Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén - Tartalomjegyzék
< Előző rész: Győzelem hit által
A lelki anyaság, szegény eszköz által realizálódik, mivel megvalósulásának útja a részesedés Krisztus halálában – „ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad,” - és feltámadásában - „de ha meghal, sok termést hoz” - Krisztus halálában való részesedésünk mindenek előtt a szenvedés elfogadásában valósul meg, ez megöli az egoizmust. Részesedésünk a Feltámadásban pedig nem más, mint az új ember megszületése bennünk Krisztus képére -, aki maga a Szeretet. Az apostolkodás: Krisztus odaadása, az apostolkodó ember lelkében jelen lévő Krisztus megszülése a lelkekben.
Szent Pál szerint az apostolkodás lelki anyaság: Az evangélium által én adtam nektek életet Jézus Krisztusban. A mi apostolkodásunk, mint lelki anyaság, az Egyház lelki anyaságában való részesedés a hitnek köszönhetően. A hit révén, mely legteljesebben a szegény eszközök alkalmazásában jelenik meg, lelkeket szülünk Krisztusnak. A lelki anyaság megvalósulhat: élő szó által - amely az Istennel való kontemplációs kapcsolat gyümölcse -, az Isten iránti önátadást kifejező imádság, de különösen az áldozat és szenvedés által.
A Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréz életében rendkívüli szerepet játszott két nagy bűnös. Az egyik tizennégy éves korában
jelent meg életében. Pranzininek hívták, háromszoros gyilkos volt, aki a halálos ítélet ellenére sem mutatott semmiféle megbánást. Teréz nem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy ez az ember meghalhat anélkül, hogy Istennel kiengesztelődne. Másfél hónapon át minden imádságát és szenvedését Pranziniért ajánlotta fel. És megkapta a jelet Istentől: ez a nagy bűnös a halála előtti utolsó pillanatban megragadta a keresztet és háromszor megcsókolta a megváltó sebeit.
Amikor ezt Teréz megtudta, egészen meghatódva így szólt Céliné-hez: „Ő az én első fiam.” Teréz, akinek már tizennégy éves korában ilyen világos fogalma volt a lelki anyaságról, később így fogalmaz: „Egyedül a szenvedés szülhet lelkeket Jézusnak.” Pranzini minden bűnös prototípusa lett, akikért Teréz kiváltképpen akart imádkozni és szenvedéseit felajánlani. Ő tudta, hogy az imádság nem mindig elegendő, hogy a mérleg serpenyőjébe bele kell tenni, Istennek fel kell ajánlani a legnagyobb áldozatot, saját szenvedését is.
Teréz vallomásai szerint a másik nagy bűnös esete - Hyacinthe Loyson atyáé - sokkal megrázóbb volt. Ez a név soha nem fordul elő Teréz önéletrajzában, leveleiben, s az „Egy lélek történetében” sem. Csupán kétszer említi Céliné-hez írt leveleiben: „mint egy bizonyos elhervadt, bemocskolódott liliomot” és „nagy bűnöst.”
Teréznek arról a vágyáról, hogy megmentse ezt a lelket, a boldoggá és szenttéavatási dokumentumokból szerezhetünk tudomást. Hyacinthe Loyson sarutlan karmelita (< a képen balra), a párizsi rendház főnöke, rendkívül intelligens, nagyszerű szónok volt. Beszédei egész Franciaországban lázba hozták a hallgatóságot, sőt még a pápa is gratulált sikereihez. Mégis ez a rendkívüli pap, ez a nagy prédikátor egy idő után hitehagyottá vált, harcos aposztata lett belőle. Elkezdte bejárni Franciaország egyházmegyéit és számos tiltakozás ellenére azt hirdette, hogy az Egyház eltért az igazi Evangéliumtól. Negyvenhárom évig harcolt így az Egyház ellen. Ez a harc a Lisieux-i kolostor számára valami iszonyatos volt, olyannyira, hogy ott a nevét sem merte senki kimondani. Nyíltan senki sem beszélt róla, ez a magyarázata annak is, hogy Szent Teréz írásaiban sem szerepel a neve, pedig kilenc éven át érte ajánlotta fel imádságait és szenvedéseit. Pranziniért elegendő volt másfél hónap, míg itt kilenc év, s mintha ez sem lett volna elegendő. Loyson atyát kiközösítették, majd később megírt még egy nyílt levelet, melyben vádolja az Egyházat és a Karmelt. Ez heves tiltakozást és nagy felháborodást váltott ki. Teréz mégsem veszíti el a reményt. Szívdobogva mondja Céliné-nek Loyson atyáról, hogy az ő megtérése a legfőbb vágya. „Céline, kedves - írja egyik levelében - ez egy nagy bűnös, nagyobb bűnös, mint bárki más, aki valaha is megtért. De Jézus nem tehet-e olyat, amit eddig még soha nem tett? Ha Jézus nem vágyódna erre a megtérésre, felébresztené-e kis jegyese szívében ezt az olthatatlan vágyat?”
Ez Szent Teréz gyakran hangsúlyozott állítása, hogy Jézus nem adna vágyat valamire, ha azt nem akarná megvalósítani. „Nem, ez egészen biztos - írja Teréz -, hogy Ő még jobban, mint mi, vágyódik arra, hogy visszavezesse a nyájhoz ezt a szegény eltévedt bárányt. Eljön az a nap, amikor kinyílik a szeme és látni fog.”
Amikor Szent Teréz hitét analizáljuk, tapasztalhatjuk, hogy az a bizonyosság hite volt. Hyacinthe Loysonról is tudja, hogy megtér. „Ne
hagyjunk fel az imádsággal - írja -, a bizalom csodákra képes. Ajánljuk fel Atyánknak Jegyesünk érdemeit, aki az égben van, hogy
testvérünk, a Szűzanya fia győzelmesen visszatérjen és elrejtőzzön az anyák között, legirgalmasabb anya palástja alá.”
Teréz annyira meg akarja ennek a papnak a lelkét menteni, hogy az utolsó szentáldozását is őérte ajánlja fel. Abban a tudatban hal meg, hogy Loyson atya nem tért meg, de ez nem rendítette meg hitének bizonyosságát.
Loyson atya Szent Teréz halála után tizenöt évvel hal meg, nyolcvanötéves korában. Jézus annyira szerette Terézt, hogy ezúttal már nem kellett jelet adnia neki. Jézus tudta, hogy Teréz nem szűnik meg hinni ebben a megtérésben. Amikor 1912-ben Loyson atya meghalt, nem volt mellette katolikus pap, nem volt lehetősége szentgyónásra. De tudjuk, hogy halála előtt megkapta az „Egy lélek története” kéziratát és egy „lélegzetvételre” olvasta el. Szent Teréz írásait féktelennek és felkavarónak értékelte. Akik mellette voltak hallották, amint nagyon nehéz haldoklása idején ezeket a szavakat ismételgette: „Óh, én csendes Jézusom!” Ez az utolsó Jézus iránti szeretetaktus megengedi, hogy azt feltételezzük: Loyson atya megmenekült - hála Teréz imádságának és szenvedésének. Ő is Teréz lelki fia lett.
„Egyedül a szenvedés képes lelkeket szülni Jézusnak.” Szent Teréznek ez az állítása megmutatja, mit jelent a lelki anyaság. Anya az, aki életet ad és aki ezt az életet fenntartja. Az ember fél a szenvedéstől, pedig senki sem szabadulhat meg tőle, ahogy nem szabadulhatunk meg a mindennapok terhétől sem. De el is herdálhatjuk ezeket a szenvedéseket és nehézségeket. Egyedül azok elfogadása és Jézus keresztjével való összekapcsolása teszi lehetővé, hogy a lelki anyaság rendkívüli titkából részesedjünk. Az ilyen anyaság a hívek királyi papságában való részesedésünk által, a mi hivatásunk. Lelkeket kell szereznünk és szülnünk Jézusnak. Gondold meg, mennyi nehézség van az életedben! Talán nem vagy egészséges, lehetnek otthoni konfliktusaid, csökönyös gyerekek, valami lesújtó lelki nehézség.
Lehetnek ezek egészen kis dolgok is, ha elfogadásra és felajánlásra találnak benned, akkor lehetővé teszik, hogy részt vegyél az Egyház lelki anyaságában, hogy lelkeket szülj általuk Krisztusnak. Nincs semmi, ami ennél fontosabb lenne. Megteheti ugyanezt az apostolkodás szóval és imádsággal, de a szenvedés a leghatásosabb eszköz, sőt a szenvedés az apostolkodásnak is a leghatásosabb formája, mert ott valósul meg leginkább az ember kiüresítése (szegény eszköz), ebben van a legkevesebb belőlünk, s a legtöbb Krisztusból. A szenvedésben feszül ki leginkább a kereszt.
< Következő rész: II.János Pál pápa tanúságtétele
- Kis Teréz a bizalomról
- Avilai Szent Teréz
- Kis Teréz mai üzenete NEKED!
- Avilai Szent Teréz nagyszerű jelleméről
| Nyomtatás 
Én ezt nem értem most. Van egy ember akiért tíz évig imádkoztam, a végén megtért, már jól van.De nem szenvedtem tőle. Bántott a dolog, igaz azt sem tudom miért, mert igazából még sosem találkoztam vele, de ezen már túljutottam.Nem kell mindíg mindent érteni:D
Van egy lányom, és a szüléskor sem szenvedtem egyálltalán.Mondhatnám jó volt:) Nem kaptam fájdalomcsillapítót, és 18 órán át vajúdtam, de ez a szenvedés kimaradt akkor is.:)
Oka is volt:) Rájöttem, nem kötelező szenvedni:) Ha nem akarok, nem szenvedek:) Nem kötelező, pedig sokan azt hiszik hogy az…szerintem nem:)