Betlehemi Boldog Mirjam, stigmatizált

Boldog Mirjam 1846.január 5-én született a Szentföldön, Galilea egy kicsiny falujában, Abellinben.
.
Ez Palesztína egyik legszegényebb területe volt. Szülei bár arabok, mégis keresztény hitüek, és szenvedniük kellett vallásosságuk miatt, hiszen környezetük muzulmán volt. A kis Mirjam korán árva lesz, nagybátyja veszi magához. Apró kislány még, amikor belső hangot hall: "Minden múlandó ezen a világon, de ha nekem adod a szívedet, én mindörökre a tiéd maradok."
.
Gyermekkori történetek
Egy alkalommal a belépő szolgáló észreveszi, hogy a kis Mirjam egy kígyó nyakát fogja, és a fejét a tányérjába mártogatja: meg akarja osztani vele az ebédjét. Máskor szép selyemruhát kap ajándékba, mire megkérdezi, adhat-e ugyanilyen szép ruhát a szegényeknek is, de nagybátyja nemet mond.
.
Ezek után Mirjam nem hajlandó hordani a ruhát, és soha nem veszi fel. A Mária szobor lábához mindig friss virágot tesz le, órákig imádkozik előtte, senki nem érti, hogyhogy nem unja, ő azonban azt feleli, hogy soha nem unalmas a mamájával beszélnie. Ha pedig valamiért okkal vagy oktalanul megszidják, mindig térdenállva kér bocsánatot – bárki is az. Még nincs 7 éves ekkor.

Tizenhárom éves korában akarják férjhez adni, de Mirjam már döntött: ő csakis Istené lesz! Könyörög a Szűzanyának, hogy mentse meg a házasságtól, és álmában Mária így szól hozzá: "Segítek neked." Az esküvő napján azután, amikor megérkeznek a vendégek, Mirjam tálcával a kezén lép be: és a tálcán tövig levágott hajával és levetett ékszereivel kosarazza ki a kérőjét. Ám Keleten egy lány nem szegülhet szembe az apjával. Nagybátyja éktelen haragra gerjed, kitagadja, és attól a naptól fogva pusztán cselédnek tekinti és úgy is bánik vele. 3 hónap telik így el, a hangulat ellenséges a kislány körül.

Találkozik egy muzulmán férfival, aki nagyon barátságos vele, és azt mondja neki, nagybátyja azért bánik így vele, mert keresztény, és a keresztények mind gonosz, könyörtelen, szívtelen emberek. Mirjam válasza: "Inkább halok meg a római katolikus egyházban, minthogy egy mohamedán tanításai szerint éljek." Erre a férfi dühösen felugrik, és első indulatában elvágja a kislány torkát, majd a holttestet egy barlangba hurcolja. Mirjam a mennyországban találta magát, ahol megláthatta elhunyt szüleit is. Valaki így szólt hozzá: "Igen, ez megtörtént veled, de a te életed könyve még nincs végigírva."

Egy romos barlangban ébred fel, ahol egy ismeretlen kékruhás apáca ápolgatja és eteti, míg meg nem gyógyul. A Szűzanya. Ezt tanítja neki: "Ne légy olyan, mint a többi ember, akik mindig elégedetlenek! Tanuld meg mondani: Ennyi éppen elég! Légy mindig elégedett, akkor is, ha szenvedned kell. Isten mindig el fog látni mindennel, amire szükséged van."

Mirjam a Szűzanyának szenteli az életét. Felépülése után többé nem tér vissza a bácsikájához, cselédlánynak szegődik, ám sehol nem marad tartósan, mert többnyire túlságosan megszeretik, ő pedig nem kényeztetésre, hanem szenvedésre szomjazik. Sokat böjtöl, előfordul, hogy 1 teljes éven át csak kenyeret és vizet vesz magához, ezért tönkremegy a gyomra. 20 évesen lép kolostorba, de írástudatlan, ezért nem lehet kórusnővér, hanem segítő nővérként szolgál – főként konyhai munkát végez.

Miben követhetjük Mirjamot? Alázatában. Szerzetesi pályafutását a marseille-i Szent József nővéreknél kezdte, ahol egy civil szakácsnő folyton szidta-ütötte. Ugyanis szegényke nem nagyon értett még franciául, s így aztán ügyetlenül engedelmeskedett. Mirjam azonban mindig nyugodt, örömteli maradt. Egy alkalommal akkora pofont kapott, hogy egy forró fedő a lábára esett és égési sebeket ejtett rajta. A heves fájdalom közepette is folytatta munkáját, egyetlen zokszó nélkül.

Valamelyik nővér, látva, hogy a kis arab reszket, ágyba küldte, de jött a konyhafúria, lerángatta róla a takarót és fölszakította sebeit. Mirjam pedig hallgatott az egészről, nehogy a szakácsnőt megbüntessék. Munkahelyükre panaszkodó világiak, püspökükre panaszkodó paptestvérek: Mirjamnak ezt a csodáját szabad utánozni!

Minden munkát elvállal, nem kíméli magát, apró termete ellenére sem. Nem törődött zúzódással, sérüléssel, fáradtsággal, és a szemrehányásokat hálaadással vágta zsebre. Ilyenkor térdre borult nővértársai előtt, mint gyermekkorában, és tört franciaságal kérte: "Gonosz vagyok. Kérlek, imádkozz értem!" Nem tud magázni, de olyan kedves és bájos, hogy sosem haragszanak ezért rá.

Korán kiderül engedelmessége, fegyelmezettsége a szerzetesi szabályok betartásában, de az is, hogy nagy misztikus, akit rendszeresen látogatnak a tisztítótűzbeli lelkek. Nem ritkák az extázisok és látomások nála, és egy szép napon ájultan találják a folyosó kövén, arccal a földnek, bal kezéből ömlik a vér. Később valamennyi stigmát megkapja, de Mirjamnak fogalma sincs mi történik vele, azt hiszi, valamilyen betegségben szenved, hogy leprás, és nagyon szégyelli sebeit.

Lassan letelik a novíciaidő, és a szerzetestársak szavaznak: maradhat-e. Ám a szavazatok többsége nem-et jelöl, Mirjam túl gyakran lebeg és esik elragadtatásba. A kiutasított kis arab Mirjamnak mennie kell… Két hetet egy görögkatolikus parókián tölt, hiszen nincs senkije, és nincs hova menjen. Majd kopogtat a pau-i Kármel ajtaján. Mintha a mennyországba érkezne. Hirtelen visszaemlékezik egy gyermekkori látomására, és megérti, hogy ez az ő földi otthona. És így is lesz.

A csendbe merülő kármeliták maguk is misztikusok, és megértik Mirjam extázisait és a körüötte történő rendkívüli eseményeket. Fizikai megpróbáltatásai, betegségei felsorolhatatlanok, szinte szünet nélkül szenved. De ez nem elég: időnként – Isten akaratából – az ördög is zaklatja, veri, kísérti, megszállja.

Egyszer például, az ebédnél, Mirjam észreveszi, hogy az ételében férgek nyüzsögnek. Megeszi, anélkül, hogy undora bárkinek is feltünne. Pedig a férgeket a többi nővér is látta (bár az ő tányérjukban nem volt). Jelentik a perjelnőnek, aki egy életre megtiltja Mirjamnak, hogy férges ételt egyék, pedig ő azt hitte, mindenki ilyet kapott vezeklésül, csak ők sokkal önmegtagadóbbak voltak nála. Ilyen és hasonló zaklatásokkal bántja az ördög Mirjamot, aki pedig a kolostori szabályokat tűzön-vizen át követi a legapróbb részletekig.

Más alkalommal az ördög hatalmas sódarabokat tesz az ételébe. A rossz gyomrú Mirjamnak ég a belseje ettől, és engedélyt kér, hogy ne kelljen ennie. Ám az előljárónő félreérti, azt hiszi, megint vezekelni akar, és nem adja meg az engedélyt. Így Mirjam könnyes szemmel, némán öklendezve legyűri a tömény sódarabokat, miközben azt hajtogatja: "Fiat, Fiat, Jézusom!", és arra gondol, hogy Jézussal ecetet és epét itattak a kereszten.

