A fiú bölcsessége az anya ajkán

Valtorta Mária: Mária élete - Tartalomjegyzék

< Előző rész: A megmentett veréb

Jézus mondja:
- Hallom már a szőrszálhasogató doktorok megjegyzését: ,,Hogyan beszélhet így egy kisleány, aki még hároméves sincs? Ez túlzás!” És nem gondolnak arra, hogy ők torzítanak el engem, amikor gyermekségemnek felnőtthöz illő viselkedést tulajdonítanak.
 
Az értelem nem ugyanolyan módon és időben jön mindenkihez. Az Egyház hét évben állapította meg a felelős cselekedetek korát, mert ebben a korban még a visszamaradott is különbséget tud tenni, jóllehet csak kezdetlegesen a jó és a rossz között. De vannak gyermekek, akik sokkal korábban képesek a különbségtételre, a szándékosságra és az akaratra, mert már elégségesen kifejlődött az értelmük. A kis Lambertini Imelde,
Viterboi Rózsa, Organ Nellie, Nennolina alapot szolgáltatnak nektek, akadékoskodó doktorok, hogy elhiggyétek, Anyám képes volt így gondolkodni és beszélni. Nem kapásból vettem csak négy nevet a szent gyermekek ezreiből, akik benépesítik Paradicsomomat, miután felnőttekként gondolkodtak a földön több, kevesebb éven keresztül.
 
Mi az értelem? Isten ajándéka. Isten tehát oly mértékben adhatja, amilyenben akarja, annak, akinek akarja és akkor, amikor akarja. Az értelem egyike azoknak a dolgoknak, amelyek inkább hasonlókká tesznek titeket Istenhez, az Értelmes és Gondolkodó Lélekhez. A gondolkodás és értelem kegyelem volt, amelyet Isten az embernek adott a földi paradicsomban. És mennyire elevenek voltak, amikor a Kegyelem élt és még érintetlenül működött a két ősszülő lelkében!
 
Sirák fiának könyvében meg van írva: ,,Minden bölcsesség az Úristentől jön, és mindig vele volt a századok előtt is.” (Sir 1,1) Mennyire bölcsek lettek volna az emberek, ha megmaradtak volna Isten gyermekeinek?


 
A ti értelmetek hiányai természetes gyümölcsei annak, hogy lehanyatlott bennetek a kegyelem és a becsületesség. Miután elvesztettétek a kegyelmet, évszázadokon keresztül távolodtatok a Bölcsességtől. Amint a meteor elrejtőzik a kilométer vastag felhő mögött, úgy a Bölcsesség sugara sem ér el többé titeket a sötétségen keresztül, amelyet a ti elfajultságtok mind sűrűbbé tett.
 
Utána eljött Krisztus és visszaadta nektek a kegyelmet, Isten szeretetének legfenségesebb ajándékát. De ti meg tudjátok-e őrizni tisztán ezt a drágakövet? Nem. Amikor nem töritek szét bűnös akaratotokkal, bepiszkoljátok állandó kisebb bűneitekkel, gyengeségtekkel, bűnös hajlamaitokkal.
 
Mária azonban nemcsak maga a Tisztaság volt, az új Éva, akit Isten újjáteremtett saját örömére, hanem messze felülmúlta Évát, ő a Magasságbeli Remekműve volt, a Kegyelemmel Teljes, az Ige Édesanyja Isten értelmében.
 
Sirák fia a Bölcsesség Forrásának nevezi az Igét. És a Fiú nem lett volna képes Anyjának ajkára adni saját bölcsességét? Ha megtisztította egy próféta ajkát égő parázzsal, mert annak az Igét, a Bölcsességet kellett hirdetnie az embereknek, akkor ne tisztította volna meg és tette volna magasztossá még gyermek Jegyesének ajkát a Szeretet, hogy az, aki majd az Igét hordozni fogja, ne beszéljen többé gyerekesen, hanem mindig isteni teremtményként, akit átalakított Isten nagy fényessége és bölcsessége?
 
A csoda magyarázata nem az, hogy Mária már gyermekkorban felsôbbrendű értelemmel rendelkezett, mint később én is, hanem az, hogy benne lakott a Végtelen Értelem.

> Máriát átadják a templomnak
 


Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
“A vitázó, feleselő és letorkoló emberek ügyeik boldogtalan sáfárai. A győzelmet elnyerik néha, de a jóakaratot soha, holott annak több hasznát vennék.”
/Benjamin Franklin/
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom