helyen, mert e nélkül a pap nem léphet ki a külvilágba.
Ravasi érsek elismeri, hogy temperamentuma szerint pesszimizmusra hajlik, és sokszor elégedetlen az emberi esendőség miatt, de Krisztus szolgálata a kultúra által olyan hivatás, amely teljesen kielégíti, mert nagyszerű eszköz a külvilággal való párbeszédben.
Papi életét a nehézségek ellenére is örömteli, vidám életnek vallja.
| Nyomtatás 