Az ördög szörnyű kísértéseiből Mirjam azt a következtetést vonja le, hogy ő a föld legnagyobb bűnöse. Egyszer, amikor előljárója gőggel vádolja, a kis nővér felkiált: "Egy ekkora rakás szerencsétlenség, mint én, hogy válhatna gőgössé?! Nem vagyok egyéb, mint vétek. Mire lehetnék büszke? Tudatlan vagyok, sem írni, sem olvasni nem tudok, erényeim sincsenek." Máskor ezt mondta: "Nem félek az ördögtől, mert a legnagyobb gonosz démon én vagyok. Istenem, óvj meg engem önmagamtól, mert én vagyok a legveszedelmesebb ellenség önmagam számára!"

Félelmetes bűne pedig az, hogy természettől eleven a természete, szeret beszélni, túl buzgó, és ha valami hibát fedez fel valahol, azonnal jelenti az előljáróknak, mert azt hiszi, ez a kötelessége. Hiányzik belőle az elnézés tapintata és diszkréciója. Ám felismeri ezt a gyarlóságát, és el is mondja mindenkinek. Arab túlzás? Nem, ő Isten szentségének fényében látta önmagát, másokat pedig Isten irgalmasságának fényében. Mi fordítva szoktuk. Önmagunkat avatjuk szentté, hibáinkat megmagyarázzuk, mások hibáira viszont nem találunk mentséget. A kis Mirjam, a „legnagyobb gonosz démon”, 1868. május 24-én a (Nagy Szent Teréz Önéletrajzából ismeretes) szívsebzés kegyelmében részesült, ennek nyomát később, halálakor, a boncolóorvos feltárja. Nemcsak a nyakán megmaradó mély forradás tanúskodik arról, hogy életbenmaradása már akkor csoda volt, de azt is megállapítják, hogy szívét – megmagyarázhatatlan módon – olyan mély és óriási sérülés érte, aminek azonnali halált kellett volna okoznia. Szívsebzése után oldalsebe gyakran vérzik, a kereszt alakú seb fölött pedig három betű látszik: OJS (O, Jesus, Salvator! – Ó, megváltó Jézus!)

Életét betölti a szenvedés misztériuma. Emellett megszámlálhatatlan csodás jelenség kíséri életét: látja a jövőt, meg tudja mondani kinek-kinek kérésére, mi a hivatása, mi a sorsa a jövőben, de látnok abban is, hogy természetes kapcsolatban van az elhunytakkal, ismeri a halál utáni sorsukat, és megüzeni a rokonoknak, mit kell tenniük szerettükért. Sok gondolata maradt ránk, mert kármelita társnői, a püspök kérésére, igyekeztek mindent gondosan feljegyzetelni, amiket hallanak tőle, s melyeknek jórészét elragadtatás közben mondja. (Ezekből hamarosan szemelvényeket teszünk közzé. – a szerk.) Nővértársai szentnek tartották a lányt, de ezt óvakodtak említeni neki, nehogy alázatának ártsanak.

A mangalore-i (indiai) Kármelt megalapító csapat részeként aztán elszenvedhette az elítélést nővérei részéről is. Rendkívüli jelenségeit képzelgésnek és megtévesztésnek minősítették, kijelentették, hogy Mirjam a gonosz lélek hatalmában van. Indiai püspöke hivatalos iratban erősítette meg az elítélő véleményt. A kis arab továbbra is készségesen engedelmeskedett, és szeretettel ápolta nővértársait betegségükben. De ez nem hatotta meg a nővéreket. Hazaküldték Pauba. A püspök hamarosan elbizonytalanodott, szörnyű lelkifurdalások gyötörték, és egy évvel később meg is halt. Otthon, Franciaországban, nem osztották az indiaiak előítéleteit, szeretettel és bizalommal fogadták Mirjamot. Nem telt hosszú időbe, és a mangalore-i nővérek is belátták tévedésüket.

