Mária lelkének szépsége és érintetlensége

Valtorta Mária: Mária élete – Tartalomjegyzék

< Előző rész: Mária szeplőtelen születése

Jézus Máriára alkalmazza a Példabeszédekben található következő idézetet, amelyet általában az isteni Bölcsességre vonatkoztatnak:

"Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét. Az idők előtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése előtt. Amikor létrehozott, még ősvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elő víz. Mielőtt a hegyek keletkeztek volna, korábban hívott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezőket még nem alkotta meg, és a föld első rögét sem. Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ősvíz színére a kört megvonta, amikor a felhőket fölerősítette, s az ősforrások erejét megszabta, amikor kijelölte a tenger határát – és a vizek nem csaptak ki – amikor megrajzolta a föld szilárd részét. Ott voltam mellette, mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe előtt.” (Péld 8,22-30)

Ez őrá vonatkozik, a szép Anyára, a szent Anyára, a Bölcsesség Szűz Anyjára, mert Én vagyok a Bölcsesség. Isten vigasztalását és örömét találta
benne, az a Hármas Egy Isten, aki titeket kormányoz és szeret, és akinek az emberek annyi szomorúságot okoznak. Miatta folytatta az emberi nemet akkor, amikor az első próbáratételnél az kiérdemelte, hogy megsemmisítse. Miatta részesültetek bocsánatában.

Akarta Máriát, hogy szeresse őt. Ó, nagyon megérte, hogy megteremtse az embert és hagyja élni, és hogy elhatározza: megbocsát neki, csak azért, hogy övé legyen a Szép Szűz, a Szent Szűz, a Szeplőtelen Szűz, a Szeretett Szűz, a Kedvelt Leány, a Legtisztább Anya, a Szeretett Jegyes! Oly sokat adott nektek, és még többet is adott volna, csakhogy Isten birtokolja kedves Teremtményét, napjának Napját, kertjének Virágát. És továbbra is oly sokat ad őáltala, az ő kérésére, hogy neki örömöt szerezzen, mert Mária öröme megörvendezteti Istent és növeli fényének ragyogását, a mennyország nagy fényét. Minden felragyogása egy kegyelem a világegyetemnek, az emberi nemnek, maguknak az üdvözülteknek, akik pompás allelujával válaszolnak minden isteni csodára, amelyet a Szentháromság azért művel, hogy lássa a Szűz örvendetes mosolyának ragyogását.
.
Isten egy királyt akart adnia világegyetemnek, amelyet a semmiből teremtett. Egy királyt, aki anyagi természeténél fogva az első minden anyagból létrehozott teremtmény között. Egy királyt, aki a szellemi természete révén kissé marad csak alul az isteninek, aki egyesül a Kegyelemmel, mint első, ártatlan napjaiban. A Legfelsőbb Értelem ismeri a legtávolabbi idők eseményeit is. Szüntelenül szeme előtt van minden, ami volt, van és lesz. Míg a múltat szemléli, és a jelenlevőt figyeli, íme, mélyen belelát tekintete a jövőbe. Tudja, miként fog meghalni az utolsó ember. Mindig tudta, hogy az általa teremtett király, akinek rendeltetése volt, hogy félisten legyen mellette az égben, az Atya örököse legyen, elköveti majd maga ellen a bűntényt, amellyel megöli a Kegyelmet, és ezáltal megfosztja magától az eget.

De akkor miért teremtette? Bizonyára ezt kérdezik sokan. Jobbnak tartanátok, ha nem lett volna? Nemde érdemes volt megérnie a földnek azt a napot, amelyben megismeri és csodálja a végtelenül szépet, akit Isten keze helyezett el a világegyetemben?

Ki számára hozta volna létre ezeket a csillagokat és bolygókat, amelyek nyilakként száguldanak az égbolton?
.
Ki számára teremtette a tengert? Értetek teremtette az eget éppúgy, mint a tengert, a folyókat, a tavakat, a patakokat, a tiszta forrásokat. Mindezek arra szolgálnak, hogy titeket hordozzanak, tápláljanak, szomjúságtokat oltsák, megtisztítsanak. És szolgálják a Teremtőt is, és nem lépik túl medrüket, hogy elborítsanak titeket, amint megérdemlitek.
.
Ki számára teremtette volna az állatok megszámlálhatatlan családját, amelyek éneklő virágokként repülnek, amelyek titeket szolgálnak, nektek
dolgoznak, táplálnak, szórakoztatnak, mint királyukat?
.
Ki számára teremtette volna a növények számtalan fajtáját, a pillangóknak látszó virágokat, a drágakövekként csillogókat, amelyek mozdulatlan madaraknak látszanak?
.
Kinek teremtette volna az ásványokat a föld méhében, ha nem valakinek, aki nem Isten, hanem Isten gyermeke, az ember?

Istennek semmire sincs szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Ő elégséges önmagának. Nem kell gyönyörködnie másban, csak önmagában.
Mindaz, amit teremtett, egy porszemnyivel sem növelte végtelen boldogságát, szépségét, életét, hatalmát. Mindent az ember számára teremtett, akit meg akart tenni műve királyának.

Érdemes élni azért, hogy lássátok Istennek annyi művét, és elismerjétek hatalmát, amit nektek ajándékozott. Hálásaknak kell lennetek azért, hogy éltek. Akkor is hálásaknak kellene lennetek, ha csak földi célja lett volna életeteknek.

Isten, aki mindent tud, már az ember megteremtése előtt tudta, hogy az rabló és gyilkos lesz. Mivel Isten végtelenül jó, már a bűn elkövetése előtt gondolt annak megsemmisítésére. Ennek eszköze én vagyok, az Ige. Annak eszköze pedig, hogy én működni tudjak: Mária. És Isten megteremtette a Szüzet fenséges gondolatában. Mindent értem, az Atya kedves Fiáért teremtett.

Ahhoz, hogy testté váljak, anyára volt szükségem. Ahhoz, hogy Isten legyek, Istennek kellett atyámnak lennie. Íme, akkor Isten megteremtette magának a Jegyest és azt mondta neki:
– Jöjj velem! Oldalamnál lásd, mennyit teszek Fiunkért. Figyeld és örvendezz, örök Szűz, örök Leány, töltse be mosolyod ezt a mennyet, és adja meg az angyaloknak a kezdőhangot, és tanítsa meg a mennyet az égi összhangra. Én nézlek téged, és olyannak látlak, amilyen leszel, ó, Szeplőtelen Asszony, aki most csak lélek vagy, lélek, aki boldoggá tesz engem. Nézlek téged, és a te szemed kékségét adom a tengernek és az
égboltnak, hajad színét a szent búzának, fehérségedet a liliomnak,selymes bôröd rózsaszínűségét a rózsának. A gyöngyöket a te parányi
fogaidról mintázom, a te ajkadat nézve alkotom meg az édes epret. A fülemüle torkába helyezem el a te hangodat, és a gerléébe a sírásodat.
Olvasom jövendő gondolataidat, hallom szíved verését, és az indít a teremtésben. Jöjj, Örömöm, legyen játékszered a világ, mert te vagy az én gondolatom táncoló fénye. Tieid a csillagok koronái, helyezd a holdat gyengéd lábad alá, övezd fel magadat a tejút csillagövével. Érted vannak a csillagok és a bolygók. Jöjj, és örvendj, látva a virágokat, amelyekkel Gyermeked játszani fog. Jöjj és lásd, amint megteremtem a juhokat és bárányokat, a sasokat és a galambokat. Légy mellettem, miközben kialakítom a tengerek és folyók medrét, felemelem a hegyeket, és befestem azokat hóval és erdőkkel, amíg elvetem a füvet, a fákat és a szőlőket, megalkotom számodra az olajfát, számodra, aki a békét hordozod, és aki az eucharisztikus Szőlőt szőlőtőként megtermed. Fuss, repülj, örvendezz, Szépem, és az egész világ, amelyet óráról órára megteremtek, tanulja meg tőled, Szerelmemtől, hogy engem szeressen, és hogy szebbé legyen a te mosolyod által, Fiamnak Anyja, Mennyországomnak Királynője, Istened Szerelme. És amikor látom a Tévedést, és csodálom a Tévedés Nélkülit, azt mondom:
– Jöjj hozzám, te, aki megszünteted az emberi engedetlenség által okozott keserűséget, a sátánnal való emberi paráználkodást, az emberi
hálátlanságot. Veled aratok győzelmet a sátánon.

Isten, a Teremtő Atya megteremtette a férfit és a nőt a szeretet oly tökéletes törvényével, hogy annak tökéletességét ti nem vagytok képesek felfogni. Nem vagytok képesek felfogni, mivé vált volna az emberi nem, ha nem fogadta volna el a sátán tanítását!

Süvölts, sátán, haragodban, miközben ő megszületik. Ez a Gyermek legyőzött téged! Mielőtt te lázadóvá, álnokká, megrontóvá váltál volna, ő már legyőzött téged. Ennek a most született kisdednek a lehelete megtisztítja a világot a te bűzödtől. Le vagy gyôzve! Az ő neve, tekintete, tisztasága lándzsaként, villámként, kőként hatol át rajtad, ver le téged, bebörtönöz téged pokoli barlangodba, te átkozott, aki elvetted Istentől annak örömét, hogy minden teremtett ember Atyja legyen.

Most vereséget szenvedtél egy Asszonyban és egy Asszony által. Ô ellenáll minden kísértésednek és megvédi szeplőôtelen tisztaságát. Mostantól fogva, aki szereti őt, visszatér Istenhez, hogy Istené legyen. Megvigasztalja az anyákat, akik nem tudják fájdalom nélkül megszülni gyermekeiket. Mostantól fogva Mária a jegyesek vezetője, a haldoklók anyja, aki megédesíti számukra a halált és megvédi őket tőled, átkozott, és melléjük áll, amikor Isten megítéli őket.

A Szűz szüzessége! Jöjjetek, elmélkedjetek ezen a mélységes szüzességen, ezen a szédületes mélységen! Még a kolostorba vonultak szüzessége sem tökéletes Anyám szüzességéhez hasonlítva. Az emberekben mindig megmarad az eredeti bűn által okozott gyengeség, a Szűzben azonban nincs ennek nyoma. Az ő lelke szép és érintetlen, olyan, amilyennek az Atya elgondolta őt eltöltve minden kegyelemmel.

Ő a Szűz. Ő az Egyetlen. Ő a Tökéletes. Ő a Teljes. Ilyennek gondolta ki őt Isten, ilyennek teremtette, ilyen maradt, ilyenként koronázta meg. Örökké ilyen.

Ő a Szűz. Az érinthetetlenségnek, a tisztaságnak, a kegyelemnek a mélysége, amely elvész az Istenben, akitől eredt. Érinthetetlen. A Tisztaság. A legtökéletesebb Kegyelem.

Ez Isten visszavágása a sátánnak. Minden megszentségtelenített teremtmény ellenében felemeli ezt a tökéletes Csillagot. Minden helytelen kíváncsiság ellen őt, akit egyedül Isten szeretete érdekel. Minden gonosz tudás ellen őt, a fenséges Tudatlant. Ő nemcsak a lealacsonyított szeretetet nem ismeri, hanem az Isten által a jegyeseknek adott szeretetet sem. Sőt, mi több, nem ismeri a bűn örökségét, melegágyát sem. Benne csak a fagyos bölcsesség van meg és a lángoló isteni szeretet. Tűz, amely felvértez a test hidegsége ellen, mert átlátszó tükör az oltáron, ahol egy Isten eljegyzi magát egy Szűzzel, és nem alacsonyodik le, mert tökéletessége átöleli azt, aki, amint az a jegyeshez illik, aláveti magát neki, mert Asszony, de szeplőtelen, mint ő.