Ám ez nem volt az utolsó fejezet Mirjam életében. 1875-ben, huszonkilenc évesen, más nővérek társaságában megindult szülőföldjére, a Szentföldre, hogy Betlehemben zárdát alapítsanak. A lehetetlennek látszó alapítást misztikus előzmények tették lehetővé, és Mirjam buzgalma szorgalmazta. Gyakorlatias lénye viszont abban mutatkozott meg, hogy ő vezeti az építkezést, mivel az arab munkásokkal csak ő tud szót érteni. Mikor a zárda elkészült, 1878. augusztus 26-án a harminckét éves Mirjam hazatért Urához. Kegyetlen kínok után, de örömtől ragyogó arccal. Rendkívül sürgette és várta a halált. Egyik leghíresebb mondása: "Boldog, aki felismeri, hogy a világ semmit sem ér."

II. János Pál pápa avatta boldoggá 1983-ban, szentté avatása előkészítés alatt van. Ünnepe: augusztus 25.

Az üstököst megcsodáljuk, de nem lakható. Isten szenvedélyes szerelmesének, Betlehemi (Abellini) Mirjamnak fantasztikus vezekléseit nem szabad utánozni. Hálásnak kell lennünk, hogy olyan Egyházhoz tartozhatunk, amelynek egén ilyen üstökösök járnak. De a kis arab lány gyermekkorától rendkívüli kegyelmek részese, amelyeket vakmerőség nélkül nem kérhetünk magunknak.

Amilyen extrémek Mirjam misztikus kegyelmei, ugyanolyan extrémek testi-lelki szenvedései is. Az olvasó joggal teheti föl a kérdést: mire való ez? Miért telik Istennek kedve abban, hogy akik szeretik őt, gyötrődnek? A válasz a kereszt titkában van: a világtól és önmagunktól való elszakadás kínok kínja, de ez szabadságunk ára. A keresztény szabadság a Föltámadott életében való osztozást jelent, ahogy ez jól megfigyelhető Mirjam betlehemi életszakaszában. A természet törvényein úrrá lesznek a természetfölötti világ törvényei. A szökevény méhrajt a Veni Creator himnusz vezeti vissza a kasba, a súlyos ládákat angyalok segítik mozgatni Mirjamnak. Az alázatos nővér, miután megtörte önakaratát, uralkodik Krisztussal.

Betlehemben, egy látomásban, Jézus gyűrűt húz Mirjam ujjára, amely „egyszerre nehéz és könnyű” . A gyűrűre három szó van írva: „Tedd, amit akarsz!” A kis arab túlárad az örömtől. Én pedig arra emlékszem vissza, hogy Michael Ende fantasy-regényében, A végtelen történetben, ugyanez van írva a jelvényre, az Auronra, amelyet a hős visel. Ott a felirat kétértelmű. Elvégre olyanok jutnak pokolra, akik azt tették, amit ők akartak. Ugyanez a mondat kifejezheti a sátán csábítását is: „Olyanok lesztek, mint az Isten.” De az abellini lány csakugyan Istenhez vált hasonlóvá, miután saját öncélúságát radikálisan legyőzte – kilépett önmagába zártságából, határai áttörtek, és most már mindörökre azt teszi, amit akar.

Hadd idézzünk még héhány mondatot Mirjamtól, aki minden bűnnel vádolta magát, mégis bízott üdvösségében.

Gondolataiból

Ő a minden. (…) Halálunk pillanatában mennyire fogjuk sajnálni, hogy nem használtuk ki eléggé időnket Istenért!

Ha az egész föld egyetlen vízcsepp volna, hogy fölfrissítse, nem volna elég. Ha minden szív érte égne, nem volna elég. – Én egy vízcsepp vagyok, és Ő az óceán. – Bárcsak nagyobb szívem lenne, mint a föld és a tenger együttvéve, hogy jobban szerethesselek, Istenem!

Segélykiáltás az isteni igazságossághoz: Elég, Uram, elég! Hagyd abba! – Lágyítsd meg szívedet, én Istenem! Hallgasd meg sóhajtásunkat és kiáltásunkat, szánd meg vigasztalanságunkat! Elég, Uram, lágyuljon meg szíved, figyelj jajkiáltásunkra! – Tudom, Uram, hogy nem szívesen versz minket. Kérlek, hagyd is abba! Könyörüljön meg rajtunk szíved, hiszen oly jó vagy, de igazságosságod keményebb a pokolnál! – Legyen elég! – Bánj velünk irgalmasságod szerint! Egyedül te vagy igaz és szent. – Szívesebben jelennék meg könyörületességed előtt, mint igazságosságodra várva. Ha igazságosságod alapján ítélsz meg engem és testvéreimet, milyen pokol lenne eléggé feneketlen számunkra? – Cselekedj velünk nagy irgalmasságod szerint! Hallgasd meg testvéreim kiáltását!

Légy elégedett, leányom! Ne légy gondban amiatt, amit rád fognak az emberek! Légy elégedett, leányom, az emberek szándékai múlandók! Hagyd őket elvonulni! – Én, aki Isten vagyok, hagyom, hogy azt tegyék, amit akarnak. Várok. – Te is hagyd rájuk, és várj velem!
.
Egy hang ezt mondta: Figyelj, és vigyázz! Az Úr akar. Az Úr akar. Az Úr akar… – De mit akar? Mondd meg hát! – Azt akarja, hogy egy negyedórára se veszítsd őt szem elől!
.
Ó, Uram, mindig oltalmazz meg engem, amint az anya ölében őrzi gyermekét! A gyermeknek ott semmire sincs szüksége. Nem kíván sem enni, sem inni, anyjánál mindene megvan, amire csak szüksége lehet, és megóvja őt minden veszedelemtől. – Így vagyok én is, Uram, ha körülveszel szereteteddel, semmiben sincs hiányom. – Csupán az a vágyam, hogy a tiéd legyek! Sohasem akarok tágítani mellőled, mert amint a gyermek is bajba kerül, mihelyt anyja ölét elhagyja, úgy járnék én is, ha elhagynálak. – Óvj meg engem, Uram, szereteted ölében!
.
Ó, Uram, lelkembe veted magodat, vagyis önmagadat, és az Atya a Napja ennek a szegény földnek! – Ó, Szentlélek, te pedig az eső vagy, amely mindent megelevenít!

Ha hittel mondanánk: Hegy, változtasd meg helyedet -, engedelmeskedne nekünk. Vagy ha azt mondanánk: Föld, kezdj el rengeni -, földrengés történne.

Jézus hozzád akar menni, az éj közepén, készítsd el hálószobáját, és hallgasd meg, mit akar! – Egy kis cellát kíván, szegényeset, egyszerűt, kicsi fekhelyet kér a hallgatás erényének, mindig fölújított matraccal. A fölújítást csak az állandóan megismételt alázatos cselekedettel lehet elvégezni, valamint a szeretet vánkosával és a türelem takarójával. A szép, nagy, fehér függöny pedig megóv a kísértésektől, és nem engedi, hogy a szeretet kihűljön. Szükség van még egy éjjeli lámpára is, amelynek üvege a remény és a hit, az olajat pedig a szüntelen imádság adja. A lámpa úszója az Isten iránti szeretet, amely a lelket a föld fölé emeli; kanóca az odaadó áldozatkészség, amely mások kedvéért megfeledkezik saját szükségleteiről; és végül a fényt az engedelmesség és a szándék tisztasága gyújtja meg.

Ó, Uram, megtévesztem a többieket, sőt önmagamat is anélkül, hogy szándékomban állna, de igazán csak Istent szeretném becsapni, mint Jákob Izsákot, amikor elhitette vele, hogy ő Ézsau. – Én is szeretném magam Krisztus érdemeivel befödni!

Látom, miképpen adják el testvéreim szerelmes Jegyesemet. – Ó, testvérem, miként vagy képes eladni Jézust a magad élvezeteiért, hogy a sátán útját járd, amely a pokol felé vezet?! – Ó, testvérem, ha el akarod adni Jézust, én megveszem tőled! – Ó, édes Üdvözítőm, megvásárollak könnyeimmel, engedelmességemmel, alázatommal, szeretetemmel, áldozataimmal, halálommal, a legtisztább felebaráti szeretettel! – Ha mindezt megteszem, visszaszerezlek azoktól, akik eladtak.

A pusztában Jézus egy gyümölcsökkel megrakott kis fát mutatott nekem, amelyből több is volt. – Jézus így szólt hozzám: Nézd ezeket a kis fákat, illatuk betölti az egész pusztát! Ezek a kis fácskák azok a lelkek, akik saját szemükben kicsik, mert alázatosak. – Ugyanakkor nézd azokat a magas fákat, amelyeknek alig van gyümölcsük, és az is rothadt, büdös. Ilyenek a kevély lelkek. – Azután még ezt mondta Jézus: Nézd ezt a két embert! Egyikük nagy tiszteletnek örvend az egész világon, mert a természet minden ajándékával meg van áldva. Szép is meg gazdag is. Önmagának is nagyon tetszik, és élvezi a föld minden gyönyörét. Lelke azonban undorító az Úr szemében. – A másik szegény, beteg és megvetés veszi körül, de szíve csak engem keres, és egyetlen vágya: megtenni akaratomat. Milyen szép ez a lélek az én szememben, és mekkora dicsőség vár reá a mennyben! – Hallottam, amint Jézus még ezt is mondta: Bűnösök! Nem kérdezem, miért vétkeztetek, csak azt, hogy miért nem tértek meg?! – Mihelyt hozzám jöttök, elfelejtem múltatokat. Csak jöjjetek, jöjjetek hozzám, hogy megmenthesselek bennetetek!

Az Úr virgácsot tart a kezében, hogy megfenyítse a földet. – Az Úr kopogtat barátai ajtaján, de ők ellenségekké váltak. Az Úr kopog… – Az Úr megharagudott a hálátlan emberre, akit megteremtett, elhalmozott ajándékaival, akinek odaadta szívét, testét, mindenét, de a hálátlan ember nem köszöni meg, és nem szereti őt. – Az Úr minden ajtón bekopog, de senki sem nyit ajtót. Az Úr kiált, de senki sem válaszol, senki sem jön hozzá, senki sem várja. – Nyissátok meg a szíveteket előtte, hogy kárpótoljátok! Csak rá gondoljatok, csak őt szeressétek, csak őt kövessétek!

A Vőlegény körüljárja a hegyet, és a szüzek követik. Azok, akik nem szüzek, ibolyát és más virágot hintenek az útra, ki-ki erényei szerint. Amikor a Bárány arra jön, mindenki meghajol előtte, de csak a szüzek követik. – Az egyik szűz homlokán viseli a Bárány nevét. Ők ketten egyek. Ha megbántjátok a Bárányt, megbántjátok a szüzet is. Ha megbántjátok a szüzet, megbántjátok a Vőlegényt is. – A Bárány megpillantása, életem Napja… – A szűz homlokáról sem a földön, sem az égben nem törölheti le senki a Bárány nevét. Sem idő, sem halál nem törölheti le. – Sohasem gondoltam volna, hogy ennyi szűz van! Ilyen rengeteg! – A tisztaság szüze a liliomok királynője, de hiába a tisztaság szüze valaki, ha nincs benne szeretet, megsebzi Jézust… – Sokkal rosszabb a szeretet ellen véteni, mint a szüzesség ellen.

Szentáldozásra készülve: Uram, én csak tudatlan gyermek vagyok! Vak és gyönge. Azért vagyok itt, hogy nézzelek, hogy segíts előrehaladnom, hogy erőt és életet merítsek belőled! A te erőd nélkül fölfal az oroszlán… – Ha meglátlak, meggyógyulok. Pillantásod számomra az Élet. – Vedd szívemet, lelkemet, egyesítsd magaddal, és így mutass be a mennyei Atyának!

Ma reggel így szóltam Jézushoz: Ébredj föl! Hozzád jöttem vakon, süketen és némán. – Jöjj és oldd meg a nyelvem, hogy soha többé ne legyek néma! – Fülem süket mindarra, ami te vagy. – Segíts rajtam! Változtass meg!

Tegnapelőtt áldozáskor úgy éreztem magam, mint akinek nincs hite, és hogy aki egy darab közönséges kenyeret vesz magához, több tisztelettel teszi. – Utána azt éreztem, hogy ez nagyon nehéz lelkiállapot. – Így szóltam Istenhez: Ha a helyedben volnék, és valaki így jönne áldozni, egy mély szakadékba hajítanám, hogy megszabaduljak tőle. – Undorodtam magamtól, és sírt a lelkem. – Ekkor hirtelen meghallottam az Úr hangját: Hát már nem hiszed, hogy én maga az Irgalom vagyok?!

Szentlélek, világosíts meg engem! Mit tegyek? Hogyan találhatom meg Jézust? – A tanítványok folyton Jézussal voltak, mégsem értették. – Én is Jézus házában vagyok, mégsem értem. A legjelentéktelenebb apróság megzavar és fölizgat. Túlságosan érzékeny vagyok, és nem vagyok elég nagyvonalú, hogy áldozatot hozzak Jézusért. – Ó, Szentlélek, amikor a tanítványoknak fölragyogtattad fényedet, egészen megváltoztak: erejük megújult, és könnyebben hoztak áldozatot! Megtanulták jobban megismerni Jézust. – Béke Forrása, világosságoddal világosíts meg engem! Éhes vagyok, táplálj engem! Szomjazom, jöjj, és adj innom! Vak vagyok, add vissza szemem világát; jöjj, változtasd gazdagsággá szegénységemet! Tanulatlan vagyok, oktass engem! – Ó, Szentlélek, teljesen átadom magam neked!

Egy hang ezt mondta: Ha engem keresni, megismerni és követni akarsz, hívd a Világosságot, a Szentlelket, vagyis azt, aki megvilágosította tanítványaimat, és megvilágosít minden népet, amely hozzá kiált! – Bizony, bizony mondom nektek, aki a Szentlélekhez könyörög, keresni fog engem, és megtalál… A Szentlélek által olyan finom lesz a lelkiismerete, mint a mezők virága, s ha családapa vagy családanya, béke lesz a szívében és egész családjában, béke lesz földi és túlvilági életében; nem sötétségben, hanem békében fog meghalni.

Megkérdeztem az Úrtól: Mit tehetek én ezért? Senki sem fog hinni nekem. Láthatod, milyen állapotban vagyok… – Az Úr így felelt: Ha eljön a pillanat, én mindent elintézek, és te semmi sem leszel.

Láttam az Urat – egyenesen állt, és egy fának támaszkodott. Érett búzakalászok és szőlők vették körül, amelyeket a belőle áradó sugárzás érlelt. – Közösségek kutatnak új ájtatossági formák után, s közben elhanyagolják a Szentlélek hagyományos tiszteletét. Ezért annyi a tévedés és a békétlenség, s ezért olyan kevés a világosság. Nem hívják segítségül a Szentlelket, ezért nem ismerik föl a Világosságot, még a szemináriumokban sem. Egymás üldözése és féltékenység uralkodik a szerzetesrendekben, ezért van sötétség a világon.

– Senki sem fog eltévelyedni, aki a Szentlelket hívja segítségül, éljen akár a világban, akár kolostorban. – Minden pap, aki a Szentlélek áhítatos tiszteletét gyakorolja, és erről másoknak is beszél, megvilágosodásban részesül. – A hang ismételten fölhívta figyelmemet, hogy az egyetemes egyházban el kell rendelni a havi egy Szentlélek-mise bemutatását. Ennek az áhítatgyakorlatnak hatásáról köteteket lehetne írni, de képtelen vagyok tartalmukat visszaadni, hiszen sem írni, sem olvasni nem tudok. – Az Úr majd elindítja a lángot, amikor akarja.